szerda, május 18, 2011

Talán


Már majdnem leszállt az este, amikor ma megtaláltam ezt a haldokló olajfát. Eszembe jutottak Mesterem szavai, aki erdei sétánkon egy majdnem kiszáradt fára mutatott és azt mondta: mindig csak embereket kísérünk át, mi lenne, ha egyszer megpróbálnánk egy oktalan növénnyel is.
- Azt mondod, hogy naponta látogassuk meg, tegyük tisztává a törzsét, szabadítsuk meg a haszontalan, halott ágaitól és minden csúszómászótól?
- Talán.
- És néha érintsük meg, hogy érezze: ott vagyunk.?
- Talán.
- És az is lehet, hogy egyszer, amikor alá érünk, azt látjuk, hogy tele van madarakkal, mert erőt éreznek a közelében?
- Talán.
- És az is lehet, hogy az erőnktől és a madarak erejétől életre kap, és jövőre újra zöldbe borul?
- Talán.
Ebben maradtunk.
Azt a fát nem kísértük át, mert jöttek a katonák, és egy évig nem léphettünk ki a kolostorból. Amikor aztán elmenekültek, mert nem bírták elviselni a békességünket, visszamentünk az erdőbe. A fa már halott volt.
Most, hogy már vénebb vagyok a régen halott Mesteremnél, és lassan nekem lesz szükségem egy átkísérőre, el kell döntenem, hogy odaadhatom-e maradék erőm felét egy oktalan olajfának.
Talán.

 .


5 megjegyzés:

Pu'Show írta...

Kedves Iván!

Érzésem szerint, látva amint két végéről égeted a gyertyát, már réges rég odaadtad önvalód felét,- akár a fotódon ábrázolt fának (is).
Ha mással nem, hát ezzel a mostani írásoddal.
Önvalóján túl, ez az átadás adja meg ennek a halott fának is a méltóságát, és persze, nem kevésbé saját méltóságodat.
A többi? Részletkérdés.
Talán.

Névtelen írta...

Ma éppen az Észak-Sri Lankai munkáinkat beszéltük át. Itt Colombóban. Eszembe jutott, hogy egy nehéz adományládának is adtál át magadból. Meg talán könnyeidbõl is a gallei gyerekeknek. Már csak ez megérte, nem? Egyébként 120-ig!
Áldást,
Sándor

vontolla írta...

Tisztelt Mester!
Az ilyen opusok miatt rögzítjük ismételten örömmel: a magyar valóság különösen pontos és bármiféle megfontolást elutasítva kíméletlenül őszinte/rettenhetetlen megírója, valamint költő egyszerre, megbízható forrásokból tudósítunk: Adybandi mosolyogva emeli újabb poharát egészségedre, mert Nagy Élete után legerősebb öröme, amikor megérinti a feldolgozhatatlanul távolból (mert üzen persze, de nem érkeznek válaszok azonnal), vannak utódok még.
TAKE CARE!

Tara írta...

Az utolsó pillanatig adunk. Muszáj:)

kelgyo írta...

Igen, oda kell adni, legyen példa mások előtt is.

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések