hétfő, augusztus 29, 2011

Föl, Szilveszterre!


Fási Luca képe

Javaslom a Nemzeti Erőforrás Minisztérium rendkívül kreatív vezetőjének, Réthelyi Miklósnak, hogy ne csak diákos rajzverseny legyen arról, hogy mit jelent a tanuló ifjúság számára az új alkotmány, pláne a Nemzeti Hitvallás, és persze magyarságuk, és az, hogy egyáltalán ebben az országban élhetnek. Január elsejéig van még idő, meg lehetne szervezni egy zeneszerző-szövegíró, sőt költői pályázatot is. Tánccsoportokat, iskolai rockbandákat is el tudok képzelni egy össznemzeti hitvalló izén. 
Az lenne jó, ha az egész hitvalláskutató verseny az év végére csúcsosodna ki, és a szilveszteri műsor is a kivételes történelmi alkalomhoz illően egy nagy televíziós, szavazásos országdöntő lenne. A végén országzászlók fölvonásával és egy gyönyörű Schmitt Pál beszéddel - ezzel búcsúztathatná köztársasági elnöki mivoltát, hiszen éjfél után már Magyarország elnöke lesz. (Esetleg meglephetne minket, persze versenyen kívül, egy kis hitvallásos tárogató-játékkal.)
De az is lehet, hogy arra a rövid időre, amíg ez az alkotmány, vagyis alaptörvény életben lesz, kár a gyerekeket ilyesmivel fárasztani. Kínos lesz majd később újra magyarázni nekik, hogy ezt a rettenetes, ostobaságoktól és anakronizmusoktól hemzsegő szöveget azért kellett eltörölni, mert az országot kormányozhatatlanná  és pláne nevetségessé tette. És azt a kis nemzeti hitvallásos füzetecskét, amit Réthelyi bácsi volt oly kegyes ajándékba adni nektek, tegyétek el emlékbe. Arra figyelmeztessen egész életetekben, hogy nem lehet semmi olyasmit a népre erőltetni, amit az nem akar, és ami a néptől idegen.
Kár olyasmiben reménykedni, hogy a gyerek majd hazaviszi a Nemzeti Hitvallást és a házi oltár örökmécsesénél meghitten együtt olvasgatják a szülőkkel meg a nagyszülőkkel, így nevelve őket hazaszeretetre. Ezeken a giccseken már a szocializmusban túlléptünk.
De ha Réthelyi Miklós mindenáron rajzoltatni akarja a gyerekeket, kérje meg őket, vázolják neki egy papírlapon, hogyan él a családjuk, miket esznek és miket nem, miket olvasnak, miket néznek, milyen erőszak, méltatlanság éri őket az életben, netán azt, hogy miért akarják mihamarabb elhagyni ezt az országot.
Meg fog lepődni. És le fog mondani. Szégyenében.

 .

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szégyellned neked kell magad, Andrassew. Mégpedig a folyamatosan magyar- és nemzetellenes, nemzetidegen és hazaáruló közei magatartásod és hányadék-ömlengéseid miatt. S fogod is. Hamarosan. A Nemzeti Számonkérő Szék és annak Országos Nagytábora hamarosan megkezdi működését. Vae victis, Andrassew! Vae victis! Írd csak fel az ajtófélfádra, hogy nehogy elfelejtsd! Közkívánatra (a köz (a nép) kívánatára) nagy fekete autó is lesz. Mennek majd érted, és te csodálkozni fogsz, mert nem érted, hogy mi történik veled. S ott, az óbudai amfiteátrum közepén (na nem éppen a Nyúl Béla-i nyomdokon haladva) nagyon fogod magad szégyellni, Andrassew. S nagyon fogod bánni, hogy mikkel mérgezted éveken keresztül a magyar publicisztikai életet, s rajta keresztül Magyarországot, annak népét, valamint egész nemzetünket. Hamarosan. S, hogy jobban értsd: Ha-ma-ro-san...

Névtelen írta...

Kedves Iván!
Remélem, hogy HAMAROSAN vége lesz ennek a rémálomnak és felébredünk végre, megrázzuk magunkat és...nem tudjuk ott folytatni, ahol szeretnénk... de remélem, hogy az ilyen sötéten gondolkodó alakok, mint az előttem szóló, szintén felébred...

baráti üdvözlettel
kacago

Kardos Gábor írta...

Első Névtelen egyenlőségjelet tesz a mostani és egykori, régi, utált, megvetett, azt soha többé nem kívánt kormányaink közé? Nahát! Szóval akkor Ön azt kívánja vissza, amit a mostani kormányunk annyira nem szeretett? Óriási önellentmondás!
Én pedig azt gondolom: hajrá Andrassew.

kelgyo írta...

Javasolnám továbbá, hogy hirdessenek verspályázatot "A Kárpátok Géniusza" címmel, és az eredményhirdetést jövő év Péter-Pál napjára tervezni a Zöld Pardon helyén létesített placcon, ahol az első díj nyertese egy szép fotót kap az első búzakalász kibontásáról "A Nemzet Gojóstola" aláírással ...
Nosztalgiázzunk, emlékezzünk a régi szép időkre.

Alex Hoer írta...

Csak arra a névtelenre reagálva, aki "írásához" még nevét sem merte oda biggyeszteni, szégyenlem magam, hogy ennyire sötét emberek még tollat mernek fogni a kezükben, ha másképp nem is így ártsanak egyre gyengülő demokráciánknak és erősödő FideSS fasizmusnak. Mikor a dilettantizmus hülyeséggel és szűklátókörűséggel párosul ez a következménye, hogy ilyet írnak sötét emberek a sötét agyuk termékeként.Nem szeretném Ady-t idézni, mert Ő talán kicsit jobb emberekről volt rossz véleménnyel. Ezek még arra sem méltók, hogy igazából elemezze , vagy kritizálja az ember....hiába a sötétség az agyban mindig nagy úr, vagy legalábbis annak gondolja magát. Higgyétek el a bunkóságotoknak az ideje lassan leáldozik és jobban teszitek ha beiratkoztok az általános iskola első osztályába, vagy valami kisegítőbe. talán még nem reménytelen, hogy valami értelmet pumpáljanak szűk agyatokba...

kelgyo írta...

Gábor: ne foglalkozzunk a névtelenekkel, főleg az első fajtával.
(Bár meg kell jegyeznem, én annak se vagyok híve, ha valaki az egyetértéshez se adja a nevét, semmivel se egyenesebb, mint ha valaki támad a névtelenség mögött. Bocsi, második névtelen ...)

joti írta...

Végtelenül elszomorító az árok túloldaláról lövöldöző első névtelen megszólaló. Leginkább azért, mert tipikus jelenségről van szó. Elszomorító a szóhasználata, a stílusa, de a legelszomorítóbb, hogy bőven van honnan vennie a kliséket, az elnyomorított emberek vágyaira, érzelmeire apelláló demagógiát.

Névtelen írta...

Iván! Kár volt mind ezt leírni,mert a lemondásukon kívül a többit még képesek is lesznek megvalósítani!

vontolla írta...

Nemzeti Számonkérő Szék-stop-mint Andrassew Iván munkásságával abszolút egyetértő, sőt őt Ady reinkarnációjaként ünneplő magyar állampolgár-stop-szeretnék feliratkozni a listájukra-stop-Kecskeméti Károly, Páty, Kuckóhegyi út 3511.

Névtelen írta...

vontolla 2011. augusztus 30. 19:57

Köszönjük érdeklődését. Mindent - és mindenkit, akit illet - a maga idejében. De előbb a nagyobb halak. Mint pl. Gyurcsány(i), Gergényi, Veres, Draskovics, Lendvai, Andrassew, Föld S., Kertész, Kertész, Esterházy, Nádas, Spiró, stb. A kisebb halak később.

A Nemzeti Számonkérő Szék vezetősége

joti írta...

Alex Hoernek:
Sajnos az optimizmusra — miszerint „higgyétek el, a bunkóságotoknak az ideje lassan leáldozik…” — az elmúlt évszázadok, sőt inkább évezredek történelme nem túl sok okot ad!
A bunkóság nem egy kényes virág, inkább olyan, mint a gaz, ami mindenhol megterem.
Miért éppen most lenne leáldozóban?

vontolla írta...

A sunyin és gyáván rejtőzködő Névtelentől kérdezem: reméljük, azokról sem feledkeznek meg, akik negyvennégy utolsó hónapjaiban imádott szövetségesükkel együtt vezető szerepet játszottak Budapest lerombolásában, szeretett (?!?) hazájuk kifosztásában, valamint azokról a mai hangoskodókról, akik őket tekintik példaképüknek, s különösen nem azokról, akik éppen az ön orra előtt lökik vissza az országot a rossz illatú feudális viszonyok közé.

kelgyo írta...

Vontolla: nem is az a borzasztó, hogy vannak ilyenek (az is, de örököltük őket...), hanem az, hogy egy érvet soha fel nem hoznak. Mert a fenyegetőzés, a zsidózás, a fröcsögés - ugyebár - nem érv.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések