kedd, augusztus 30, 2011

Tudatom mindenkivel, akit illet


Hosszú hetek óta várom, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése korrigálja az egyháztörvény megalkotásakor és elfogadásakor létrejött égbekiáltó igazságtalanságokat. Mivel hiába vártam, tudatom mindenkivel, akit illet, hogy a mai napon hivatalosan is kértem fölvételemet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségbe. Nem vallási okokból, hanem azért, mert abban hiszek, hogy vannak emberek, csoportok, akik arra hivatottak, hogy embereket, lelkeket mentsenek. Hosszú évek alatt megbizonyosodtam arról, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Iványi Gábor barátom vezetésével ilyen, szeretettel és irgalommal megszentelt közösség. Meggyőződésem: nélkülözhetetlen és eltörölhetetlen. Tűrhetetlennek találom, hogy ezt a közösséget politikai, vagy bármilyen alapon kirekesszék az egyházak közül, és ráadásul ezzel ezer és ezer rettenetes sorsú ember életét, jövőjét veszélyeztesse egy diktatúra. 
Vannak olyan pillanatok, amikor puszta jelenlétünkkel kell megállítanunk az önkényuralmat. Ha ma nem védünk meg egy védtelenné tett kisegyházat, akkor holnap eltörlik a civil szervezeteinket, egyesületeinket, társulatainkat, szakszervezeteinket, alapítványainkat, pártjainkat, bármit, amire egy eszement diktatúra szemet vet. Akkor már késő lesz.

Kérek mindenkit, aki teheti, akinek ez nem ütközik lelkiismereti meggyőződésébe, hitébe, fontolja meg, hogy belép a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségbe. Az ehhez szükséges nyilatkozati lapot bárkinek elküldöm, ha kéri az andrass1952@gmail.com címen, levélben, melléklet gyanánt.
Aki ezt nem teheti meg, kérem, legalább írja alá a törvény elleni tiltakozást:

A belépési nyilatkozat szövege:

"...szabad akaratomból felvételemet kérem a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevű egyház tagjai közé. Kijelentem, hogy tiszteletben tartom  az egyház hitelveit és szervezeti rendjét. Nem vagyok tagja szélsőséges politikai, eszmei csoportoknak, elítélem a rasszizmus minden formáját (különösen az antiszemitizmust, antijudaizmust, anticionizmust és cigányellenességet, a bőrszín és bármilyen más kisebbségi csoporthoz való tartozás nyilvánvaló jelei alapján történő megkülönböztetést), és fontos számomra az egyháznak az a törekvése, hogy a szegényeket, üldözötteket, bevándorlókat, elítélteket vagy bármilyen szempontból támadott és hátrányban lévő személyeket és csoportokat közvetve (az egyház és intézményei által) vagy közvetlenül támogassam, és tisztelettel viseltessek minden más meggyőződéssel és vallással szemben."

 .

7 megjegyzés:

kelgyo írta...

A tiltakozást élből aláírtam, mert egyetértek vele.
Az említett hitközösséghez elvből nem csatlakozom, régi döntésem, hogy soha semmilyen pártnak, egyháznak, hitközösségnek rendes tagja soha nem leszek, de ha valamilyen független szimpatizáns közösség alakul, ahhoz szolidaritással szívesen csatlakozom bármilyen fórum előtt.

Fekete Károly írta...

Ennél nagyobb fasz már nem leszel, zsidó.

Névtelen írta...

Akkor hol voltál és miféle tiltakozás(oka)t írtál alá (ha egyáltalán bármit is aláírtál), Andrassew, amikor a haverjaid nyolc évig (2002-től 2010-ig) őrjöngtek a hatalomban? Nem szégyelled magad, szakállpofa? Egy cseppet sem szégyelled magad? Ne legyenek illúzióid, de az Iványi Gábor féle csoport márpedig NEM LESZ egyház! Így döntött az Országgyűlés. Amely döntést NEM kérdőjelezheted meg! Mert te nem vagy valaki ahhoz. Épp' ellenkezőleg. Érted már a csíziót, Iván? Hiába beszéltünk neked (és nektek) éveken keresztül. Csak dúlt benned (bennetek) a buta ballib gőg. Mára fordult a kocka. Mi győztünk, ti pedig fetrengtek a földön. És ez így van jól. Szomorodj meg, Iván! Ez az én kérésem feléd.

Muzsi Attila írta...

Csoda időket élek meg. Ide már csak Morbitzer úr bélyeggyűjteménye kell. Végtelenül sajnálom, hogy nem él ma Rejtő Jenő, lenne miből ihletődjön.

kelgyo írta...

"Emberek"! Meddig helyettesíti az érveket a zsidózás, meg az ostoba gyűlölködés? Gyalázat.

joti írta...

Szerencsére nem holmi hőzöngő-fröcsögő névtelen senkiken múlik, hogy egy egyházközösségből mi lesz vagy mi nem lesz. Hogy az Országgyűlés ma nem Országgyűlés, hanem Fidesz-gyűlés, szomorú tény, de ez sem marad így örökké!
Azzal, hogy Orbán túlnyerte magát, politikai életgörbéje túljutott a csúcsán, ami innem már csak lefelé görbülhet. Ez minden diktátor és diktatúra természetes sorsa. A többi már csak idő kérdése, amit át kell vészelni.

Pu'Show írta...

Iván!
Ezt kell tenni és ezt is teszem!
Olyan szőrszálhasogató módon olvasom Iványi Gábor minden nyilatkozatát, keresve benne a békétlenséget, a dühöt, és egyéb jogos emóciót! Legnagyobb gyönyörűségemre, egy félresikeredett célzást sem találhattam. Csak és kizárólag azzal találkozhatok Iványi Gábor bármely nyilatkozatában, amit jómagam "csak" az eleven Krisztusként aposztrofálok. Ahogy tőlem tellett végig követtem egész életpályáját a rendszerváltástól kezdődően. Életpályája egyetlen egy szóban ölt testet:- eleven hit.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések