szombat, szeptember 04, 2010

Áristomban

Három tizenöt éves lány a tanévnyitó után egy belvárosi üzletben megpróbált ellopni néhány bizsut. Lebuktak, rendőröket hívtak rájuk, akik beszállították őket a kerületi kapitányságra. Három napra bent is maradnak. Sokkos állapotban vannak, az egyik lányt át kellett szállítani kórházi pszichiátriára.
A rend tehát teremtődik. Törvényesen persze, mert azért lehetett áristomba tétetni a három gyereklányt, mert a nemzeti együttműködés és kéthetes rendcsinálás törvényi alátámasztása lehetővé teszi, hogy húszezer forint alatti károkozás miatt is ilyen helyzetbe kerüljenek a gyerekemberek is.
Természetesen a kis lopás is lopás, büntetni kell, de ha a hatalom csakugyan konzultált volna erről a néppel, talán ki lehetett volna fejteni, és figyelembe lehetett volna venni, hogy a gyerekekkel azért mégiscsak illene másképp bánni. Ha ezek a lányok erőszakos cselekményt követtek volna el - rablás, emberölési kísérlet - akkor természetesen fogdában a helyük. Na de itt lebuktak, nem is lehet tagadni a bűnt, nincs mit nyomozni, a kár csekély és meg is térült, aligha valószínű, hogy szabadlábon elbújnának, vagy a bizsuboltost a följelentés visszavonására kényszerítenék. Vagyis semmi nem indokolja a rács mögött tartásukat. Hacsak nem az, hogy nevelési célzattal kicsit szadiznak velük. Törvényesen. Mert akkor ettől talán a többi gyerek is megijed.
A legnevetségesebb az, hogy ha komolyabb kárt okoztak volna, vagyis bűncselekménnyel és nem szabálysértéssel kerülnek rendőrkézre - akkor a kihallgatás után haza is engednék őket.
Át kellene gondolni a dolgot, mielőtt jóvátehetetlen kárt okozunk a gyerekekben - ne becsüljük le a sokkot, amit egy ilyen rács mögé dugás, a szülőktől való elszakítás jelent. Talán olyan büntetésen kellene gondolkozni, ami csakugyan szigorúan, de emberségesen téríti őket észhez. Például dolgozzák le a bizsuboltban az ellopott érték tízszeresét takarítással, vagy gereblyézzenek néhány hétig az iskola körül, és az összes gyerek tudja meg, hogy miért kötelezték őket erre.
Mert az is nagyon súlyos nevelési hiba, ha a társadalom nevében a rendőrség túlbüntet, és ezzel áldozattá, mártírrá teheti a bűnösöket.

 .

5 megjegyzés:

Lúdas Mátyás írta...

A kamaszok tetteinek okait először a családban, majd az iskolában keressük!
PS: Ma reggel találtam! Komolyan!
" Minden kisgyerek okos! A legtöbb ember ostoba, ezt teszi a nevelés! " - Móra Ferenc. Szíves figyelmébe szülőknek, oktatásüggyel bíbelődőknek!

Polgár írta...

Erre mondják, hogy "ahol fát vágnak, ott hullik a forgács".
Köszönhető ez azoknak, akik félve az esetleges szavazatvesztéstől szabad utat adtak a bűnözésnek.
Ennek egyenes következménye lett a mára kialakult helyzet, amit sajnos csak vasszigorral lehet megfékezni, vagy talán azzal sem.
Kedves Andrassew Úr! Önnek sok mindenben kétségtelenül igaza van, sőt még azt is elhiszem, hogy a leírtakat nem egy szemellenzős baloldali gondolkodó, hanem egy emberi jogokat tisztelő polgár mondja.
De tessék csak őszintén végiggondolni az elmúlt időszakot, és meglátni a konkrét jelenség mögött a folyamatot. Tessék elbeszélgetni olyanokkal, akiknek a csalási vállalkozása ment tönkre, mert naponta visszajártak a boltjába a "megélhetési bűnözők".

kokovacs írta...

Tisztelt Andrassew ur!
Minden szavaval egyetertek Orban Viktorral es gardajaval kapcsolatban, de nincs jobb velemenyem a balrol jott politikusokrol sem! Egy dologban azert vitaznek Onnel: a tolvaj gyereket - meg akkor is, ha CSAK bizsut lopott -, igenis azonnal es kemenyen meg kell buntetni! Biztos vagyok benne, hogy soha tobbet viccbol sem fog lopni, rabolni, idoseket verni, stb... Gyerekkori emlekem: ket testveremmel kifigyeltem - en voltam a legidosebb, 8 eves -, hogy a szomszed neni a labtorlo ala teszi a kulcsot. Termeszetesen? bementunk a lakasba es a neni nagylanyanak osszes pacsulijat magunkra ontottuk. Buzlottunk rendesen, meg tagadni sem tudtuk a vetkunket. Ugy kikaptunk - nem torodtek a szuleink a "sokkal", a sajat sokkukkal, felelossegukkel a gyerekeik irant annal inkabb: embert akartak nevelni belolunk! 66 eves elmultam, de orokre megtanultam: NE LOPJ, stb...

Névtelen írta...

Már megint uszítasz, te tetves, büdös libsi? Már megint uszítasz a a nép által akart és megteendő rend ellen? Hogy basznád valagba a Gyurcsány(i) Ferenced* kedves édesanyját, azt a pápai villanyoltogatót és gázóra leolvasót... Te rohadt, ótvar, ócska libsi... Most éppen a lopások megbüntetésének megszigorítása ellen ágálsz? Hogy basznád teherbe saját magad... És mit szóljanak azok a boltosok, akiket - főleg a cigányok - nap, mint nap meglopnak? Te állat...

