Sokan érdeklődnek, kérdeznek a Népszava helyzetéről, a szocialistákkal való kapcsolatról, különös tekintettel arra, hogy múlt héten a Gépnarancs ismét “leleplező” írást közölt, amelyben egy szerkesztőségi értekezleten elhangzottakról számol be.
A Gépnarancs álneves és álruhás bátor szerzője önmagát leplezi le. Szakmailag úgy néz ki a dolog, hogy fölhasználhatunk harmadkézből - ebben az esetben nyilvánvalóan valaki olyan mesélt neki, aki nem volt ott azon az értekezleten, amelyről írt - származó információkat, ám azokat illik ellenőrizni. Például úgy, hogy akinek a szájába adjuk azokat, azt fölhívjuk, és megkérdezzük, hogy csakugyan úgy mondta-e, mint ahogy mesélték nekünk. Ha nem így cselekszünk, és nem azt mondta, amit neki tulajdonítunk, akkor nem csak etikátlanságot követünk el, hanem hazudunk is.
Etikai értelemben fölhasználhatunk olyan információkat, amelyek egy zárt körben hangzottak el, föltéve, hogy a nemzet sorsát jelentősen befolyásoló ügyről van szó, esetleg személyiségekről vagy csoportokról, ha olyan információhoz vagy dokumentumokhoz jutunk, amelyeket a következmények mérlegelése nélkül kötelesek vagyunk a nép tudomására hozni. De nem gondolom, hogy a Népszava kiadója ügyvezetőjének a jövőre vonatkozó gondolatai ilyenek lennének. Így aztán ezt az egészet inkább nettó intimpistáskodásnak találom. Ezért aztán ez az írás tele van féligazságokkal. Csak az biztos, hogy rendkívüli károkat okoz a lapnak, a szerkesztőségnek. (Valamiért az írás ma elérhetetlen az interneten. Így az is, hogy a kiadó vezetője két hónapra látja előre a Népszava jövőjét. Azt leszámítva, hogy ez nem igaz, hiszen az év végét jelölte meg, csöndesen megjegyzem, hogy a Népszava utóbbi tíz esztendejében még nem akadt olyan vezető, aki egy hónapnál előrébb látott volna, ezért nagyonis pozitív dolog, ha kettő vagy három hónapról hallunk.)
Ami a Népszava dolgozóinak és a kiadó vezetőinek kapcsolatát illeti, rendkívül hálás lennék mindenkinek, aki össze akar minket ugrasztani, ha ezt abbahagyná. Meglehetősen régóta figyelem Láposi Elza munkáját, sokat tárgyaltam vele szociális ügyekben, és egészen pontos információim vannak arról, hogyan képviseli az ügyeinket arcasincs tulajdonosunk és a közvetítők irányában. Ki kell mondani, hogy tragikus körülmények között, iszonyatos veszteségekkel, embertelen körülmények között, de mégiscsak fönn tudta tartani a Népszavát. Ehhez igen gyakran kellett megalázkodni, emberhez méltatlan helyzetben vitatkozni. Nem gondolom, hogy ő a szerkesztőség ellensége lenne, gondolom viszont, hogy teljesen fölösleges rá vetíteni azokat az indulatokat, amelyeket azoknak szánunk, akik valóban felelősek a Népszava elképesztő helyzetéért.
Ha a szerző úgy gondolja, hogy a pletyizéssel ő csak a Népszava dolgozóinak akar segíteni, és azt szeretné, hogy a szocialisták kiugorjanak végre a bokorból - téved. A szocialista politikusok leszarják, hogy mit ír Gépnarancs, mint ahogy azt is, hogy mit írok én. (Máig semmiféle választ nem kaptam arra a szocialista frakciónak címzett blogbejegyzésemre, amiben saját helyzetem leírásával próbáltam megértetni a Népszava dolgozóinak helyzetét. Igaz, nem is vártam. Természetesen a szocialista párt tagjai és számos baloldali ember biztosított minket segítőkészségéről és együttérzéséről. A párt eljárására vonatkozó megjegyzéseik idézhetetlenek.)
Nincs ma olyan módszer, amivel a szocialisták illetékes vezetőit meg lehetne szólaltatni ebben az ügyben, hiszen nekik alaptaktikájuk az, hogy “amiről nem beszélünk az nincs, az nem probléma”. Ők így szocializálódtak, és magánügyem, ha ezt nem tartom európai viselkedésnek, meg az is, hogy szerintem ebbe buktak bele, és ezért szakadt ketté a pártjuk.
A Népszava ügyeiről legalább tíz éve nem hajlandóak őszinte párbeszédre. Mi eddig ezt túléltük, és vélhetően meg fogjuk élni a 141-ik születésnapunkat is.
Hogy legyen pletyitéma, üzenem a szocialista vezetőknek és a frakciónak, amelyik annak idején egy Közgép-hirdetés miatt fölszólította a lap főszerkesztőjét, hogy vegyük ki a logóból azt, miszerint mi “szociáldemokrata napilap” vagyunk: ha tőlünk nem hajlandók bocsánatot kérni azután, hogy a párt által nyilvánosan is birtokolt Népszabadságban megjelenhetett a Közgép hirdetése, legalább Scipiades Erzsébettől kérjenek elnézést.
Vele az történt, hogy miután fölmérte: már a munkába járásra sincs pénze, szerzett egy biciklit. Az első próbaútján fölborult, eltörte a vállát és az arccsontját. Azt hiszem, ebben a történetben minden benne van, amit a Népszava munkatársainak életkörülményeiről tudni érdemes.
Scipiádes Erzsébet amellett, hogy az ország egyik legkiválóbb újságírója - Fejtő Ferenc Díjas, Pulitzer-Emlékdíjas, Budapestért Díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, az Európai Bizottság többszörös Újságíró Díjasa - egész életében a szegényekért küzdött, számtalan akcióban emberek ezreinek szerzett és juttatott sok-sok millió forint értékben ételt, ruhát, készpénzt. Sajnos ki kell mondanom, hogy a jótékonyság és a nyomor elleni szervezkedés dolgában többet tett, mint a szocialisták a rendszerváltás óta. Ennek az embernek ma kérincsélnie kell, hogy lábadozása alatt megkapja azt a - többszörösen csökkentett - fizetését, amiből amúgy se tud megélni.
Föl lehet őt keresni, lehet neki virágot vinni. Azt hiszem, a csokit is szereti. Különösen jól esne neki, ha Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes tenné meg ezt, aki a közgépes nyilatkozatban sértegette a Népszava dolgozóit.
Sokan kérdezik, hogy a szakszervezet nyílt levelére válaszoltak-e az illetékesek. Természetesen nem válaszoltak.
Sokan kérdezik, hogy igaz-e az, miszerint a Népszava - ha az MSZP megvásárolhatja a Népszabadságot - a Népszabadság melléklete lesz. Ezt először is állítólag soha senki nem mondta, másrészt nem következhet be. Azért, mert ez már annyira nevetséges konstrukció lenne, amit sem a Népszabadság, sem a Népszava munkatársai nem mennének bele.
Itt jegyzem meg, hogy az utóbbi tíz évben a szocialista párt belső köreiben beszélgettek már arról, hogy vagy megszűnünk, vagy hetilap leszünk, vagy a párt faliújságja. Ez mind nem következett be. Egyszerűen azért, mert a néha föltűnően cinikus sorsdöntők pontosan tudják, vagy legalább az utolsó pillanatban megértik, mi következik abból, ha a Népszavát tönkreteszik. A magyar baloldal ezt a lépést olyan súlyosan büntetné, ami a párt megroggyanásához vezetne. És teljesen jogosan, hiszen tulajdonképpen a Népszava az egyetlen olyan örökség, aminek megőrzése a szocialisták kötelessége. Ha erre sem képesek, akkor másra se. Itt jegyzem meg, hogy a párttól való elfordulás egyik legfontosabb oka az volt, hogy képtelennek mutatkozott a baloldali médiák megvédésére, és ennek következtében a megfelelő színvonalú kommunikációra. Most, ellenzékben ennek köszönheti, hogy szinte meztelenül, kiszolgáltatottan áll a jobboldali médiabirodalmak össztűzében. Azzal, hogy a Népszavát biztonsági lángon hagyja működtetni, az ellenzék egyik legnagyobb fegyverét, a valóság kutatását és bemutatását nem hagyja és nem engedi üzemszerűen működni.
Sokan kérdezik, hogy szerintem meg tudja-e venni a szocialista párt a Népszabadságot. Erről nem karok véleményt mondani, mert mások üzletét nem rontom. (Természetesen állandó kapcsolatban vagyok a népszabadságos kollégákkal, és megfelelő tájékoztatást kapok az MSZP-ből is.) Egyetlen dolgot nem értek ebben az üzletben: hogyan lehetséges az, hogy miután egy évtizeden át - pénzhiányra hivatkozva - nem volt képes tisztességes színvonalon segíteni a párthoz és a kormányához mindvégig közelálló, ezért a megbélyegzést is vállaló Népszavát, honnan van most arra forrás, hogy a nálunk háromszor költségesebb Népszabadságot fönntartsa? És akkor még az adósságterhekről nem is beszéltünk.
Sokan kérdezik, hogy Csintalan Sándor bejelentkezése a Népszabadságért szerintem mifene, van-e esélye annak, hogy a Fidesz csakugyan meg akarja szerezni a lapot. Legalább két éve mondom, hogy a 10-20 évre berendezkedni kívánó Fidesznek nagy szüksége lenne egy félbaloldali lapra, afféle “őfelsége ellenzékére”. Erre a legalkalmasabb a Népszabadság. Tekintettel arra, hogy a Fidesznek gyakorlatilag annyi pénze van, amennyit nem szégyell, semmiféle akadályát nem látom annak, hogy Csintalan Sándor megvegye a lapot. Természetesen nem a saját pénzén.
Itt jegyzem meg, hogy ha a Népszavát elvárható szinten támogatták volna, ma nagyjából ugyanolyan példányszámban jelenne meg, mint a Népszabadság. És nem ment volna tönkre családok tucatjainak élete.
Ami a szocialista párt tagjait illeti, nem akarok velük igazságtalan lenni. Vannak olyan tagjai, vezetői is, akik mellettünk állnak, és pontosan értik, mit jelentene a Népszava megszűnése, és milyen következményei lesznek a további kiéheztetésnek. Ők valószínűleg úgy gondolkodnak, mint Horváth Csaba az MSZP alelnöke, aki ezt mondta a múlt héten Fejtő Ferenc szobránál:
“Fejtő Ferenc neve elválaszthatatlan a magyar sajtó leghitelesebb lapjától, a Népszavától. Amikor Fejtő Ferencre emlékezünk, vele gondolunk a Népszavára is. A Népszava 140 éves történelmére, értékrendjére, emlékezetére, hagyományára és jelenére. A közös értékrend, a haladás eszméje az, ami összeköti a Népszavát és egykori újságíróját, Fejtő Ferencet. Fejtő Ferenc munkássága, a Népszava mai és múltbeli tevékenysége egyaránt a magyar baloldal felbecsülhetetlen kincse! A Népszava és Fejtő máig élő, közös hagyománya a tudás demokratizálása. A közös hit, hogy a tudás, az érvényesülés, a fejlődés képessége nem csak egy szűk elit sajátja és kiváltsága, hanem mindenkié.
A bátor kiállás a szólás és az információ szabadsága mellett. Ez a szabadság, amelyre, mint most is, a szélsőségekkel szövetséges magyar jobboldal dölyfös urai időről időre rátörnek ugyan, de megtörni sosem tudják. Mert a baloldali sajtó, a Népszava bátor munkatársai, az igazi népszavások nem ijedtek meg Tiszától, Horthy fehérterrorjának gyilkos pribékjeitől, a nyilasoktól és Rákositól sem! Nem fognak megijedni most sem, amikor Orbán, a jobbikosok, a bakancsos gárdisták, az antifasiszta barátunkat gyáván megtámadó csőcselék akarja befogni a szánkat!
Nagyon hiányzik a magyar baloldalnak Fejtő Ferenc tekintélye, tudása, a demokrácia és a sajtószabadság védelmében tett pörölycsapással felérő mondatai. De van egy lapunk, Fejtő lapja, a magyar baloldal lapja, a Népszava, amely a sajtószabadságot, a demokráciát, az európaiságot képviseli, és fogja képviselni töretlenül.”
Sokan kérdezik, hogy megszűnik-e a Népszava. Meggyőződésem, hogy nem szűnik meg - mint ahogy a Klubrádió sem. A szellem építményeit nehezebb elpusztítani, mint az embereket. Ez a lap 140 év alatt olyan mélyen belegyökerezett a magyarországi baloldalba, hogy elpusztítása, elpusztulni hagyása azt jelentené, hogy a magyar baloldal megtagadta a múltját. Lenne persze jövője, de jobban tenné, ha például nem nagyon nevezgetné magát többé szociáldemokratának.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése