Ej ráérünk?

Így írnak a hírportálok: “Kovács Balázs lett a befutó Zuglóban”, “Ismét tarolt a Fidesz”, “Újabb kormánypárti győzelem Zuglóban”, “Megint fideszes nyert Zuglóban”, “Az idei ötödik kormánypárti győzelem a fővárosban”, “Ismét a Fidesz nyert Zuglóban, az MSZP-t az LMP is megelőzte.”.. -

A vasárnapi zuglói választás eredményét nagyjából előre lehetett tudni.

Pedig a megkeseredett zuglói baloldaliak előre figyelmeztettek, hogy a szocialista jelölt, akit a szocialista belső embereként tartanak számon - és szerintük azelőtt meg Hagyó embere volt - nyilvánvalóan teljesen esélytelen, mégis őt indította az MSZP. Sőt - mesélik -, hogy az emeszpések nem is olyan régen, ahelyett, hogy legalább puhatolóztak volna, azt üzenték az elempéseknek, hogy alaposan elporolják őket a választáson.

Pedig nyilvánvaló volt: a fideszes jelöltet csak LMP-MSzP összefogással lehetett volna legyőzni, de még csak kísérlet sem történt arra, hogy ez létrejöjjön. Vagyis praktikusan, az erőviszonyokat figyelembe véve, az MSzP az LMP jelöltjét támogassa - akár feltétel nélkül. Már csak azért is, mert mindenféle fölmérés nélkül is tudni lehetett, hogy Zuglóban az LMP jelöltje lényegesen népszerűbb, mint az MSzP embere.

Ha a “dobogós” eredményeket nézzük, azt látjuk, hogy a második helyen az LMP jelöltje, Várnai László végzett 24,4 százalékkal, míg a harmadik a szocialista Imre Gergely lett 21,7 százalékkal. Nem kell fejszámoló-művésznek lenni ahhoz, hogy ha a kettőt összeadjuk, akkor az több, mint  44,9 százalák - vagyis együtt talán legyőzhették volna Kovács Balázst. 

Vagy éppen meg kellett volna tekinteni a plakátokat. Minden sértegetés nélkül: aki ránézett az MSzP plakátjára, az egy dologban volt biztos: nem azt a pártot választja, mert az megint az ellenszenves bénaságával tűnt ki az özönből.

Lehet persze legyinteni, lehet azt mondani, hogy mit nekünk  egy önkormányzati képviselői hely, meg azt is lehet harsogni, hogy ej ráérünk arra még. Csak azt nem lehet, hogy egy tomboló diktatúrában a reménykedés minden alapját elvesszük az emberektől, akik pontosan tudják, hogy most kell összefogni ahhoz, hogy a következő választáson rutin legyen az együttműködés. A konok dilettantizmusra nincs mentség. És ez természetesen az LMP-re is vonatkozik.

 .

Nem véneknek való vidék

Nem tudom, miért az jut eszembe a gyereknap előtt, hogy soha nem látott támadás indult az öregek ellen. És csakugyan: azelőtt elképzelhetetlen volt, hogy például bárkinek eszébe jusson több szavazatot adni a középgenerációnak vagy a fiatalkorúaknak azért, hogy az öregek ne a számarányuk súlyával szóljanak bele a politikába. És eléggé régóta elképzelhetetlen volt, hogy egy európai állam alkotmányából kivegyék az öregekről való állami gondoskodás kötelezettségét.

A megállíthatatlan, egészpályás lerohanás folytatódik: most a fölső-közép generációs nyugdíjasok ellen. Éppen ott tartunk, hogy a rokkantak százezreit akarják felülvizsgálni, majd a “munkába” visszaterelni. De ugyez a terv azokkal is, akik kedvezményesen vonulhattak nyugdíjba - sokszor a munkáltatójuk ajánlatát kényszerből elfogadva. Nem csak a jövőre nézve akarják megszüntetni vagy megváltoztatni a korkedvezményeket, hanem visszamenőleg is eltörölnék, átírnák ezeket a társadalommal kötött szerződéseket.

Aligha történt még ilyen elképesztő méretű jogfosztás jogállamban. Magyarországon talán a legutóbb akkor, amikor a háború után győzött a Rákosi-féle kommunista párt, és emberek százezreitől vette el erőszakos államosítással a műhelyeket, patikákat, ingatlanokat, a parasztokat pedig a téeszcsékbe kényszerítette.

Az akkori hatalom is forradalomként értékelte saját tevékenységét, mert nyilván erre volt szükség ahhoz, hogy az égbekiáltó igazságtalanságokról, a tönkretett, megnyomorított, halálba kergetett emberek sorsáról valami magyarázatot adjon. És mi lenne jobb, mint a forradalom szükségszerűsége?

Most megint forradalom van. A lényege ugyanaz, mint bármelyiké: az egyik réteg el akarja venni a másiktól azt, ami nem az övé. Elég fura, mert vezetői még csak nem is próbálják letagadni: a sanyargatás célja, hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek.

Hogy meddig tarhat a munkanélküliek, a segélyen tengődők, a nyugdíjasok fosztogatása, azt nem tudjuk, de föl kell készülni a legrosszabbra. Csak abban reménykedhetünk, hogy áldozatok nélkül megússzuk. A gyereknapon pedig felejtsük el ezt az egészet, és semmiképpen ne mondjuk meg a kölyköknek, hogy mi vár rájuk.

 .

Ma megkaptam az új könyvemet

Csuha Pál képe

Ma megkaptam az új könyvemet. Föl is olvastam belőle a Pallas Páholyban. Meg beszélgettünk KáPéJével. Én jól éreztem magam. (Pénteken Nagyváradra megyünk.)

Meghívó

2011. május 24. · 18:00
Pallas Páholy 1054 Budapest, Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok)
Andrassew Ivánnal beszélget Kőrössi P. József a Vashideg 
című novelláskönyv megjelenése alkalmából

Talán

Már majdnem leszállt az este, amikor ma megtaláltam ezt a haldokló olajfát. Eszembe jutottak Mesterem szavai, aki erdei sétánkon egy majdnem kiszáradt fára mutatott és azt mondta: mindig csak embereket kísérünk át, mi lenne, ha egyszer megpróbálnánk egy oktalan növénnyel is.

- Azt mondod, hogy naponta látogassuk meg, tegyük tisztává a törzsét, szabadítsuk meg a haszontalan, halott ágaitól és minden csúszómászótól?

- Talán.

- És néha érintsük meg, hogy érezze: ott vagyunk.?

- Talán.

- És az is lehet, hogy egyszer, amikor alá érünk, azt látjuk, hogy tele van madarakkal, mert erőt éreznek a közelében?

- Talán.

- És az is lehet, hogy az erőnktől és a madarak erejétől életre kap, és jövőre újra zöldbe borul?

- Talán.

Ebben maradtunk.

Azt a fát nem kísértük át, mert jöttek a katonák, és egy évig nem léphettünk ki a kolostorból. Amikor aztán elmenekültek, mert nem bírták elviselni a békességünket, visszamentünk az erdőbe. A fa már halott volt.

Most, hogy már vénebb vagyok a régen halott Mesteremnél, és lassan nekem lesz szükségem egy átkísérőre, el kell döntenem, hogy odaadhatom-e maradék erőm felét egy oktalan olajfának.

Talán.

 .

A királynak, ami

Váli Dezső képe

Egyre több önkormányzat sandít az egyházak felé: mivel nem tudják megoldani a tanítás finanszírozását, átadják az iskolát. Így olyan gyerekek is egyházi iskolákba kerülnek - mert nincs a közelben értéksemleges állami iskola -, akiknek szülei egyáltalán nem vallásosak, sőt netán harcos ateisták. Ami persze azt jelenti, hogy a magasabb hatalom létét vagy nem létét firtató, minden családban óhatatlanul fölmerülő kérdésre esetleg legszívesebben azt válaszolnák, hogy nincs is Isten. A konfliktust az okozhatja, hogy a gyerektől az iskola, illetve az egyház nem csak keresztlevelet kérhet, hanem például azt is, hogy a szülő felelősséggel nyilatkozzon, miszerint tiszteletben tartja az iskola oktatási szellemét, és nem tanítja a gyereket az ott hallottak ellenkezőjére.

Súlyos emberjogi konfliktus ez, semmiképpen nem szeretnék állást foglalni. Az ádáz keresztény nyomulás időszakában szinte fölösleges önmérsékletre inteni politikai keresztényeket és az egyházakat, legföljebb csak figyelmeztetni érdemes.

Én ahhoz a generációhoz tartozom, akik az úttörő őrsgyűlés után szépen átvonultak a falusi templomba, hitoktatásra. Mert ugye teljesíteni kellett a bibliai tanácsot, miszerint meg kell adni a királynak, ami a királyé, Istennek meg azt, ami Istené. Bár ez eredetileg inkább inkább másféle járandóságokra vonatkozott, valójában az történt, hogy a kettős elvárásnak eleget tevő szülők a szocializmusban a gyerekek lelkével fizettek. 

Mélyen belém vésődött, amikor a drága jó plébánosunk egyszer megjegyezte, hogy azért az úttörő nyakkendőt levehetnénk, mielőtt imára térdelünk. Miután átgondoltam szavai értelmét, először szembesültem azzal, hogy valami nagyon fura dolog történik velem. És csak később jöttem rá, hogy bizony abban a társadalomban össznépi konszenzusos megegyezéssel eladták a lelkemet. Csakis azért, hogy a párt és a falu elvárásainak is megfeleljünk. 

Később, amikor egyházi gimnáziumba jártam, történelemből csak az kaphatott elégtelennél jobb jegyet, aki a felelés első pár percében kívülről tudta a marxizmus véletlenszerűen kiválasztott alapfogalmait, amelyekről külön füzetet voltunk kötelesek vezetni. Csodás, Rákosi idején súlyos börtönt viselt gimnáziumi szerzetes tanárom nem engedhette meg magának és az iskolának, hogy egy állami tanfelügyeleti ellenőrzésen ne mi legyünk a legjobbak marxizmusból. Mi ezt értettük, meg is feleltünk Istennek is meg a Magyar Szocialista Munkáspárt elvárásainak is.

Amikor megtörtént a rendszerváltás, azt gondoltam, hogy ennek vége. Azon nem csodálkoztam, hogy az Antall-kormány idején az általános iskolában, ahova a gyereket hordtam, délutánonként dugig van a két hittanterem. A katolikus is meg a református is. Hanem amikor jött Horn Gyula, mindkét terem szinte kiürült: az egyikben három, a másikban négy gyerek maradt.

Ez engem akkor nagyon megrázott, mert fölismertem a saját sorsomat: ugyanolyan árucikk a gyerekek lelke, mint a saját becsületünk az érvényesülési harcban.

Mindezt nem azért mondom, mert nem értem és nem tudom megmagyarázni, esetleg elfogadni azt, ha gerinctelenül alakoskodunk, amikor erre kényszerítenek minket, de talán kellene egy kis önmérséklet. Talán még az egyházak képviselői is megértik, hogy országot, világot, családot és jövőt jobban lehet építeni gerinces ateistákra, mint bámulatos alakváltozásokra képes alattvaló báránykára. 

Vagy nem?  

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .

Visszamentem évgyűrűt számolni

Nem hagyott nyugodni, hogy hány évesek lehettek a kitépett fák a patak partján, mert emlékeztem: hatalmasak voltak és egészségesek.

Ezen a tönkön is látszik, hogy semmi baja nem volt a növénynek. Megszámoltam az évgyűrűket: hatvan-hetven éves lehetett. Talán pont annyi, mint szegény Kartal Zsuzsa, aki ma meghalt.

Ilyen lett a patakmeder. Jó homokos a föld, első látásra nyilvánvaló, hogy egy-két nagyobb vihar szétmossa majd az egészet, mert a növények nem fogják meg a partoldalt. 

Pont rosszkor jött ez nekem, mert napok óta keresek egy olyan fát, ami Kolozsváron volt nekem, aztán meg Mernyén, később pedig Tahiban a hegyoldalon, a méhészet mellett, ahol tanultam a mesterséget. Ha kifelé ment belőlem a lélek vagy az élet, elég volt, ha megöleltem vagy csak megérintettem őket, és kiment vagy bejött valami. Megmagyarázhatatlan, de működött. A vejem a nullponti energiával magyarázná, és biztos igaza lenne, de teljesen mindegy, mi történik, mert legyenek titkok. Most keresem itt is a Fát, de nem lelem. Pedig meg kell gyógyulnom.

De azért volt jó is: a tó fölött megjelent a szivárvány és közben vagy tízszer szólt a kakukk. Ez bizony csodás együttállás. Két horgászó cigány kölyöknek magyaráztam, hogy ezt jól jegyezzék meg, mert én mindjárt hatvan leszek, és először látok és hallok egyszerre ilyet, és nekik milyen szerencséjük van. Egyáltalán nem néztek hülyének, pontosan értették, hogy ez bizony megszentelt pillanat. 

Az ilyenekért szeretem a falusi életet.

.

Banántartó műbanán

A madarak és fák napján leltem erre az ovisoknak és isiseknek szánt uzsonnai banántartó műbanánra. Alighanem tipikus példája annak, hogyan lehet hülyeségekre pazarolni a kőolajat, miközben a gyerekeket arra neveljük, hogy a legfölöslegesebb dolgokat is meg kell venni, ha azok szépek és pláne viccesek. Szerencsére jó drága, 900 forint, manapság luxuscikknek tekinthető. Ha valamit meg kellene adóztatni - a szegények étkei helyett -, akkor az ilyen "terméket".

Madártalan facsonkok

Ma, a madarak és fák napján egészségügyi okokból egy gyönge órácskát bicikliztem. Ezt a patakmenti fasort azért szerettem, mert alatta kitűnő földiszeder termett. Mindig arra kanyarodtam, hogy egyek pár szemet. Biztos nagy szükség volt arra, hogy a patakmeder rendbetétele miatt ezen a lakatlan vidéken kilométeres szakaszon a fákat gyökerestül kitépjék. Még élnek, új ágakat hajtanak. Egy bakcsót, két verebet és egy harkályt láttam. Lepkét egyet se, bár azoknak nincs is napjuk.

 .

Kulturális forradalom

Amikor a rádióban meghallottam, hogy hogy Magyarország továbbépítésének új csapása a Corvinus Egyetem lerombolása lehet, megértettem: ami itt zajlik, az csakugyan forradalom, aminek előképe a kínai kulturális forradalom. Ne legyen kétség: ha valahol keletebbre lennénk, a filozófusaink ma már átnevelő táborokban ismerkednének a jellemtisztító fizikai munka örömeivel. A lényeg: lerombolni egy kultúrát. Észre kellet volna venni, amikor elkezdték az évtizedek alatt fölépített támogatási rendszerek látszólag ész nélküli  visszavágását, az alapítványok megszüntetését, a szakmák és hivatások elleni kriminalizálásig fajuló támadásokat. Eleinte csak úgy nézett ki, hogy olyan síktahókkal van dolgunk, akiknek Wass Albert értékesebb, mint József Attila, és valami hozzájuk hű másodvonalbelieket akarnak pozícióba hozni, lehetőleg tíz-húsz évre, ami a mai világban öröklétnek számít.

Nagyon úgy néz ki, hogy megint tévedtünk: nem igaz, hogy az ellenzékben töltött nyolc esztendő alatt semmiféle tervet nem dolgozott ki Orbán és csapata. Egészen bizonyos, hogy már évekkel ezelőtt elhatározták, hogy porig nyomorítják a magyar kultúrát, és arról is gondoskodnak, hogy a saját védett kis kertjeiket kívül az nehogy újrakeljen. A beszántott területeket egyetlen hatalmas nemzeti focipályává alakítják.

A forradalmi stratégia lényege az, hogy az érintettek  a “nem hiszem el, hogy ez velünk megtörténhet” állapotában védtelenül állnak a pusztítás előtt. Ugyanez történik persze az öregekkel, a szegényekkel, a munkavállalókkal, a rokkantakkal, a betegekkel vagy éppen a sajtóval. A pártok, a szakszervezetek, a civilek, az érdekvédelmi csoportok még mindig valami polgári rendszerben gondolkoznak, amelyiknek az a lényege, hogy nem lehet változtatni egyeztetések, tárgyalások vagy legalább tervek, magyarázatok nélkül. Várnak. Reménykednek. Az orbáni taktika egyszerű, tizenkét éve ismert: egészpályás lerohanás, oszt jónapot. 

Egy győztes a demokráciában arra kap fölhatalmazást, hogy a társadalom rendjét, intézményrendszerét fönntartsa, és közmegegyezésre törekedve tovább fejlessze. Kivéve persze, ha forradalom van, és mindenkin bosszút kell állni két választási vereségért.

Öregkor kezdete

Megkezdődött az öregkor. Nekem. Valamikor, régen, valamiért elkezdtem azt képzelni, hogy akkor kezdődik a vénidőm, amikor először mondja azt az orvos: mától ezt a gyógyszert minden nap be kell venni.

Történt, hogy elvittem Katát Donáth Ferihez, hogy nézze meg, mi van a vérnyomásával, mert úgy tűnik, mintha magas lenne. Megvizsgálta, aztán megultrahangozta a szívét. Nagyon érdekes volt, mert a képernyőn mutogatta nekem a pitvarokat, a kamrákat, a falakat, a csúcsokat. Vicces dolog, amikor az ember a saját feleségét belülről nézegeti. Megállapította, hogy Katának semmi baja. 

Hanem aztán rám parancsolt, hogy vetkezzek, mert szerinte én sokkal veszélyeztetettebb vagyok, első ránézésre. Hiába tiltakoztam, hogy nem ezért jöttem, és már csak az hiányzik, hogy mindjárt be is fektessen egy kórházi ágyba, alá kellett vetnem magam. Elég az hozzá, hogy azt mondta: koromhoz és testalkatomhoz - testes mivoltomhoz - képest meglepően jól néz ki a szívem, de valami csücsökben lát valamit, úgyhogy akkor egy hét múlva szíveskedjek megjelenni egy terheléses vizsgálaton.

Egy hét múlva aztán a futópadon úgy negyed óra szaladgálás után már kétszáz fölött volt a vérnyomásom. Újabb negyed óra múlva már föl is írta az első gyógyszert, amit minden nap be kell venni.

És akkor még kell a vérkép. Tudtam, hogy abból is baj lesz. Lett is vagy nyolc helyen csillagocska. A legfontosabb a cukor és a májfunkció. Tudtam előre persze, nem lepődtem. A körzeti orvosomtól mindjárt kaptam egy gyógyszert a májamra. (Nem az alkohol miatt ment tönkre, hanem állítólag gyerekkoromban volt egy májgyulladásom, amit észre se vettek. Kaptam erre is tablettát.) 

Akkor még hátra volt egy olyan csudás vizsgálat, amelyik megmondja, hogy az utolsó három hónapban mekkora volt az átlagos vércukor-szint. Ebből aztán meg is lett a harmadik gyógyszer, amiből mindjárt hármat kell bevenni, naponta. (Jellemző, hogy abban a pillanatban, mikor kellenek nekem ilyenek, pont ezeknek az árát emelik. Az is jellemző, hogy heteken át nem volt pénzem vércukormérő csíkokra, amikor aztán már nem lehetett nem megvenni, mert már nem volt más választásom, azonnal el is romlott a mérőkészülék. Most nézegethetem.)

Egyszer elmegy az ember az orvoshoz, és egy hónapon belül háromszorosan megöregszik. Mondjuk, nem is csodálkozom. Az utóbbi években, pláne hónapokban úgy telepedett rám a stressz, mint valami nyomasztó, nehéz köd. Egész életemben szegény voltam, de nem reménytelenül, ami azt jelentette, hogy a jobb időszakokban nem huszonötödikén, hanem csak huszonkilencedikén fogyott el a pénz. De azt soha nem gondoltam volna, hogy 59 éves koromban munkát kell keresnem. Bármilyet. És nem azért, mert megszűnik a munkahelyem, nem azért, mert sikertelenül dolgozunk, hanem azért, mert elzárják a csapokat, nincs reklám, és hiába veszik egyre többen a lapunkat, hiába hallgatják egyre többen a rádiónkat, nincs bevétel. Illetve kevesebb, mint amennyi a minimális létfenntartáshoz kell. Így aztán szorgalmas munkával elértem, hogy a 2002-es bevételeim hatvan százalékát keresem. 

Sose gondoltam volna, hogy valaha odáig jutok, hogy vagy a telefonszámlát fizetem be, vagy az internetet. Vagy a gázt, vagy a villanyt. Vagy eszünk, vagy bemegyek dolgozni, mert egyszerűen nincs pénz benzinre. Hogy naponta várom, mikor tiltja le az APEH - vagy most mifene - a fizetésemből a tartozásokat, ahogy ezt pár hónapja tette. Nem csoda, hogy ebből magas vérnyomás meg cukorbaj lesz. 

Mindegy, ez van.

Fura világ ez. Aggódom a kisfiam miatt is. Ugye, az volt, hogy fölvették vízilabdásnak. Elképesztően lelkesen dolgozott. Nem is hittem el, hogy egy kilenc éves gyerek leúszik negyven hosszot. Mindent  megtett azért, hogy ott lehessen, hogy jó legyen, hogy megfeleljen az edzőnek. Már csak azért is csodáltam, mert én sose voltam ilyen. És ugyanígy voltak a többiek is. Kemény, kedves kis kölykök. Péntekenként az volt a szokás, hogy edzés után maradtunk még egy órácskát. Kaptak a büfében uzsonnát, aztán csocsózgattak egy kicsit. Mi meg beszélgettünk - szülők egymással. Az is jó volt. Szeretnivaló emberek.

Egyszercsak azt vettük észre, hogy a gyerekekkel valami baj van. Nyűgösek lettek. Szemmel láthatóan egy edzőváltás után veszítettek a lelkesedésükből. Két hét után derült ki, hogy az edzőjük durva. Nem csak ordít - mint majdnem mindegyik -, hanem például úgy büntet, hogy hozzávágja a labdát a kisgyerekhez. Ami fáj. Néha meg azt, akivel elégedetlen, belöki a vízbe.

Ebben nem csak az a borzasztó, amit a gyerekekkel művelt, hanem az, hogy a gyerekek nem szóltak. Hallgattak. Ez figyelmeztető: ezek szerint gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni velük, nem panaszkodnak, esetleg azért nem, mert magukat vádolják valamivel. Még jó, hogy nem valami nagyobb méltatlanság érte őket.

Az én gyerekemet nem bántotta, egyszer se.  Semmivel. Sőt, a kedvence volt. Mégis az történt, hogy egyszercsak pont az edzés napjain mindig fájlalta a torkát, vagy fáradt lett. Szemmel láthatóan nem volt kedve menni. Aztán az lett a vége, hogy kimondta: ezzel a bácsival nem akarja folytatni.

És ebben az a borzasztó, hogy a gyerek, aki büszkén feszít az egyesületi fürdőköpenyben, nyilván tehetséges, nyilván szorgalmas, bármi lehet belőle, és egyetlen ilyen ember miatt abbagyja. És az egyesület vezetői nem küldik el az ilyen edzőt, hanem inkább hagyják, hogy a gyerekek szivárogjanak el. Jó, máshol folytatja majd, de ez akkor is méltatlan.

Biztos tanul belőle valamit. Olyat, amit nem érdemes kilenc évesen tudni. 

 .

Csodára várva

Orbán Viktor abban a reményben vett részt II. János Pál pápa boldoggá avatásán, hogy a szakrális élmény hatására jobb ember lesz. Mindenesetre erősen figyeljük majd, hogy önsorsrontó életén változtat-e ez a rendkívüli esemény. Mivel a nagy pápa majdani szentté avatásához kell még egy csoda, aligha bánná a világ, pláne Magyarország népe, ha ez pont nálunk, a miniszterelnök lelkében ragyogna föl. (Ezt sajnos, minden ironikus felhang ellenére nagyon komolyan gondolom.) 

Miután Orbán országlásának újabb mélypontjára jutott a Gyurcsány-elleni ügyészkedéssel, már kollaboráns hívei is arról pusmognak: mi lesz az Orbán utáni korszakban. (A Vezér következő lépése - teljes joggal - az osztályellenség fölkutatása és megsemmisítése lesz.) 

Ma már nincs olyan réteg, amelyiket ne sértett volna meg halálosan, nincs olyan jogszerűtlenség, aminek tilalmát ne törte volna meg. A múlt hétre bőven elég lett volna a  kifejezetten diktatórikus munkavállaló-ellenes terv, vagy éppen a gyöngyöspatai, szinte már rákosista-stílusú felelősség-kenegetés, nemzetközi összeesküvés szimatolás, ezekre jött még a Gyurcsány-ügy, amellyel visszalépünk a vérügyészes koncepciós perek észbontó világába.

Mindez azt mutatja, hogy Orbán végjátékba kezdett, és csak a csoda segíthet rajta. A társadalom további megosztása - például a Gyurcsány-üggyel - éppen ellenkező hatású lehet, mint amire Orbán számít. Először is, sokévnyi karaktergyilkolászás után a jobboldal már nem fogja jobban utálni a volt miniszterelnököt, mint eddig, hiába hurcibálják bíróság elé, akár vezetőszáron is, hiába harsogják bűnösségét a kormány ügyészségi értesítőkké züllött csapásmérő médiaalakulatai. Ha megvádolják, a baloldali és az igadozó táborban tovább nő a népszerűsége, hiszen a nép nem hülye, a közemlékezetből előszivárognak az ilyen csúfos történetek, és mindenki tudja, hogy ha a koncepciós jogszolgálat beindul, akkor már csak az a kérdés, hogy hányadikak vagyunk a sorban. Ha Gyurcsány a nemzetközi média óriási érdeklődése mellett befejezi az őszödi beszédet, akkor Orbán bepattanhat a páncélozott kisbuszába és Fehéroroszországig menekülhet. 

Ráadásul egy ilyen ügy összehozza az ellenzéki erőket. A szocialisták máris példásan és nagyon tisztességesen összezártak. Most ugyan éppen az a fő téma a Facebookon, hogy Schiffer András eredeti följelentő a Fidesz embere, és le az LMP-vel, ésatöbbi, de ez nem lesz mindig így. Mert egyrészt nem igaz, másrészt nem lehet a mostani állapotot azonosítani azzal a pillanattal, amikor Schiffer megtette a följelentését Sukoró ügyben. 

Orbán megosztási kísérlete tehát ma az LMP-MSZP viszonyban éppen működik, és nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem lenne egyre sürgetőbb, hogy az Orbán-ellenes erők legalább megkezdjék az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokat, amelyekről a gyurcsányisták éppen úgy nem hiányozhatnak, mint az LMP, vagy a szakszervezetek, és az új civil szabadságmozgalmak, a szemmel láthatóan éledő liberálisok. Nem kétséges, hogy előbb vagy utóbb ott lesznek a mérsékelten jobboldali, de elsősorban demokrata erők is, akik már most is pontosan tudják, hogy Orbán további országlása évtizedekre küldheti őket a hitelvesztettek sorsára.

Orbán persze azt hiheti, hogy hatékonyan mélyíti tovább a szakadékot az ellenzéki erők között, miközben az is előfordulhat, hogy éppen ellenkezőleg, a legnyomorúságosabb időkre emlékeztető ügyészi beavatkozás hatására Gyurcsány olyan nyilatkozatot tesz, amelyben megértésre int Schiffer tettével kapcsolatban, sőt híveit arra szólítja föl, hogy ne legyenek tekintettel személyes sértettségére, mert az ilyesmit vészterhes időkben félre kell tenni, együtt kell működni. Gyurcsány képes ilyesmire, ugyanezt tette, amikor az Egymillióan a sajtószabadságért facebookos csoport gyakorlatilag kitiltotta a tüntetéseiről. Saját híveit arra bíztatta, hogy vegyenek részt a Milla-akciókban. Ha Schiffer és az LMP jól reagál, megnyílhat az út egy fönntartásokkal teli, de legalább minimális szintű együttműködésre, ami nélkül Orbán legyőzhetetlen.

A dolog sürgős, mert Orbán a jogrend földúlásával, Magyarországhoz méltatlan alaptörvényével, szemérmetlen öreg-, beteg- és szegényellenességével, brutális munkavállaló-sanyargató intézkedéseivel és terveivel olyan helyzetet teremtett - most éppen az érdekegyeztetés teljes elvetésére készül -, amelyből csak a legnagyobb önuralommal lehet békés eszközökkel szabadulni. Ráadásul egy eszkalálódó társadalmi konfliktusban a Magyarországon megkerülhetetlen erőt képviselő Jobbik az erőszakos összecsapásokban lesz érdekelt. (Az Orbán-rendszer összeomlásakor Vona félmillió, ma még fideszes támogatására is számíthat.)

Sürget az idő, mert a diktatúrák természetének az is része, hogy bármikor összeomolhatnak. Ma nem tudjuk, hogy Orbán és hagymázas fülkeforradalmi élcsapata meddig lesz hatalmon, csak azt, hogy ez a hatalom bármikor összeroppanhat. Bármikor! Aki arra készül, hogy legközelebb 2014-ben lesznek választások, történelmi hibát vét. A köztársasági erők nem engedhetik meg maguknak azt, hogy Orbán bukása esetén az irányítást átengedjék egy olyan fideszes puccsista csapatnak, amely szemérmetlenül kollaborált a jogállam lebontásában, és csak a Jobbikkal szövetségben képes kormányon maradni. 

Az ellenzéki erők kiegyezéséhez és az egy irányba forduláshoz persze az kell, hogy ne Orbán lelkében történjen meg a csoda. Az se lenne persze baj, ha holnaptól ő is jobb ember lenne, de félő, hogy késő, és már önmaga is gyanakodva méregetné magát egy tükör előtt.

 .

Terv?

Alighanem itt az alkalom, hogy Szíjjártó úr, Balog úr és Pintér tábornok úr lassan gondolja át, hogy egyáltalán alkalmasak-e arra, hogy a politikában szerepet vállaljanak. A hét végén nem átallották azt harsogni, hogy a gyöngyöspatai asszonyok és gyerekek csak egy húsvéti kirándulásra mentek. Nem ám azért evakuálták őket, mert valami véderőnek nevezett csürhe ott akart gyakorlatozni a cigánytelep fölött. Pechükre Richard Field amerikai üzletember, aki az evakuálást finanszírozta,  egy  közleményben részletesen indokolta, hogy ez bizony nem az volt, amit a miniszterelnök szóvivője és a máskor az emberi jogokban oly lényeglátó  felzárkoztatási vagy mifene államtitkár el akar hitetni a világgal. Mert nyilván nem nekünk hazudoztak pofátlanul, mert azért ennyire hülyének nem nézhetik a népüket. Viszont egyre kínosabb, hogy már az amerikai diplomácia is megfigyeli a gyöngyöspatai állapotokat.

A kormány és Pintér tábornok addig taktikázott, amíg sikerült megint megszégyeníteni az országot. Sikerült elcsattantani az első pofont is, amikor egy cigányaszony megütött egy sápadtarcút. Csoda, hogy csak most, és csoda, hogy nem lett nagyobb baj.

Értem én, hogy a rendőrség kínban van, mert megpróbál jogszerű lenni, és a bíróság is szemmel láthatóan ellene dolgozik, amikor sorban engedi el a letartóztatott maskarásokat. De talán nem kellett volna addig várni, amíg egy pofonból akár polgárháború lehet. A rendet ígérő hatalomnak arra van terve és eszköze, hogy a lopkodó hülyekamaszokat börtönbe vigye, de arra képtelen, hogy katonásdit, nyilasosat meg csendőröset játszó hibbant fölnőttek nyilvánvalóan jogidegen szervezeteit rendeletileg szüntesse meg és tagjait addig üldözze, amíg az szükséges.

Pedig képes ám rendeletezni: mostantól minden járőrözőset játszót százezer forintra lehet büntetni. Már csak az a kérdés hogy azok a források, amelyek eddig kiapadhatatlanul finanszírozták a cigányok rémisztgetését, mikor dugulnak el.

A hatalom, azon kívül, hogy tartozna az egyre kártékonyabb Szíjjártó és Balog urak azonnali leváltásával, és elfogadhatná Pintér tábornok lemondását, lassan összeállíthatna egy jelentést arról, hogy mi történik Gyöngyöspatán és más településeken, a nácinak látszó alakulatok milyen kapcsolatban állnak a Jobbikkal és a Fidesszel, és egyáltalán mi a terv. 

Nem arra, hogy miket hazudhat még a világnak, természetesen.

 .

A Washingtoni Holocaust Emlékmúzeum felhívása

The USHMM based in Washington, USA, is conducting a research project on the period of WW2, documenting the fate of the Jewish communities in Hungary in a series of interviews with people who were eye witnesses to their destruction.
People who have witnessed relevant episodes and are willing to share with us their memories are invited to contact Ambrus Gonczi. E-mail:  gonczister@gmail.com, cell phone:  06209136717, P.O. Box 12  1461

A Washingtoni Holocaust Emlékmúzeum dokumentálni kívánja a zsidó közösségek sorsának alakulását Magyarországon a II. világháború idején. Olyan nem zsidó származású személyekkel szeretnének interjúkat készíteni, akik tanúi voltak a közösségek elleni atrocitásoknak. Várják mindazok jelentkezését, akik hajlandóak megosztani emlékeiket. Jelentkezni Gönczi Ambrus történész-muzeológusnál lehet az alábbi telefonszámon: 06209136717, e-mail címen: gonczister@gmail.com, illetve postai címen: Pf 12  1461

Ezt a felhívást azért tettem itt közzé, mert egy barátom ma reggel ezt látta egy magyar utcán:

.

1000

Már ezernél is többen vagyunk a Köztársasági vagyok, nem orbánista Facebook-csoportban. Azért hoztam létre, mert azt gondolom, hogy ez az a közös nevező, amiben most minden demokratikus ellenzéki áramlat egyetérthet:
"Nem mi akartuk, hogy a köztársaság hívei kénytelenek kinyilvánítani: a köztársaságot akarják, nem Orbán Viktor új államát."

Köztársasági vagyok, nem orbánista

 .

Az igazi fenyegetés

A hét végén sikerült eljutnom a Milla, a Charta és a rendvédelmisek tüntetésére. Mindháromról megállapítható, hogy a tömeg meggyőző volt.

A milláson természetesen nem voltunk annyian, mint március tizenötödikén, de azt jó volt érzékelni, hogy a negyedik tüntetésre a szervezők profik lettek. Ez már nem egy egy vidám értelmiségi piknik, hanem kőkemény, profi politikai demonstráció. Kopogtak a szavak, mint a pontlövések. Biztosan meghallotta a hatalom.

A Charta tüntetésen azt éreztem, hogy azok az erők, amelyek nem tűrik a diktatúrát, egy irányba fordultak. Biztosan érzékeli a hatalom, hogy baj van, mert az ilyen mozgalmak előbb vagy utóbb egyesülnek. Ha máshol nem, egy ellenzéki kerekasztal körül. Azon a közös nevezőn, hogy köztársaságiak, és nem tűrik el Orbán neohorthysta diktatúráját. Ehhez persze még idő kell. A hatalom nyugodt lehet, legalábbis néhány hónapig.

Vagy mégsem. Orbán hatalmát nem a sajtószabadság korlátozása és nem is a nyomorúságos alkotmány miatti fölháborodás törheti meg. Ezek csak arra voltak jók, hogy halottaiból föltámasszák Gyurcsányt, sőt Kis Jánost is, és ellenzékbe sodorjon olyanokat, akikről sose gondoltuk volna, hogy valaha baloldaliakkal együtt mutatkozzanak. Ez a szövetség arra jó, hogy szellemi hátteret adjon a valódi erőnek.

Orbán hatalma addig tart, amíg a jogfosztottak és leraboltak tűrik. Azok, akikkel kifizetteti a gazdagok továbbgazdagodását.

Orbán és állampártja a hét végén szembesülhetett azzal, amit komolyan kell venni: az igazi fenyegetés a rendvédelmisek képében rendkívül erőteljesen jelent meg az utcán. Ostoba politikájával elérte, hogy a tűzoltók, a rendőrök és a többiek azt érzik, hogy nem csak semmibe veszik és megsarcolják őket, hanem nincs hova hátrálniuk.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy pitiáner fenyegetésekkel, tiltásokkal és vizsgálatokkal tovább provokálják őket - ami csak az egységet erősíti - nagyon úgy néz ki, hogy a náci masírozók elleni sunyiskodásban lassan porig szégyenülő Orbán és Pintér tábornok kevély kétpofonos és kéthetes fenyegetései a visszájára fordulhatnak. Az ütésre szánt rendcsináló eszköz a gazda arca fölé emelkedett.

 .

Váradi Juli volt olyan kedves, hogy fölolvasta a beszédemet a Charta-tüntetésen

Szíjjártó Úr szíves figyelmébe

Az Élet Menete napján ezt a levelet kaptam Tóth György Károlytól. Fölhívom Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő figyelmét a következő mondatra: "Sokkal szívesebben lövöldözök kommunistákra, ti valamennyien káros dúvadak vagytok, nem tudom eléggé elítélni Semjént, hogy a szalonkák vadászatát forszíroza, mikor tele van az ország gyurcsánnyal. Meg andrasewwel." 

És arra, hogy a derék levélíró katonatiszt.

Remélem, hogy Szíjjártó úr ebben az ügyben is sajtótájékoztatót tart, mint a múlt héten, amikor egy, Dániel Péter facebookos oldalán megjelent nyilvánvaló provokáció miatt ezt nem volt rest megtenni. (Amennyiben T. Gy. K. címére és telefonszámára is kíváncsi, szívesen átadom neki, hogy nyomozást indítathasson, mert én beteg embereket elvből nem jelentek föl. Neki viszont ez nemzetvédelmi okokból alighanem kötelessége.)

 Drága Iván!

Tegnapi írásoddal kapcsolatban csalódottságomnak kell, hogy hangot adjak. Először is: a tárgya miatt. Azt hittem, feri haverodról, meg a drága tolvaj karta nagyszabású rendezvényéről fogsz prédikálni, hogy, hú, de megmutattuk nekik, akár a júdeai nemzeti front elit öngyilkos alakulata. Nyílván magad is látod, hogy ez a tegnapi bizony, már megint szánalmasra sikeredett. Vágó haverod virtuálisan leszopta ugyan feri haverod faszát, ahogy a kimosakodott cigánykurvát is odavittétek nyekeregni, hogy nyekeregje azt: "Magyarország", azaz ugyanazt a szót, amely az alkotmányban már annyira alkotmányellenes - szerintetek - hogy halál. Mindegy, összeszedtetek vagy egy-kétezer fogatlan vén partizánt, öröm volt látni a sok görbebotos műfogsoros demokratát, azaz azt, hogy nincs utánpótlásotok. Gondolom, rongyosra sírtad a kispárnádat, és roppant nehéz lesz erőt felmutatni erő nélkül.

Iván, én bízom benned, hidd el sikerülni fog. Szedd össze magad, és nyomjad. Írjál egy kurvajó cikket a modern baloldalról, mint hibbant feri, szeretném látni.

E helyett arról értekezel, hogy Semjén Zsolti szeret vadászni. Én speciel nem szeretek. Nem szívesen lövöldözök védtelen kicsi állatokra, legalábbis, ha nem vagyok éhes, úgy vagyok a vadászattal, mint a Templomos Lovagrend: egy szál karddal lehet menni, oroszlán vagy medve ellen. Az minimum kétesélyes. A többi nem vadászat , hanem mészárlás. Sokkal szívesebben lövöldözök kommunistákra, ti valamennyien káros dúvadak vagytok, nem tudom eléggé elítélni Semjént, hogy a szalonkák vadászatát forszíroza, mikor tele van az ország gyurcsánnyal. Meg andrasewwel.

