péntek, december 07, 2012

Csak nehogy föltámadjon Jézus!

Hans Memling:
Áldást osztó Jézus

Nem véletlen ám, hogy Matolcsy miniszter új megszorításokat rendelt el, hogy a Kossuth téren elkezdődjön végre az áskálódás: titkos terv van arra, hogy a tér alatt katakombák épülnek, hogy az újkeresztényeknek legyen hova bujkálniuk, ha úgy adódik.
Mert üldözik őket. Ez most derült ki, de csak abból, hogy a HVG szóvá tette: Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes disszertációjában kicsit schmittpálos jelek bukkantak elő. Szó szerinti egyezések, forrásjelölés-hiányok. Na erre a parlamentben elkezdődött ugyanaz, mint Schmitt Pál esetében: szó nincsen plágiumról, hanem egyenesen keresztényüldözésről. 
Ismerem ezt a trükköt: amikor megjelent Tőkés Lászlóról szóló könyvem, pártjának központi bizottsága azonnal kiadott egy dörgedelmet: a könyv - amit akkor még nem is olvashattak - a az erdélyi magyarok elleni támadás. Ahogy Tőkés Erdély népének megtestesülése, úgy Semjén a hazai keresztényeké.
De jogos ám az üldözési mánia. Föltéve, hogy a keresztényeket azonosítjuk a párttal, és az üldözés helyett inkább közutálatról beszélünk. Egy mérhetetlenül népszerű pártról van szó. Mérhetetlensége abban nyilvánul meg, hogy a közvélemény-kutatások nemigen tudnak híveket kimutatni. Mert a népek annyira ostobák, hogy nem veszik észre: ez a párt maga a valóságos újkereszténység, ami az orbánista-matolcsysta tündérmesés gazdaságpolitikához hasonlóan hamarosan futótűzként terjed majd az egész rohadt világ romjain.
A tudomány egyszer majd kideríti, hogy valamikor a XXI. század legelején Semjén Zsolt, a kiváló teológus - pláne szociológus is - körbenézett Magyarországon, és megvilágosodott: az a krisztusi tanítás a felebarátok szeretetéről nem jött be. 2000 év volt rá, sajnáljuk, nincs több idő az új világrend kezdete előtt. Csak úgy lehet valamit kezdeni vele, ha meghatározzuk, ki a felebarátunk és ki nem. Például a párt tagjai felebarátaink,  a fideszesek is, azok a vallásos emberek is, akik ha nem is élnek úgy, mint ahogy mi előírjuk, legalább bólogatnak. Mindenki más ellenség. Azok pedig Isten akaratából dögöljenek meg. Az akaratot majd mi közvetítjük.
Ebből aztán az lett, hogy a fülkeforradalom hullámán magasba emelkedő újkeresztények a fideszesekkel együtt perverz örömmel vették el a legszegényebbektől azt, amit a leggazdagabb felebarátoknak adtak ajándékba. Boldogan rugdalták ki a rokkant státuszból azokat is, akik járni se tudtak, nemhogy dolgozni. Végignézték, ahogy afrikai létszintre süllyedtek a cigányok, aztán azok is, akik egyáltalán nem cigányok. Kitalálták, hogy dögöljön vagy legalább nyomorodjon meg az a nő, akinek nincs szerencséje, mert a betiltott abortusztablettázás helyett kikaparják - ebből majd tanulnak a többi parázna némberek. Amikor a családi erőszakról volt szó, akkor is azt találták a legjobb ellenszernek, ha a nők minél többet szülnek. Nyilván Semjén szociológus nem értesült még arról, hogy Magyarországon tucatszám verik agyon az asszonyokat, és nemigen lehet összefüggést kimutatni a gyerekszámmal. Ha már a halál: a mi újkeresztényeink arra képtelenek voltak, hogy összeszedjék a magyar keresztényeket, és valami figyelőszolgálattal emberek százait mentsék meg az otthoni fagyhaláltól. De azt sem tudták vagy akarták elérni - a keresztény ellátó szervezetek jajgatásának dacára -, hogy legalább a tél beállta előtt meghirdessék azokat a pályázatokat, amelyek hajléktalanok százait menthetnék meg. Viszont olyan törvényeket hoztak, amelyek alapján börtönbe lehet vetni azokat, akik közterületen mernek hajléktalankodni. (Pedig mindenki tudja, hogy Krisztus cigányként vagy hajléktalanként támad majd föl, hogy próbára tegye az embereket. Már nem érdemes leprásként próbálkozni. Hogy még hatékonyabb legyen a pusztítás, tönkre tettek egy csomó keresztény kisegyházat. Olyanokat is, amelyek a nyomorultak ezreit gondozzák.) Egy szavuk nem volt arról, hogy a legnyomorultabbak kis erdei kunyhóit nem kellene eldózerolni. Arra viszont igen, hogy mekkora erkölcstelenség élettársi kapcsolatban élni, nem is beszélve a melegekről, akik már aztán tényleg az emberiség véglényei, szerintük. (Ha a melegek bűnösök és még kirekesztettek is, akkor mért nem őket kell a legjobban védeni és istápolni? Nem lepődnék meg, ha a föltámadó Krisztus melegnek tettetné magát.) Lassan ott tartunk, hogy a kereszténydemokraták bevezettetik a zabigyerek státuszát, aki majd nem tanulhat erkölcstant, hiszen bűnben fogant.
Közben benyomultak az oktatásba: a legközépszerűbb írókról kell tanulni a gyerekeknek - föltéve, hogy volt valami kis náci vagy antiszemita múltjuk is, mert akkor föltétlenül a tantervben a helyük. (Krisztus hiába álcázza majd magát meleg hajléktalan cigánynak, valójában zsidó ám!) 
Ez az az unortodox újkereszténység, amely mindezek alapján jogot formál arra, hogy a gyerekeinknek erkölcstant oktasson.
Mindegy, hogy Semjén Zsolt plagizált-e, és dehogy mondjon le! Nagy szüksége van az országnak arra, hogy minden nap lássuk ezt a megtestesülést. És az is jár a népnek, hogy egyszer majd ott álljon a kamerák előtt, amikor Orbán elismeri a vereségét. (Semjén szokása szerint rácsücsörög-e majd szerelmetes tekintettel Orbánra, mielőtt leszalad a katakombába?)
Hatalmas szerencséjük lesz, ha Jézus nem mostanában támad föl a Kossuth téren, mert igen kínos lenne, ha kölcsönkérné Zagyva György Gyula karikás ostorát, hogy lélekkufárokhoz méltó módon bánjon el velük. Akkor lenne itt keresztényüldözés, a nép nagy örömére.

(Hócipő, Holló)

 .

2 megjegyzés:

Ildikó írta...

Kedves Iván!

Megint nagyon jó a poszt!

A KDNP se nem keresztény, se nem demokrata. A kereszténységet teljesen félreértelmezik, a demokráciára pedig nagy ívben tesznek.

Dzoe írta...

Nagyjából mindennel egyetértek - ami a politika ostorozását illeti.
Ugyanakkor engem bánt a Jézus nevének, személyének lezser kezelése. Nem biztos, hogy ilyen formán a súlyként alkalmazott tekintély helyett, nem a tekintély lejáratásával fog-e mindez járni. És ez mindenképpen káros lenne. Nincs az a réteg, akinek a védelmében más rétegek szívének kincsébe bele lehetne gázolni. Számomra a szentségnek van igazi, valóságos tartalma is, nemcsak a "vallásos-nagysemmi".
Ezt kérem figyelembe venni!!! Köszönöm!
:)

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések