Jel?

Nagyon ritka alkalom, hogy a hatalom erkölcstelensége teljesen kendőzetlenül, a maga borzalmas valóságában jelenjen meg a nép előtt. Nem csak az azeri baltás - helyesen fejszés - ügyre gondolok, hanem például arra az esetre, amikor Németországban egy ott élő ember - akit véletlenül Csukás Istvánnak hívnak, mint az itthonmaradottak közül az egyik legcsodálatosabb költőt, és pár hete, miután egy fogfájós értelmi fogyatékos kislány hat hónapra kapott időpontot fájdalmának kezelésére, és a magyar állam, a magyar egészségügy képtelen volt segíteni rajta, fölajánlotta, hogy kifizeti magánklinikai kezelését. Ugyanez az ember pár hónapja Németországban 100-1000 ezer forintot - vagyis tízmilliót - ajánlott föl 100 szegény családnak, nyilvánosan, személyesen Orbán Viktornak. A miniszterelnök stábja megfeledkezett a fölajánlásról, és amikor Csukás úr rákérdezett, küldtek hozzá egy embert, aki azt kérdezte, hogy nem adná-e azt a tízmilliót az Újpest focicsapatának. 

Szinte naponta hallunk ilyen szégyenletes borzalmakat. De ott volt a lelketlenség példája gyanánt a héten az az eset, amikor Orbán Viktor negyven percet késett a ludovikás tanévnyitóról, aminek az lett a következménye, hogy a beszéde alatt vagy ötvenen ájultak el, vagy lettek rosszul. Ezért nem csak Orbán a hibás, hanem azok az egyetemi vezetők is, akik hagyták a trópusi hőségben és párában egyenruhában a napon állni a tömeget, meg azok is, akik a tömegben álltak, és nem lázadtak föl, nem jelentették ki, hogy nincs olyan rangú ember a világon, aki megengedhetné magának azt, hogy emberek százait várakoztassa embertelen körülmények között, csak azért, mert történetesen miniszterelnök és neki kell semmitmondó évnyitó beszédet mondani. 

Az az érdekes, hogy van itt egy teljesen passzív nép, amelyik akkor se lázad, ha egy teljesen eszement kül- és gazdaságpolitika miatt lassan elhajléktalanodik, amelyik olyasmiket tűr el, annyi lelketlenséget, könyörtelenséget, cinizmust, kizsákmányolást, amennyit  sehol Európában nem engednének meg az emberek, és nagyon úgy néz ki, hogy nem várt módon nem a gazdasági nem is a politikai teljesítménybe bukik majd bele a látszólag szépen cseperedő diktatúra, hanem az erkölcstelenségébe. 

Hogy mégiscsak kiderül: nem lehet erkölcsi alapok nélkül kormányozni. Mert ami így jön létre egy országban, az össze is omlik, hiszen nincs, nem is lehet benne tartás.

Azt megszoktuk, hogy a magyar politikában elporladtak az ideológiai alapok, de az nem tudatosult bennünk, hogy az ideológiák mégiscsak valamiképpen erkölcsi alapúak. És azért enyésztek el az elvek, mert nincs, nem maradt vázuk. Mérhetetlenül hitványak lettünk. Ezért tűrünk el mindent.

Nem csak azzal kellett szembesülnünk, hogy a világon példátlan módon valami homályos, de nagyon is érezhető anyagi ígéretre elengedtünk egy bűnözőt - vélhetően minden idők legmagasabb váltságdíjának reményében -, hanem azzal is, hogy például megtapossák, pénzérmékkel gúnyolják és fölgyújtják a zászlónkat.

Én még soha nem láttam ilyet, így aztán nem is éreztem még hasonló fájdalmat. És tudom, hogy így van ezzel a magyarok többsége. Igenis a magyar népet alázták meg ezzel, akkor is, ha azért a gazemberségért, ami történt, legföljebb ha két-három polgártársunk felel. Akkor is, ha mélyen megvetjük őket azért, amit műveltek. És az egész látványban az volt a legborzalmasabb, hogy azt kívántam, bárcsak felelősek lennénk, bárcsak követtünk volna el valami közös bűnt, mert akkor dühös lehetnék az örményekre. De nem tudtam rájuk dühös lenni, mert tökéletesen megértettem, hogy mit érezhetnek.

Észrevették, hogy ebben a szembesülős traumában még a folyamatosan ádázul magyarkodó, mások zászlóit önfeledten égetni tudó bősz hazafiaskodóknak is elakadt a szavuk?

Mi volt ez? Jel? Vagy még ez se elég?

Nagyon ritka alkalom, hogy ekkora lehetőséget kap egy nép arra, hogy átgondolja: meddig tartható fönn egy csontig romlott rendszer.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 5 perc 20 másodperc után)

 .