Andrassew: tudnod kell, hogy utálok zsidózni. Ugyanis a zsidózás a te szinted, a magadfajták színvonala, csak ti fasisztáztok, de ugyanaz. Nem lehet embereket pusztán faji alapon elítélni és rágalmazni, ez pusztán annyit jelent, hogy észérv nincs, ezért, hogy ne kelljen szóba állni a másikkal, kirekesztjük, és kész. Az, hogy te egy ordenáré tetves zsidó vagy, körülbelül ugyanolyan frappáns és értelmes érv, ahogy te szoktál véres szájjal üvöltözni, és csépelni a klaviatúrát. Téged se azért utállak, mert zsidó vagy (csak szeretnéd) hanem azért, mert egy mocskos hazaáruló kommunista vagy. Előbbiről nem tehetsz, sőt, legyél rá büszke, én is az lennék, ha zsidó lennék, utóbbiért meg úgyse fogod szégyelni magad, mert ha ezt tennéd, már nem is kellene. E kis kitérő azért kellett, hogy értsd jó: az, hogy most lezsidózlak, nem értékítélet, hanem ténymegállapítás, és óhatatlanul szükséges a mondanivalóhoz azaz annak kifejtéséhez, hogy mint olyan személy, aki nem része keresztény közösségnek, nem jogosult annak hitéletébe, más keresztény lelkiismereti életébe beleszólni:

Tehát: hogy jössz ahhoz, te primitív szarfaszú féreg, hogy akár Semjén Zsoltot, akár engem, akár a Pápát, akár akárkit, keresztény hitre kioktass, - zsidó létedre? Mit kívülálló? Mi a fasz közöd van hozzá? Mi a faszt pofázol bele te köcsög? Mit tudsz te Szent Ferencről? Amint a pártiskolában tanítottak róla, hogy reakciós volt? Én kioktatlak arra, hogyan nyálazd össze a maceszt, hogyan tépkedjed a kaftánodat, vagdald a gombjaidat, feszegesd az imaszíjjadat? Heee? Hogy merészeled a bátorságot venni ahhoz, hogy belepofázzál másnak a hitéleti és lelkiismereti kérdéseibe, pláne olyan téren, aminek semmi köze nincs a hitélethez, hanem egy teljesen köznapi és világi kérdés?  Louis de Funesnek van egy k.va jó filmje, a Jákob Rabbi kalandjai. Ebben mondja a zsidó sofőr, Salamon: "az úr pénteken nem ehet húst, én szombaton nem gyújthatom fel a villanyt. Ez van. Semmivel se ostobább". Te nevezed magadat liberálisnak, demokratának, mikor kívülállóként fogod magad, és kioktatsz egy másik embert az ő hitére? Kívülállóként? Mi jogon követelsz te magadnak toleranciát, jogokat, vallásszabadságot? Ja, tudom: a nektek mindent szabad jogán. Hát, baszdmeg, ilyen jog márpedig - nincs!

Természetesen fenti írásoddal újfent törvényt sértettél. Amit produkáltál andrassew, az a legtisztább, legszebb, szublimált, echte gyűlöltbeszéd volt. Tiszta, szép, egészséges kereszténygyalázás. Tudod mit, holnap estig végiggondolom, feljelentelek-e a btk. 269§ közösség elleni izgatás bűntette miatt.

Te egy ocsmány bűnöző vagy andrassew.

.

Oltalom

Kép: mindennapi.hu

Már egy hete motoszkál bennem, hogy ki kellene deríteni: Magyarország miniszterelnök-helyettese, a politikai kereszténység legmagasabb rangú hazai letéteményese, Semjén Zsolt, hogyan számol majd el a túlvilágon azzal, hogy mint az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke engedélyeztetné bizonyos törvényi oltalom alatt élő földi és röpülő teremtmények vadászatát. 

Védett állatokról van szó. Úgy gondolja, hogy már untig eleget védtük őket, itt az ideje lekaszálni a hasznot, és ezért törvényt kellene módosítani. Azzal indokol ugyanis, hogy nagyon sok pénzt lehetne keresni azzal, ha a külföldiek nálunk ilyen állatokra vadászhatnának.

Meg persze ő is, és nyilván a vadásztársai, akiknek szűkebb köre föltehetően szintén keresztény szellemiségű. Az alkotmányozás mellett ez a legfontosabb kérdés ma Magyarországon?

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy valami demagóg humanista alapon a vadászat esküdt ellensége vagyok, jelzem, hogy a családom tele van vadászokkal. Amikor gyerekkoromban először fölvetődött bennem, hogy talán mégse kellene öldösni az állatokat, a nagyapám hosszasan és részletesen magyarázta el nekem, mi lenne a következménye, ha nem vadásznánk. Néhány év alatt gyakorlatilag nem lenne mit enni, hiszen a vadak mindent fölfalnának. Tehát a vadászat ugyanolyan gazdasági tevékenység, mint a vetés és az aratás. Így aztán megbarátkoztam azzal, hogy a szarvasokat, az őzeket, a vaddisznókat, a nyulakat akkor is vadászni kellene, ha senkinek nem lenne kedve hozzá. Sőt akkor is, ha mindannyian vegetáriánusok lennénk.

Na de a fürjeket? Semjén Zsolt ugyanis valamiért még ezeket a csodás madarakat is bevette a listába, noha néhány perces kutakodással maga is rájöhetett volna, hogy a fürjek száma éppenséggel csökken Magyarországon. Még a fokozottnál is fokozottabb védelemre szorulnak.

Na jó, mindegy. Semjén Zsolt majd elszámol Szent Ferencnek, aki megtanítja a mennyei madarakkal való csücsörgő beszédre, akik odafönt elmesélik majd neki, hogy mitől haltak meg.

Hanem azon gondolkoztam, hogy Semjén Zsoltot nem csak azzal bíztuk meg, hogy kitalálja: a legféltettebb természeti kincseink hulláit hogyan adja el külföldi vadászoknak. Hanem inkább azzal, hogy vigyázzon a népére. Mit tesz azokért a szegényekért, akikért nyilván közös példaképünk, az a bizonyos Szent Ferenc többet várna el tőle?

Hogyan tűrheti el egy keresztény, legalábbis szó nélkül, hogy a gazdagok levadásszák az eddig állami oltalom alatt éldegélő betegeket, a munkanélkülieket, a segélyre szorulókat? Hogyan tűrheti el, hogy csak azért, hogy a már amúgy is gazdagabbak egy elhibázott adórendszerben többet kaphassanak, azt a fülkeforradalmi kormány azokon hajtja be, akik már amúgy is a teljes elnyomorodástól, az kilakoltatástól és az éhezéstől féltek. Vagy már nem is félnek, hanem megélik félelmeiket.

Persze egy percig sem föltételezem, hogy Semjén Zsolt és hívei, miközben szorgalmasan alkotmányoznak és azon mesterkednek, hogy még kit lehetne kiszorítani a hatalom közeléből, nem törődnek azokkal, akiket rájuk bízott az Úristenük.

Gondolom néha-néha imádkoznak értük. 

Az is szép dolog, de Semjén helyében nem lepődnék meg, ha a mennyek országában a végső elszámoltatáskor Szent Ferenc azzal viccelné meg a mi politikai keresztényeinket, hogy nem csak a fürjek nyelvén tanítaná meg őket beszélni, hanem az emberekén is. És akkor az idők végezetéig hallgathatnák az égbekiáltó panaszokat.

(Klubrádió, Hetes Stúdió)

Pápai Gábor rajza

 .

A vádlottak padján

Tegnap nagyon hajnalban keltem, hogy le ne maradjak a gój motorosokkal és Pörzse Sándorral való épületes bírósági tárgyalásról. Lényegében azért pereltek be, mert nácinak mondtam őket. Természetesen nem vontam vissza, sőt, bevallottam a bíróságnak, hogy amióta bepereltek, azóta tovább erősödött a meggyőződésem, hogy a véleményem egyrészt helyénvaló volt, másrészt hibát követtem el, amikor nem ordítottam sokkal nagyobb erővel. Természetesen elmondtam, hogy mit miért írtam. Nem tudom, pontosan mennyit, de legalább egy órán át vallottam, válaszoltam a kérdésekre.

Na, aztán jött Mészáros Imre, a gój motorosok elnöke. Parádés előadást tartott. Ha nem én ülök a vádlottak padján, jót röhögtem volna. Elég az hozzá, hogy vagy tízszer utasította rendre a bírónő, ki is küldte, hogy nyugodjon meg. Volt ott kiabálás, ocsmány beszéd, bíróval feleselés, visszakérdezés, minden, ami elképzelhető. Ez is vagy egy órán át tartott.

Aztán jött Pörzse Sándor, persze csodásan belőtt séróval. Kikérte, hogy ő náci lenne. Azt se tudta, milyen írásomban sértettem meg. Bayer Zsoltot emlegette. Hogy róla írtam, és abban volt benne ő is. Pedig nem. A náciság értelmezéséről tartott egy kisebb előadást. Minket, Németh Péterrel, csak “ezek”-nek mondott. Ebben az a legjobb, hogy Péterrel azelőtt együtt fociztak.  Amikor az ügyvédem megkérdezte, hogy mit szól ahhoz, hogy már a Fidesz frakcióvezetője is nemzeti szocialistának, vagyis nácinak mondja a pártját, azt válaszolta, hogy őket is beperlik. Ez legalább egy hír.

Végig volt egy olyan érzésem, hogy mindketten azt érzik, hogy hatalmon vannak, és mi meg egyáltalán mit keresünk ebben az országban. Pedig nem, nincsenek hatalmon. 

Mészáros Imre annyira ideges volt, hogy komolyan aggódtam az egészségéért. Alighanem az lehet, hogy három éve harcolunk egy erősen bohózat-jellegű történetben, azóta figyelem az átlátszó ravaszkodásait, a sértegetéseit, és kicsit megszerettem. Pedig szerethetetlen.

Az lett a vége, hogy a tárgyalás elhúzódott, lesz még egy nap, de akkor már csak a perbeszédekkel és az ítélettel, június hetedikén, fél háromkor.

Persze megint kaptunk megjegyzést arra, hogy Péterrel miért nem engedjük kamerázni magunkat, hiszen amúgy mindenhol kint van a képünk. Mert, hogy pont mi beszélünk sajtószabadságról. Azért nem, mert nem akarunk a gój motorosok “A gumid kopjon, ne a hazád” című műsorát ingyen megtölteni. Ennyi. Mondjuk így is, szinte mindegyikben szerepelek. A legutóbbiban valamelyik CBA-s Lázár fivér vett a szájára. Nem is tudom, mi lesz velük, ha egyszer más témát kell keresni.

Ez az egész annyira lefárasztott, hogy tántorogtam, amikor kijöttünk a teremből. Ráadásul Péter megkért, hogy vigyem vissza a szerkesztőségbe a kocsiját, mert ő megy a mamájához. Amúgy sem egyszerű egy teljesen ismeretlen, az enyémnél sokkal jobb kocsit elsőre vezetni, végig attól féltem, hogy összetöröm. Szerencsésen beértem, de akkor meg majdnem megfulladtam, mert annyira taplós lett a torkom. Nyilván megviselt ez az egész.

Aztán délután, amikor Péter visszavitt a kocsimhoz, a Városligetbe, mondta, hogy már sok tárgyaláson volt, vádlottként is - a főszerkesztői munkakör velejárója -, de még sose érzett ilyet. Teljesen elvette minden erejét ez a tárgyalás. Akkor még azt magyaráztam neki, hogy ez azért lehet, mert mert egyszerűen azt érezzük, hogyan történhet az meg velünk, hogy ilyen emberek társaságában kell mutatkoznunk, ilyen borzalmas szövegeket kell hallgatnunk, és nem mehetünk ki. A megszégyenítés nem az, hogy a vádlottak padján ülünk, hanem a hangnem, a nyomasztás, a sok hülyeség, amit el kell viselni.

Aztán már a saját autómban, hazafelé, rájöttem, hogy Mészáros Imre UFO. Folyamatosan, kényszeresen, tévében, írásban AI-nak, mesterséges intelligenciának csúfol. Mivel ez egyáltalán nem szellemes, és azért erre évek alatt már maga is rájöhetett volna, nem értettem, hogy miért ez a kényszeresség. Hát így üzent. Nyilván vonzódik hozzám, nem véletlenül hívogat a műsorába dumcsizni. Érzem én, hogy becsül, pontosan tudja, hogy ha megfeszül, akkor is nácinak fogom mondani, én vagyok az egyetlen, akiben biztos lehet, hogy nem fél tőle, és ez szemmel láthatóan rettenetesen zavarja. Ezért üzenget ezzel az AI-zással. Ezért bizalmaskodik meghitten, amikor egy Ratyi Iván feliratú gumibaba fütyijére rajzolgat, meg amikor a fiamnak üzen, hogy kellemes magömlést kíván nekem. 

Mert ezek nyilván abszurd dolgok, kivéve azt az esetet, ha valaki kényszeresen kapcsolatot keres, és abban reménykedik, hogy minél inkább bizarr, amit művel, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megszólítom, és akkor dumcsizhatunk, és a végén még barátok is lehetünk. Pedig nem.

Ha erre a tárgyalóteremben rájöttem volna, elővehetem az UFO-keresőmet, amit mindig magamnál tartok, és azonnal lelepleződik. Bár az különös, hogy mindeddig arról ismertem meg az emberi testbe öltözött idegeneket, hogy elemi félelmet éreztem a közelükben. Mészáros Imre lenne az első, aki szeretetteljes vihogást vált ki belőlem. Bár az igaz, hogy ilyen étvágyú energiakullanccsal még sohasem találkoztam.

Itthon levezetésképpen kevertem egy chilis körözöttet főtt dióval. Legalább tudok vinni belőle Dávidnak, aki példás fiúként végigülte velem a tárgyalást.

 .