Nagyon jó dolgot olvastam. Nem tudom, lesz-e belőle valami, de legyen! Már csak azért is, mert példaértékű, hogy a Védegylet kitalál valamit és hét év alatt képes ötpárti konszenzust létrehozni egy Európában egyedülálló dologban. (Mármint: egyedülálló lesz, ha lesz.) Arról van szó, hogy kitalálták: az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese pozíciójának megszüntetésével létre kellene hozni egy új intézményt. A jövő nemzedékek ombudsmanjának az lenne a dolga, ami benne van a nevében. A jövő nemzedékeket képviselni. Most.
Lehet, hogy akadnak, akik legyintenek erre, pedig nagyszerű ötlet. Egyrészt azért, mert ha ugyanolyan lehetőségeket kap, mint bármelyik jogbiztos, akkor valóban hatékonyan tud képviselni, figyelmeztetni, fölhívni. Tán még kényszerítheti is a törvényhozókat. Ráadásul komolyan kell venni, ha olyan jogsértésekre hívja föl a figyelmet, amelyek a most, vagy majd születőket érintik. Másrészt már az is nagy haszon lenne, ha egyáltalában tudatosulna az emberekben, hogy van ilyen, lehetséges ilyen pozíció is egy társadalomban. Talán valahogy leszivárogna, hogy mindannyian a jövő nemzedékek jogbiztosai vagyunk.
Én például úgy gondolom, hogy ha egy kormány tudatosan államháztartási hiányt tervez, és ezt hosszú távú kölcsönökből fedezi, akkor megmagyarázhatatlanul felelőtlen. Vannak persze esetek, katasztrofális évek, amikor létrejöhet hiány, kölcsönt is föl lehet, sőt kell venni, de hogy ez legyen az általános gyakorlat, éveken, évtizedeken keresztül, az oda vezet, ahol most tartunk: fejenként és személyesen milliókkal tartozunk, és aligha hiszem, hogy az ezt megalapozó kölcsön-fölvételeknek akár csak a töredéke is valóban indokolt lehet. De ha igen, akkor is valami baj van a rendszerben.
De még ennél is fontosabb most, hogy folyamatosan, szinte naponta kapunk újabb és újabb adatokat arról, hogy mi minden várható az általános fölmelegedés következtében. (Ráadásul a legsúlyosabb adatokat még nem is ismerhetjük, mert a világ legnagyobb hatalmai nem engedik azokat napvilágra hozni. Nem is értem! Hogyan lehet joga az Egyesült Államoknak, Kínának vagy Oroszországnak ilyesmire? Milyen alapon? Milyen alapon engedelmeskednek a tudósok? Azzal zsarolják őket, hogy akkor nem kapnak pénzt a kutatásokra?
Megjegyzem: aki pontosabb információk birtokában van a jövőről, az jobb stratégiát alakíthat ki. Nem arra gondolok, hogy kevesebb gázt bocsát ki vagy bármiben visszafogja magát, hanem például arra, hogy a Föld milyen területeire kell kiterjesztenie a hatalmát, ha a népét életben akarja tartani. Például az ivóvízért folytatott harcban. Lehet, hogy egy idő múlva a bányáknál is fontosabbak lesznek a folyók, például. Mindenkinek tudnia kell, hogy ha így folytatjuk fasiszta és kommunista vagy – „semleges” – katonai diktatúrák jönnek. Egy folyamatos, létért való harcban elporlad a demokrácia.
Aki a jövő nemzedékek jogait képviseli, már a hivatalba lépésének napján fölléphet az ivóvízbázis védelmében. Ezt se értem: a világ tudósai erősen figyelmeztetnek, hogy az ivóvízzel lesz a legtöbb baj, mert abból lesz a legkevesebb. Mi a világ ivóvízkészletének jelentős részével rendelkezünk. A parlamentnek azonnal törvényt kellene hozni arról, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény legyen a bázisok szennyezése, sőt a fölösleges pazarlás is.
Tudjuk, hogy csak úgy tudjuk megakadályozni a gázkibocsátás növekedését, ha alapvetően megváltoztatjuk a szokásainkat. Például nem hallom, hogy Demszky Gábor rendeletet készítene elő, amely kimondja, hogy mondjuk két év múlva már nem kell adót és parkolási díjat fizetni az olyan autó után, amelyik négy liternél kevesebbet fogyaszt. Pedig egy ilyen rendelet olvastán az emberek azonnal elkezdenének számolgatni, és igen rövid idő alatt lecserélnék a kocsikat, amik 8-10-15 liter helyett négyet fogyasztanának, még ha kisebbek is lennének, mint amilyet eddig használtak. Az ipar és a kereskedelem pontosan értené az üzenetet.
Kapjon jogbiztost a jövő, én meg majd minden héten bombázom az ötleteimmel.
Szegény Bayer Zsolt írt a Magyar Nemzetbe:
"1998 volt tehát akkor, tavasz és választási kampány. Mikor ezt megírtam, ide, a Magyar Nemzetbe, mindazok, akik roppant tehetséges és szeretetre méltó fiatalembernek tartottak engem, egy csapásra rádöbbentek, hogy kígyót melengettek a kebelükön, mert hát én egy roppant tehetségtelen és gyűlöletre méltó fiatalember vagyok. Emlékszem, akkor beszéltem utoljára Andrassew Ivánnal. A Budagyöngye bevásárlóközpontban találkoztunk. Én a zöldségesnél álltam a sort, jó krumpliért, és akkor hozzám lépett Iván, úgy éppen, mint valami Örkény-groteszkben, köszönt, kedvesen mosolygott, de azért volt ott a mosoly mögött valami hűvöskés huzat, és azt mondta nekem:
- A többiek azt üzenik, hogy most már elég lesz…
- Milyen többiek, Iván?
- Hát a többiek.
- Ja, a többiek…!
- Na szervusz.
- Szervusz.
És vettem krumplit. És eltelt majd egy évtized, és azóta is azt hazudom magamnak, hogy nem tudom, kik azok a „többiek”. Pedig tudom ám, csak nem mondhatom el senkinek. (Milyen jó lenne most hozzátenni: elmondom hát mindenkinek… De nem lehet hozzátenni sem.) És Iván elügetett a többiek felé.”
Zsolti, drága, sokszor elsiratott barátom: a „többiek” azok, akikkel együtt dolgoztunk a Népszabadságban, akik megszerettek téged, és azt érezték – talán te is belátod, okkal –, hogy kígyót melengettek a békájukon.
Tekintettel arra, hogy tudták, mennyire szeretlek, ahányszor szóba kerültél, gúgyolódva meghagyták, hogy adjak át egy üzenetet. Rosszul emlékszel: nem azt üzenték, hogy „most már elég lesz”, hanem azt, hogy menj a picsába. (Elnézést kérek, de sajtótörténeti okokból híven kellett idéznem.)
Csak a rend kedvéért: én még soha az életben nem mondtam ki azt a szót, hogy „szervusz”.
Még mindig gyászollak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése