Ide idézek valamit, mert fontos:
OS - A Raoul Wallenberg Egyesület nyilatkozata
Budapest, 2007. január 16., kedd (OS) -
Felháborodási Nyilatkozat
A Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége részéről tiltakozunk, hogy magyar értelmiségiek meg nem engedhető stílusban és hangnemben vitatkoznak egymással, figyelmen kívül hagyva a másik legelemibb méltóságát, vélemény-nyilvánítási jogát. Az a vita, szidalom áradat, ami elindult Várkonyi Tibor, a Népszava publicistája és Morvai Krisztina jogvédő között anarchiához, az ország erkölcsi lecsúszásához vezet.
A Raoul Wallenberg Egyesület Magyarországon az egyik legrégebbi emberjogi és kisebbségi jogvédő szervezet. Ezen az alapon kérjük, hogy Morvai Krisztina és Várkonyi Tibor kölcsönösen kérjenek egymástól bocsánatot, találkozzanak egymással, vitassák meg a nyilvánosság előtt azokat a kérdéseket, melyek véleménykülönbségre adtak okot. Mutassák meg az országnak, hogy tudnak egymással normális hangon vitatkozni. Felelős közéleti személyiségekként jó példát kell mutatniuk a politikusok és az egész magyar társadalom számára! Mert azok a problémák, melyek az indulatokat kiváltották, azok igenis fontos, az ország további sorsát meghatározó, nagyon sok embert foglalkoztató kérdések.
A kettejük vitájának, és a mindannyiunk vitájának eredményeként, társadalmi konszenzusra kell jutnunk olyan kérdésekben, mint az utóbbi időben felerősödő rasszista, antiszemita, cigányellenes jelenségek, cselekmények megelőzése, megoldása. A rendőrség szerepe és eszközei a közrend, közbiztonság megteremtésében, megtartásában. A rendőrségnek és nekünk állampolgároknak ez nem csupán jogszabályi, hanem szemléleti kérdés is.
Konszenzusra kell jutnunk az 1956-os forradalom és szabadságharc megítélésében.
Vita márpedig kell! Mindannyiunknak meg kell találnunk az egymáshoz vezető utat, politikusoknak, civil embereknek, egyházi vezetőknek, jobb és baloldali szellemiségű magyaroknak, cigányoknak, keresztényeknek, zsidóknak, más vallásúaknak.
Vitatkozni márpedig lehet és kell, csak nem mindegy hogyan! Budapest, 2007. január 11.
Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége
Tekintettel arra, hogy igen közeli megfigyelője voltam és vagyok azoknak az eseményeknek, amelyeket a nagytiszteletű Wallenberg Egyesület említ, csak a jegyzőkönyv kedvéért szeretnék leszögezni néhány dolgot.
Várkonyi Tibor nem vitatkozott Morvai Krisztinával, csupán azt írta - neve említése nélkül - egy brüsszeli országföljelentő show kapcsán, hogy a „pulykamérgű jogásznő" is ott volt. Úgy látszik, Morvai Krisztina magára ismert - hiszen nyilván más jogásznők is megjelentek a jeles eseményen.
Erre válaszul Morvai Krisztina elküldte nekünk a magunkfajtás-magukfajtás levelét, amit megjelentettünk - vélemény-nyilvánítási jog! - Várkonyi Tibor megjegyzésével, miszerint azzal bizony nem tud vitatkozni.
Vagyis: Várkonyi Tibor nagyjából ennyit kommunikált, ennyit vitatkozott az "időszerű" kérdésekről.
Elvben elnézést kérhetne a pulykamérgűért. Ez azonban, bár afféle publicisztikai minősítés volt – mégegyszer hangsúlyozom: név nélkül -, amit egy közszereplőnek el kellene viselnie, utólag valóságos ténylátleletnek bizonyult. Én sokkal súlyosabban fogalmaztam volna, de tudjuk be ezt fiatalos bohóságomnak, brutális macsóságomnak, vagy annak, hogy nem vagyok nyolcvankét éves, és nem véletlenül nincs becsületrendem, francia akadémiai pálmarendem, például, mint Várkonyi Tibornak. Hogy egyebeket ne hozzak elő.
Mindegy: Várkonyi Tibornak az égvilágon semmiért nincs bocsánatot kérni valója.
Az a cirkusz, ami keletkezett, teljesen egyszereplős volt.
Biztos, hogy nem fog találkozni a jogásznővel, nincs miről vitatkozni, bár ő megmutatta – hangtalanul – hogyan kell vitatkozni. Úgy, hogy a másik fél azért kapjon módot arra, hogy elárulja, kicsoda, és miket gondol. Magával, és a gondolataival pedig számoljon el a nyilvánosság előtt, ahogy akar. Például vitatkozhat magával a Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége szervezésében. Lehet, hogy hasznos lenne, és nem kevésbé szórakoztató, mint eddigi alakításai. A tévé is közvetítené.
Megjegyzem, kicsit csodálkozom, hogy a csakugyan régóta és igen tisztelt Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége kiad egy ilyen nyilatkozatot. Ahhoz túlságosan komoly, fajsúlyos szervezetről van szó, hogy feltételezzük: alapos vizsgálat nélkül szólít föl embereket közszereplésre. Azt, amit Morvai Krisztina egyetemi tanár az utóbbi hetekben mondott és alakított, még félművelt, vagy teljesen ostoba rokonoktól, ismerősöktől, tárasági fecsegés szintjén sem kell elviselni – akár a karácsonyi asztaltól is föl illik állni, ha valaki olyanokat beszél, mint ő. Lehet sajnálni szegényt, lehet mentségeket keresni, megbocsátani is, de diskurálni, azt nem lehet. Később se, senki kedvéért, de még a haza üdvéért se. Soha. Mert aki megteszi, cinkosa lesz.
És egyáltalán nem kell megtalálni a Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége számára oly kívánatosnak tűnő egymáshoz vezető utat. Egyáltalán nem baj, ha vannak és maradnak úgynevezett szakadékok. Az a tolerancia, amelyik nem jelöli ki, hogy mi az, amit soha, semmiképpen nem szabad tolerálni, a hülyék és az öngyilkosok toleranciája. Ha nem lenne mélységesen cinikus, arra hivatkoznék, hogy Raoul Wallenberg tudott volna erről mesélni.
Érthetetlen, hogy pont a Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége nem érti meg, hogy hol vannak a határok, melyek azok az eszmék, magatartásformák, gesztusok, amelyekkel némiképp kultúrált, de legalább jóérzésű ember akkor sem áll le diskurzusra, ha a hallgatás az életébe kerül. Ha a Raoul Wallenberg Egyesület nem az „inkább engem egyen meg a féreg, mint hogy én a férget megegyem”-alapon működik, akkor kiktől várhatjuk el ezt az európai minimumot?
Tekintettel arra, hogy igen közeli megfigyelője voltam és vagyok azoknak az eseményeknek, amelyeket a nagytiszteletű Wallenberg Egyesület említ, csak a jegyzőkönyv kedvéért szeretnék leszögezni néhány dolgot.
Várkonyi Tibor nem vitatkozott Morvai Krisztinával, csupán azt írta - neve említése nélkül - egy brüsszeli országföljelentő show kapcsán, hogy a „pulykamérgű jogásznő" is ott volt. Úgy látszik, Morvai Krisztina magára ismert - hiszen nyilván más jogásznők is megjelentek a jeles eseményen.
Erre válaszul Morvai Krisztina elküldte nekünk a magunkfajtás-magukfajtás levelét, amit megjelentettünk - vélemény-nyilvánítási jog! - Várkonyi Tibor megjegyzésével, miszerint azzal bizony nem tud vitatkozni.
Vagyis: Várkonyi Tibor nagyjából ennyit kommunikált, ennyit vitatkozott az "időszerű" kérdésekről.
Elvben elnézést kérhetne a pulykamérgűért. Ez azonban, bár afféle publicisztikai minősítés volt – mégegyszer hangsúlyozom: név nélkül -, amit egy közszereplőnek el kellene viselnie, utólag valóságos ténylátleletnek bizonyult. Én sokkal súlyosabban fogalmaztam volna, de tudjuk be ezt fiatalos bohóságomnak, brutális macsóságomnak, vagy annak, hogy nem vagyok nyolcvankét éves, és nem véletlenül nincs becsületrendem, francia akadémiai pálmarendem, például, mint Várkonyi Tibornak. Hogy egyebeket ne hozzak elő.
Mindegy: Várkonyi Tibornak az égvilágon semmiért nincs bocsánatot kérni valója.
Az a cirkusz, ami keletkezett, teljesen egyszereplős volt.
Biztos, hogy nem fog találkozni a jogásznővel, nincs miről vitatkozni, bár ő megmutatta – hangtalanul – hogyan kell vitatkozni. Úgy, hogy a másik fél azért kapjon módot arra, hogy elárulja, kicsoda, és miket gondol. Magával, és a gondolataival pedig számoljon el a nyilvánosság előtt, ahogy akar. Például vitatkozhat magával a Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége szervezésében. Lehet, hogy hasznos lenne, és nem kevésbé szórakoztató, mint eddigi alakításai. A tévé is közvetítené.
Megjegyzem, kicsit csodálkozom, hogy a csakugyan régóta és igen tisztelt Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége kiad egy ilyen nyilatkozatot. Ahhoz túlságosan komoly, fajsúlyos szervezetről van szó, hogy feltételezzük: alapos vizsgálat nélkül szólít föl embereket közszereplésre. Azt, amit Morvai Krisztina egyetemi tanár az utóbbi hetekben mondott és alakított, még félművelt, vagy teljesen ostoba rokonoktól, ismerősöktől, tárasági fecsegés szintjén sem kell elviselni – akár a karácsonyi asztaltól is föl illik állni, ha valaki olyanokat beszél, mint ő. Lehet sajnálni szegényt, lehet mentségeket keresni, megbocsátani is, de diskurálni, azt nem lehet. Később se, senki kedvéért, de még a haza üdvéért se. Soha. Mert aki megteszi, cinkosa lesz.
És egyáltalán nem kell megtalálni a Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége számára oly kívánatosnak tűnő egymáshoz vezető utat. Egyáltalán nem baj, ha vannak és maradnak úgynevezett szakadékok. Az a tolerancia, amelyik nem jelöli ki, hogy mi az, amit soha, semmiképpen nem szabad tolerálni, a hülyék és az öngyilkosok toleranciája. Ha nem lenne mélységesen cinikus, arra hivatkoznék, hogy Raoul Wallenberg tudott volna erről mesélni.
Érthetetlen, hogy pont a Raoul Wallenberg Egyesület Elnöksége nem érti meg, hogy hol vannak a határok, melyek azok az eszmék, magatartásformák, gesztusok, amelyekkel némiképp kultúrált, de legalább jóérzésű ember akkor sem áll le diskurzusra, ha a hallgatás az életébe kerül. Ha a Raoul Wallenberg Egyesület nem az „inkább engem egyen meg a féreg, mint hogy én a férget megegyem”-alapon működik, akkor kiktől várhatjuk el ezt az európai minimumot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése