Olvasom, hogy a Jobbik szombatra a Magyar élet menete néven felvonulást szervez Veszprémben, és ennek lemondását kérte a Világos Veszprémért Mozgalom - széleskörű helyi, polgári antifasiszta támogatással. Félpályás útlezárásokkal készülnek, tiltakozásképpen. Gerstmár Ferenc az LMP Veszprém megyei választmányának tagja úgy vélte, a Jobbik egy jogszerűen bejegyzett párt, parlamenti és helyi önkormányzati képviselettel, s mint ilyen, jogállami keretek között, a törvényeket betartva joga van nyilvános rendezvényt szervezni, függetlenül attól, hogy a pártról, annak tevékenységéről ki mit gondol. Gerstmár úr szerint a megyei elempések az ellentüntetést szervezők kiállását inkább feleslegesen feszültségkeltőnek tartják, mintsem a szélsőséges eszmék terjedését meggátlónak.
Semmiképpen nem szeretném megbántani az LMP-t, nem hiszem el, hogy ez a párt fölső szintekkel is egyeztetett véleménye lenne. Ha igen, akkor nagy baj van.
Ha az LMP úgy gondolja, hogy teljesen rendben van az, ha egy náci párt tagjai - a jól ismert, szinte minden héten látható és hallható körülmények között, a szinte folyamatosan üvöltözött jelszavaival - annyira szabadon masírozhat, hogy ez maga a kívánatos rend, hiszen őket megválasztották, akkor az LMP vagy nem képes, vagy nem akar valamit észrevenni. Azt, hogy ez a párt akkor sem legitim, ha képviselőket küldhetett a parlamentbe. Azért nem, mert azóta is folyamatosan bizonyítja náci mivoltát. Egy olyan pártot pedig, amelyikről ezt minden különösebb megfigyelőkészség nélkül is tudni lehet, a vonatkozó törvények szerint be kellene tiltani Magyarországon.
Ennyi. Én értem és szórakoztatónak is tartom, ahogy az LMP járja a maga pávatáncát a politikában, és nagy szeretettel mondom: el lehet hülyéskedni Gyurcsánnyal, följelentgetésekkel, a mindenkitől való távolságtartás arcteremtő pózaival, de ha az LMP a saját antifasisztáit - emberséges polgárait - összezavarja, akkor ezzel egy olyan összefogásból zárják ki magukat, amelyből tisztességes párt, szervezet, mozgalom, egyház nem maradhat ki.
Mégegyszer mondom - igaz szeretettel - gondolják végig: szabad-e a világ legsötétebb erőihez való viszonnyal is lehetmáspolitizálni?
.
Több probléma is van a véleményével, Iván.
VálaszTörlésElőször is a Jobbikot lenácizni, az meglehetősen szélsőséges és elvakult vélemény. Ezek szerint ma Magyarországon az emberek 15%-a náci? Ugyan már. Most nem mennék bele a Jobbik szövegeinek elemzésébe, de ez egyértelműen túlzás.
Másodszor: mivel a párt nincs betiltva (nem is nagyon értem, milyen alapon lenne), ezért senkinek nincs joga megakadályozni, hogy a szólásszabadság jogával élve, gyűléseket tartson. Ha ezen elhangzanak olyan kijelentések, amelyek törvényellenesek, akkor természetesen a rendőrségnek kötelessége közbelépni, mint ahogy ezt Devecserben meg kellett volna tennie. Sajnos, Iván, a szabadság és a demokrácia ezzel jár, hogy olyanokat is kénytelenek vagyunk elviselni, ami nekünk nem tetszik.
A Gyurcsány-feljelentésről meg le lehetne már szállni, kezd nagyon uncsivá válni. Miközben az LMP 3 éve nem hozza ezt szóba, a Gyurcsány-fanok ezt időről időre előveszik, mint akik nem tudnak leszokni róla. Pedig már bírósági döntés is igazolja, hogy GyF tiszta, mint a ma született bárány, most már meg lehetne nyugodni.
Az LMP szerintem nem pávatáncot jár, hanem megpróbál korrekt maradni és nem elvakultan, habzó szájjal üvöltözni.
Kedves iii! Két dolgot nem értek. Az egyik, a kevésbé lényeges a nicked jelentése. De ez tényleg nem fontos. A másik, a fontosabb, hogy minek nevezel egy habzó szájjal gyűlölködő, zsidózó, cigányozó, komcsizó pártot, ha nem nácinak? Ami a 15%-ot illeti, sajnos sok a megtévesztett ember. Valamint Vesenmayer, a náci helytartó Magyarországon mondta, hogy ilyen könnyen egyik országban sem tudták összefogdosni a nekik nem tetsző embereket. A magyarok egymást jelentették fel. Nem biztos, hogy nácik vagy nyilasok voltak, de kiszolgálták Hitler és Szálasi pribékjeit. Érdekes, Németországban nem engedik a fasisztákat felvonulni, be is vannak tiltva, úgy tudom. Van, mikor színt kell vallani, ki hol áll.
VálaszTörlésiii-nek.
VálaszTörlésDe bizony a Jobbik szélsőséges hungarista, azaz magyarnáci párt.
Persze nem mindenki fasiszta, náci aki a Jobbikra szavaz, de minden fasiszta, náci a Jobbikra szavaz.
A nacionalista náci-bolsevik ideológia, Jobbikos propagandaszöveg, semmiben sem hasonlít a klasszikus jobboldali ideológiához. Ez azt jelzi, hogy a társadalom "lelkiállapotával" komoly bajok vannak.
iii közismert kommentelő, a kiléte is köztudott. Ha ő nem akarja magát felfedni, én se fogom, de talán annyit elárulhatok, hogy egy helyi szintű LMP-s politkusról van szó, aki egymagában képviseli az LMP jobbszárnyát. (Mondhatni ő az LMP Fidesze.)
VálaszTörlésA náci Németországban se volt mindenki náci, és a demokratikus Magyarországon se volt mindenki demokrata, különben nem ez lett volna belőle. (Ja és az NSDAP is megválasztott, demokratikus keretek között működő párt volt, kivéve amikor már nem.)
iii továbbá összetéveszti (vagy szándékosan keveri) a demokratikus politikai pluralizmust, a különböző nézetek egymás mellett élését az antidemokratikus nézetek polgárjogosításával. A legkedveltebb és legdedósabb szélsőjobbos érv (amit iii is remekül szemléltet, köszönjük szépen), hogy a demokráciában mindenkinek hangot kell adni. Csak azt felejtik el (vagy meg se tanulják), hogy egyrészt: a demokrácia nem relatív. Léteznek a demokráciának örökérvényű alapelvei, amiknek nem attól fog megfelelni egy párt, hogy ennyi vagy annyi szavazója van. Másrészt: a demokrácia része a demokrácia védelme is, azaz az antidemokratikus erők kiszorítása is. Egy időben az LMP sem tudta ezeket hová rakni, de azóta azért felébredtek a leányálmukból, és ők is kivették a részüket az antifasiszta harcból. Gondolom, párton belül a veszprémiekkel is lemeccselték utána a dolgokat,és aztán mentek tovább.