Nem hazudik, csak lopogat

Illik-e jelezni egy nyilvánosságnak szánt szövegben, hogy honnan vettük a gondolatokat? Lopás-e, ha ezt nem tesszük meg? Szegény Boros Istvánnal vezettük be azt a gyakorlatot - mint ahogy sok más kolléga is -, hogy szakdolgozatíró tanítványaink műveiből kivettünk egy-egy darabkát, majd az internetes kereső segítségével ellenőriztük, hogy nem lelünk-e lopott gondolatokra.

Nevezzük ezt szellemi eredetiség-vizsgálatnak. Tízből hat hallgató lebukott - ők elégtelent kaptak. Akkor azt találtuk ki, hogy megkérjük tanítványainkat, tegyék meg nekünk azt a szívességet, hogy a lopott gondolatoknál jelzik a forrást, az eredeti gondolataikat pedig külön kiválogatják nekünk, mert mi inkább csak azokra lennénk kíváncsiak. Az se baj, ha csak tíz sornyi gondolat eredeti, mert az még mindig több, mint ezer sor lopadék.
Ha egy diák simlis, az talán érthető, magyarázható, bizonyos mértékig elnézhető. De mit gondoljunk egy olyan politikusról, aki folyamatosan azt harsogja példás őszinteséggel, hogy soha nem hazudott? Van, az a mondás, hogy aki hazudik, az lop is. A kérdés az, hogy ez fordítva is igaz-e.
Nézzük csak, mit írt Róna Péter nem is olyan régen a Magyar Nemzetben, aztán hasonlítsuk össze azzal, amit Orbán Viktor mondott azután, hogy összefoglalta azóta teljesen eredetinek bizonyult gondolatait egy Emerson, Lake and Palmer dalról:
"A mítosz szerint országunk kicsi és nyitott, amely tőke, természeti kincsek és adottságok hiányában kénytelen az alkalmazkodás pályáját választani. Szerzői és terjesztői - mint a Miniszterelnök - arra már nem térnek ki, hogy a fajlagosan kevesebb, mint fele annyi külföldi tőkét importáló Ausztria vagy Dánia, vagy a nálunk jóval kisebb Szlovénia miért nem érez hasonló kényszert, hogy az ő esetükben melyek lennének azok a behozhatatlan természeti kincsek és adottságok, amelyek jólétüket megalapozzák. Arról sem beszélnek, hogy az EU tagországainak fele kisebb, mint Magyarország. Nem teszik, mert az alkalmazkodási kényszer mítosza a magyar elit hatalmi legitimitásának sajátos alapja. Ők, - a mindenkori magyar elit - ugyanis az a társadalmi réteg, amely az alkalmazkodás kivitelezésére építi hatalmát és személyes jólétét. Ők tudják, mit kíván a tőke és a hatalom, - legyen az Bécs, Moszkva, Washington, vagy Brüsszel - , akik tudják, hogy a "kicsi és nyitott" kiszolgáltatottságát csak az alkalmazkodás technikáival lehet kezelni, és akik képesek meggyőzni minket, hogy az általuk közvetített kívánságok és elvárások nem csak jogosak, hanem teljesítésük valójában hazánk és társadalmunk érdekeit szolgálja. Alkalmazkodjunk, mert semmink sincs (hogy aztán tényleg semmink se legyen). Alkalmazkodjunk, mert adottságaink és tehetségünk, csak akkor érvényesülhet, ha azokat az említettek alkalmazásába bocsátjuk. Mindezt persze csak egy begyepesedett, retrográd nacionalista vonhatja kétségbe.
Pedig Bajnai úr ihlete nem csak Charles Darwin kutatásának sületlen alkalmazása, hanem növekvő jellemtelenségünk melegágya is."  (Róna Péter: Alkalmazkodjunk? 2010 január 20. Magyar Nemzet.)

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt javaslom mindannyiunknak, felejtsük el azt a mítoszt, mely szerint országunk kicsi és nyitott, amely tőke, természeti kincsek és adottságok hiányában kénytelen a szüntelen és feltétel nélküli alkalmazkodás pályáját választani. Barátaim, az Európai Unió tagországainak fele kisebb, mint Magyarország. Mi vagyunk az egyetlen ország, amely saját céljainak, adottságainak és erőforrásainak hangsúlyozása helyett állandóan a méretére panaszkodik. E tévképzet meghonosodása mögött a magyar országvezetés kitapintható érdekei húzódnak.
A magyar elit rendszeresen az alkalmazkodás mítoszára és kivitelezésére építi hatalmát és személyes jólétét. Régi történet ez. Ők tudják, mit kíván a tőke, mit kíván a hatalom: Bécs, Moszkva, Brüsszel, Washington. Ők győznek meg bennünket arról, hogy a külső kívánságok és elvárások nemcsak jogosak, hanem teljesítésük valójában hazánk és társadalmunk érdekét szolgálja. Ahogy valaki találóan írta: alkalmazkodjunk, mert semmink sincs, hogy aztán tényleg semmink se legyen. Ráadásul a szüntelen alkalmazkodás a jellemtelenség melegágya is lehet."  (Orbán Viktor évértékelő beszéde 2010. február 5.)
Most már csak Orbán Viktor - vagy tehetséges beszédírója - ama bizonyos tíz sorára lennék kíváncsi. Annyi azért kell ám, ha valaki húsz évre szeretne berendezkedni.