 |
| A 168 óra képe |
Stefka István a Magyar Hírlap főszerkesztője írt egyet Orbán Viktor kötcsei tanításairól, amit majd hamarosan szintén tanítanak az újságíró iskolákban a “főnök anális kényeztetése papíralapú sajtótermékkel” tantágyban. Olyanokat bátorkodik a Kedves Vezető zseniális gondolatairól kimondani, miszerint azok “Igaz megállapítások”.
Majd: “Folytathatnánk azzal, hogy a baloldal – létezése óta – feszültségeket gerjeszt a társadalmi osztályok és rétegek között. Ez az éltető ereje. Az általa okozott feszültség – legyen az politikai vagy etnikai – kirobbanásakor a zavarosban halászik, könnyen a maga javára fordítja a felfokozott ellentéteket, a gyűlöletkeltést.” És ez nem elég, még utalni is merészel 2006. október 23-ára. Mert ugye annyira hülyék az olvasói, hogy megfeledkeznek arról az uszításra, amit akkor művelt a lapja.
De a végén megtalálja a világraszóló fogalmat: “Kötcsén a közös beszélgetés nem kevés tanulsággal, útravalóval szolgált a következő két évre a nemzeti értelmiség számára.” Nemzeti értelmiség!
Azok, akik ott voltak. Azok, akik évek óta szégyentelenül hallgatnak. Semmit nem mernek mondani a nemzeti parasztoknak, a nemzeti munkásoknak. Legföljebb Stefka Mester kedves olvasóinak, a nemzeti szocialistáknak.
.
VálaszTörlésA média robotosa
Nyomtatás
E-mail küldése
Új hozzászólás
Olvasták: 326
Hozzászólások: 0
…Olyan műveletlen, mint a kárpótlási föld. Úgy szórja mérgező ostobaságait, mint a parlagfű a maga pollenjét.
Szakmai képzése során fogalmazás gátlót szedettek vele. Ettől szellemi impotenciában szenved, nincs egy termékenyítő gondolata sem. Írásai elvetélnek. Szófordulataival folyton találkozunk, mint régi, kellemetlenkedő ismerőssel, aki mindig visszaköszön, ahányszor az újság szemünk elé kerül. De ez nem akadályozza meg Őt abban, hogy szómenésével ne rondítsa tele a lapot, és ne kenjen minden szennyet a demokráciára, mint falusi ember a budi falára.
Parlagját eke nem háborgatta, új gondolat nem lazította évek óta. Negyven év ideológiaeső lemosta róla a termő réteget, sűrűn átszőtték a (nagyot) csattanó maszlag gyökerei. Semmiféle új eszme nem bír rajta megtelepedni, megeredni, gyökeret verni. Megfojtja a bitorlók sötétje, és minden életet elszív a nyugat aran(y)kája.
Az élőlények között a legfurcsább állat: a mindenkori hatalomhoz simulékony, mint a hal, alázatos mint egy főpincér, hízelgő, mint egy hölgyfodrász. Ha kritizálni kényszerül: gyáva nyúl. A nem engedélyezett eszmén akkorát rúg, mint a ló. Ha leleplezik, tátog mint a hal és visszacsíp mint az angolna. Ha eladják is, a régi gazdához hű, mint a kutya, a megbecsült rabszolga. Az elvárásokkal nem egyező dolgokat nem látja meg, mint a vakond, és felszínre túrja azt, ami hasznavehetetlen.
Az olvasót a buta ember gőgjével magánál is ostobábbnak tartja, lenézi,, és nem jut eszébe, hogy Ő élősködik az olvasón, silány portékát árulva Néki.
Szellemileg olyan toprongyos, hogy egy rendszerváltás gatyája sincs. Kifakult-színehagyott lelkén hamis vörös száradt. Eltompult agyának a tényeken kicsorbult fogaskerekei lötyögnek a hazugság tengelyén a régi eszmerendszer SZU-ette dobozában, de mégis a régi zene szól belőle, mint az ócska verkliből.
Szerencséjére a „szociális otthonba” vágyók, vevők az Ő nosztalgia slágereire, az „azért régen jobb volt” kezdetűre, és megriadnak az új, progresszív Csurka rocktól, mely mást, többet követel: nyitottabb elmét, igazlátó szemet, realitásérzéket, és nem a vörös paradicsom álmát!
Valamikor a vézna tehetségén lötyögött a papírruha, alig takarta nem létező szemérmét. A Szabad Európa szellője gyakran leleplezte szemérmetlenségét, de Ő túlélte a szabad Európát is! A gerinctelenek mindig nagy túlélők! Addig uszított a vállalkozók „rablása ellen”, amíg maga lett a (kéz)tördelő szerkesztőből, az üldözött burzsuj helyett, irigyelt burzsuj, újgazdag sajtóvállalkozó.
Lásd még: Ady:”A legszomorúbb állatok.” Című cikkét 1902 Vannak gyengén látók is szemtorna kimondottan udvarias gesztus!