* A júliusi buzimeneten megint paroláztál azzal a köztörvényes bűnözővel. Vagyis kollaboráns vagy. Anno, 1945-ben, Franciaországban, a nácikkal kollaborálók fejét leborotválták. Ma a gyurcsány(i)istákat és az azokkal kollaborálókat KELL tömegesen megnyírni! Neked is lehet még ilyenben részed... Akkor legalább meglátjuk, milyen is vagy fej- és arcszőrzet nélkül...

Nyolc év szoclibsi elkúrás, az bizony nyolc év szoclibsi elkúrás... Ez lebegjen a szemeid előtt, amikor a Fideszt és annak intézkedéseit bírálod, te szarházi balfasz! Te aljas álladék... Azt ajánlom, hogy fejezd be a Fidesz és az Orbán kormány elleni kirohanásaisat és kezdj bele a nyolc évig (2002-2010) tartott maszop-szadesz-madöf ámokfutás elemzésébe! Ellenkező esetben te is mész a kóterba, mégpedig állandó lakónak...

Bassza meg a kutya! Ide nem csupán a szavazófülkék békés forradalma, hanem egy véres, kegyetlen forradalom kellett volna. Ugyanis te akkor már nem élnél. Te akkor már valamelyik pesti lámpavason lógnál, konkrétan szív (latinul: cor) nélkül... Még mehetnek ebbe az irányba is az események. Ennek előfeltétele, hogy folytatod tovább a fenálló állami rendszer és a demokrácia elleni ágálást, valamint a választópolgárok akaratának el nem fogadását (vagyis a törvényszerű ballib összeomlást és a jobboldal kétharmados mandátumarányát (és az ezzel járó intézkedéseket)) és az aljas és mocskos uszításaidat...

Ha szembejössz velem az utcán, lehet, hogy konkrétan leköplek. És tudni fogod, hogy miért. De az is lehet, hogy kapsz két akkora pofont (bár ennél bőven többet érdemelsz, te ostoba, aljas libsi), hogy utána hajbókolva kérsz majd bocsánatot tőlünk: a magyar néptől... Te ugyanis már nem vagy magyar. (Bár az is lehet, hogy sosem voltál az...)

Te utolsó, aljas provokátor, te ócska, ballibsi vadbarom, te rongyember...

Barbi írta...

Az előttem szóló Névtelen nevű úr (milyen érdekes név) hozzászólása szerintem nehezen érthető,mert gazdagon tarkította káromkodásokkal, ami nehézzé teszi lényeg kiszűrését. Én egy igen-igen káromkodós családból származom, édesapám gyakran mondott olyanokat, hogy ..., meg ..., úgyhogy engedjék meg nekem, hogy Névtelen úr hozzászólását átírjam egy neutrálisabb, kevésbé poétikus magyar nyelvre. (Bár sajnos a malacságokban nem vagyok otthon, azt édesapám valahogy nem tartotta repertoáron, ezért ezeket kihagyom.)

Íme:

Kedves Andrassew Úr!

Ön uszít?
Jól értem, hogy ön kritikával illeti a lopás szigorúbb büntetését?
Nem gondolja, hogy az újonnan életbe lépett intézkedések kedvezőek a boltosokra nézve, akik árukészletét roma polgártársaink gyakran megdézsmálják?

Váltsunk témát. Ön a meleg büszkeség felvonuláson kezet rázott vele. (Kivel?) Ebből következik, hogy ön kollaboráns. Anno, 1945-ben, Franciaországban, a nácikkal kollaborálók fejét leborotválták. Ennek az aktusnak a felelevenítése alkalmas lenne arra, hogy ön megújult frizurával és stílussal léphessen szélesebb közönség elé.

Vélményem szerint az elmúlt nyolc év nem volt sikeres országunk felemelkedése szempontjából, amit ön se felejtsen el.
Ön kevésbé ügyes ember és én önt nem kedvelem.
Javaslom, hogy Orbán miniszterelnök úrék munkájának elemzése helyett az elmúlt nyolc évre fókuszáljon. Ha nem így dönt, börtönbe kell vonulnia.

Véleményem szerint Orbán miniszterelnök úr rosszul döntött, amikor a lehetséges forradalomformák közül a szavazófülke-beli békéset választotta a véres ellenében, hiszen így most nem kerülhetett sor az ön kivégzésére lámpavas segítségével. A véres típusú forradalmárok az ön szívét is eltávolították volna az előbb vázolt esetben, itt fontos mejegyeznem, hogy a szív latinul cor, ebből nyilvánvalóan látszik, hogy jómagam művelt ember vagyok, tehát véleményem megalapozott.
Amennyiben ön továbbra is kritizálja a jelenlegi kormányzást, valamint a választópolgárok akaratának el nem fogadását, úgy elősegítheti a fent említett véres forradalom bekövetkeztét, beleértve a lámpavasat és a szív-explantációt.

Ha az elkövetkezendő napokban ön az utcán sétálva azt tapasztalná, hogy egy járókelő konkrétan köpi le, valamint szám szerint két olyan nagyságú pofont ad, ami önt arra készteti, hogy hajbókoljon és bocsánatot kérjen a magyar néptől, akkor nagy a valószínűsége, hogy az jómagam vagyok (Névtelen úr).

Az ön magyarsága megszűnt, nem vagyok biztos benne, hogy ön valaha is magyar volt.

Nagyon nem kedvelem önt.


Hát ennyi. Javaslom, mások is frazírozzák para, nagyon jót tesz az elmének.

Tisztelettel,
Bujtás Barbi

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések