kedd, szeptember 11, 2012

Tényállás


Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén nem támogatta azt a népi kezdeményezést, hogy legyen önálló büntetőjogi törvényi tényállása a családi belüli erőszaknak. A lelkinek is. Kövér László szerint ez nem olyan súlyú ügy, ami nagyobb figyelmet érdemel.
Lehet itt most arról beszélni, hogy milyen szerepet játszott a kormánypártok álláspontja, mit mondott az MSZP vagy éppen a Jobbik, meg arról a hivatkozásról is, miszerint a törvény már most is bünteti az ilyesmit, de mindegy, a lényeg az, hogy a nép hiába kezdeményezte.
Hiába fedezte föl, hogy a családi erőszak annyira elhatalmasodott a társadalomban, hogy világosan meg kell nevezni, mert az is a harc része. Lehet arról is dumcsizni, hogy ez mindigis volt, csak mostanában - talán a sok szabadságeszmény miatt - egyre több embernek van elege abból, hogy püfölik, erőszakolják, a lelkét sanyargatják. Hogy a gyerekeket nyomorítja az anyjuk vagy az apjuk. És a végeredmény is rettenetes: már nem lehet valami természeti bevésődésekre hivatkozni, ha összeszámláljuk a halottakat - évente úgy hetvenet -, az elmebajba menekülőket, az örök időkre sérülteket.
A népből százezer aláíró azt szerette volna, ha a tényállássá tétellel jeleznénk, hogy baj van, tenni kell valamit. 
A nép képviselete ezt meg nem akarja.
Ez van. Akárhogy is, jól elpüföltek százezer embert.

 .

2 megjegyzés:

  1. Egy megjegyzést a "lelki erőszak" büntetőjogi kodifikálásáról: ha valamit büntetni szeretnénk, azt a büntető eljárás alapelve szerint bizonyítani kell, ez az ártatlanság vélelme. Vajon az un. lelki erőszakot hogyan fogja bizonyítani a bíróság? Kétségtelenül bizonyítani... Sikamlós terület ez -gondoljunk csak arra, a sokkal egzaktabb zaklatás is mennyire nehezen megfogható sokszor- és nem biztos, hogy ennek az ódiumát a bíróságokra kellene terhelni. És ezt nem azért írtam, mert az igazságérzetem nem berzenkedik a családon belüli akár lelki erőszak kapcsán is... csakhát egy dolog tudni valamit és egy dolog tudni bizonyítani.

    VálaszTörlés
  2. Érdemes lenae a képviselők rokonságát is megkérdezni a javaslatról. Ha ugyan el merik mondani a véleményüket...

    VálaszTörlés