Olvasom, hogy a Litvániába látogató Orbán Viktor interjút ad az ottani közszolgálati televíziónak, majd “gyertyát gyújt a szovjet totalitárius rendszer áldozatainak állított emlékműnél, és találkozik egykori politikai foglyokkal”.
Nincs ezzel semmi baj, de azért érdekes lenne, ha a litván televíziós közszolga megkérdezné Orbánt, hogy amikor - két hónapja se - Bakuban megkoszorúzta Heydar Aliyev volt államfő sírját, gondolt-e arra, hogy ez a minden bizonnyal nagyszerű ember az azerbajdzsáni KGB vezetője volt, mielőtt az Azerbajdzsáni Kommunista Párt első titkára és az SZKP Politikai Bizottságának teljes jogú tagja lett.
Mert bármennyire is kötelességünk a legjobbat föltételezni mindenkiről, bármennyire is meg vagyunk arról győződve, hogy az olyan szervezetekben, mint a KGB és az SZKP PB makulátlanul tisztességes emberek is ültek és szorgoskodtak a szovjet népek üdvére, talán eszünkbe jut, hogy mégiscsak valami totalitárius rendszert szolgáltak. Talán még az is fölmerül, hogy volt valami közük a Szovjetunióban eltűnt, halálra sanyargatott, agyonlőtt, elmegyógyintézetben tartott emberekhez. (Sose felejtem el azt a napot, amikor a szocializmust hithűekhez méltó tartással védő apám elé tettem Gorbacsov idején azt a hírt, miszerint egy nap alatt kétmillió “beteget” engedtek el Szovjetunió elmegyógyintézeteiből. Apám akkor adta meg magát. Erre a bizonyossá vált gyalázatra már nem volt mentsége.)
Kétlem, hogy a litván közszolgálati riporter fölteszi ezt a kérdést: nem gondolja-e Kedves Miniszterelnök Úr, hogy az erkölcsi lepusztulás nyilvánvaló jele, ha valaki a biztos bűnrészesnek koszorút visz, aztán átmegy az áldozatok emlékművéhez gyertyát gyújtogatni? Aligha kérdezi. Ezt se: Kedves Miniszterelnök Úr, szokott-e Kádár sírjára koszorút vinni mielőtt gyertyát gyújt az ötvenhatosok emlékművénél? Pedig jó kérdés lenne, hiszen ez is beleférne Orbán jellemébe, ha az érdekei így kívánnák.
Csak nehogy az elbeszélgetésre elé terelt volt KGB-foglyok között legyen olyan, aki utána néz Orbán viselt dolgainak, és oda mer kérdezni. Visszaélve azzal, hogy Litvániában már nincs KGB.
Más, de ide tartozik:
Hozzájuk intézett beszédében hangsúlyozta, hogy a polgári és politikai elkötelezettségben szilárd etikai alapra van szükség.
.
Telitalálat
VálaszTörlés