Dolgozzunk ki stratégiát! Taktikázni már nincs túl sok értelme, és amúgy is annyira sok és annyira zavaros minden összetevő, hogy csak úgy tudunk tájékozódni, ha elnézünk az életünket jelentő katyvaz fölött. Nem mondom, hogy esetleg fényt láthatunk tekintetünk sugarának végén, mert az alagút, most meg nyár van és hülye, aki alagútban nyaral. Ja, hogy idén nem megyünk nyaralni, mert minden pénzt elvitt az árfolyam, a hirtelen jött munkanélküliség, a fizetéscsökkentés, meg mit tudom én mi… Mert most valahogy úgy van, hogy ha mondjuk, erősödik a forint, akkor sebaj, háromszáz fölé megy a benzin ára, mert már akkora benne az adó, hogy maga a benzin lassan ingyen van, csak az adót fizetjük. Ha minden számítás szerint csökkenteni kellene az összes többi energiahordozó árát, akkor azok maradnak úgy, ahogy voltak. Biztos van valami jó magyarázat. Most legyek ettől ideges? Nem elég, hogy szerencsétlen vagyok, még érezzem is magam annak? Teljesen mindegy, mi történik, mi sehogyse járhatunk jól, valahogy mindig abba a többségbe tartozunk, amelyik nem megy el nyaralni. Vagy csak pár napra. Menjenek a gyerekek, táborba, mert az jár nekik. Mi elvagyunk itthon. Úgyis annyi dolog van, rendbe rakjuk a kertet, van egy kis szigetelni való, aztán le kell festeni a kerítést is. Jó levegőn. Az is valami ám! Na jó, elmegyünk egyszer a strandra, és egyszer meg egy vendéglőbe. És a feleség ne főzzön, nagyon jó az, amit a kifőzdében adnak, és ki is hozzák ingyen. Jövőre meg már baromi jó lesz, csökkennek az adók, azután meg már annyira jó lesz, hogy hogy már akár hat napra is elmehetünk nyaralni. Komolyan. Nem lehet a végtelenségig így, ahogy van. Ha elfogadnak tőlem egy tanácsot, próbáljanak valami fergeteges élménybe keveredni. Nem tudom, mikor olvastak utoljára. Például. Próbálják meg. Nem csak esős időben. Eleinte nehezen megy majd, de aztán rákapnak, és nem tudják letenni a könyveket. És a végén még az is lehet, hogy úgy jönnek ki a nyárból, hogy föl lesznek készülve arra a borzalmas félévre, ami ránk vár. Én már neki is láttam a nyolckötetes Csehov összesnek. Újraolvasom az egészet. Tudják: Ványa bácsi, Cseresznyéskert, A csinovnyik halála… Csehov a múlt század elején meghalt, de a mai Magyarországról ír. Van ilyen. Azért született, hogy mi megtanuljunk életben maradni. Álljunk neki értelmesen nyaralni. Ki tudja, az is lehet, hogy jövőre már megint annyi dolgunk lesz, hogy nem jut idő ilyesmire, és csak sodródunk, ahogy eddig, mindenféle okos stratégia nélkül.
Mielőtt kezdenek, persze meg kell hallgatni egy előzenekart. Nem szeretnék előzenekar lenni. Mindenki utálja őket, bármilyen jók. Pláne, ha lóg az eső.
Rettenetesen sokan vannak a Puskás Ferencről elnevezett Népstadion arénájában. (A jobbak az ilyesmit állva nézik, mert nem lehet nem mozogni.) De nem túlzok: négyzetméterenként négy ember áll. Tulajdonképpen borzalom. Életveszélyes.
Arról beszélgetnek, hogy azért vannak annyian, mert lehet, hogy ez az utolsó alkalom, hogy együtt látják a csapatot. A rák miatt, ami a fronténekes, szegény Dave Gahan testébe fészkelt.
A zöm olyan harmincöt év körüli. Nem véletlenül, ők voltak akkor cseperedők, depesmódosok, amikor az együttes a világélre pattant. Jóarcúak. Már a nyolcvanas években is jóarccal feketélettek. Nem látok köztük például árpádsávos tekintetűt.
Föltűnően sok a férfi. (Lehet, hogy csak nekem, aki akkoriban kamaszkás lányaim miatt képzeltem, hogy a Depeche Mode miatt csak a csajok ájulnak.)
Na jó, azért ott vannak a szokásos koncert-hülyék. Tízméterenként a kövérkés tréfamester, a bármikor, bárhonnan fölbukkanó kezében négy nejlonsöröspohárral tolakodó, a félmeztelen, aki egy woodstocki riportfilmből látta, hogy esős időben le kell kapni a cuccot. Még jó, hogy nincs dagonya, mert ezek ott visonganának.
A depesmódos elviseli a hülyéket is. Mit tehetne az, aki azért jön, hogy ezt hallja megint: "Oly / Sokat / Tanultam / Istentől, / Hogy többé már nem / Nevezhetem / Magam // Kereszténynek, hindunak, muzulmánnak, / Buddhistának, vagy zsidónak. // Az Igazság oly sokat megmutatott magából / Nekem, // Hogy többé már nem vagyok / Sem férfi, sem nő, sem angyal, / Sőt tiszta lélek sem. // Olyannyira elöntötte a szeretet / Hafizt. / Hogy hamuvá vált / És megszabadított // Minden eszmétől és képzettől, / Mely valaha enyém volt." (Daniel Ladinsky amerikai költő verse)
Ez aztán szinte esszenciája az egész depesmódos érzésnek. (Jó érzés különben.) Meg a koncertnek is. Ami nagy sikoltozások közepette kezdődik el. Ezt meghallja az Jóisten, és mindjárt esőt küld a népére. Hogy mi a terve az nyilvánvaló, utálja a depesmódosokat, mert ilyen szövegeket hallgatnak. De az eső ellenáll, nem akar leesni. Különben valóban csoda: a reflektorsugarakban mindenki látja, hogy esik, de egy darabig senki nem lesz vizes.
Hogy az Istennek van oka a méregre, az már a koncertturné címéből is gyanítható: Tour of the Universe. Ez utalás az áprilisban megjelent album címére: Sounds of the Universe.
És csakugyan, ha az ember vagy figyel, vagy elengedi magát, meghallja a hangokat. És ez jó. (Isten téved: ott vannak az ő hangjai is.)
A színpad melletti és mögötti kivetítőkön - minimáltechnikával, mindenféle durrogós, füstködös, görögtüzes csimbumcirkuszt nélkülözve - megjelenő képeken is az embert és a világegyetemben elfoglalt helyét ábrázolják; parányi embereket, de fejüket felnagyítják, ha belépnek a Földet jelképező gömbbe. Kicsik vagyunk és sokan, de itt mégis csak az számít, hogy mi van a fejekben, legyen az idős, fiatal, szakállas, kopasz, európai, ázsiai, férfi, nő, hippi, Dave Gahan, Martin Gore, Andy Fletcher, vagy Daniel Ladinsky.
A program az új dalokkal indul. Az igazi őrület a záporral és a Question of Time-mal jön. Nem lehet rossz az a koncert, ahol a szakadó eső ellenére esőkabátosok és esőkabát nélküliek rendületlenül csápolnak, ugrálnak, tapsolnak ráncosra ázott tenyérrel, minden egyes tapssal arcukba fröcskölve a vizet. Éneklik Dave Gahan-nal a régi dalokat, és azért csak azokat, mert az újakat - talán a Wrong kivételével -, még nem tudták megtanulni. Hat dalt hoztak a Sounds of the Universe lemezről a 80-as és 90-es évek nagy slágerei mellett, és persze a legnagyobb őrjöngés a Question of Time, a Policy of Truth, az Enjoy the Silence, a Never Let Me Down Again, a Strangelove, a Personal Jesus alatt tombol, de mindenki őszintén imádja Martin Gore lassú számait is.
Mondom: a takonnyá ázott tömegből senki nem mozdult az utolsó ráadás utolsó hangjáig! Mit lehet ehhez hozzátenni? Ezt hívják totális sikernek.
Imádkozzunk a záport vízágyúzó Istenhez Dave Gahanért, hogy láthassuk őket együtt januárban, amikor megint jönnek. (Képzeljék el: azért, mert szeretik a magyarokat. Van ám ilyen!)
Van úgy, hogy nagyon meg kell felelni. A médiapolitizálásban ennek az a módja, hogy politikai celebbé kell lényegülni. Az meg annyit tesz, hogy mindenáron be kell kerülni a lapokba, de méginkább a televíziókba. Elég ott egy mondat, de az jó hangos legyen. Ha meg már fél percig foglalkoznak bármivel, hát még listás hely is lehet belőle. A fiatal, a jövő reménysége hogyan is juthatna másképpen előre? Minta van, bőven. Nekem a kedvencem Kövér László, aki bárhova megy, mond valami egetverőt. Idézik is rendesen. Mert mindig véresen vicces. Igazi feketeöves szájkarate mester.
De itt az új generáció. Legnagyobb reménysége Loppert Dániel, aki 2002-ben azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy Kapolcson a művészetek amúgy politikamentes völgyében háromszor hazaárulózta le Medgyessy Pétert. Jött is ennek jó nagy hozadéka: szinte azonnal a Fidesz politikai bizottságának póttagjává emelték azzal, hogy az ifjúsági tagozat elnöke lett. Akkor is gondoltuk, most meg már biztosak lehetünk, hogy ez is jel volt: bármire kapható, vérhabos fogú demagógok léptek az auránkba.
Most ez a derék ifjú úgy lett megint celebhír, hogy egy szocialista politikus halálos autóbalesetét vette elő azzal, hogy aki ellen eljárás indult, az ne kerüljön listára. Az más kérdés, hogy mindenki eljárás alá kerül ilyenkor. Loppert ráadásul nyilván tudta, hogy az ügyészség azzal zárta le a vizsgálatot, hogy a képviselő a balesetben vétlen volt.
Mindegy. Így lehet szerepelni. Bármi áron meg kell felelni. Tenyésszen a nyomorúság!
Kár, mert egyszer majd eljön az idő, amikor a Fidesznek ki kell lépnie a totális demagógia korszakából, ha egy konszolidált világban polgári párt szeretne lenni. De kivel?
Kicsit beteg voltam. Na jó, nem kicsit, mert nem is dolgoztam egy hétig. Valaha ez elképzelhetetlen volt. Hogy egyáltalán odáig jussak, hogy eszembe jut otthon maradni, csak azért mert fájdalmaim vannak, belázasodtam. Mostanában ez valahogy természetes lett. Hirtelen tudatosult bennem, hogy egy influenza is elég ahhoz, hogy az ember belehaljon, vagy olyan, maradandó állapotba jusson, amitől aztán élete végéig szenved. Még jó, hogy megtehetem. Attól tartok, hogy ha ránk tör ez az új influenza, a legtöbb áldozat azért betegszik majd meg, mert az emberek nem mernek betegállományba menni. Valahogy bíztatni kellene a munkáltatókat, hogy bíztassák a dolgozókat az otthonmaradásra. Lesz is erre okuk, hiszen minél több a fertőző egy közösségben, annál többen fertőződnek meg. Igazából az lesz a legnagyobb veszteségforrás, ha az emberek nem maradnak otthon a legkisebb jelre. Én ezt az állam helyében azzal is segíteném, hogy már most bejelenteném, hogy amennyiben eléri az országot a járvány, akkor – kivételesen – minden influenzás 100 százalékos táppénzt kap.
Én már biztosan itthon maradok. Végülis az újságot távolról is lehet szerkeszteni. Előbb-utóbb úgyis ez lesz, bár egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez jót tesz majd az újságoknak.
Nagyon gyakran érzem azt, hogy veszteség érne, ha nem lennék együtt azokkal, akikkel dolgozom. Ma például fantasztikus élmény volt Szendrei Lőrincet hallgatni, ahogy egy órán át beszélgetett valakivel telefonon, ahogy rávette arra, hogy mondjon, meséljen el neki valamit. Jó volt hallgatni, ahogy előbb megszelídít egy embert, aztán úgy beszél vele, mintha húsz éve minden nap beszélnének. Jó volt hallani, hogy élvezi ezt a dolgot, úgy, ahogy egy igazi profi eszközként használja a személyiségét. És az volt a legjobb, hogy – bár nem hallottam azt, akivel beszélt – éreztem, neki is jobb lett így. Megkönnyebbült.
Igazán azt sajnálom, hogy nem vettem föl az egészet magnóra. Tanítani lehetne újságíró iskolákban. Ez azért lenne jó, mert ez az, ami igazán taníthatatlan, legföljebb ellesni lehet.
Talán azért nem lettem jó riporter, mert azt nem tudom, amit Lőrinc.
De én legalább tudom magamról. Szeretem az önismereti játékokat. Szeretem tudni, mit nem tudok.
Van az interneten, az IWIW-en egy új és talán valóban hasznos találmány. Véleményt lehet mondani az ismerőseinkről, egymásról. Az égvilágon semmi másra nem jó, csak arra, hogy szembenézzünk magunkkal, a magunkról nagy gondossággal megalkotott képpel. A dolog úgy megy, hogy amikor megnézzük, hogy mások mit gondolnak rólunk, mindjárt ott van egy másik ablak is, ami fölteszi azt a kérdést, hogy például: „Dr. XY őszinte?” Na most, ha van véleményem a doktor úrról, pláne a vélelmezett őszinteségéről, akkor választhatok: abszolút, általában, néha, vetít, hazudós. Nála meg megjelenik statisztikailag, hogy abszolút őszinte, avagy inkább hazudós. Mások szerint.
Addig nincs baj, amíg másokról kell dönteni, de ha szembesülünk a rólunk így alkotott statisztikai véleményekkel, akkor abból lehet némi önzavar.
Mert ugye miket is gondolunk magunkról? Először is rettenetesen okosak vagyunk, tájékozottak, legalábbis elhitetjük magunkról őszinte mivoltunkat, jó az ízlésünk, kreatívak vagyunk, valamint szépek és kedvesek. (Ezekre vonatkoznak a kérdések.)
Én szinte maradéktalanul büszke lehetek magamra. Hiszen az emberek szerint képben vagyok – ez a szakmámban minimum. Ezen kívül őszinte vagyok, jó ízlésű és kreatív. Legalábbis erre mutat, hogy az ötös skálán négy fölött van a közértékelésem. Sőt – ezt nem hittem volna – még humorosnak is számítok. Legalábbis erre utal a 4,2-es osztályzatom. Mit röhöghet ezen Selemczi Tibor, aki régen a Hócipő teljes szerkesztőségének többször elpanaszolta, hogy a szatirikus lapba szánt írásaimon rendre elsírta magát – de rendesen -, és hogy szíveskedjek nem kitenni ennek máskor. Úgy látszik, jól be tudom csapni az embereket: humorosnak tettetem magam.
Mindegy, úgy kell nekik.
Hanem az már elgondolkodtató, hogy az emberek csúnyának találnak. Na jó, kicsit csúnyácskának – 3,7 ponttal. Sose gondoltam, hogy szép lennék, de hogy ezt mások is észreveszik…
Na jó, ez is rendben van, de mi az, hogy 3,6 pontot kapok a kedvességemre? Vagyis úgyszólván egyáltalán nem vagyok kedves, sőt egy morcos lópokróc vagyok. Na ez az, ami egyáltalán nem fér bele az önképembe. Mert nem is igaz. Na de mit számít, hogy nem igaz, ha ebben aztán végképp csak az lehet az igazság, amit mások gondolnak. Nem lehet kedvesnek minősíteni azt, aki mások szemében nem kedves.
Jó, de akkor mit csináljak? Legyek mézesmázos, barátkozgassak, bókoljak, vegyem észre, ha valaki feketéről szőkére festette a haját? Hogyan lehet kedvesebb az, aki nem kedves?
De az is lehet, hogy valójában – az életben - egy nagyon kedves ember vagyok, viszont az írásaimból sugárzik a vaddisznóságom. Hiszen a kétezer IWIW-es ismerősöm kilencven százaléka soha nem találkozott, nem beszélt velem, tehát nem is tudhatja, hogy milyen vagyok, viszont éppen erről kell szavaznia, én meg ez nem tudom befolyásolni. Hacsak nem találkozom velük. De akkor most egyenként vagy csoportosan?
Történt, hogy pár hete lejárt a jogosítványom. Az állam kitűnően működik: időben figyelmeztettek, hogy itt az idő. Elmentem szépen az orvoshoz, megkaptam a papírt, aztán bementem az okmányirodába, fél óra múlva végeztünk is. A nagyon kedves ügyintéző jelezte: három hét múlva jöhetek az új kártyáért.
Mondtam, hogy az nem jó, mert a régi két hét múlva jár le.
Sebaj, ad egy papírt, azt tartsam magamnál, ha a rendőr igazoltat, nem lesz semmi gond.
Én meg szépen vezettem tovább. Azon a héten is, amikor már lejárt a jogosítvány, viszont volt helyette papírom.
Erre mit olvasok: "Visszásság ugyan nem történt, de javítani lehetne a jogosítványcseréről szóló tájékoztatáson. Ezt állapította meg Szabó Máté ombudsman, miután egy panaszos megírta neki: leadta a régi jogosítványát, és amíg meg nem kapta az újat, három héten át nem vezethette az autóját. Egyes okmányirodák ugyan arról tájékoztatnak, hogy az átmeneti helyzetre kiadott igazoló lappal szabad vezetni, a rendőrök viszont az ilyen esetben büntetnek, áll a beadványban.
Az ombudsman az ügyben megkereste az igazságügyi és rendészeti minisztert, aki azt válaszolta, hogy a közlekedési hatóságoknál kiállított igazolás valóban nem jogosít járművezetésre. Ugyanakkor azonban van megoldás. Ha a vezető nem a lejártakor igényli az új jogosítványt, hanem legkésőbb harminc nappal korábban, akkor a régi vezetői engedélyt az új elkészültéig nem kell leadnia."
Vagyis volt egy hét, amikor úgy vezettem, hogy ha megállít a rendőr, megbüntet. Sőt: közölheti velem, hogy ott kell hagynom az autót, hiszen érvényes jogosítvány nélkül nem vezethetek. Akkor is, ha mondjuk este, gyerekkel vagyok, a lakásomtól harmincöt kilométerre, a fővárosban. Ez csak a rendőr jóindulatán múlik. Ugyanúgy megtilthatja a vezetést, mintha ittas lennék.
És én erről nem tudtam. Sőt, éppen az ellenkezőjét tudtam: van olyan okmányom, ami ettől megóv. Hittem az állam másik képviselőjének.
Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy az okmányirodában az ügyintéző a legjobb akarattal, a legjobb tudása szerint tájékoztatott. Mint ahogy a rendőr is a kötelességét teljesítené, ha megbüntetne.
Ráadásul még önhibás gondatlannak se gondolnám magam, hiszen nem az utolsó pillanatban, hanem az okmány lejárta előtt két héttel intéztem az ügyemet. Ki gondolná, hogy egy kártya elkészítéséhez három hét kell - és egyáltalán, azt se gondolhattam, hogy az egész kártyát ki kell cserélni, hiszen valamilyen technikával az okmányirodán is bele lehetne sütni az új adatot.
Teljesen érthetetlen, hogyan kerülhetünk ilyen helyzetbe. Hogyan létezhet az, hogy az állam hivatalos irodájában másképp tájékoztatnak, mint amit a törvény előír. Most már gyanakszom, hogy pár hónapja, amikor a rendszámomat lopták le, és szintén „hivatalos papírral” közlekedtem napokig, akkor is csak a derék rendőrök kegyelmére voltam bízva. Vagyis igazuk volt azoknak, akik figyelmeztettek: bajom lehet.
Ami pedig a rendőröket illeti, ebben a történetben az a legszomorúbb, hogy egyáltalán fölmerül: ilyen esetekben büntetnek. Hiszen teljesen nyilvánvaló, nem valami bűnös, törvénykerülő, vagy azt készakarva kijátszó állampolgárról van szó. Sőt, éppen ellenkezőleg, olyanról, aki a legjobb tudása szerint igyekezett teljesíteni a kötelességét. Annak, ha valaki egy hétig „csak” az éppen lejárt jogosítvánnyal és okmányirodai papírral, valamint egy orvosi igazolással jár, az égvilágon semmiféle társadalmi veszélyessége nincs. Teljesen nyilvánvaló az állampolgár, sőt a hatóság igyekezete is. Ilyenkor inkább a büntetésnek van némi társadalmi veszélye, hiszen az amúgy becsületes állampolgárban rendkívül rossz érzéseket kelt az állammal és főleg a rendőrséggel szemben.
Ugyanez a helyzet akkor is, amikor például egy napja lejárt zöldkártyát talál a rendőr, és bőven elég lenne, ha figyelmeztetne, hiszen aligha valószínű, hogy másnapig olyannyira romlana az autó műszaki állapota, ami már a társadalomra nézve veszedelmes – különös tekintettel az általános fölmelegedésre. Kicsit rugalmasabbnak kellene lenni ahhoz, hogy az emberek valóban polgárbarátnak érezhessék a rendőrséget. Ez már csak azért is jó lenne, mert most már a rendőrök szorulnak a polgárok barátságára, hiszen a polgári szisztéma szerint semmire nem mennek nélkülünk. Ha engem ma tisztán szűklelkűségből megbüntet egy rendőr, holnap akkor sem segítek neki, ha az egyébként egybeesne a saját érdekeimmel is. Egészen addig, amíg nem oldódik sértődöttségem, vagy nem találkozom egy olyan rendőrrel, aki nemesembernek mutatkozva feledteti velem a sérelmemet.
Nagyon jó, hogy Szabó Máté ezt a dolgot fölvetette. Az még jobb lett volna, ha Draskovics miniszter úr erre azt válaszolja, hogy egyrészt mindenki egy hónappal az okmányok lejárta előtt keresse föl az orvost meg az okmányirodát, másrészt mindaddig, amíg ez nem tudatosul, a nép nevében, illő tisztelettel kéri a rendőröket, hogy csak nyilvánvalóan tudatos szabály- és törvénysértések esetén büntessenek.
Lazulhatnánk egy kicsit ott, ahol nincs életveszély. Ez egy polgári állam, ahol lehetne akár jó hangulatban is élni.
Van a politikai tahóságnak egy szintje, amit talán akkor se kellene megengedni, ha a Fidesz hirtelen abba a különös helyzetbe kerül, hogy nincs mit mondania. Ha agyonlőnek egy embert, lesből, mint annyiszor mostanában, aki ráadásul cigány, mint annyiszor mostanában, egy település utolsó háza előtt, mint annyiszor mostanában, akkor megértem, ha a politikusnak már nincs mit mondania.
Ha én fideszes lennék, arról beszélnék, hogy van valami jelképes abban, hogy egy kisgyerek és az őt mentő apja után most éppen egy olyan munkásembert lőttek le, aki dolgozni indult. Kóka Jenő az életével pontosan azt bizonyította, hogy micsoda ocsmány dolog az előítéletesség, halálával meg azt, hogy az hova vezet.
Egy fideszes, aki nyilván kitűnő keresztény, ilyenkor mondja azt, hogy imádkozzunk együtt. És mondja ki, hogy ne aludjon senki nyugodtan, mert aki ma cigányt öl, az holnap bárkire – és főleg! – politikusra támad majd ugyanígy.
Mondjon valamit. Az se baj, ha kicsit demagóg, az se baj, ha csöpög az érzelemtől.
De hogy Szíjjártó Péter kiáll, és azt meri mondani, hogy ennek a gyilkosságnak az az oka, hogy a kormányzók a gyilkosokkal cinkoskodva - nem akarják elfogadni az ő nagyszerű három csapás törvényüket… Mintha ezért a terrorgyilkosságért nem járna amúgy is életfogyt.
Meddig lehet itt országtragédiákon élősködve mocskolódni? Politikai tőke helyett politikai uzsorát szedni?
Ráadásul ilyeneket mond: „ha volt mersze a politika egyes elemeinek kiereszteni a palackból a szellemet, akkor most legyen ereje bocsánatot kérni a gyászoló családtól és a társadalomtól.”
Esküdni mernék, hogy nem arra a Fideszre gondol, amelyik politikussá nevelte Vona Gábort, Morvai Krisztinát, és eltűri maga mellett a Jobbikkal mutyizó Lezsák Sándort meg a gárda zászlóanyját, Wittner Máriát. A gyászban a nyomorúságban sem hülyülnek el annyira az emberek, hogy elfeledkezzenek az Orbán Viktorral fényképezkedő Bayer Zsolt bámulatos uszításairól.
Szíjjártó Péter a gyászban is hiéna, a halandzsa szégyentelen nagymestere ismét sikeresen becstelenített. Most egy halottat hamis, szószátyár, üres beszéddel.
„Az Európai Unió hivatalos nyelveként szeretné elfogadtatni a siketek jelnyelvét Kósa
Ádám, a Fidesz EP-képviselőjelöltje. A siket politikus ezt keddi kecskeméti, jeltolmács segítségével tartott sajtótájékoztatóján közölte.”
Nagyonis egyetértek Kósa Ádámmal – és bár már sokszor leírtam, megint megmagyarázom, hogy miért. Eléggé régóta meggyőződésem, hogy a nyelvtanulásnak az a formája, amelyikhez ma ragaszkodunk, kiegészítésre szorul. Hiába tanulunk meg ugyanis több évi munkával – annyival, amennyivel két szakmát is elsajátíthatnánk, diplomát szerezhetnénk – egy idegen nyelvet, az csak akkor használható, ha olyan partnerrel találkozunk, aki ugyanazt a nyelvet tudja. Ki kellene alakítani egy egységes világnyelvet. Tudom, hogy meglepő, de erre a legalkalmasabb a siketek jelelő nyelve lenne.
Kósa Ádám nyilván tudja, tervében számolt vele, hogy teljesen jogos követelése akkor teljesülhet, ha a siketek nyelvét legalább Európában egységesítik. Ha Kósa Ádám ezt is fölvetné, természetesen támogatnám. Ha ez Európában sikerülne, programot adhatnánk az egész világnak.
Kósa Ádám azt is szorgalmazgatná, hogy egészen kicsi kortól kezdjük el tanítani ezt a nyelvet. Ha ezt az óvodában elkezdenénk, akkor szinte észrevétlenül, játékosságukra építve, egy-két év alatt olyan „szókincsre” tennének szert a gyerekek, ami legalább arra biztosan elegendő lenne, hogy „megéljenek” bárhol a Földön, ahol más gyerekek – az idő haladtával fölnőttek - is értik, mit jelelnek egymásnak.
A gyerek játéknak tekintené ezt a tanulást. Nem tudom, hogy az efféle játék milyen hatást gyakorol a lelkekre, a későbbi tanulási képességekre, de aligha hiszem, hogy bármi ártalom lehetne abból, ha ezt a különös, egyébként rendkívül érdekes nyelvet a kisgyerekek megtanulják. Szinte bizonyos vagyok abban, hogy erősíti a mozgáskoordinációt, a fogalmak megértésének képességét és például a kooperációs hajlamot. Ha azt is megértetjük velük, hogy ezzel nagyon sokat segítenek az egyik legnagyobb kisebbség társadalmi életfeltételeinek javulásában, akkor talán még a tolerancia érzetével is megérinthetjük őket.
Ha ezt a világon mindenütt bevezetnék, az bőven elegendő lenne arra, hogy az emberek a nyelvtudás hiánya miatt ne tévedjenek el és „ne lehessen őket eladni”. Tudjanak vizet, ételt kérni, orvost, boltot, színházat vagy bármit találni. (Nagyjából ilyesmikre használjuk az iskolában elsajátított nyelvtudást.) Néhány száz vagy ezer jel elég lenne ahhoz, hogy – ha ezt az elég világon bevezetnék – kitűnően tudjunk alapszinten kommunikálni. (Jelzem, hogy ma, amikor az interneten számos programmal – az én gépemen három ilyen van – bármikor videotelefonálhatunk, ez egészen új távlatokat nyithatna a hagyományos kommunikáció egy szegletében. Nem mondom, hogy elmélyülten beszélgethetnénk kínaiakkal, albánokkal vagy brazilokkal, mondjuk irodalomról vagy tudományról, de alighanem meglepően sok dologról mégiscsak – amennyiben elfogadjuk, hogy a siketek is képesek teljes életet élni az ember zseniális eszközével, a jeleléssel. Ezzel együtt, ha az egész világon bevezetnék a jelelés általános oktatását, legjobban a siketek járnának, hiszen szinte teljesen megváltozna az életük: egyre több emberrel értethetnék meg magukat.
Természetesen ha először Európában, aztán talán az egész világon nem csak hivatalos, hanem „köz” nyelvé válna a jelelés, akkor az nem azt jelentené, hogy nem kellene a hagyományos módon nyelveket tanulnunk. Azokat ugyanúgy használhatnánk, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy ott se lennénk kukák, ahol eddig azoknak bizonyultunk.
Az emberiség hatalmas lépés előtt áll. A számítógép polgári fejlődése odáig jutott, hogy a „személyi” masinák ma már mindent tudnak, amit azelőtt még csak elképzelni se mertünk. Az alapfeladatokon túl képesek a teljes multimédia-spektrum átadására: hallgathatunk rádiót, nézhetünk tévét, telefonálhatunk, a gép őrizheti az egészségünket, a lakásunkat. Kár is sorolni. Ma már ott tartunk, hogy a szolgáltatások mobiltelefon méretű gépeken is a rendelkezésünkre állnak.
Az utolsó igazán nagy feladat az, hogy az emberiség egyik legnagyobb gondját, a nyelvhasználat bábeli zűrzavarát megszüntessük. Azt nem tudom, hogy a ma használható gépek erre alkalmasak-e, de azt hiszem ez már inkább csak szoftver-kérdés. Talán nem nevetséges jóslat: tíz év múlva a telefonokon – amelyek valójában nagy teljesítményű zsebszámítógépek – elég jó minőségű szinkrontolmács programok futnak majd. Ha Kínába megyünk, betesszük a kínai kártyát, ha Bolíviába, akkor a spanyolt, és így tovább. (Ha ma gazdasági miniszter lennék, erre koncentrálnám az összes elérhető fejlesztő-, szoftverépítő magyar erőt. Aki ezt a problémát piacképes módon megoldja vezető hatalom lesz a világban – nem csak szellemi, hanem gazdasági értelemben is.)
De ez sem javít a siketek gondján, és jóslatom beteljesedése nem ellentétes azzal sem, hogy a jelelés hivatalos, közös nyelvvé emelése, tanítása alapvetően változtatna az élet minőségén.
Annyira szeretnék valami vigasztalót mondani! De azzal talán mégsem állhatok elő, hogy tavasz van, gyönyörű… Hogy menjenek ki valami kertbe, parkba, erdőbe, rétre, vigyenek magukkal uzsonnát, innivalót, üljenek ki a napra, tartsák a fény felé az arcukat, hallgassák a madarakat, nézegessék a virágokat, az apró állatokat, lepkéket. Hogy beszélgessenek, pláne énekeljenek, ha tudnak. Csak vigyázva, hogy másokat ne zavarjon.
Vagy mondok mást: hallgassanak zenét! Sőt, direkt magyar zenét. Lajkó Félixet, Palya Beát, Horgas Esztert, hogy lássák, mégiscsak vannak, születnek elképesztően jó dolgok is ebben az országban, hátborzongatóan gyönyörű dolgok.
Kellenek pillanatok, órák, félórák, amikor elfelejtjük ezt valóban abszurd, valóban drámát, ami itt van, és most már valóban itt van. Hogy elfelejtsük azt a rettenetes népséget, amelyik állandóan belemászik az életünkbe. Furcsaarcú emberek, akik állandóan dumálnak,de nem úgy mint én most, hanem ostorként csap ránk a hangjuk, úgy, hogy fáj. Ostoroznak minket, eszeveszett baromságokkal. Minden szavukból és minden mozdulatukból az derül ki, hogy a hatalmat akarják. De mi az a hatalom, minek az? Arra, hogy lehessen ostorozni már régóta földig hunyászkodott, rettegő emberek tömegét, akiknek az a legsúlyosabb betegségük, hogy képtelenek fölébredni egy hipnózisból. Biztos van jó hipnózis is, gyógyító. De az a hipnózis, ami arról szól, hogy hipnózisban vagyunk, az nem jó hipnózis.
Tessék fölébredni! Legyünk hipnózisban hétköznap, mert úgysem élhetünk másképp, ha várjuk, mit mondanak, mennyit vesznek el a fizetésünkből, mennyivel kell többet dolgozni a kevesebbért, hogyan áll a forint a svájci frankhoz képest, lesz-e kormány végre és csinál is valamit… Mindegy mit, csak valamit már! Hétköznap, a rettegés kígyóbűvöletében higgyük el, mert igaz, hogy világválság van, tehetetlenül nézzük, ahogy elveszik a pénzünket, a jövőnket, megbabonázva hagyjuk, hogy elhitessék velünk a teljes reménytelenséget, hagyjuk, hogy semmise történjen, mert hátha történik valami, hagyjuk, hogy a nevünkben harcoljanak a harc kedvéért, minden értelmet nélkülözve, amikor össze is foghatnának. Hagyjuk ezt hétköznapra.
De ma nem hétköznap van. Ma menjünk az erdőbe, a kertbe, futni, biciklizni, üljünk le a réten, beszélgessünk, ha otthon maradunk, hallgassunk zenét, Lajkó Félixet, Horgas Esztert, Palya Beát, Szakcsi Lakatos Bélát, hogy legyen tartásunk hétköznapra, olvassunk, nem mondom el kiket, mert agyonsértődnek, akiket kihagyok, de olvassunk csakazértis, mert azzal át lehet vészelni még egy börtönk is, versekkel túl lehet élni egy fogolytásbort, egy koncentrációs tábort is, ha van mellé egy kis szerencsénk.
Mást mondok: öleljük magunkhoz a gyerekünket. Ők tudják, hogy mi rettegünk. Rettegnek, de nem tudják, hogy mitől. Öleljük magunkhoz őket. Mert az nagyon jó.
Ha nagyok, és tudnak már mindent, akkor is. Ha sok van, akkor szép sorban mindegyiket. Ha nincs gyerekünk, akkor valakit, akit illik.
Mindig ámulok az úgynevezett ellenzék fölszólamlásain. Ha a testbeszédet figyelem, akkor föltűnő, hogy a – politikai értelemben – mérsékelten kulturált Navracsics Tiborból hogyan lett minden mozdulatával fenyegető, sértegető, behajló-beszóló kocsmaszinten agresszív megmondó. Csoda, hogy nem jár gyúrni! Sugárzik belőle a magabiztosság, az hogy csak a demokrata Isten kegyelméből – ami persze az ő és főnöke személyes kegyelme – nem söpör el itt mindent. Kár, hogy hamis a hangja. Azt is gyúrni kell ám!
Na jó, Navracsicsnak legalább van mire nagy arcot vágni. Most. Lesz az még kisebb is.
Aki igazán ámulatos, az a derék, mindig Orbánnak színészkedő Semjén Zsolt. Ha lenne jó nagy kitekintésünk, akkor vélhetően kiderülne, hogy a demagógia világbajnoka. Legutóbbi alakítása arról tanúskodik, hogy a demagógia fejleszthető, épületesíthető, ha nem elég a verbális, akkor nyomjunk rá még valami intézményrendszert. Spontánul persze.
Ezt úgy kell csinálni, hogy jó nagy „civil” társadalmi támogatást szervezünk, lehetőleg az utcán, lehetőleg a parlament előtt, a házi szónokainkkal hergeltetjük a népet. A nép az, amelyiknek jóelőre megírt petíciója van, amit persze közfelkiáltással szentesít. Abban az van, hogy mivel annak a népnek, amelyik éppen a parlament előtt van, nem felel meg az, ami a parlamentben történik, joga van neki föllépni ellene. Joga! És ez a jog még az Alkotmányt is fölülírja.
Már csak azt kell megszervezni, hogy ezt Semjén Zsolt átvegye, bevigye a parlamentbe, hogy a parlamentben beszélhessen a parlamenti demokrácia ellen. Ha van zseniálisan szánalmas dolog, akkor ez az. Nem lepődnék meg, ha hamarosan tanítanák a nagyvilágban a politológusoknak valami „semjénségek” kurzusban.
Vajon miért nem Orbán Viktor veszi át a közfelkiáltványt, miért nem ő olvassa be? Mert neki van annyi érzéke, hogy ezzel tekintélyt vesztene. (Azt is észrevette, hogy ha az egységes egyazászlós magyarzember frakciók gágognak az új miniszterelnök beszéde alatt, abból ő nem jöhet ki jól – ezért betiltotta a víziszárnyaskodást.)
Különben is a kormányzásra készül, nem csinálhat Semjént magából. Megteheti, külön embert, külön pártot tart erre.
Jogi eljárással és a szerkesztőségünk előtti ismételt felvonulással fenyegette meg a Népszavát tegnap este a gój motorosok elnöke egy cikkünk miatt, amelyben egy az egyesület honlapján olvasható izléstelen és embertelen megjegyzést is megidéztünk. Mészáros Imre levelében kategorikusan tagadta, hogy ilyen szöveg valaha is szerepelt náluk, holott az még fenyegető levele megérkezése után, ma hajnalban is olvasható volt a gojmotorosok.hu-n.
Mészáros Imre így írt a Népszavának:
"Mint sorozatos visszaeső média, ismét súlyos jogsértést követtek el a Gój Motoros Egyesülettel szemben a 2009. április 8-i számukban a 7. oldalon Andrassew Iván tollából Ez Van címmel. Idézem:
"A gój motorosokat, a nép küldötteit fogadja a köztársasági elnök embere. Pár hete a gyerekgyilkosságról ezt írta valaki közülük a fórumukra: ... nincsenek érzelmeim a tatárszentgyörgyi esettel kapcsolatban sem ! A kis cigóból lesz a nagy cigó !"
Ezzel szemben a valóság az, hogy a fenti szöveg sohasem volt a GME fórum oldalán, de még a moderáltak közt sem.
Felhívom a figyelmét Andrassew Iván úrnak, hogy valamennyi moderálásunk eredeti szövege mentve van.
Tehát 3 napon belül vagy megköveti a Gój Motoros Egyesület tagjait a Népszava 7 oldalán hasonló terjedelemben amit mi is eltudunk fogadni, vagy a szokásos jogi eljárásokat foganatosítunk vele szemben, ahogy a lappal is.
Természetesen a látogatásunkra is számíthatnak, ahol sajtótájékoztatót tartunk a hiteles korrekt tájékoztatás érdekében.
Válaszukat április 10-ig 16 óráig várom, írásban! Üdvözlettel: Mészáros Imre Elnök"
Válasznak legyen elegendő egyelőre az egyesület honlapjáról készült kép (alább kattintható), az elnök szerint sosem létezett szöveggel - mivel tudjuk, kikkel van dolgunk, mi is archiválunk.
Mészáros Imre újabb üzenete, miután kiderült, hogy az idézett szöveg mégiscsak megtalálható a gój motorosok fórumán:
Megint tájékoztatnak a gój motorosok
Értelmifogyatékosok azaz defektesek
S nem véletlen az Önök megszólítása sem, hiszen mint már annyiszor jeleztem a média törvényi feladata a hiteles tájékoztatás
mellett a tájékozódási kötelezettsége is. Pedig tetten érhető, hogy rendszeres látogatóink a honlapunknak.
Segítek Önöknek a törvényi kötelezettségeik frissítésében: http://www.gojmotorosok.hu/index.php?page=appeal
Vajon erre a topicra, miért nem kattintottak ? Értem én, hiszen kellemetlen olvasni a 39:0-ás állást !
De van egy tagok listája is, ami szintén magyarul van írva, ahol tudomást szerezhetnek a tagokról.
Talán észrevették, hogy a fórum oldalunk nyitott, de ezt a "barátunkkal" A.I. = mesterséges értelem (angolul) is közöltem,
amikor a bírósági tárgyaláson váltottunk néhány szót. Többek közt erről is.
Ideje lenne megtanulni az állítmány mellé oda tenni az alanyt is, nem is beszélve az okozatról ! Tehát:
Maxxy nem az egyesület tagja, hanem egy motoros társunk, aki véleményét fejezte ki írásban. Lásd válasz erre !
Ugye világos, hogy retteget Iván költőjük ezt úgy állította be, mintha a tatárszentgyörgyi esettel kapcsolatban írta volna.
Ezzel szemben pedig egy botrányos cigány fiú videójára reagált és véleményem szerint erősen türtőztette magát.
Ki is fenyeget ? Mi Önöket, vagy az a cigány gyerek és pereputya ? Lásd:
38601. Gój Motoros Egyesület (Válasz FH 38598 üzenetére)
Válasz erre2009.02.28 17:54
Verjem anyádba, magyar g*ci ! - integrációra vágyó ifjú roma üzenete a magyaroknak (18+)
38604. Maxxy (Válasz Gój Motoros Egyesület 38601 üzenetére)
Válasz erre2009.02.28 18:40
Szia !
Én hasonló jókívánságaimat küldöm neked kisbarátom, és a hozzád hasonlóknak, családodnak, stb, stb !
Látjátok, ezért nincsenek érzelmeim a tatárszentgyögyi esettel kapcsolatban sem ! A kis cigóból lesz a nagy cigó !
Ugye kedves néphazugosok, ennek tükrében más a leányzó fekvése ? De ha már ennyire "összemelegedtünk" ajánlok egy friss témát is Önöknek, mert mint látom erősen fázis késésben vannak. Íme:
Az egyik terhelt a bíróság hivatalos helyiségében a cigány tanúnak a következőket mondta: "megtaposnám" !!!
Mi, mint látja nem a levegőbe beszélünk és íróasztal mellől Andersenként gyártunk híreket, hanem jelen vagyunk Önök helyett is. Tudom közeleg az évfordulója annak, amikor nagyon beégtek a székházuk előtt és nem sikerült még egy Hollán Ernő utcát rendezniük, mert azt hitték, hogy a szerepeket Önök osztják.
Gyurcsány távozott, veszélyben van talán az apanázs ? Meg kell győzni Bajnait a hűségükről ? Ehhez kellenénk mi ?
Uraim ! Bocsánat elvtársak, máshol keressék és leljék meg a fedezetet a kártérítésekre, de ne a mi közreműködésünkkel.
Mind a határidő tekintetében, mind pedig a megkövető cikk tekintetében a határidő nem változott, ahogy a következmények sem,
amennyiben nem tesznek eleget a törvényben foglaltaknak. Utána mi osztjuk a szerepeket !!!
Üdvözlettel:
Mészáros Imre
Elnök
Andrassew Iván válasza Mészáros Imre elnök üzenetére:
Miután kiderült, hogy Mészáros Imre nem mondott igazat – nem hazudott, hanem tévedett -, amikor azt állította, hogy az a hozzászólás, miszerint „... nincsenek érzelmeim a tatárszentgyörgyi esettel kapcsolatban sem ! A kis cigóból lesz a nagy cigó !" nem szerepelt a gój motorosok fórumán, ahelyett, hogy elegánsan valami utalással legalább úgy csinálna, mintha elnézést kérne a tévedéséért, sértegetésbe és újabb fenyegetőzésbe kezd.
És magyarázza a dolgot. Azt lehet.
Arra hivatkozik, hogy a hozzászóló - bizonyos Maxxy - nem tagja a gój motorosok csapatának. Hogy én megnézhettem volna a listát: kik a tagok? Megnéztem: abból az derül ki, hogy ők összesen – az örökös tiszteletbeli tagokat is beleszámítva – harmincan lehetnek. Tehát amikor több százan vonulnak puffogva-brummogva, akkor csak a mag gój, a többi csatlakozó, ezek szerint semmi közük hozzájuk.
Ez az ő dolguk. Az azonban nem, hogy ezek a „külső tagok”, ismerősök vagy mit tudni kicsodák, mit engedhetnek meg maguknak a nyilvános fórumukon.
Teljesen mindegy, ki a tag és ki nem egy olyan fórumon, amelyiken álnéven írhatnak az emberek, hiszen nem lehet megkülönböztetni a tagot és a közönséges motorost.
Ahova álnéven írhatnak az emberek, annak tartalmáért a fenntartó felel. A gój motorosok fórumáért a gój motorosok felelnek. Azt tudni kell, hogy az ország egyik legerősebben moderált – cenzúrázott – fóruma. Naponta több beírást törölnek, és még azért is erős, morcos figyelmeztetés jár, ha valaki nem köszön rendesen.
Vagyis ezen a fórumon csak olyasmi jelenhet-, illetve maradhat meg a nyilvánosság előtt, amivel a közösség, pláne Mészáros Imre elnök úr egyetért. Vannak persze viták, rendreutasítások, de nyomát nem leltem annak, hogy akár Mészáros Imre, akár más fölhívta volna Maxxy (Úr? Hölgy?) figyelmét, hogy amit leírt, az talán mégiscsak embertelen.
Mészáros Imre arra hivatkozik, hogy Maxxy azt, hogy „... nincsenek érzelmeim a tatárszentgyörgyi esettel kapcsolatban sem ! A kis cigóból lesz a nagy cigó !" nem is a tatárszentgyörgyi gyerekgyilkossággal kapcsolatban írta! (Kicsit fura, ha ismét elolvassuk a mondatot.) Hanem azért, mert a fórumon látott egy filmet, amelyikben egy cigánygyerek gyalázza a magyarokat. És hogy még Maxxy nagyon vissza is fogta magát. Milyen lehet, ha nem fogja?
Ha valaki abból, hogy valami ostoba provokátor egy gyerek szájába adott borzalmakat és azt szintén nyilvánvalóan provokáció gyanánt az internetre teszi, arra a következtetésre jut, mint Maxxy, azt Európában a kulturáltabb emberek nem csak törlik a fórumukról, hanem az elkövetőt örökre kivetik maguk közül. Ha ezt a gój motorosok, és Mészáros Imre elnök úr ráruházott hatalmával élve nem tette meg, akkor arra lehet gyanakodni, hogy egyetért vele.
Ez nem baj, nem okoz meglepetést. Általában megfigyelhető, hogy a gój motorosok nem úgy értik a szavakat, a fogalmakat, mint mások. Mást jelenet például a gój, a kajmán, a ratyi, mint a köznyelvben. A „tatárszentgyörgyi gyerekgyilkosság” az nem a tatárszentgyörgyi gyerekgyilkossággal kapcsolatos. Nálunk bizonyos ifjabb Hegedűs vezette be ezt a hatékony technikát – mindig kiderült, hogy sose azt gondolta, amit mindenki értett a szavaiból. Én azt gondolom, hogy ez szánalmas.
De függetlenül a róluk alkotott véleményemtől, legyen jogom megjegyezni: nem helyes, ha olyan emberekkel, akik Maxxy véleményét eltűrik, vagy azzal egyetértenek, érintkezik a köztársasági elnök munkatársa. Mert ez a nemzet megsértése. Akkor is, ha a gój motorosokat tévedésből vagy provokáció gyanánt maga az önjelölt „nemzet” küldi az elnöki hivatalhoz valami közfelkiáltott üzenettel. Legyen jogom arra, hogy ezt írásban is kifejezzem.
Ami pedig a szerkesztőség elé vonulást meg a sajtótájékoztatót illeti, jöjjenek bármikor, tudják az utat. A szokott helyükön nyugodtan brummogtassák a motorokat. Bár nem egyeztettem senkivel, kérem, hogy tartsák tiszteletbe a nekünk otthont adó épület parkolójának magánterületi jellegét. Ha nagyon erőlködnek, a portások biztosan átveszik szokásos irományukat, ám teljesen fölöslegesen fáradnak hozzájuk, mert mi nem vesszük át tőlük. Biztosíthatom, hogy nem lesz ellentüntetés. Nevetséges.
Gondolom sajtótájékoztatóján Mészáros elnök úr számíthat a barikad.hu-ra, a gondola.hu-ra, Magyar Nemzetre, a Magyar Hírlapra és az Echo tévére, és ott sunnyog majd a Kuruczinfó is. Ja és az olyan barátkozók is eljönnek, mint a Hírszerző újságírói és például Bitter Brúnó. Csak nehogy odatévedjen egy olyan újságíró, aki rákérdez arra, hogy Mészáros elnök úr egyetért-e azzal is, ami Bogdán Tibor, az Irakban agyonlőtt szerencsétlen magyar sofőr haláláról tudott Maxxynak eszébe jutni:
„Felháborító-vérlázító ! Roma honfitársunkat már az amcsik sem szívlelik, csúfos módon lepuffantotta egy amcsi katona Irakban !
Mondjuk ha roma lennék, nem is mutogatnám magam Irakban ! Még terroristának néznének...”
Talán segít az azonosulásban Maxxy nyilatkozata, ami már olvasható a gój motorosok fórumán. Ő nem tagadja meg az Elnök Urat:
„Szia Imi !
Ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy nem vagyok Gój Motoros Csapat tag, de... mint "régi" motoros és hazafi, teljesen azonosulok mindenben azzal, ami a Ti hitvallásotok ! Amit a kis cigó gyerek videója láttán írtam, azt most is és ezek után is fent tartom !
És magasan teszek, hogy egy firkász, hogy mint reagál erre ! Adja isten, hogy élőben egyszer ezt el is tudjam mondani neki !”
