csütörtök, szeptember 18, 2008

Szerepek, tévesztések


Tegnap remek napom volt, mert egyrészt az új M0-ás átadása miatt egy órát nyertem, másrészt odaértem a bíróságra Bakács Tibor Settenkedő meghallgatására. Csak azért mentem el, mert szeretem Bakácsot, és végülis egy a sorsunk, hiszen mindkettőnket följelentették a gój motorosok.

Nagy élmény volt, hogy az épület előtt találkoztunk Mészáros Elnök Úrral, aki ugyan önfeledten ratyiz minket egész csapatával egyetemben – hogy más sértésekről szó se legyen –, de azért odajött hozzánk kezet fogni. Ez rendben is van így: bizonyára nagyon férfiasan viselkedtünk. Megcsodálhattuk viseletét, a jelvényeit, övtarsolyát. Ő maga nem nagyon beszélt velünk, hanem inkább fotográfusunkat oktatta ki arról, hogy milyen jogai vannak. Valamilyen oknál fogva abban a hiszemben él, hogy nem csak a róla (közszereplőről, közterületen készített) fotókat kell bemutatni neki megjelenés előtt, hanem még azt is, hogy mit írunk róla. Ebben nem is a szereptévesztés az érdekes, hanem az, hogy vele levő kedves barátja, Petya Gój által rólunk sunyiban készített képek egy órán belül az interneten voltak, és valahogy eszükbe se jutott, hogy talán akkor azokat is meg kellene mutatni nekünk. (Nem kell természetesen. A gój motorosok fórumának – egyébként igen nagyszámú – olvasója nézegessen minket egészséggel.) Ezen nincs mit csodálkozni: ma délelőtt kicsit olvasgattam ezen a fórumon, és meglepődtem azon, hogy Mészáros Elnök Úr valami egészen elképesztő módon értelmezi az internetes jogot. A naplómból úgy emel át szövegeket, mintha azokat én írtam volna a gój motorosok fórumába. A gójok ezt el is hiszik, diskurálnak velem, és fölszólítanak, hogy válaszoljak. Mészáros elnök úr pontosan tudja: teljességgel lehetetlen, hogy én odaálljak velük cseverészni, mégis úgy állítja be a dolgot, mintha önfeledten kommunikálnánk. Úgy tesz, mintha nem lenne annak tudatában, hogy ezzel szerzői és személyiségi jogot sért. Jelezhette volna az ádáz fórumozóknak, hogy ő tette föl a szövegeimet, és én erről vélhetően nem is tudok. Döbbenetes, hogy ezek után kioktatja az ország egyik legjobb fotósát a jogról.

Amin azonban igazán elképedtem, az ez a nekem szóló üzenet a fórumon:

Név változtatás:
(…) Ahogy a levelemben is jeleztem, tárgyalhatunk a név változtatásról, amennyiben fehéren - feketén bebizonyítja, hogy ez lenne a társadalmi béke ára, kellő garanciák mellett. Most már elárulhatom, - mivel demokratikus az egyesületünk - arra kaptam felhatalmazást a tagságtól,
hogy amennyiben jó szokásuk szerint üzletet kívánnak kötni a név változtatásnak ára van ! „

Jó értelmezem, hogy Mészáros Elnök Úr valakiktől pénzt remél arra az esetre, ha lemondanának a „gój” használatáról? Kiket képviselek én? Ez bizonyára valami ravasz utalás a zsidókra, akik talán némi okkal utálják a szervezet nevét. És mivel erősen „kajmánoztak” engem, vélhetően azt hiszi, hogy én a zsidóként, a zsidók nevében jeleztem, hogy jobb lenne, ha nem ezt használnák. Ha véletlenül eszméletlen röhögést hall az országban bárhol, akkor gyanakodjon arra, hogy zsidók olvassák az ajánlatát. Amúgy is alkalmatlan lennék az Elnök Úrral való tárgyalásra, mert ugye nem vagyok zsidó. És itt jelzem, hogy Bakácsnak sem érdemes üzenni, kár neki célozgatni, mert ő sem az. Talán Bitter Brúnóval lehetne próbálkozni. Ő nyitottabb a gójokra, bár alighanem neki is sok lenne ekkora határ cinizmus.

9 megjegyzés:

Malvina írta...

Két gondolatom van. Az egyik, hogy számomra semmi meglepő nincs ezeknek a buta és kényszeres - emiatt teljesen önmagukba záródott - szánalomra méltó embereknek a különféle megnyilvánulásain.Természetesen ezzel nam azt akarom mondani, hogy nem kéne róluk írni, beszélni. Csupán a csodálkozáson csodálkozom. :D

A másik - amin egyébként igencsak elkeseredtem - az az, hogy miért kell ennek a setét népségnek a figyelmébe ajánlani bárki mást is magunk helyett, ha már minket ver a sors azzal, hogy a szájukra vettek, és a figyelmükkel NEM tisztelnek meg bennünket. Ez még akkor sem lenne a szájam íze szerint való, eljárás, ha ez az ajánlás- ugyan egy más szempontból, de ehhez a bandához hasonló személyt érintene, nemhogy Bitter Brúnót. Én az ő nevében nem beszélhetek, nem is kívánok. Én csupán a magam nevében tiltakozhatom, amit most meg is teszek.

Névtelen írta...

Ha jól emlékszem, Bitter Brúnó volt az, aki Andrassew ellen uszított a Gój Motorosok Népszava elé vonulása idején. Sőt, mintha le is állt volna velük dumálni. Szintén attól került be a médiába, hogy ellátogatott a köztársasági elnökhöz, mint Imiblues, vagyis Mészáros elnök. Teljesen jogos, hogy Andrassew megemlíti.

Malvina írta...

Én nem tudom elképzelni, hogy Bitter Brúnó bárkit is bárki ellen képes lenne uszítani. De még ha így is lenne. Itt most nem erről van szó! Hanem arról, hogy vajon indokolhatja-e bármi, hogy másnak olyat kívánjunk, amit önmagunknak soha?

Malvina írta...

Iván,
ne sértődjön meg ezért a dícséretért, de ahogy manapság e dologban állunk, muszáj, hogy megejtsem! :)
Szóval lenyűgöző, hogy Önnél az ellenvélemények is korrekt módon megjelennek.
Tisztelet és köszönet érte.

Pocakos írta...

névtelen: BB nem uszított, hanem buzdított A. ellen. Megosztotta az „antifasiszta” tábort azzal, hogy kihátrált Iván (és a „baloldal”) mögül, mondván ez nem a „zsidók” asztala, ez a „komcsi”, gój, „kádárista” A.I. vitája.

Malvina: BB épp úgy az identitását keresi, mint „Iván motorosai”. Ugyanabból a szubkultúrából jönnek. Mindkét tábor (egymás provokálására) a másiktól kölcsönözte a nevét (gój vs. Judapest).

Iván: Újabban a Nemzeti (Érzelmű) Motorosok nevű társaságról hallok, hallottam. Vajon ez egy másik csapat, vagy „haverjaid” mégiscsak nevet változtattak? Megjegyzem a cinikus „kalmár” (kajmán) szellem nem új. A nácik is ezt csinálták, amikor a Kristályéjszaka után a zsidókkal fizetették meg az utcák feltakarítását és a zsinagógák helyreállítását (hogy aztán később földig rombolják azokat Európa szerte).

Malvina írta...

pocakos,

mivel nem ismerem az esetet , továbbra is csak annyit tisztességes róla mondanom, hogy sem az uszítás, sem a buzdítás nem indoklhatja azt, amire az én megjegyzésem vonatkozott.
Arra vonatkozóan pedig, hogy a Judapest hogyan és miként határozza meg önmagát és céljait, miért ezt, és miért nem másik nevet vett fel, arról pontosan és kimerítően itt lehet tájékozódni:

http://www.judapest.org/faq/

üdv.

Pocakos írta...

Malvina: szomorú! - és csodálkozom, hogy egy olyan ügyről nyilatkozik, amit - állítása szerint - NEM ismer! Ez pedig azt jelenti, hogy Iván írásait sem olvassa (rendszeresen). Sőt, a napi híreket, eseményeket sem! Hiszen akkor (jól) ismerné az esetet, és BB "cselekedeteit".

Utólagos tájékozódás végett szíves figyelmébe ajánlom ezt:
http://pocakosgondok.blogspot.com/2008/04/ivn-napjaink-franzi-bcsija.html
(ha a kék szöveg(ek)re kattint, akkor az előzmények, a kapcsolódó linkek, (is) megtekinthetők.

üdv.

Malvina írta...

pocakos,

az ügyről nem nyilatkoztam, nem is nyilatkozom. Ezt többször le is írtam. Én újfent csak azt próbáltam elmondani, hogy amit magunknak nem kívánunk, azt másnak se kívánjuk! Függetlenül attól, hogy az a más/másik mit tett vagy nem tett.

Én többnyire Iván irodalmi írásait olvasom, kedvelem. Napilapokat pl. már régóta nem olvasok, legfeljebb hetilapokat és folyóiratokat, illetve az interneten célzottan azokat a témákat, amelyeket valóban fontosnak tartok. Ne legyen szomorú, még akkor sem, ha nyilván olykor elkerüli a figyelmemet egy és más. A napi-politikai vircsaft nélkül is képes vagyok valamelyest tájékozódni. Amelyik ügyben ez mégsem sikerül, hát abban továbbra sem nyilatkozom.

Névtelen írta...

Iván egy autoriter, komcsi szar. Én, aki a zsinternettón kezdtem a netkuruc-létet, nagyon is jól emlékszem már az ottani ámokfutására.

Miféle sajtószabadságot akar ez az ember védeni? Mert az ő élete az iszonyatosan gonosz emberiségellensége "fasiszta szenny" elleni küzdelemben merül ki, más kérdésekhez köze nincs és nem is érdeklik. Még a külpolos-gazdaságis-társadalmis kérdéseket is kerüli. Nézzétek meg a blogját! Itt egy "gójmotoros akarja felakasztani", ott a fideszt avatja főellenséggé mert nem nyal be elég mélyen a gyurcsány-gründolt chartának. (Vajon tudja egyáltalán, hogy a "charta" szó mit jelent?)

Ez az ember beteg, monomániás. Annak az ideális világnak, amit ő elképzel, egyetlen paramétere van: nincs benne "fasiszta szenny". És ez az a világ, amiben a "sajtószabadság" úgy érvényesül, hogy csak az Andrassew-félék lehetnek sajtószabadok. Volt már ilyen világunk. Andrassew abban a világban szocializálódott, és most pedig annak az utódpártját képviseli.

Most akkor miért is ne hívjam autoriter, kommunista szarnak? Mi másnak hívhatnám ezzel együtt?

Fodor Ákos: ECCE HOMO

Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.

Népszerű bejegyzések