Andrassew Iván nyílt válasza Kornis Mihálynak

Kedves Mihály, annyira megrendített, amit írtál, hogy elkezdtek folyni a könnyeim. Nekem, aki, mint írod, bátor vagyok és talpig férfi.
Mostanában elgondolkoztam a kommunistákhoz és a fasisztákhoz való viszonyomról. A következőre jutottam: ha ismét egy fasiszta hatalom szállja meg, vagy uralja Magyarországot, együtt fogok működni a kommunistákkal, hogy megszabaduljunk, ám ha ismét egy kommunista hatalom szállja meg, vagy uralja Magyarországot, akkor sem fogok együttműködni a fasisztákkal. Mert a kommunizmus egy elaljasult átok volt, a fasizmus pedig egy eleve az aljasságból született átok.
Most nincs kommunistaveszély, nem mászkálnak munkásőr gárdák Szent István veres zászlaja alatt. Most náciveszély van: nyilas maskarában trappolnak a hordák nyilas harci zászló alatt. Motorozni járnak egy Wehrmacht-sisakos vezetése alatt cigányokat rémisztgetni. Most az van, hogy aki téged - és más barátaimat - a rendszerváltás óta a legnyilasabb hangnemben zsidózott, az kisvártatva együtt fényképezkedett az ellenzék vezérével, és csak azért nem puszizkodtak, nehogy lebuzizzák őket.
Annak ellenére álltam melléd, hogy például az Iraki háború elindításával kapcsolatos ujjongásodat rendkívül ellenszenvesnek találtam - erre egy nyilvános beszélgetésben föl is hívtam a figyelmedet. Nem gondoltam, hogy azért, mert bizonyos – nagyon fontos - dolgokban ellentétes módon gondolkozunk, megengedhetem bárkinek – akár a volt barátomnak, Bayer Zsoltnak is -, hogy az elképzelhető leggusztustalanabb és legaljasabb módon elbánhasson veled. Veled. Egy emberrel. Nem számolgattam a következményeket, nem mérlegeltem, hogy ki szeret, ki utál, ki fenyeget majd meg ezért halállal. Bizony: halállal.
A jegyzőkönyv kedvéért: a Kádár rendszerhez való viszonyomról annyit, hogy én a Kádár-rendszer alatt írtam könyvet a Kádár-rendszerről, abban a biztos tudatban, hogy mivel a szovjetek százötven évre jöttek, soha nem jelenhet meg. Az volt a címe, hogy Prolilétra, és nem is jelent meg, csak a rendszerváltás idején.
Szintén a jegyzőkönyv kedvéért: a keddi demonstrációt nem én szerveztem magam mellett. Hanem Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti elnöke. Biztos ismered ezt a két nevet. Nagy Imre volt kádárista vagy Donáth apuka? Vagy az ifjabb Donáth Ferenc lett azzá, aki bukaresti illetőségűként kezdte az életét? Deportáció útján jutott oda, az édesanyja szíve alatt.
Tamás Gáspár Miklós lenne kádárista? Olvastad, amit írt? Debreczeni József? Gondold végig, miket beszélsz.
Mindegy, ne gyere. Nem hívtalak. Senkit nem hívtam. Csak a gój motorosokat. Akik békés, barátkozó levelükben odazsidóztak nekem, aztán megfenyegettek, arra az esetre, ha nem kérek bocsánatot, majd még le is buziztak. Kértem volna ezután tiszteletteljesen elnézést, hogy ne okozzak olyan sok gondot a hollánernősöknek? – bár én is ott voltam a Hollán Ernő utcában. Mi köze ehhez a baloldaliságomnak, mi köze ehhez annak, hogy Gyurcsány eljön-e vagy nem? Emlékszel, nem is olyan régen mennyit mutogattunk Prágára, hogy bezzeg ott a politikai és vallási vezetők ki mernek állni a vonulgató nácik ellen? Most meg olyan üzeneteket kapok, hogy szóljak a miniszterelnöknek: ne jöjjön el, mert csak akkor tudnának engem, esetleg támogatni…
Hát nem. Ezt nem. Ne jöjjetek.
Legyen könnyű mindazok lelke, akik ellenem fordultak, önfeledten gúnyolódnak, vagy úgy állnak mellém, hogy azért igazából ne kelljen mellém állni, mert van ürügy. Azon gondolkozom: kezdjek-e tőletek jobban félni, mint a gój motorosoktól? Ha egyedül várom őket, úgy is jó. Lehet, hogy könnyebb úgy félni, ha legalább hátbatámadástól nem kell tartani. Te meg menj el úszni, vagy olvasgass, írogass, de előtte most az egyszer értem imádkozz az Egy Igaz Istenedhez, akiben ugyan nem hiszek, de hátha mégis van, és vétkeimet számba véve hátha méltányolja a végső elszámolás idején azt az elemi erejű szomorúságot, amit Te okoztál nekem.

Ölellek