Az első hatalmas wartburgos, akivel találkoztam De Sorgo Miklós bácsi volt, apám orvos barátja. Eszeveszett, gyönyörű sport Wartburgjával virított, ami az ötvenes-hatvanas években a legmenőbb kelet-európai jármű volt. Ha az öcsémmel letörölgettük, néha elvitt egy körre.
Most megnéztem, van-e valami róla az interneten, és meglepetésemre The Friendship of Socialist Countries Cup Mezinarodni Závod Automobils F3 1967 Brno Grand Prix Czechoslovakian Championship Brno, Czechoslovakia oldalon megtaláltam az indulók között: "Miklos de Sorgo, H Wartburg". És, ha jól látom, 77-es sorszámmal indult.
Később a már polgáriasodó Magyarországon nekem is volt Wartburgom. Mondjuk nem annyira sport, mint inkább tourist. Van ebben a műfajban valami nyomorúságos a versenyautóhoz képest, viszont lehet benne aludni. Én például sokat utaztam, a nyolcvanas években, és esténként néhány mozdulattal vetett ágyat voltam képes varázsolni a kocsi hátsó részébe. Ami jó.
A praktikus autó műszaki fejlettségre legyen annyi, hogy egyszer elment az áram. Nézegettem, piszkálgattam, megnéztem: az akkumulátorban volt töltés, mégse indult. Valahogy elindultam, meg se álltam a szerelőig. Azt mondta: most levághatna kétszáz forintra, de csak húszat kér, és még el is mondja, mi a baj, hogy máskor magam is megjavíthassam. Megmutatta, hogy van két drót. Az egyiknek a végén rézizé, a másik végén alumíniumizé. Egy csavar tartja őket szorosan egymáson. A baj az, hogy a réz és az alumínium érintkezése következtében olyan oxid keletkezik, ami nem vezeti az áramot. Legyen tehát nálam mindig egy kicsi drótkefe.
- Ez a német ipar csúcsa?
- Ez.
Ettől függetlenül lehetett virítani vele. Például Ausztriában. Amikor először kerestem föl az ottani nagybátyámat, egy szálloda parkolójában találkoztunk. Amíg vártam, a gyerekek, akik azelőtt soha nem láthattak közelről Wartburgot, úgy nézegették, mint mi gyerekkorunkban a Gellért előtt a Mercedeseket. Megengedtem, hogy beüljenek, és brummogjanak a kormányt tekergetve.
A nagybátyám, aki a legújabb Audi Quattroval jött, ami senkit nem érdekelt, mély, sóvár irigységgel a szemében figyelt. Amúgy is a legsmucigabb ember volt, akit valaha ismertem. Gondoltam, kap egy kegyelemdöfést. Odanyújtottam neki a Wartburg kulcsát:
- Száz schillingért mehetsz egy kört.
És ment! De egy garast se adott, persze.
(Hócipő, sorozat a vasfüggöny lebontásának évfordulóján)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése