Orbán gyertyája

Olvasom, hogy a Litvániába látogató Orbán Viktor interjút ad az ottani közszolgálati televíziónak, majd “gyertyát gyújt a szovjet totalitárius rendszer áldozatainak állított emlékműnél, és találkozik egykori politikai foglyokkal”.

Nincs ezzel semmi baj, de azért érdekes lenne, ha a litván televíziós közszolga megkérdezné Orbánt, hogy amikor - két hónapja se - Bakuban megkoszorúzta Heydar Aliyev volt államfő sírját, gondolt-e arra, hogy ez a minden bizonnyal nagyszerű ember az azerbajdzsáni KGB vezetője volt, mielőtt az Azerbajdzsáni Kommunista Párt első titkára és az SZKP Politikai Bizottságának teljes jogú tagja lett. 

Mert bármennyire is kötelességünk a legjobbat föltételezni mindenkiről, bármennyire is meg vagyunk arról győződve, hogy az olyan szervezetekben, mint a KGB és az SZKP PB makulátlanul tisztességes emberek is ültek és szorgoskodtak a szovjet népek üdvére, talán eszünkbe jut, hogy mégiscsak valami totalitárius rendszert szolgáltak. Talán még az is fölmerül, hogy volt valami közük a Szovjetunióban eltűnt, halálra sanyargatott, agyonlőtt, elmegyógyintézetben tartott emberekhez. (Sose felejtem el azt a napot, amikor a szocializmust hithűekhez méltó tartással védő apám elé tettem Gorbacsov idején azt a hírt, miszerint egy nap alatt kétmillió “beteget” engedtek el Szovjetunió elmegyógyintézeteiből. Apám akkor adta meg magát. Erre a bizonyossá vált gyalázatra már nem volt mentsége.)

Kétlem, hogy a litván közszolgálati riporter fölteszi ezt a kérdést: nem gondolja-e Kedves Miniszterelnök Úr, hogy az erkölcsi lepusztulás nyilvánvaló jele, ha valaki a biztos bűnrészesnek koszorút visz, aztán átmegy az áldozatok emlékművéhez gyertyát gyújtogatni? Aligha kérdezi. Ezt se: Kedves Miniszterelnök Úr, szokott-e Kádár sírjára koszorút vinni mielőtt gyertyát gyújt az ötvenhatosok emlékművénél? Pedig jó kérdés lenne, hiszen ez is beleférne Orbán jellemébe, ha az érdekei így kívánnák.

Csak nehogy az elbeszélgetésre elé terelt volt KGB-foglyok között legyen olyan, aki utána néz Orbán viselt dolgainak, és oda mer kérdezni. Visszaélve azzal, hogy Litvániában már nincs KGB.

Más, de ide tartozik:

Benedek pápa  szeptember 22-én fogadta a Kereszténydemokrata Internacionálé találkozójának résztvevőit, mintegy 110 személyt, köztük Orbán Viktor miniszterelnököt.
Hozzájuk intézett beszédében hangsúlyozta, hogy a polgári és politikai elkötelezettségben szilárd etikai alapra van szükség.

 .

Katasztrófa

Úgy tűnik, eléggé erős fölháborodást kelt a katasztrófavédelmi összeírás - valójában sorozás. Az egyik parancsnok a televízióban azt nyilatkozta, hogy erre azért van szükség, mert nincs elég önkéntes. A kérdés: honnan lennének önkéntesek, ha az emberek nem tudják, hogy nincs elég önkéntes? 

A saját blogomon - http://www.andrassew.blogspot.com  - indítottam egy gyors véleménykutatást arról, hogy az embereket egyáltalán megkérdezték-e: baj esetén szeretnének-e önkénteskedni? 

Egy nap alatt 337 ember válaszolt. Igennel 7 - ez két százalék -, ami azt jelenti, hogy ennyien voltak azok, akik valamilyen jelzést kaptak arra, hogy szívesen látnák őket bármilyen vészhelyzetben. 330 embert pedig soha senki nem kérdezte ilyesmiről - ez 98 százalék.

Sokat segítene a hatalom iránti katasztofális bizalmatlanság visszafordításában, ha az önkormányzatok, a súlyos pénzbírsággal és elzárással fenyegető adatkérő levél helyett legelőször egy, az önkéntesség lehetőségét ajánló fölhívást küldenének a polgároknak. (Föltéve, hogy nem olyan ravasz célok vannak az összeírás mögött, amelyekre az emberek gyanakszanak.)

Még egy adat, ami arra hívja föl a figyelmet, hogy mennyire félnek az emberek ebben az országban: a hétvégekre jellemző gyér forgalomban is 1418 ember látogatott a blogomra, vagyis ennyien “szavazhattak” volna, ám csak 337 ember merte ezt megtenni.

 .

Leglegleg

Fotó MTI Szigetváry Zsolt

Akárhogy is, ezen a héten a színvonalmutató csúcsmondás Dancsó József parlamenti képviselőtől jött át a nemzeti köztudatba: „a gazdasági növekedés akkor is növekedés, ha történetesen negatív”.

Ez van. Ha minden rosszul megy, még legalább két évig ennyire megalapozott kormányzásra számíthatunk. Egy csöpp csodálkozni való sincs azon, hogy Matolcsy itt azt tesz, amit akar.

A legfélelmetesebb az volt a héten, hogy megint valami hatalmas adatgyűjtés kezdődött azon a címen, hogy katasztrófa esetén a hatalomnak tudnia kell, hogy kire lehet számítani. Erről még nem tudunk eleget, de attól tartok, nagyon figyelni kell.

A leggusztustalanabb az volt, hogy a Jobbik ételosztást gondolt vicc gyanánt az éhségsztrájkolók sátránál. (Megjegyzem az internetes fikabrigád - kollégák - tréfás gúnyírásai se voltak emelkedettebbek.)

Velük összefüggésben hallottam a legaranyosabbat is: Gyurcsány Ferenc mesélte a Klubrádióban, hogy szép számmal jöttek nénikék azzal, hogy sütöttek ám finom pogácsát, el is hozták, hogy az éj leple alatt legyen mit majszolgatni, ha nagyon éhesek. És persze föl kellett világosítani őket, hogy nem úgy van az.

Ilyen édes, gonosz, ostoba a magyar ember.

 .

Búrparasztok

Fura, hogyan épülnek egymásra a dolgok, hogyan hatnak egy irányba. Ma már kristálytisztán látszik, hogy a Fidesz - és pláne, és vélhetően még a pártját megelőzve - Orbán az erkölcsi alapok teljes hiányába bukik bele.

Már a szocializmus idején is föltűnt nekem, hogy mennyire tarthatatlan az az állapot, amikor egy rendszer semminek nem felel meg abból, amit önmagáról harsog. Magát minden idők legfejlettebb demokráciájaként határozta meg, ami nem más, mint a proletárdiktatúra. Arról meg azt mondták, hogy “kinek demokrácia, kinek diktatúra”. És már régen semmi köze nem volt a proletárokhoz. Hacsak nem abban, hogy a proliktól féltek a legjobban. (Mintha most is itt tartanánk. Csak az úgynevezett értelmiségiből is panelproli lett - bárhol is lakik, amúgy.)

Az a rendszer abban is hasonlított a mostanihoz, hogy meg akarta mondani, mi az erkölcsös és mi nem. Emlékezetes volt az a rendszerváltásig érvényes orvosetika-tankönyv passzusa, miszerint “az ember nem ölheti meg az anyját, kivéve, ha osztályáruló lesz”. 

Most úgy néz ki, hogy hamarosan azt tanítják majd, például a rendvédelmi középiskolásoknak, hogy bármelyik gyilkost el lehet engedni, ha elég pénzt ígérnek érte. Kivéve, ha magyart ölt meg, vagy magyaráruló.

Mert, ha letisztítjuk azt, amit ma tudunk az azeri ügyről, akkor ennyi marad. És bármennyire és szép és férfias gesztus Orbán Viktortól, hogy magára vállalja a felelősséget, és bármennyire is nemes tett, hogy ebből magukra vállalnak azok is, akik figyelmeztették ugyan Orbánt a következményekre, de mégiscsak részük volt a folyamatban, ez nem elég.

Például Martonyi és Navracsics uraknak ki kellett volna állni a nyilvánosság elé, és azt mondani, hogy Orbán minden bizonnyal átmenetileg egészségügyi kihívásokkal küzd, nagyon veszedelmes cselekedetre készül. Ha megteszi, mi lemondunk, mert tudjuk, mi történik aztán. Az ilyesmit hívják államférfiakhoz méltó erkölcsös viselkedésnek. 

Zászlóégetés történik, például. Elviselhetetlen látvány egy hazafinak. (Minden normális etikai érzékkel bíró embernek, ha bármilyen zászlót taposnak vagy égetnek.)

Most Orbán szempontjából ott tartunk, hogy elkövettem valamit, vállalom a felelősséget, de nem mondom meg, hogy miért tettem. A fegyvertársam kijelenti: egész biztosan nem azért, hogy azeri állampénzhez jussak. Ez viszont azt a szóbeszédet erősíti, hogy ha nem állampénz volt az alku tárgya, akkor bizony magánpénz, és nagyon is lehet, hogy a Fidesz nevű vállalat üzletelt emberi életekkel. Egy azerivel meg egy örménnyel.

És akkor ez hogyan van most etikailag?

Mert ha egy hatalom nagyon erőlteti, hogy már az általános iskola elsősei is tanuljanak etikát, akkor nem csodálkozhat azon, ha megtestesítőinek etikai kérdéseket teszünk föl. Hogy kiderüljön: egyáltalán alkalmasak-e egy kötelező tanterv összeállítására.

Mert ugye most Orbán Viktor vagy megmondja, hogy miért tette, amit tett, vagy nem. Ha nem, akkor nem teljesítette erkölcsi kötelességét, vagyis alkalmatlan. Ha igen, akkor nagy valószínűséggel olyasmit kell bevallania, amit erkölcsi alkalmatlanságát bizonyítja. Ha nem vallja be, és az ellenzék - a még nyomokban erkölcsös fideszesek támogatásával - azt követeli, hogy legyen egy parlamenti vizsgálóbizottság, amelyik mélységében képes föltárni az azeri ügyet, mert belenézhet a teljes külügyi dokumentációba, eskü alatt vallathatja az összes résztvevőt, és ez a bizottság mégsem jöhet létre, akkor Orbán erkölcstelen. Mert minden bizonnyal bűnt akar palástolni.

El tudom képzelni, hogy pár hónapja, amikor még taslizni járt Európába, voltak, akik őszintén hitték, hogy ez a bátor ember a hazája függetlenségét védi a meglehetősen sületlen és egyébként is hazug dumáival. De az azeri baltásügy után  miért gondolhatnánk még azt, hogy azok a szemetek, akik nem fogadják Orbánt, akik ujjal mutogatnak rá, akik úgy bánnak az országunkkal, mint az örmények a zászlónkkal?

És akkor még erre jön ez a családon belüli erőszak dolog. Vagyis az, ami kiderült a Fideszről. Meg persze az állandóan a nemiszervek körül imádságosan égre emelt tekintettel matató KDNP-ről, akik mindig, minden jelét megadták annak, hogy keresik a nők helyét az új fülkeforradalmi társadalomban. 

Volt már ilyen. Például Iránban. Talán szintén szeretne befektetni.

Belepöttyintették az alaptörvénybe, hogy az élet már szinte attól a pillanattól védendő, amikor szent elhatározásra jutunk egymás nemi szervének viszonzásos illetése dolgában. (Csak jelzem: a napokban meg is szűnt az utolsó olyan hely, ahol engedélyezetten abortusz tablettát alkalmaztak. A tragédiákról meg majd Istennel számoljunk el. Ő nem rossz, csak próbára teszi a parázna, hazafiatlan nőket mások okulására.)

Az derült ki, hogy a Fidesz-KDNP egy himsovén búrparaszt gyülekezet, akikből még az a politikusi képesség is hiányzik, hogy úriembernek hazudják magukat. Fura módon ez azokra a képviselőnőkre is illik, akik eltűrik, ahogy a hatalom a nőkkel bánik. Talán csakugyan jobban állna nekik a fakanál.

Már látom az elsős etikatankönyvet: “Az Édesanyádat nem köpheted le, kivéve azt az esetet, ha megbizonyosodtál arról, hogy Édesapád azért veri, mert nem akar neked kistestvérkét csinálni.”

Ilyen alapokra még homokvárat is kár építgetni. Utószezonban se.

 .

Amiért le kellene

Vörös Szilárd képe

Nagyra becsülöm Orbán Viktort azért, mert az azeri ügyben magára vállalta a teljes felelősséget. Emberemlékezet óta először férfiasan viselkedett. Nem kente rá az igazságügyek-, sem a külügyek minisztériumára, hanem megmondta, hogy minden figyelmeztetés és rosszallás dacára megtette, elengedte azt a gyilkost.

Persze, hogy még bátrabb lett volna, ha ezek után benyújtja lemondását, de első lépésként ez is nagyon szép és felemelő volt.

Annyira szeretném tisztelni Orbán Viktort! Annyira szeretném, ha soha föl se merülhetne bennem az, hogy esetleg sumákol, hazudik, cseles pávatánccal félrevezet. Annyira jó lenne egy olyan férfi az ország élén, aki nem csak macsóskodik, hanem sugárzik is belőle az az erő, amit csak az egyenes, tisztalelkű embereken látunk!

Nem olyan macsóskodásra gondolok, mint ami Varga István fideszes képviselőből, és kicsit az egész pátból árad, kádéenpéstül: "Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" - mondta Európában.

Nem elég férfiasan elhatárolódni ettől a mondattól. Ezért kellene lemondani.

Ne feledjük: Orbán személyesen válogatta ki a képviselőket. Személyesen felel értük. És erre az emberre nincs mentség.

Pápa Gábor rajza

 .

Tényállás

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén nem támogatta azt a népi kezdeményezést, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családi belüli erőszaknak. A lelkinek is. Kövér László szerint ez nem olyan súlyú ügy, ami nagyobb figyelmet érdemel.

Lehet itt most arról beszélni, hogy milyen szerepet játszott a kormánypártok álláspontja, mit mondott az MSZP vagy éppen a Jobbik, meg arról a hivatkozásról is, miszerint a törvény már most is bünteti az ilyesmit, de mindegy, a lényeg az, hogy a nép hiába kezdeményezte.

Hiába fedezte föl, hogy a családi erőszak annyira elhatalmasodott a társadalomban, hogy világosan meg kell nevezni, mert az is a harc része. Lehet arról is dumcsizni, hogy ez mindigis volt, csak mostanában - talán a sok szabadságeszmény miatt - egyre több embernek van elege abból, hogy püfölik, erőszakolják, a lelkét sanyargatják. Hogy a gyerekeket nyomorítja az anyjuk vagy az apjuk. És a végeredmény is rettenetes: már nem lehet valami természeti bevésődésekre hivatkozni, ha összeszámláljuk a halottakat - évente úgy hetvenet -, az elmebajba menekülőket, az örök időkre sérülteket.

A népből százezer aláíró azt szerette volna, ha a tényállássá tétellel jeleznénk, hogy baj van, tenni kell valamit. 

A nép képviselete ezt meg nem akarja.

Ez van. Akárhogy is, jól elpüföltek százezer embert.

 .

Nemzeti értelmiség

A 168 óra képe

Stefka István a Magyar Hírlap főszerkesztője írt egyet Orbán Viktor kötcsei tanításairól, amit majd hamarosan szintén tanítanak az újságíró iskolákban a “főnök anális kényeztetése papíralapú sajtótermékkel” tantágyban. Olyanokat bátorkodik a Kedves Vezető zseniális gondolatairól kimondani, miszerint azok “Igaz megállapítások”.

Majd: “Folytathatnánk azzal, hogy a baloldal – létezése óta – feszültségeket gerjeszt a társadalmi osztályok és rétegek között. Ez az éltető ereje. Az általa okozott feszültség – legyen az politikai vagy etnikai – kirobbanásakor a zavarosban halászik, könnyen a maga javára fordítja a felfokozott ellentéteket, a gyűlöletkeltést.” És ez nem elég, még utalni is merészel 2006. október 23-ára. Mert ugye annyira hülyék az olvasói, hogy megfeledkeznek arról az uszításra, amit akkor művelt a lapja.

De a végén megtalálja a világraszóló fogalmat: “Kötcsén a közös beszélgetés nem kevés tanulsággal, útravalóval szolgált a következő két évre a nemzeti értelmiség számára.” Nemzeti értelmiség!

Azok, akik ott voltak. Azok, akik évek óta szégyentelenül hallgatnak. Semmit nem mernek mondani a nemzeti parasztoknak, a nemzeti munkásoknak. Legföljebb Stefka Mester kedves olvasóinak, a nemzeti szocialistáknak.

 .

Veszprém Szabad Város

Szombaton a gyáva Budapestről az ellenállás bátorsága Veszprémbe költözött. A gyáva Budapestről, amely két hete eltűrte, hogy a szélsőjobb a Hősök terén ünnepelje Európa legocsmányabb szervezetének születésnapját. A gyáva Budapestről, amelyik eltűrte, hogy Hanti Vilmost megtámadta, tettlegesen is inzultálta egy náci falka. Ez a gyáva Budapest sunnyogva nézi, ahogy az országra telepednek a legsötétebb erők, mint ahogy azt is eltűrte, hogy egy alkotmányos államcsínnyel ellopják a köztársaságot.

Veszprémben szombaton nem magyaréletmenetézhetett zavartalanul a Jobbik, mert egy Világos Veszprémért Mozgalom nevű polgári társaság már a menet nevét is burkolt zsidózásnak minősítette, és a városba vezető hét út mentén 200 gépjárművel mintegy 400 demonstráló lassította a forgalmat.  “Veszprém nem kér a Jobbik meneteléséből, nem kér a megfélemlítésből, a betiltott egyenruhásokból, a paramilitáris szervezetekből, a békétlenkedésből” - ezt üzenték. Semmi mást nem tettek, csak úgy viselkedtek, ahogy az európai polgároktól, a pártok tagjaitól, az egyházaktól, a kisebbségek szervezeteitől elvárható - vagy elvárható lenne.

De hogy Orbán Viktor se örüljön: a tiltakozók fehér felsőruházatban a színházkertbe vonulnak, ahol az uniós köztársasági elnökök által ültetett fáknál és emléktáblánál egy-egy szál fehér szegfűvel és néma főhajtással “emlékeznek meg a köztársaságról”.

Az MTI tudósítója ezt idézőjelbe tette, pedig illett volna csupa nagybetűvel írni. Hogy senki ne felejtse el, mi a dolga.

Mi pedig ne feledkezzünk meg azokról, akik ebben a gyáva országban csatlakozni mertek a szervezőkhöz: Buhim-Völgyi Baráti Kör, Buhim-völgyi Szalon Kulturális Egyesület, Demokratikus Koalíció Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei, HIT Gyülekezete, Józan Ész Társaság, Kádártai Lakosok Egyesülete, Lokálpatrióták a Városért Közhasznú Egyesület, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Veszprém megyei szervezete, MSZP Veszprém, Szövetségben Együtt Magyarországért Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei, Magyar Szolidaritás Mozgalom Veszprém városi és Veszprém megyei szervezetei és a Veszprémi Polgári Társaskör.

Lesz még Magyar Köztársaság.

 .

Jel?

Nagyon ritka alkalom, hogy a hatalom erkölcstelensége teljesen kendőzetlenül, a maga borzalmas valóságában jelenjen meg a nép előtt. Nem csak az azeri baltás - helyesen fejszés - ügyre gondolok, hanem például arra az esetre, amikor Németországban egy ott élő ember - akit véletlenül Csukás Istvánnak hívnak, mint az itthonmaradottak közül az egyik legcsodálatosabb költőt, és pár hete, miután egy fogfájós értelmi fogyatékos kislány hat hónapra kapott időpontot fájdalmának kezelésére, és a magyar állam, a magyar egészségügy képtelen volt segíteni rajta, fölajánlotta, hogy kifizeti magánklinikai kezelését. Ugyanez az ember pár hónapja Németországban 100-1000 ezer forintot - vagyis tízmilliót - ajánlott föl 100 szegény családnak, nyilvánosan, személyesen Orbán Viktornak. A miniszterelnök stábja megfeledkezett a fölajánlásról, és amikor Csukás úr rákérdezett, küldtek hozzá egy embert, aki azt kérdezte, hogy nem adná-e azt a tízmilliót az Újpest focicsapatának. 

Szinte naponta hallunk ilyen szégyenletes borzalmakat. De ott volt a lelketlenség példája gyanánt a héten az az eset, amikor Orbán Viktor negyven percet késett a ludovikás tanévnyitóról, aminek az lett a következménye, hogy a beszéde alatt vagy ötvenen ájultak el, vagy lettek rosszul. Ezért nem csak Orbán a hibás, hanem azok az egyetemi vezetők is, akik hagyták a trópusi hőségben és párában egyenruhában a napon állni a tömeget, meg azok is, akik a tömegben álltak, és nem lázadtak föl, nem jelentették ki, hogy nincs olyan rangú ember a világon, aki megengedhetné magának azt, hogy emberek százait várakoztassa embertelen körülmények között, csak azért, mert történetesen miniszterelnök és neki kell semmitmondó évnyitó beszédet mondani. 

Az az érdekes, hogy van itt egy teljesen passzív nép, amelyik akkor se lázad, ha egy teljesen eszement kül- és gazdaságpolitika miatt lassan elhajléktalanodik, amelyik olyasmiket tűr el, annyi lelketlenséget, könyörtelenséget, cinizmust, kizsákmányolást, amennyit  sehol Európában nem engednének meg az emberek, és nagyon úgy néz ki, hogy nem várt módon nem a gazdasági nem is a politikai teljesítménybe bukik majd bele a látszólag szépen cseperedő diktatúra, hanem az erkölcstelenségébe. 

Hogy mégiscsak kiderül: nem lehet erkölcsi alapok nélkül kormányozni. Mert ami így jön létre egy országban, az össze is omlik, hiszen nincs, nem is lehet benne tartás.

Azt megszoktuk, hogy a magyar politikában elporladtak az ideológiai alapok, de az nem tudatosult bennünk, hogy az ideológiák mégiscsak valamiképpen erkölcsi alapúak. És azért enyésztek el az elvek, mert nincs, nem maradt vázuk. Mérhetetlenül hitványak lettünk. Ezért tűrünk el mindent.

Nem csak azzal kellett szembesülnünk, hogy a világon példátlan módon valami homályos, de nagyon is érezhető anyagi ígéretre elengedtünk egy bűnözőt - vélhetően minden idők legmagasabb váltságdíjának reményében -, hanem azzal is, hogy például megtapossák, pénzérmékkel gúnyolják és fölgyújtják a zászlónkat.

Én még soha nem láttam ilyet, így aztán nem is éreztem még hasonló fájdalmat. És tudom, hogy így van ezzel a magyarok többsége. Igenis a magyar népet alázták meg ezzel, akkor is, ha azért a gazemberségért, ami történt, legföljebb ha két-három polgártársunk felel. Akkor is, ha mélyen megvetjük őket azért, amit műveltek. És az egész látványban az volt a legborzalmasabb, hogy azt kívántam, bárcsak felelősek lennénk, bárcsak követtünk volna el valami közös bűnt, mert akkor dühös lehetnék az örményekre. De nem tudtam rájuk dühös lenni, mert tökéletesen megértettem, hogy mit érezhetnek.

Észrevették, hogy ebben a szembesülős traumában még a folyamatosan ádázul magyarkodó, mások zászlóit önfeledten égetni tudó bősz hazafiaskodóknak is elakadt a szavuk?

Mi volt ez? Jel? Vagy még ez se elég?

Nagyon ritka alkalom, hogy ekkora lehetőséget kap egy nép arra, hogy átgondolja: meddig tartható fönn egy csontig romlott rendszer.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 5 perc 20 másodperc után)

 .

Egy veszprémi kérdés

Olvasom, hogy a Jobbik szombatra a Magyar élet menete néven felvonulást szervez Veszprémben, és ennek lemondását kérte a Világos Veszprémért Mozgalom - széleskörű helyi, polgári antifasiszta támogatással. Félpályás útlezárásokkal készülnek, tiltakozásképpen. Gerstmár Ferenc az LMP Veszprém megyei választmányának tagja úgy vélte, a Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel, s mint ilyen, jogállami keretek között, a törvényeket betartva joga van nyilvános rendezvényt szervezni, függetlenül attól, hogy a pártról, annak tevékenységéről ki mit gondol. Gerstmár úr szerint a megyei elempések az ellentüntetést szervezők kiállását inkább feleslegesen feszültségkeltőnek tartják, mintsem a szélsőséges eszmék terjedését meggátlónak. 

Semmiképpen nem szeretném megbántani az LMP-t, nem hiszem el, hogy ez a párt fölső szintekkel is egyeztetett véleménye lenne. Ha igen, akkor nagy baj van.

Ha az LMP úgy gondolja, hogy teljesen rendben van az, ha egy náci párt tagjai - a jól ismert, szinte minden héten látható és hallható körülmények között, a szinte folyamatosan üvöltözött jelszavaival - annyira szabadon masírozhat, hogy ez maga a kívánatos rend, hiszen őket megválasztották, akkor az LMP vagy nem képes, vagy nem akar valamit észrevenni. Azt, hogy ez a párt akkor sem legitim, ha képviselőket küldhetett a parlamentbe. Azért nem, mert azóta is folyamatosan bizonyítja náci mivoltát. Egy olyan pártot pedig, amelyikről ezt minden különösebb megfigyelőkészség nélkül is tudni lehet, a vonatkozó törvények szerint be kellene tiltani Magyarországon.

Ennyi. Én értem és szórakoztatónak is tartom, ahogy az LMP járja a maga pávatáncát a politikában, és nagy szeretettel mondom: el lehet hülyéskedni Gyurcsánnyal, följelentgetésekkel, a mindenkitől való távolságtartás arcteremtő pózaival, de ha az LMP a saját antifasisztáit - emberséges polgárait - összezavarja, akkor ezzel egy olyan összefogásból zárják ki magukat, amelyből tisztességes párt, szervezet, mozgalom, egyház nem maradhat ki. 

Mégegyszer mondom - igaz szeretettel - gondolják végig: szabad-e a világ legsötétebb erőihez való viszonnyal is lehetmáspolitizálni?

 .

Dehogy szűnik meg a Népszava

Sokan érdeklődnek, kérdeznek a Népszava helyzetéről, a szocialistákkal való kapcsolatról, különös tekintettel arra, hogy múlt héten a Gépnarancs ismét “leleplező” írást közölt, amelyben egy szerkesztőségi értekezleten elhangzottakról számol be.

A Gépnarancs álneves és álruhás bátor szerzője önmagát leplezi le. Szakmailag úgy néz ki a dolog, hogy fölhasználhatunk harmadkézből - ebben az esetben nyilvánvalóan valaki olyan mesélt neki, aki nem volt ott azon az értekezleten, amelyről írt - származó információkat, ám azokat illik ellenőrizni. Például úgy, hogy akinek a szájába adjuk azokat, azt fölhívjuk, és megkérdezzük, hogy csakugyan úgy mondta-e, mint ahogy mesélték nekünk. Ha nem így cselekszünk, és nem azt mondta, amit neki tulajdonítunk, akkor nem csak etikátlanságot követünk el, hanem hazudunk is.

Etikai értelemben fölhasználhatunk olyan információkat, amelyek egy zárt körben hangzottak el, föltéve, hogy a nemzet sorsát jelentősen befolyásoló ügyről van szó, esetleg személyiségekről vagy csoportokról, ha olyan információhoz vagy dokumentumokhoz jutunk, amelyeket a következmények mérlegelése nélkül kötelesek vagyunk a nép tudomására hozni. De nem gondolom, hogy a Népszava kiadója ügyvezetőjének a jövőre vonatkozó gondolatai ilyenek lennének. Így aztán ezt az egészet inkább nettó intimpistáskodásnak találom. Ezért aztán ez az írás tele van féligazságokkal. Csak az biztos, hogy rendkívüli károkat okoz a lapnak, a szerkesztőségnek. (Valamiért az írás ma elérhetetlen az interneten. Így az is, hogy a kiadó vezetője két hónapra látja előre a Népszava jövőjét. Azt leszámítva, hogy ez nem igaz, hiszen az év végét jelölte meg, csöndesen megjegyzem, hogy a Népszava utóbbi tíz esztendejében még nem akadt olyan vezető, aki egy hónapnál előrébb látott volna, ezért nagyonis pozitív dolog, ha kettő vagy három hónapról hallunk.)

Ami a Népszava dolgozóinak és a kiadó vezetőinek kapcsolatát illeti, rendkívül hálás lennék mindenkinek, aki össze akar minket ugrasztani, ha ezt abbahagyná. Meglehetősen régóta figyelem Láposi Elza munkáját, sokat tárgyaltam vele szociális ügyekben, és egészen pontos információim vannak arról, hogyan képviseli az ügyeinket arcasincs tulajdonosunk és a közvetítők irányában. Ki kell mondani, hogy tragikus körülmények között, iszonyatos veszteségekkel, embertelen körülmények között, de mégiscsak fönn tudta tartani a Népszavát. Ehhez igen gyakran kellett megalázkodni, emberhez méltatlan helyzetben vitatkozni. Nem gondolom, hogy ő a szerkesztőség ellensége lenne, gondolom viszont, hogy teljesen fölösleges rá vetíteni azokat az indulatokat, amelyeket azoknak szánunk, akik valóban felelősek a Népszava elképesztő helyzetéért.

Ha a szerző úgy gondolja, hogy a pletyizéssel ő csak a Népszava dolgozóinak akar segíteni, és azt szeretné, hogy a szocialisták kiugorjanak végre a bokorból - téved. A szocialista politikusok leszarják, hogy mit ír Gépnarancs, mint ahogy azt is, hogy mit írok én. (Máig semmiféle választ nem kaptam arra a szocialista frakciónak címzett blogbejegyzésemre, amiben saját helyzetem leírásával próbáltam megértetni a Népszava dolgozóinak helyzetét. Igaz, nem is vártam. Természetesen a szocialista párt tagjai és számos baloldali ember biztosított minket segítőkészségéről és együttérzéséről. A párt eljárására vonatkozó megjegyzéseik idézhetetlenek.) 

Nincs ma olyan módszer, amivel a szocialisták illetékes vezetőit meg lehetne szólaltatni ebben az ügyben, hiszen nekik alaptaktikájuk az, hogy “amiről nem beszélünk az nincs, az nem probléma”. Ők így szocializálódtak, és magánügyem, ha ezt nem tartom európai viselkedésnek, meg az is, hogy szerintem ebbe buktak bele, és ezért szakadt ketté a pártjuk.

A Népszava ügyeiről legalább tíz éve nem hajlandóak őszinte párbeszédre. Mi eddig ezt túléltük, és vélhetően meg fogjuk élni a 141-ik születésnapunkat is.

Hogy legyen pletyitéma, üzenem a szocialista vezetőknek és a frakciónak, amelyik annak idején egy Közgép-hirdetés miatt fölszólította a lap főszerkesztőjét, hogy vegyük ki a logóból azt, miszerint mi “szociáldemokrata napilap” vagyunk: ha tőlünk nem hajlandók bocsánatot kérni azután, hogy a párt által nyilvánosan is birtokolt Népszabadságban megjelenhetett a Közgép hirdetése, legalább Scipiades Erzsébettől kérjenek elnézést.

Vele az történt, hogy miután fölmérte: már a munkába járásra sincs pénze, szerzett egy biciklit. Az első próbaútján fölborult, eltörte a vállát és az arccsontját. Azt hiszem, ebben a történetben minden benne van, amit a Népszava munkatársainak életkörülményeiről tudni érdemes.

Scipiádes Erzsébet amellett, hogy az ország egyik legkiválóbb újságírója - Fejtő Ferenc Díjas, Pulitzer-Emlékdíjas, Budapestért Díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, az Európai Bizottság többszörös Újságíró Díjasa - egész életében a szegényekért küzdött, számtalan akcióban emberek ezreinek szerzett és juttatott sok-sok millió forint értékben ételt, ruhát, készpénzt. Sajnos ki kell mondanom, hogy a jótékonyság és a nyomor elleni szervezkedés dolgában többet tett, mint a szocialisták a rendszerváltás óta. Ennek az embernek ma kérincsélnie kell, hogy lábadozása alatt megkapja azt a - többszörösen csökkentett -  fizetését, amiből amúgy se tud megélni.

Föl lehet őt keresni, lehet neki virágot vinni. Azt hiszem, a csokit is szereti. Különösen jól esne neki, ha Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes tenné meg ezt, aki a közgépes nyilatkozatban sértegette a Népszava dolgozóit.

Sokan kérdezik, hogy a szakszervezet nyílt levelére válaszoltak-e az illetékesek. Természetesen nem válaszoltak.

Sokan kérdezik, hogy igaz-e az, miszerint a Népszava - ha az MSZP megvásárolhatja a Népszabadságot - a Népszabadság melléklete lesz. Ezt először is állítólag soha senki nem mondta, másrészt nem következhet be. Azért, mert ez már annyira nevetséges konstrukció lenne, amit sem a Népszabadság, sem a Népszava munkatársai nem mennének bele.

Itt jegyzem meg, hogy az utóbbi tíz évben a szocialista párt belső köreiben beszélgettek már arról, hogy vagy megszűnünk, vagy hetilap leszünk, vagy a párt faliújságja. Ez mind nem következett be. Egyszerűen azért, mert a néha föltűnően cinikus sorsdöntők pontosan tudják, vagy legalább az utolsó pillanatban megértik, mi következik abból, ha a Népszavát tönkreteszik. A magyar baloldal ezt a lépést olyan súlyosan büntetné, ami a párt megroggyanásához vezetne. És teljesen jogosan, hiszen tulajdonképpen a Népszava az egyetlen olyan örökség, aminek megőrzése a szocialisták kötelessége. Ha erre sem képesek, akkor másra se. Itt jegyzem meg, hogy a párttól való elfordulás egyik legfontosabb oka az volt, hogy képtelennek mutatkozott a baloldali médiák megvédésére, és ennek következtében a megfelelő színvonalú kommunikációra. Most, ellenzékben ennek köszönheti, hogy szinte meztelenül, kiszolgáltatottan áll a jobboldali médiabirodalmak össztűzében. Azzal, hogy a Népszavát biztonsági lángon hagyja működtetni, az ellenzék egyik legnagyobb fegyverét, a valóság kutatását és bemutatását nem hagyja és nem engedi üzemszerűen működni.

Sokan kérdezik, hogy szerintem meg tudja-e venni a szocialista párt a Népszabadságot. Erről nem karok véleményt mondani, mert mások üzletét nem rontom. (Természetesen állandó kapcsolatban vagyok a népszabadságos kollégákkal, és megfelelő tájékoztatást kapok az MSZP-ből is.) Egyetlen dolgot nem értek ebben az üzletben: hogyan lehetséges az, hogy miután egy évtizeden át - pénzhiányra hivatkozva - nem volt képes tisztességes színvonalon segíteni a párthoz és a kormányához mindvégig közelálló, ezért a megbélyegzést is vállaló Népszavát, honnan van most arra forrás, hogy a nálunk háromszor költségesebb Népszabadságot fönntartsa? És akkor még az adósságterhekről nem is beszéltünk.

Sokan kérdezik, hogy Csintalan Sándor bejelentkezése a Népszabadságért szerintem mifene, van-e esélye annak, hogy a Fidesz csakugyan meg akarja szerezni a lapot. Legalább két éve mondom, hogy a 10-20 évre berendezkedni kívánó Fidesznek nagy szüksége lenne egy félbaloldali lapra, afféle “őfelsége ellenzékére”. Erre a legalkalmasabb a Népszabadság. Tekintettel arra, hogy a Fidesznek gyakorlatilag annyi pénze van, amennyit nem szégyell, semmiféle akadályát nem látom annak, hogy Csintalan Sándor megvegye a lapot. Természetesen nem a saját pénzén.

Itt jegyzem meg, hogy ha a Népszavát elvárható szinten támogatták volna, ma nagyjából ugyanolyan példányszámban jelenne meg, mint a Népszabadság. És nem ment volna tönkre családok tucatjainak élete.

Ami a szocialista párt tagjait illeti, nem akarok velük igazságtalan lenni. Vannak olyan tagjai, vezetői is, akik mellettünk állnak, és pontosan értik, mit jelentene a Népszava megszűnése, és milyen következményei lesznek a további kiéheztetésnek. Ők valószínűleg úgy gondolkodnak, mint  Horváth Csaba az MSZP alelnöke, aki ezt mondta a múlt héten Fejtő Ferenc szobránál:

“Fejtő Ferenc neve elválaszthatatlan a magyar sajtó leghitelesebb lapjától, a Népszavától. Amikor Fejtő Ferencre emlékezünk, vele gondolunk a Népszavára is. A Népszava 140 éves történelmére, értékrendjére, emlékezetére, hagyományára és jelenére. A közös értékrend, a haladás eszméje az, ami összeköti a Népszavát és egykori újságíróját, Fejtő Ferencet. Fejtő Ferenc munkássága, a Népszava mai és múltbeli tevékenysége egyaránt a magyar baloldal felbecsülhetetlen kincse! A Népszava és Fejtő máig élő, közös hagyománya a tudás demokratizálása. A közös hit, hogy a tudás, az érvényesülés, a fejlődés képessége nem csak egy szűk elit sajátja és kiváltsága, hanem mindenkié. 

A bátor kiállás a szólás és az információ szabadsága mellett. Ez a szabadság, amelyre, mint most is, a szélsőségekkel szövetséges magyar jobboldal dölyfös urai időről időre rátörnek ugyan, de megtörni sosem tudják. Mert a baloldali sajtó, a Népszava bátor munkatársai, az igazi népszavások nem ijedtek meg Tiszától, Horthy fehérterrorjának gyilkos pribékjeitől, a nyilasoktól és Rákositól sem! Nem fognak megijedni most sem, amikor Orbán, a jobbikosok, a bakancsos gárdisták, az antifasiszta barátunkat gyáván megtámadó csőcselék akarja befogni a szánkat!

Nagyon hiányzik a magyar baloldalnak Fejtő Ferenc tekintélye, tudása, a demokrácia és a sajtószabadság védelmében tett pörölycsapással felérő mondatai. De van egy lapunk, Fejtő lapja, a magyar baloldal lapja, a Népszava, amely a sajtószabadságot, a demokráciát, az európaiságot képviseli, és fogja képviselni töretlenül.” 

Sokan kérdezik, hogy megszűnik-e a Népszava. Meggyőződésem, hogy nem szűnik meg - mint ahogy a Klubrádió sem. A szellem építményeit nehezebb elpusztítani, mint az embereket. Ez a lap 140 év alatt olyan mélyen belegyökerezett a magyarországi baloldalba, hogy elpusztítása, elpusztulni hagyása azt jelentené, hogy a magyar baloldal megtagadta a múltját. Lenne persze jövője, de jobban tenné, ha például nem nagyon nevezgetné magát többé szociáldemokratának.

 .

Kegy és kegytahóság

A tanév kezdete előtt jött a hír, hogy lassan kész a kerettanterv, és nemsokára már az elsősöknek is kötelező lesz az erkölcstan. Azt hiszem, a legfontosabb kötelességünk lesz, hogy figyeljük: az orbánista hatalom mi mindent akar a gyerekeink lelkébe ültetni “erkölcs” címén, mert ha abban a tanban, amit kötelezővé tesznek, akár csak halványan is tükröződik az, ahogy mai vezetőink viselkednek, megint úgy járunk, mint a magukra kicsit is adó családok a szocializmus idején: finoman bár, de kénytelenek voltak alternatívát mutatni a gyerekeiknek a tankönyvek egynémely “igazságai” dolgában. Várom, mit lelek például Wass, Nyírő vagy Tormay Célile életéről a tananyagban, és mit leszek kénytelen hozzátenni, hogy a környezetemben élő gyerekekből ne tudjanak erkölcsi hülyét csinálni.

De komolyan: mit akar tanítani a gyerekeinknek egy olyan hatalom, amelynek fejéről a múlt héten az derült ki, hogy etikai zombiként viselkedik, ha a szegények sorsáról van szó. Orbán Viktornak Németországban egy ott élő magyar személyesen, nyilvánosan fölajánlotta, hogy ad tízmillió forintot a magyarországi szegényeknek. Csupán annyit kért, hogy a miniszterelnök hivatala küldjön neki egy listát szász rászoruló családról, hogy  azokat közvetlenül segíthesse száz-százezer forinttal. Azért közvetlenül, mert - és erről csakugyan kellene etikaórán beszélni - rossz tapasztalatai vannak a közvetítő szervezetekről. Mivel válasz hónapokig nem érkezett, Csukás István rákérdezett a ráérős miniszterelnökségen. Erre végre meglátogatta egy Nagy István nevű országgyűlési képviselő - nyilván Orbán küldte. Arra akarta rábírni ezt a derék embert, hogy a tízmilliót ne a szegényeknek, hanem az Újpest futballklubnak adja. Ennyi. Nincs olyan ország Európában, ahol ekkora tahók ezután a hatalom közelében maradhatnának.

Persze Orbán kormányának van szegénypolitikája, iskolai is. Most jött ki az is, hogy tervezik az iskolaköpeny kötelezővé tételét. Mert az majd kegyesen eltakarja a szegény és a gazdag gyerekek között az öltözködésben mutatkozó társadalmi különbségeket. Valahogy minden diktatúrában kipattan ez az ötlet.

Kegy és kegytahóság. Fejezet egy etikatankönyvből.

 .

Üzenet Ilham Alijev Elnök Úrnak és Azerbajdzsán népének

Az Origo képe

Illő tisztelettel fölhívom Ilham Alijev Elnök Úr - és rajta keresztül baráti Azerbajdzsán népének - figyelmét arra, hogy a világon sehol nem szokás olyan embert hősként tisztelni, katonaként főtiszti rangra előléptetni, aki éjjel, fejszével, előre megfontolt szándékkal, kirívó kegyetlenséggel ver agyon egy alvó embert. Akkor sem, ha az, akit meggyilkol, népének vélt vagy valódi halálos ellensége. Egy katonatiszttől elvárható, hogy békeidőben még az ébren levő ellenségét se támadja hátba. Aki így viselkedik, azt az világon mindenhol a katonai etika a tisztekre és az úriemberekre vonatkozó elvárásainak megfelelően lefokozzák és elbocsájtják a hadsereg kötelékéből. Akkor is, ha ő is áldozatnak tekinthető.

Nagyon jó lenne, ha Ramil Sahib Safarov őrnagy ünneplése után Azerbajdzsán népében tudatosulna, hogy a magyar bíróság - kifogástalan eljárásban - őt nem azért ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre, mert egy továbbképzésen vita hevében, netán kocsmai verekedésben ölte meg a huszonhét éves örmény Gurgen Markarjánt. Fejszét és fenőkövet vásárolt, azokat elrejtette Gurgen Markarjánnal közös szállásán, kivárta az alkalmat, és orvul gyilkolt. Nincs mit, nem lehet mit szépíteni ezen. Ezért a világ minden kulturált jogrendjében a legsúlyosabb büntetés jár.

Nyilván nem sokat számít a szavam, de azt hiszem, jó lenne, ha a tiszteletre méltó Ilham Alijev Elnök Úr és Azerbajdzsán tiszteletre méltó népe elgondolkozna azon is, hogy minek lett áldozata Ramil Sahib Safarov. Hogyan történhetett meg, hogy egy kitűnően, a hadviselés etikájából is kiválóan kiképzett, művelt, élenjáró katonában a nacionalista gyűlölet olyan indulatot keltett, hogy az minden emberi törvényt, erkölcsi alapelvet elnyomott? Mennyire felelős egy nép azért, hogy ilyen mértékű elvetemülés bekövetkezhet egy katonájában? Azt hiszem, ezekkel a kérdésekkel akkor is szembesíteni kell az embereket, ha kínosak, és akkor is, ha kifejezetten tabunak számítanak.

Nem tagadom, azért hívom föl minderre a tiszteletre méltó Ilham Alijev Elnök Úr és a baráti Azerbajdzsán népének figyelmét, mert azt szeretném, ha nem csak Azerbajdzsán és esetleg Örményország népe - ők most a magyarok ellen fordultak gyilkos indulattal - gondolkozna el ezeken a kérdéseken, hanem mi, magyarok is. A Ramil Sahib Safarovban végzetessé növekedett, emberhez méltatlan indulatok a saját hazámban is nagyon sok ember lelkébe beköltöztek, és bármelyik pillanatban emberéletek ezreivel felelhetünk elképesztő felelőtlenségünkért.

Hiszem, hogy mindenért mindenki felel, és csak úgy kerülhetjük el az értelmetlen pusztítást, ha emberekhez méltó módon beszélünk olyan dolgokról, amelyekről nem lehet nem beszélni. Állam és állam között sajnos még lehetnek határok, de ember és ember között ezeket akkor kell eltörölnünk, amikor ez a legreménytelenebbnek látszik.

Tisztelettel:

Andrassew Iván író, hírlapíró, úgy is, mint a magyarországi Polgárjogi Mozgalom tagja

 .