Rájött, hogy megtanult

Kép: kollart.hu

Soltész Miklós család- és ifjúságügyért felelős államtitkár említett egytervet arról, hogy a jövőben a filmek nagy részét ne szinkronizálják, mert ezzel javítani lehetne a fiatalok nyelvtudását, és a változtatás olvasásra kényszerítené a lakosságot.

Végre valami, amivel egyetértek - elnézést kérek azoktól, akik a szinkroniparból érnek. Biztos meséltem már azt a kedvenc családi történetemet, hogy Lici nagynéném igazi tévébubus volt, bárhova mentünk családi látogatásra, délután négyre haza kellett érni, mert kezdődtek a sorozatok. Kolozsváron, ahol élt, persze ugyanolyan csekély értékű brazil szappanoperák mentek, mint a magyar televíziókban, ám azzal a különbséggel, hogy azokat nem szinkronizálták, vagyis a szereplők portugálul beszéltek, a felirat meg román volt. Évekig nézegette és hallgatta Lici nagynéném ezeket, amikor egyszer hirtelen ki kellett mennie a fürdőszobába, ahova viszont behallatszott a tévé. És azt a furaságot vette észre, hogy érti, mit beszélnek a szappanoperások. Rájött, hogy megtanult portugálul. Ebben nyilván az is segített, hogy jól beszélt románul, és az a nyelv nem áll olyan nagyon messze a portugáltól, de nyolcvan fölött ez szép teljesítmény, akkor is, ha nem tett érte semmit, csak szenvedélyesen nézte a rettenetesen bárgyú, ám annál érzelmesebb históriákat.

A magyar lakosság jelentős része minden nap a televíziók előtt ücsörög és a legkülönfélébb színvonalú, ám többnyire gagyi sorozatokat nézi. Aggasztóan sok köztük a fiatal. A sorozatok jelentős része arra - és semmi másra nem - szolgál, hogy a szereplőkkel való azonosulási szenvedélyt odáig fokozza, hogy a gyerekek a sorozatra épülő termékcsaládokból is vásároltassanak maguknak a szülőkkel. Ez valószínűleg a világ legnagyobb globális üzletágai közé tartozik.

Most például - fura módon már több mint egy éve a Hannah Montana korszak van. Gyakorlatilag a teljes tanfölszerelés minden egyes darabját meg lehet kapni hanahmontanás változatban, jó drágán persze, hiszen igen márkás, Kínában gyártott áruról van szó.  Cserébe ingyen letölthető, az orvosos, a babás számítógépes játék. Viszont a Hannah Montana póthaj kiegészítőkkel (paróka helyett) olcsón, már 4090 forintért kapható. De van még Hannah Monatana műanyag kulacs, bögre, tányér, alátét, pohár, szalvéta. Biztatják a gyerekeket, hogy “szerezd meg Hannah Montana titkos kiegészítőit! Van persze Hannah Montana válltáska, Hannah Montanát ábrázoló csillogós képek... És akkor talán ennyi elég is.

Ha viszont a gyerek nem érti ezt a sorozatot, mert angolul beszél az amúgy csodásan középszerű Hannah Montana, akkor talán abbahagyja a sorozatnézegetést, és akkor nem kerül a családoknak tízezrekbe a Hannah Montana-rajongás. Vagy: ha érteni akarja, akkor megtanul angolul. És akkor talán egy kicsit meg is éri, hogy nézi a nyomorúságos sorozatot.

Vagyis, ha azt akarjuk, hogy a gyerekek nyelveket tanuljanak a televíziókból, akkor bizonyos idősávokban be kell tiltani a szinkronizálást.

A legjobb persze az lenne, ha már a rajzfilmek is eredeti nyelven mennének. Nem tudok boldogítóbb pillanatot elképzelni, mint azt, amikor a gyerekem egyszer majd föladja a japánul ordibáló félember-félszörnyek embertelen történeteinek követését.

Az is lehet, hogy a világ jelenlegi legfelelőtlenebb lényei, a televíziós műsorszerkesztők egyszercsak fölismernék, hogy talán mégis elsősorban magyar filmeket kellene adni a magyar gyerekeknek, ami esetleg odáig vezetne, hogy ismét készülnének például nekik való magyar animációs filmek az emberséges fajtából. És akkor szegény szinkronosok is jól járnának.

De nem hiszem, hogy idáig juthatunk. Majd kitalálnak valamit az éber szerkesztők, hogy minden maradjon, ahogy van.

 .

Talán, ha

Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke részben azért nyújtotta be lemondását, mert a Fidesz alkotmánybíróság elleni lépése "nem felel meg jogi ízlésének". Legalábbis ezt tette az első helyre a lemondás okait sorolva.

Szerinte ezzel akár az is előfordulhat, hogy ha egy olyan bírósági döntés születik, amely "valamilyen módon nem tetszik az érintetteknek", a jogszabályok módosításával ezt a döntést később majd befolyásolni lehet. Mint mondta: ez a jogállam "elég kockázatos felfogását" jelenti.

A Fidesz napról-napra, lépésről-lépésre számolja föl a demokráciát. Azzal, ha a parlamenttel megszavaztat egy olyan törvényt, ami arról szól, hogy ő nem értett egyet egy alkotmánybírósági döntéssel, ezért az alkotmánybíróság hatáskörét csökkenti, hogy ilyesmi máskor ne fordulhasson elő, gyakorlatilag bevezeti a diktatúrát. Eddig lehetett arról diskurálni, hogy Orbán diktátor-e avagy sem, még nem, vagy nem is annyira. Most már nincs mit beszélni erről. 

Amit most az alkotmánybírósággal készül tenni, az olyan fordulópont, amit tüntetésekkel, parlamenti javaslatokkal, úgynevezett civil eszközökkel már nem lehet megakadályozni. A kétharmadosok és szavazóik lelkiismerete nem működik. Hagytuk, hogy így legyen, és nincs békés eszközünk, amivel az önkényt visszaszoríthatjuk. Békétlen eszközöket pedig nem akarunk, mert európaiak vagyunk. Összefogni nincs kivel, hiszen még magunkkal sem tudunk addig, amíg az az elsődleges szempont, hogy “csak akkor megyek, ha a másik nincs ott”. Szégyen ez, talán egyszer majd kigyógyulunk, de már most is késő.

Talán az alkotmánybíróság, a legfőbb törvényőr segíthet. Talán, ha a Fidesz törvényének parlamenti elfogadása után minden alkotmánybíró föláll, és lemond. Arra való hivatkozással, hogy a jogállam megszűntetésében nem lehetnek cinkosok. Talán ebből Orbán is meg a népe is megértené végre, hogy nagy baj van, az állam szétesett, ezután a kormányzás akkor is törvénytelen, ha amúgy törvényes. Talán ez egy világra szóló figyelmeztetés lenne, méltó azokhoz, akik a jogállam őrzésére esküdtek.

Nem kell félni. Orbán egyet se találna, aki a helyükre merne ülni. Van nagyobb erő, mint a züllött hatalom.

 .

Keresgéld a nőt!

estihirlap.hu

Ha a barátom nem hívja föl rá a figyelmemet, én sem veszem észre a Fidesz-kormány egyik árulkodó gesztusát:

 “A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából...”

Nyilván a legmagasabb kitüntetések vannak a sor elején, így megállapítható, hogy a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND NAGYKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetést csak férfiak kapták. Ugyanígy jártak a nők  a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE A CSILLAGGAL (polgári tagozata) kitüntetéssel, amiként a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE (polgári tagozata) kitüntetéssel is. Az első kategória, ahol a hosszú férfinévsor után végre nők is megjelennek: a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozata. Ha jól számolom, a harmincnegyedik név a listán az első nő. Gimesiné dr. Karácsonyi Ildikónak, a Fővárosi Bíróság tanácselnökének, ezúton is garatulálok, hogy ilyen szép eredményt ért el a cseperedő nemi egyenjogúsági mutatón 2010-ben, Magyarországon.

Nem vagyok egy feminista alkat, de egyrészt fölháborítónak találom ezt a nyilvánvaló diszkriminációt, másrészt nem értem, hogy az egyenjogúságért teljes joggal küzdő nők és nőszervezetek miért nem veszik észre, hogy a hatalom mit engedhet meg magának. Nem hiszem el, hogy a magyar minisztériumokban, a kitüntetésre ajánlásra följogosított szervezetekben egyetlen egy ember nem vette észre ezt a szembetűnő aránytalanságot. Ráadásul a szokásosnál jóval nagyobb idő volt a jelölésre és a mérlegelésre, hiszen augusztus huszadika helyett két hónappal később osztották a megtiszteltetést.

Az is lehet persze, hogy az utóbbi nyolc év vérkommunista diktatúrája idején a nőket annyira görcsölte a hatalmi önkény, hogy semmiféle érdemlegeset nem cselekedtek, semmit nem tudtak fölmutatni életművükben - ha egyáltalán életműnek nevezhető az ilyen. Vagy az is előfordulhat, hogy a nők természetüknél fogva annyira megalkuvók, hogy átálltak a kommunistákhoz, és az mégsem várható el, hogy az új forradalmi kormány ilyeneket tüntessen ki a legmagasabb érdemrendekkel.

Na meg még az is lehet, hogy a Fidesz-KDNP világképébe mégis inkább az a képlet illik, miszerint ne nagyon bíztassuk a nőket. A fakanálforgatásban legyenek jók, a többi férfimunka. 

Nem lepődöm meg, ha az új alkotmányba is bekerül Boross Péternek az a vélekedése, miszerint helyes volt az a Rákosi-korabeli szemlélet, ami szegény Ratkó Annát és korszakát a történelembe emelte: asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség. Boross Péternél senki nincs közelebb az új alkotmányhoz. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy most már - mint azt nemzettesvéri népvezérünk bölcsen megjegyezte -, nem csak egymillió munkahelyre lesz szükség, hanem egymillió gyerekre is.

Nagyszerű alkalom lesz a demagogizálásra, hogy szembe kell nézni azzal a friss hírrel, miszerint Magyarország lakossága tízmillió alá csökkent, aminek nyilvánvaló oka, hogy a szinglihordákban felelőtlenkedő nők, ahelyett hogy teljesítenék hazafias kötelességüket, mindenféle társadalmi posztokra törnek, kutatnak, tanítanak, és egyáltalán.

Ridegen kell tartani őket, hogy visszafogottan ünnepelgessék magukat, mert különben tovább fogyik a magyar.

 .

Tapintat

Kép: szegedma.hu

A Mandiner TV interjújában Zagyva György Gyula jobbikos képviselő, amikor a beszélgetés Havas Henrik médiaiskolájára terelődött kijelentette: Havas „konkrétan az az újságíró a szakmában, aki nem buzi. Mert azért elég sok van, úgy körülbelül 99 százalék, vagy 98”. Ugyanez a Zagyva pár hónapja arról lett híres, hogy ostort pattogtatott, majd anális közösüléssel való büntetés lehetőségét villantotta föl a felségterületén dolgozó újságíróknak.

Van olyan, hogy egy parlament, egy párt tart ilyen embert. Valamivel be kell kerülni Európa történetébe, a legek könyvébe.

Zagyva legségének mélylényege az, hogy Európában egy képviselő még tréfából se beszél ilyesmit. Még akkor sem, ha a gondolatai folyamatosan mások végei körül csócsálkodnak.

Az újságírók európaiabbak. Bár szinte kivétel nélkül azt gondolják magukban, hogy - talán azért, mert fiú létükre kislánynak öltöztették vagy szemmel verték őket, esetleg végig kellett nézniük, hogy egy kutya megbecstelenítette a játékmacijukat – a jobbikosok és főleg a gárdisták 98 százaléka erős identitásgondokkal küzd, mégse mondanák ezt ki soha. Ezt hívják tapintatos liberalizmusnak. Mi tartjuk magunkat ehhez. A parlament pedig tartsa tovább Zagyvát. Dísznek.

. .

A sápítozás joga

Orbán Viktor elfogása (1988. június 16.)

Szólni kellene Orbán Viktornak, hogy ha kiáll a tömeg elé, ott van a mikrofon, a drága és nyilván világszínvonalú kihangosítás, és akkor is hallják a népek, amit mond, ha csöndesen beszél. Utoljára Pelczné Gáll Ildikótól hallottuk ugyanezt az ordítozást, ugyanonnan, amikor vekkeres határidős ügyletben voltak Gyurcsány elzavarásának ügyében. Teljesen érthetetlen és fölháborító, hogy egy meglett magyar férfi a Kossuth-tér közepén a népes hallgatóság előtt rikácsolva ordibál. 

Van az a közhelyes mondás, miszerint az kiabál, aki fél. Lehet ebben valami Orbánnál is, mert alighanem az az öngerjesztett önbizalom, amit magára kényszerít, nem táplálkozhat másból, mint abból, hogy van oka attól tartani, hogy esetleg korán - más oldalról nézve persze idejében - lelepleződik.Talán maga is csodálkozik azon, hogy ez még mindig nem történt meg.

Mekkora arc kell ahhoz, hogy valaki ki merészelje jelenteni, hogy ő fejezte be az ötvenhatos forradalmat, és az idei áprilisi választás egyenrangú azzal a világra szóló történelmi eseménnyel, amikor egy kis nép neki mert menni a kommunista diktatúrának és a világ legerősebb katonai hatalmának? Forradalomnak mer nevezni egy közönséges választást, és ez most már annyira megtetszett neki, hogy az agyát is behálózta a forradalmár szerep. Nem lepődnék meg, ha jövőre, március tizenötödikén meg az derülne ki, hogy negyvennyolcat is ő fejezte be. (Talán attól megkímél minket, hogy a Tanácsköztársaságra is kiterjessze utódlelki fönnhatóságát, mert azért az már csakugyan hülyén jönne ki.)

Mekkora arc kell ahhoz, hogy az az ember, aki nyolc évig ellenzékben megfeledkezett arról, hogy a kormányzáshoz nem csak az kell, hogy valaki hatalomra kerüljön, hanem például programok, tervek, az államfelépítés használható vázlata, egységes jövőkép, ésatöbbi, most fél évi taktikai semmittevés után egy évnyi türelmet kérjen a néptől? Ő, aki gyakorlatilag csak olyan döntéseket hozott, amelyekről egyetlen érintettel sem konzultált, miközben a nemzeti egyetértés rendszeréről hadovál hónapok óta. Ő, aki ha kell órák alatt képes törvényeket létrehozni, alkotmányt módosítani, ha a törvények vagy maga az alkotmány áll az egészpályás letámadás útjában. 

Mekkora arc kell ahhoz, hogy valaki ki merje jelenteni, hogy “megkaptuk a lehetőséget arra, hogy megnyissuk a magyarok új, igazságos évszázadát"? Mert ugye, szerinte a nemzet igent mondott arra, hogy az országban mindennek meg kell változnia: az alkotmánynak, a törvényeknek, a közéleti erkölcsöknek, a tabuknak, a parancsoknak, a céloknak, a viszonyoknak, az értékeknek, a médiának ... és még "a nemzettestvérek kitagadásának" is. És persze a szavait üdvrivalgás fogadta. 

Ezek az emberek valóban fölfogják, miket beszél a Vezér? Értik azt, hogy miután minden ellensúlyt kivett a hatalom útjából, mit jelent az, ha a minden eddigi demokratikus értékrendet semmibe vevő Orbán fogja meghatározni, hogy mi legyen az új értékrend? A politikai erkölcstelenség teljes fegyvertárát fölmutató Orbán mondja meg, mi legyen az erkölccsel? A közmédiumokat Kazahsztánból importált jogtechnikával megszálló Orbán mondja majd meg, hogy mi legyen a teljes médiarendszerrel? Hogy a “minden megváltoztatása” a demokrácia eltörlését jelenti? Ennek üdvrivalg a nép?

Meg egy ilyen mondatnak: “De mi, magyarok itt vagyunk, és ők is ott lesznek hamarosan, ahol lenniük kell". A tömeg nem veszi észre, hogy a mimagyar Orbán ugyanazt teszi, mint pár napja a parlamentben, amikor maga jelentett be egy letartóztatást? Majd pár nap múlva elfelejtette maga bejelenteni, hogy a bíróság nem ijedt meg a miniszterelnök nyilvánvaló nyomásának? Senkiben nem merül föl, hogy egy miniszterelnök még a parlament előtti lelkes tömeg előtt sem mondhat ki előre ítéletet a politikai ellenfeleiről? Az őknemmagyarokról. Nem vette észre senki, hogy Morvai Krisztina mosolygós szelleme átlebegett a tér fölött?

Ha a tömeg végiggondolná, mitől ordibál kappanhangon Orbán Viktor, alighanem fölrémlene, hogy kezd összeállni az ellenzéke. Van mitől félnie, mert úgy tűnik, akadnak még emberek, akik nem félnek tőle.

De még ennek fényében is szánalmas az a megjegyzése, miszerint most nem szabad a sápítozókra, a huhogókra és az örök bizonytalanokra hallgatni. “Akik kételkednek saját erőnkben és képességeinkben, azok akarva vagy akaratlanul a múlt védelmezőivé válnak”. “A magyarok azonban nem a múlt védelmezői, hanem a jövő emberei akarnak lenni”.

Néha, főleg a cseperedő diktatúrákban előfordul, hogy a múlt, minden szégyenletességével és nyomorúságával együtt élhetőbbnek látszik, mint a jövő. És van úgy, hogy a nemzettestvéri nemzetvezető, lelkileg már régen a sötétben jár, és mi, akik még látunk valami világosságot, vagy csak emlékszünk a fényre, nem értjük, hogy miért ordibál szegény a sötéttől megrettenve. Engedtessék meg ilyenkor a demokrácia maradéka: a sápítozás joga. Az se elegáns, de legalább nem olyan nevetséges, mint a rikácsoló handabandázás.

 .

Sztálin füle

A haon.hu képe

Nézem, mit művelnek ezek a primitív franciák egy olyan pitiáner dolog miatt, hogy kicsit emelkedik a nyugdíjkorhatár. Képesek szétbénítani a saját országukat, pedig tudhatnák, hogy nincs más választás: egyre tovább élnek az emberek, egyre kevesebb a fiatal. Mi ezt a dolgot már régen értjük, tudjuk, eszébe se jutna senkinek, hogy ilyesmiért föl kellene zavarni egy város, egy ország nyugalmát.

Jó, volt itt most néhány boldogtalan év, amikor éppen pont október huszonharmadikán meg a környékén először nagy fölfordulás volt az országban, és pláne Budapesten, aztán meg rendre kiürült a város, mert az emberek féltek a zűrzavartól. De ennek most vége. Tán már a vidéki szállodások is aggódva figyelik, hogy ezen a hétvégén nem lesz akkora kirajzás, mint az utóbbi években. Bedől az egész welness-iparág, meg a falusi turizmus. A vidéki nagymamák is hiába várják a hét végére a kölyköket. Nincs pénz az útiköltségre, mert elviszik a fölturbóztatott kamatterhek.

Eszembe se jut fölhívni rendőrségi forrásokat, hogy merre lehet demonstráció, fölvonulás, tüntetés, hol vonul a gárda, merre járnak a motorosok, merre ne menjek autóval, gyerekkel. Itt most semmiféle, úgynevezett rendkívüli eseményre nem kell számítani. Itt nincsenek kommunisták, anarchisták, vérmes traktoros parasztok, ádáz egészségügyiek, hogy gyújtogassanak, autót borítsanak, kordont bontsanak. Pláne, hogy itt aztán kordon se kell.

Jól van ez így. Nem ugrabugrálunk, nem blokádolunk, nem sípolunk, nem mondgyonlezünk, mint a primitív franciák. Itt az országvezető minden félelem nélkül, bátran kiállhat a nép elé nagyot beszélni, akár a Kossuth térre is. Mondhat is akármekkorát, még attól se kell tartania, hogy egy füttyféle megzavarja. 

Vajon miféle különbség van a primitív franciák és a rendkívüli mértékben megkultúrálódott magyarok között? Mi lehet az oka annak, hogy az egyik nép egy egyáltalán nem meglepő, sőt szükséges törvénymódosítás miatt, miszerint kicsit többet kell dolgozni a nyugdíjért, lázadozni kezd, mi meg nemcsak ezt viseljük el, hanem teljes nyugalommal vesszük tudomásul, hogy csak úgy el lehet venni azt, amit eddig háromoldalú szerződéssel, mégis kötelezően befizettünk a saját nyugdíjszámlánkra? 

Pár hónappal ezelőtt még a legförtelmesebb dolognak számított az, hogy a bankok a kulturált világban egyedülálló módon kilobbizták maguknak az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét és gyakorlatát. Most meg a magánnyugdíj-kasszákkal kapcsolatban lényegében ugyanez történt, csak éppen lobbizni se kellett: elég az egyszerű bejelentés. Meg a kétharmad.

Az emberemlékezetben nem is olyan régen egy benzinárememelés miatt tört ki ugyanolyan cirkusz, mint most Franciaországban. Taxisblokádként került a történelmünkbe. Pedig az milyen pitiáner ügy volt ahhoz képest, hogy most az orrunk előtt zajlik a a társadalom teljes visszarendezése valami félkádári-félhorthysta, morcos államfeudális modellre. 

Már nincs komolyan vehető köztársasági elnök, alkotmánybíróság, számvevőszék, törvénykezés, nincs ellenzék, nincsenek szakszervezetek, néhány hónap múlva népfölhatalmazással megtisztelt alkotmány se lesz. 

De a mi ingerküszöbünk olyan magasan van az izgága franciákéhoz képest, mint az Eiffel-torony teteje a tengerszinthez.

És jól van ez így, ne hagyjuk magunkat idegesíteni. Ha ez így folytatódik, magától lesz államvallássá a buddhizmus, mert valamilyen talányos, a világon is egyedülálló össztársadalmi elbuddhásodás következik be: a külső világ úgy szűnik meg, hogy mi szépen, lassan önmagunkba emigrálunk. Az is lehet, hogy ez megint valami hungaricum gyanánt kerül majd bele a világ köztudatába.

Olvasom, hogy “Az 1956-os forradalom évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítja az október 23-án ledöntött és a forradalmárok által feldarabolt Sztálin szobor bal fülét”. 

Azt hiszem, elmegyek és megnézem. Nagyjából ennyi maradt a balból. Jó ez így, mert jó az ünnepi békesség, de kár, hogy Sztáliné az a fül. Szemlélgetem egy darabig, aztán hazamegyek. Ha lesznek közben gondolataim, majd legközelebb megosztom önökkel. Ha lesz még hol.
(Klubrádió, Hetes Stúdió)

 .

Gonoszfigyelő: Egy roma férfi hátán kelt át a vízen egy egri rendőr

Idén nyáron az Egri Rendőrkapitányság munkatársa az erdésszel tartott közös ellenőrzés során talált egy rakás illegálisan kivágott fára. Miközben terepszemlét tartottak, rátaláltak a fatolvajokra is. Az egyik járőr, K. Mihály főtörzsőrmester egy nagyobb pocsolyánál - azért, hogy ne legyen sáros a bakancsa - az egyik tolvajt magához hívta, és a hátára vetetve magát kelt át a bokán felül érő vízen. >>>>> HVG

.

Semmi baj

A http://ing-sat.what.hu képe

Nem tudom, honnan gondolja az RTL és a TV2, hogy a többségében kifejezetten hitvány, sőt gyalázatos műsorukért - a reklámok nézegetésén kívül - még bármilyen más ellenszolgáltatással tartozhatunk nekik. Mert, hogy nem tudnak kijönni a reklámbevételekből. Azokból, amelyek teleharsogják a lakásunkat hüvelygombával, lábgombával, körömgombával, fejbőrgombával - nem is értem, hogy ezek a tévék miért nem a gyilkos- meg, mondjuk a légyölő galócát választják óvodai jelnek. Plusz még jönnek mindenféle idegen hangzású kifejezések mögé bújtatott fiatalító, bőrápoló semmivel, valamint alfélreklámokkal, amelyek betekintést engednek a puncik és a végbelek otthonos, de rendkívül veszedelmes világába. Mindezt többnyire akkor, amikor éppen csöndesen vacsorálnánk, abban a reményben, hogy közben megtudunk valami érdekeset a világról. Nem tudunk meg, viszont elmegy a kedvünk. Nem csak az evéstől, hanem mindentől. (Néha arra gondolok, hogy ez a sok harsány gusztustalankodás egy egészségvédő koncepció része: valójában a kereskedelmi tévéadók a túlsúly ellen küzdenek.)Azt írja az újság, hogy legalább 600 forinttal emelhetik a havidíjat a kábelszolgáltatók, ha az RTL Klub januártól fizetős lesz, 1200-al, ha a TV2 is csatlakozik a követeléshez. A kábelszolgáltatók nyílt levélben tiltakoztak, szerintük a teljes magyar hírközlési és médiapiacot felboríthatja, ha a két kereskedelmi csatorna fizetős lesz.

Semmi baj, gondolják azt magukról, hogy nem bírunk nélkülük élni, a saját gyártású műsoraik kifejezetten értékesek, az emberek lelki és szellemi gyarapodást szolgálják, de jó lenne valami ellenpróba. Nekünk csak annyi jog kell, hogy eldönthessük, akarunk-e fizetni. Ami annyit jelent, hogy a kábelszolgáltatók legyenek kötelesek RTL és TV2 mentes csomagokat is biztosítani az előfizetőknek. Vagyis, ha nem akarjuk ezeket a csatornákat nézegetni, maradjanak ki a választékból, ne kelljen azokat - még lehetőség gyanánt se - beengedni a lakásunkba. Azt hiszem, ez állampolgári és fogyasztói jogon jár nekünk. Én például teljesen biztos, hogy ki fogom tiltani őket, és ezzel hatalmasat lépünk elő hajlékunk fertőzésmentesítése tekintetében. A gyerekek majd kénytelenek lesznek például tudományos adókat nézegetni az egyre lepusztultabb méltóságú celebek helyett. És akkor kiderül, hogy mennyit érnek ezek a csatornák. 

Nem mintha sokat nézegetném ezeket, de biztosan jobb lenne minden percet olvasásra költeni, képernyőbámulás helyett. 

Olvasom, hogy még ebben a rettenetes gazdasági helyzetben is akadnak olyan vállalkozók, akik összeállnak azért, hogy létrehozzanak egy irodalmi lapot: indul a Nyugat Ma. Ötezer példánnyal. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az irodalomért amúgy folyamatosan - és okkal - síró olvasók hogyan fogadják. Olyanok lesznek benne, mint Csukás István, Lackfi János, Pozsgai Zsolt, Váczy András és Zalán Tibor. És mindjárt egy igazi szenzáció: Palya Bea első versét a Nyugat Ma publikálja.

A http://jazzforfun.hu képe

Más. Mostanában a legmeghatóbb dolog az volt, hogy beülhettem a kisfiam zongoraórájára. Csodálatos a zeneiskola, és nagyszerű az a lehetőség, hogy ott lehet az ember végig egy nagyon kellemes, szolidan berendezett teremben, kényelmes széken, és figyelheti, hogyan tanul a gyerek. Egy egészen csodálatos türelmű tanárnő foglalkozik vele. Ide is írom a nevét: Hutka Kati “néni”. Figyeltem, ahogy rendkívül kedvesen, mégis visszautasíthatatlan határozottsággal veszi rá mindenre. És egyszercsak jön a csoda: a gyerekem nézi a kottát, és elkezdi játszani, ami oda van írva. Nekem meg könnybe lábad a szemem. Egész életemben arra vágytam, hogy ezt én egyszer meg tudjam csinálni, csak, ugye, nem volt tehetségem, ő meg könnyedén, szépen, ahogy jár az egy gyereknek a sorstól. 

És ha mégsem jót játszik, akkor a tanárnő megkérdezi, hogy szerinte mi van ott, leírva. Megnézi, és tudja. Aztán lejátsza úgy, ahogy kell. És kristálytisztán el is tudja énekelni. (Most értettem meg, hogy a kotta nem más, mint egy matematikai üzenet. Vagyis az olvasása nem csak a zeneértést szolgálja, hanem a gondolkozást, a világlátást is megváltoztatja.)

Régen érzetem ennyire biztosan, hogy a gyerekem jó helyen van. Ha nem lesz zongorista, akkor is valami olyasmit tud majd, ami biztonságot és harmóniát teremt benne. Akkor is, ha csak zenét hallgat. Kicsit jobb élete lesz, mindig.

De a legjobban az tetszik, hogy az életében milyen, látszólag ellentétes mozgások vannak. Másnap az uszodába mentünk, vízilabda edzésre. Hát ott kicsit másféle harmóniák állnak össze. Boldogságos dolog nézni, ahogy pár hónap alatt megváltozott a gyerekek tartása, mert szemmel láthatóan nőnek az izmaik. Nem is csoda, nyolc-tíz éves gyerekek negyven hossz után vagy összeomlanak, vagy pici kis férfivá kezdenek nőni. Persze percenként kiesnek a szerepükből, de mégis kezdenek úgy mászkálni, mint az igazi sportolók. A büfében már ugyanolyan kisfiúk, mintha nem is kínozták volna magukat két órán át a vízben, aztán a szárazedzésen. Jár nekik a tea meg a melegszendvics, aztán a csocsó. Most nekem is be kellett állnom a csocsómeccsbe, mert nem volt elég gyerek. Miután megkaptam a harmadik gólt, a kisfiam megbocsátóan átállt mellém. Nem voltunk valami jók, de legalább annyit elértünk, hogy két meccset kihoztunk döntetlenre.

Amikor jöttünk kifele a BVSC-ből, figyeltem, ahogy hallgatja a kisfiam két focista gyerek beszélgetését a vízilabdásokról: hogy az az igazi, azok a kemények. Csak hallgatta, és mosolygott. Egy éve még eléjük pattant volna, hogy elhencegje: ő bizony vízilabdás.

 .

Csöndes szegleten

Olvasom Bornai Tibor naplójában, hogy "Felhívtak a Komédium színházból, hogy a holnapi estemre eddig hárman vettek jegyet. Hogy most akkor mi legyen?"

Az fölfoghatatlan, hogy miképpen fordulhat elő egy kétmilliós városban ilyesmi, pláne egy Bornaival. Ő azt írja, hogy vagy azért nem jön össze a közönség, mert rossz, amit ő adni tud nekik, vagy az a baj, hogy rossz a reklám, nem tudnak róla az emberek. Most nem fogom dicsérgetni csak azért, mert elfogult vagyok vele, hanem inkább fölvetek még egy lehetőséget. Az is lehet, hogy az emberek egyre nagyobb része egyre kevésbé engedheti meg magának, hogy jegyet vegyen estekre. Mint ahogy nem tudnak újságot, könyvet venni, moziba, hangversenyre járni. Nincs pénz. Például, akik az utóbbi években amúgy is igen feszített háztartási költségvetésben élnek, most ráadásul szembenézhettek azzal, hogy, mondjuk az utóbbi hónapokban tízezrekkel emelkedett a törlesztőrészlet meg a kamat. Ilyenkor nincs más kérdés: mit tudnak még kihagyni az életükből? A kultúrát, nyilván.

Talán szembe kell néznünk: föl kell készülni arra, hogy néha csak néhány ember engedheti meg magának, hogy kíváncsi legyen például egy Bornai-estre. Az igazi konfliktus persze az, hogy ha három ember jön el, akkor abban a három embernyi szűk családi körben kellene gondolkodni, tehát dalni. Persze Bornainak. Mert nyilván amellett kell legjobban kitartani, aki utolsónak tart ki mellettünk. Tartozunk ezzel. Akkor is, ha technikai értelemben szinte lehetetlen a feladat.

Ezért kellene egy olyan hely, ahol három, öt vagy tíz embernek is elmondhatjuk, amit akarunk. Talán egy kávéházi szeglet. Egy asztalnyi. Már írtam egyszer, hogy persze a legjobb az lenne, ha az ember csak egy embernek mondhatná el a verseit vagy a történeteit.

Ez már nagyon régen eszembe jutott. Egyszer elvállaltam egy kulturális vásári játékot. Az volt a lényeg, hogy ültem egy asztalnál, és  bárki odajöhetett, leülhetett velem szembe. Anélkül, hogy beszélgettünk volna, belenéztem a szemébe, aztán írtam egy történetet. Ha jól emlékszem, tizenkilencszer ismételtem meg, amitől szinte ájulásig elfáradtam, mégis valami röpdösős állapotba kerültem. Talán azért, mert volt a dologban valami rémisztően misztikus: az emberek magukra, az életükre ismertek a rövid történetekből. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, hogyan történhetett meg ez, de bennem maradt a vágy, hogy nagyon kicsi körben mondjam el a beszéléseimet és a verseimet. 

De talán az lenne a legjobb, ha egyszer csöndes szegleten leülnénk egymással szembe Bornai Tiborral.

 .

Az iszap szerencsés áldozatai

Nagyon érdekeset hallottam a Klubrádióban. Pikó András egy állatmenhelyes vezetővel beszélt, arról, hogy a későbbi katasztrófák idejére kellene valami államilag is biztosított gyűjtőhely a szerencsétlenül járt állatoknak. Nagyon érdekeset mondott: az egész iszapkatasztrófa egyedüli “nyertesei” azok a háziállatok, amelyeket kimenekítettek az áradatból. Ezeket menhelyre vitték, és ott is maradnak életük végéig, mert nem lehet őket levágni, megenni, hiszen az veszélyes lehet.

Földművelő-állattenyésztő ismerőseimet folyamatosan kérdezem, hogy szerintük meddig él egy disznó, egy csirke, egy kacsa, egy tehén, de soha nem tudnak válaszolni, hiszen a szerencsétlen háziállatokat még elöregedés előtt levágják és megeszik.

Mostantól nagy tudományos lehetőséget kapunk, ha ezeket a szerencsétlen, és mégis szerencsés állatokat csakugyan életben hagyják végelgyengülésükig. Föltéve persze, hogy nem érte őket olyan maradandó károsodás, ami idő előtt elpusztítja őket.

 .

Le Monde, Konrád: "demokratúra"

"Orbán olyan etatista Konrád véleménye szerint, "aki egyedül akarja irányítani a politikát, a gazdaságot a médiát, mindent". A 77 éves író definíciója szerint az új magyar rezsim "demokratúra", a demokrácia és a diktatúra között ingadozik."
Szellemes Konrád Györgytől az, hogy "demokratúra", de én meg úgy gondolom, hogy a kicsi- meg a puha diktatúra is diktatúra, Orbán túllendítette azt az ingát. Az is lehet diktátor, akit demokratikusan választottunk. Ráadásul Orbán a kötcsei beszédében előre is jelezte szándékát, tehát csak magunknak tehetünk szemrehányást. De ettől még diktátor, hiszen néhány hónapos működése az antidemokratikus intézkedések láncolata. Ezek egy irányba hatnak: a siránkozás és az óbégatás jogán kívül mindentől megfosztani az ellenzéket. >>>>> A.I. ajánlja

 .

Gonoszfigyelő: Nem adták össze siketnéma párt, mert nem mondtak igent

Nem adott össze egy siketnéma párt egy anyakönyvvezető Peruban, mert azok nem tudták kimondani a boldogító igent. A hivatal embere azzal érvelt a házasság megkötése ellen, hogy a hatályos jogszabályok tiltják ilyen fogyatékkal élők egymással házasodását. Az eset hallatán a városrész polgármestere segítőkész volt és ingyenes esküvőt ajánlott fel magán a városházán. A pár azonban annyira megbántódott, hogy inkább Lima egy másik kerületében áll ismét anyakönyvvezető elé. (MTI)

 .

Személyesen

Van valami örömtelien rémisztő abban, hogy most, amikor ezt írom, a chilei bányászok mentését nézem, mint ahogy egész nap, az összes szabad percemben ezt figyeltem. Tulajdonképpen nem lehet betelni vele. Ezer és ezer bányász hal meg évente, micsoda kivételes szerencse, hogy nekik sikerült élve kijönni. Persze azt hittem, hogy majd valami koszos, szőrös, rendkívül ápolatlan emberek bukkannak elő a kapszulából. Ehhez képest szépen beretváltak, a hajuk is belőve, dögi napszemüveg is van rajtuk - nyilván ártana a szemüknek a napfény -, sőt valami reklámféle feliratokat látok a makulátlan ruhákon. Még arról is gondoskodtak, hogy odalent a túlélő lyukban legyen chilei zászló, amúgy is minden percben fölbukkan valahol a “Chile”-felirat. A legjobban az tetszik, amikor följön egy ilyen ember, végigölelget mindenkit, szemmel láthatóan azonnal hazaszaladna, de miután megölelte az asszonyát, meg mindenkit, akit ott van, ráfektetik és rá is szíjazzák egy hordágyra, és elviszik. Nyilván alaposan meg kell vizsgálni. Remélem készül majd egy részletes tanulmány a történetükről, mert nagyon kíváncsi vagyok, mi történt odalent, hogyan viselkedtek, hogyan alakult ki a hierarchia. A legfontosabb kérdés, hogy azok lettek-e a vezetők, akik eleve azok voltak, vagy a beosztottakról derült ki, hogy alkalmasabbak a reménytelennek látszó vészhelyzetben. Lehet, hogy közülük kellene kiválasztani az első Mars-expedíció utasait. Jut eszembe, nagyon tetszett, hogy világra jött az a hír, miszerint a holdraszállás óta nem volt ekkora médiaérdeklődésre számot tartó esemény. Biztos így van, bár én láttam a holdraszállást, de nem emlékszem, hogy egyetlen egy stábot is láttam volna a Holdon, ahogy Armstrongot fogadják. Azt meg nem is értem, minek ennyi tudósító, amikor az interneten végignézhetem az egészet. Bár szinte naponta nézek be a világ túlsó végeinek tévéadásaiba - ez már sokkal szórakoztatóbb, mint a hazai televíziók nézegetése -, azért el kell ismerni, hogy, mondjuk tíz éve nem gondoltam volna, hogy így láthatok egy ilyen világraszóló mentést. Bár csak a holdraszálláskor lett volna internet! A marsraszállást már biztosan végignézhetem. Meg az egész odavezető utat. Nem lesz sok látnivaló, ha kinéznek az ablakon, de már előre tudom, hogy minden nap benézek majd. Hacsak nem utazom magam is az űrhajón. Sajnos meg se próbálják kitalálni, hogy ilyesmire én vagyok a legalkalmasabb.

Más. Vendégségben jártam a Balzac utcában, a liberális klubban. Nagyon jó este volt, bár egyszer szeretnék egy olyat, amin örvendezünk. Hazafelé jövet azon gondolkoztam, hogy nem is igaz, hogy nincs SZDSZ, mert hiszen ott voltak, beszélgettünk. Lassan itt lenne az ideje, hogy a liberálisok is föléledjenek, mert azért az elég nagy veszteség lenne, ha elhinnék magukról, hogy sok tízezer ember egy csapásra kihal csak azért, mert a saját hülyeségüktől meg az ádáz, kitűnő technikával fölélesztett és lángon tartott gyűlölettől kimúlt a szerveződésük. Attól még ott vannak az emberek és nem lettek sem szocialisták, sem fideszesek, pláne nem jobbikosok. Talán lehetmások, páran. A legnagyobb baj persze az, hogy nem csak szétestek, de a kisebb csopotok úgy gyűlölik egymást, hogy néha az az érzésem, nincs is szükségük a semjénisták meg a jobbikosok gyűlöletére, mert jól elvannak egymással. Ha ebből nem másznak ki, akkor úgy maradnak, ahogy most vannak. Pedig nagyon egyszerű: éppen úgy mint a baloldaliak, a liberálisok is tartoznak maguknak egy nagy beszélgetéssel. Önmagukkal. Ilyen helyzetben végig kell gondolni: én, személyesen hol hibáztam, mikor kötöttem olyan kompromisszumot, amit nem kellett volna, mikor kellett volna ordítanom, mikor néztem el szeretetből vagy éppen érdekből olyan dolgokat, amelyekrte nincs mentség? Mi az az emberi és politikai minimum, ami ahhoz kell, hogy más emberekkel békét és szövetséget kössek?

Megjegyzem: én akkor éreztem meg, hogy az SZDSZ szét fog esni, amikor Bauer Tamást kiutálták. A legtöbbet dolgozó, legokosabb, legbecsületesebb emberüket. Ja, hogy nehéz az ilyennel, mert kérlelhetetlen, nem lehet vele sem alkudozni, sem mutyizni... Egy csomó fiatallal találkoztam, akik rajongva szerették, a példaképüknek tekintették - ami nagy dolog ám, mostanság! Ezek a gyerekek aztán szépen, lassan ki is szivárogtak a pártból. 

Csak a rend kedvéért: amikor Donáth Lászlót nem jelölték képviselőnek a szocialisták, akkor mindjárt meg is mondtam, hogy ebből hatalmas bukás lesz. Mert egy olyan pártban, amelyik ezt megengedheti magának, nincs tartás, és ez meg is látszik.

Szóval végig kellene gondolni mindent. Csöndesen, egyedül. Talán itt az ideje, hogy a liberálisok is meg a baloldaliak is elkezdjenek egymás között arról beszélni, hogy miben értenek egyet. Kettesben, hármasban, négyesben. Aztán négyesben-négyesben, aztán nyolcasban-nyolcasban, és így tovább. Másképp nem lehet megdönteni egy dikatúrát. Ha nem alakulnak ki új csapatok és azokból új szervezetek, akkor egyre mélyebbre csúszunk az önkénybe, és egyre nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy a Fidesz jobboldala és a Jobbik törhet hatalomra, ha erre alkalmas lesz. Gyorsan kell rendeződni, mert minden jel arra mutat, hogy ebben az új, átláthatatlan nagygömbőcségben, ami ma a Fidesz, már Orbán sem szent. A nép még ájul tőle, de a pártban szokatlanul gyorsan megindultak a repedések, amint azt a Matolcsy-ügy kitűnően megmutatja. Nagy a száj, kicsi a konc.

 .

A nép nem hülye

Történelmileg úgy alakult, hogy most el kell búcsúznunk a közszolgálati médiumok függetlenségétől és okkal félthetünk bármilyen elektronikus hírközlő eszközt, ami a Fidesznek nem tetszik. Nem nagy dolog, hiszem Magyarországon ez a megszokott állapot: néhány esztendőt leszámítva soha nem volt független közszolgálati sajtónk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egyáltalán igazán függetlennek mondható, fenyegetésmentesen dolgozó sajtónk is csak egészen kivételes pillanatokban volt, arra lehet gyanakodni, hogy ilyesmire nincs szükség Magyarországon. Nincs rá igény. Bizonyos pillanatokban van, aztán ez elmúlik. Ha nem így lenne, az emberek nem hagynák, hogy például egy fülkeforradalmi parlament olyan törvényt hozzon, amelyikről első pillanatban tudni lehet, hogy nagyon ravaszan játszik a demokráciával. Csak akkor kerülhetnek be a médiatanácsba az ellenzék képviselői, ha meg tudnak egyezni, viszont nyilván nem tudnak, hiszen olyan pártoknak kellene megegyezniük, amelyek - elvben - szóba se állhatnak egymással. Ha viszont nem tudnak megegyezni, akkor a forradalmi diktatúra pártja nevez ki mindenkit a tanácsba.

Egy titokzatos jelenséggel nem számol a hatalom: a médiafogyasztásra rászoktatott tömegek látszólag rendkívül igénytelenek, ám egy dolgot utálnak. Nem azt, hogy becsapják őket. Ezt abból lehet tudni, hogy kifejezetten azért tartanak fönn például televíziókat, mert szeretik, ha azok hazudnak nekik szinte minden műsorszámban. Ám azt nem tűrik, ha olyan médiumokban észlelik a hamisság hangjait, amelyeket azért tartanak fönn az adófillérekből, hogy mindig igazat mondjanak. Tovább nézik és hallgatják ezeket, de már azt figyelik, hogy miképpen csapják be őket, miként zombisodnak szégyenükben a képernyősök. 

A néző, a hallgató nem hülye: pontosan tudja, hogy azért kell megszerezni a médiumokat, mert hazudni akarnak neki. A forradalom első szakaszában talán igény van erre. A másodikban már egyre kevésbé. Ezzel nem számolnak azok a kádári világban szocializálódott szerencsétlenek, akik még mindig azt hiszik, hogy azé a hatalom, akié a média. Ez most nem igaz, csak az, hogy azé a média, akié a hatalom - meg a hatalom felelőssége.

 .

A katasztrófa harmadik hulláma

Katasztrófahelyzetben egy dolgot várok el mindenkitől, aki nem áldozat: katonai rendet. A katona nem fecseg, nem keres felelősöket, nem vizionál a jövőről, hanem végzi a dolgát: menti az embereket. És védi őket a katasztrófa lehetséges, következő hullámától. Erre való az állam. Minden képviselőjével. 

Az állam legbefolyásosabb embere, a miniszterelnök jól teszi, ha a helyszínen tájékozódik, ha személyesen intézkedik, hiszen határozottsága, kétségkívül meglevő karizmatikus ereje már önmagában is reményt ad a kétségbeejtő helyzetbe jutott embereknek: ez az ember minden hatalmát arra használja majd, hogy amennyire lehet, rendbe tegye az életüket.

Orbán Viktor a múlt héten államférfi módjára viselkedett, egészen bizonyos vagyok abban, hogy jelenléte jót tett az embereknek. Ahogy Pintér tábornok jelenléte is.

Gondolhatunk persze arra, hogy egy politikai vezető politikai célokra is használja az ilyen lehetőséget, de most legyünk annyira elegánsak, hogy ne gondoljuk erre. Annál is inkább, mert a katasztrófa politikai célokra való használatára ott volt a háttér: még csorgott a borzalmas lé, még műtétre vártak a súlyos sebesültek, még meg se találtak minden odaveszett embert, a jobboldali harsogók máris előkapták a Gyurcsány-kártyát. Hátha azzal ki lehet kaparni valami gesztenyét. Nyilván ki is lehet: azok, akik fejébe ezzel szöget ütöttek, aligha értesülnek arról, hogy a volt miniszterelnöknek nyilván semmi köze nincs az egészhez.

Orbán Viktor és környezete talán csak abban hibázott, hogy nem használta ki azt a lehetőségét, hogy a katonai rendnek megfelelően ilyenkor teljesen jogszerű az állam embereinek azt parancsolni, hogy csak többszörösen ellenőrzött, jóváhagyott híreket kapjanak az emberek. És alighanem az sem lett volna jogszerűtlen, ha a miniszterelnök személyesen kéri föl az ország összes “szakértőjét” és főleg politikusát, hogy csak valóban ellenőrzött adatokkal alátámasztott információkra építsék a véleményüket. Így talán elkerülhető lett volna a pánik fokozódása, így talán nem kellett volna megrémülnünk olyan adatoktól, miszerint súlyosan mérgező, sőt radioaktív iszapról van szó. Mintha nem lenne elegendő az, hogy az iszapos víz lúgtartalma önmagában elég a bőr lemarásához és az élet kipusztításához. Jó lenne, ha a kormány egyszer majd azt is tanulmányoztatná, hogy a kormányzati és “szakértői” hülyeségbeszédnek milyen következményei lettek ebben a katasztrófában.

Mondom, egészen addig elismeréssel figyeltem Orbán Viktor viselkedését, ameddig ki nem lépett abból szerepből, amely a végrehajtó hatalom vezetőjeként arra ad neki fölhatalmazást, hogy életeket mentsen és rendet teremtsen. Miután a szakértőktől azt hallotta, hogy itt nem természeti katasztrófáról van szó, méltányolandó személyes dühében azonnal megígérte, hogy a felelősök példás büntetést kapnak. Kapjanak is, természetesen, de azt is nagyon erősen nyomatékosítani kellett volna, hogy a miniszterelnök törvényes kötelessége nem csak az érthetően dühös emberek mentése, hanem az is, hogy gátat vessen a lincshangulatnak. Amúgy teljesen normális dolognak tekinthető, hogy a nép azonnal fölkoncolná a vezetőket - évezredek óta ez a szokás -, vagy legalább börtönbe vitetné őket, és teljes vagyonelkobzást követel. Ha ezt a hangulatot a tulajdonosok velőtrázóan cinikus nyilatkozattal tetézik, akkor pláne nincs mit csodálkozni az emberek elemi erejű fölháborodásán. De egy miniszterelnök nem építhet erre. (Orbán Viktor a vélt vagy valódi bűnösök miniszterelnöke is.) Neki az a dolga, hogy arra hívja föl a figyelmet, hogy a felelősség kérdése vélhetően nagyon bonyolult: annak kiderítése az igazságszolgáltatás feladata.

Ha csak egy pillanatra is, de bele kell élnie magát a tulajdonosok lelki állapotába. Szinte biztos, hogy komolyan hiszik a vétlenségüket. Talán abból indultak ki, hogy egy több évtizede baj nélkül működő rendszert vettek át, amikor a vállalatot privatizálták, ami azóta is kifogástalanul működött. Ezt nem csak ők figyeltették, hanem az állam, az illetékes hatóság is folyamatosan ellenőrizte, és az is úgy találta, hogy minden rendben van. Nagyonis elképzelhető, hogy mindenki minden előírást betartott, és az jön ki a vizsgálatokból, hogy senki semmiért nem felelős. Csak valami anyaghiba, vagy időjárási tényező. Ez persze nem ad majd magyarázatot arra, hogy miféle ország az, ahol millió köbméternyi égető töménységű lúgos zagyot lehet tárolni lakott falvak fölött, és nincs olyan második védelmi vonal, ami földrengés vagy más hatás esetén fölfogja vagy eltereli az áradatot. 

Orbán Viktor a következő hibát akkor követte el, amikor az egész ország tudomást szerzett arról - nem csak a tulajdonosoktól, hanem a szakszervezettől is -, hogy a termelés letiltása újabb, ezúttal humanitárius katasztrófával fenyeget, hiszen sokezer család megélhetése veszhet oda. Ebben a helyzetben neki nem az lett volna a dolga, hogy - megint a közhangulat hullámáról alábeszélve - a vezetők lecserélését ígéri, majd valami államosítást lebegtet, hanem az, hogy mindenáron és azonnal újraindíttassa a termelést - föltéve persze, hogy az nem veszedelmes.

Amikor aztán a miniszterelnök már odáig jutott, hogy “nem szokásos” felelősségre-vonást ígért, tudni lehetett, hogy kezdődik a bilincselős vezetgetés, hiszen ezt akarja a nép, és egy populista vezér ilyenkor nem várhat az igazságszolgáltatásra, személyesen fogalmaz meg elvárásokat. Ha nem így tenne, kiesne a szerepéből, amibe maga keverte magát.

Csak nehogy az legyen a vége, hogy egy gyilkos ipari katasztrófa után nem csak humanitárius csapást kapunk, hanem még egy jogi katasztrófát is. Egy olyan országban, ahol a jogba amúgy is naponta harap az önkény, félő, hogy rettenetes áron számolhatjuk majd föl az újabb és újabb hullámok hatásait.

 .

Kálmán László: A fasizmus legújabb történetéből

...megkockáztatom, hogy a Fidesz az elmúlt 15 évben mindvégig par excellence fasiszta párt volt. (...) A sokféle népszerű vagy jól eladható témában ugyanakkor a szájhősködés és a semmittevés jellemezte őket. Például a határon túl élő magyarok ügyében szimbolikus megnyilvánulásokon meg igazolványokon és egyes általuk kiszemelt szervezetek anyagi támogatásán kívül az égvilágon semmit sem tettek. Kövér László jól foglalta össze ennek a propagandisztikus kormányzásnak az alapeszméjét: nem az számít, hogy mit csinál egy politikai erő, hanem az, hogy az emberek mit gondolnak, mit csinál. >>>>>

 .

Kertész Ákos: Őfelsége ellenzéke

Orbán Viktor hazudott. Mint mindig. És igazi göbbelsi módon, nagyon hangosan és nagyon agresszíven, és ettől, mint Göbbelsnek is, neki is bedőlt a tömeg. És erre alapozta a taktikáját 2010-ig. Ettől lett Gyurcsány A HAZUG, a kormány "illegitim" és ezt Gyurcsány is, a kormány is lenyelte azon az alapon, hogy a kutya ugat, a karaván halad, kormányozni lehet, mert a parlamentben miénk a többség.
Egetverő baromság volt, de már mindegy. A két koalíciós párt, az ingatag többség akkor már a marakodással volt elfoglalva, vicsorogva tépték a koncot, mint a kóbor kutyák.
Az MSZP ma már csak azért járja a kamarillapolitika koreográfiájára a táncot, hogy egyedül maradjon az ellenzékben, és ez, a Fidesz hathatós támogatásával, még sikerülhet is.
Így lesz belőle Őfelsége ellenzéke. A Fidesznek cukorfalat. >>>>>

 .

Gonoszfigyelő: 2,5 millióért adta volna el kislányát az anya, aki úgy tudta, a szerveit akarják felhasználni

Ukrajnában tetten értek egy 28 éves nőt, aki 100 ezer hrivnyáért (2,5  millió forintért) akarta eladni kétéves kislányát - adta hírül vasárnap az UNIAN hírügynökség. A nőt még az sem érdekelte különösebben, ha gyerekét a vevő szervátültetés céljából vásárolja meg.

Egyszer Magyarországon is elkaptak egy emberpárt - a rendszerváltás környékén -, akik táskából árultak tízezer forintért egy csecsemőt Budapesten. Akkor bennem az merült föl, hogy kötelességem ilyenkor azonnal megvenni a csecsemőt. Hiszen ha én nem veszem meg, akkor eladhatják bárkinek, aki valamilyen gonosz célra használja föl. (Természetesen úgy gondoltam, hogy a következő kötelességem az, hogy beviszem a rendőrségre. Ahol persze azonnal le is tartóztathatnak emberkereskedelemért.) >>>>>

  .

Tudtad, hogy Budapesten 72 ezer lakás áll üresen? Ezekben a lakásokban ma hajléktalan emberek lakhatnának!

A Város Mindenkié csoport 2010. október 17-én, vasárnap sétát szervez a VI. és a VII. kerületben, hogy felhívjuk a figyelmet a kihasználatlanul álló lakásokra és ingatlanokra. A séta során bemutatunk néhány üresen álló épületet és ingatlant, tulajdoni hátterüket, és azt, hogyan lehetnének hasznosíthatóak szociális bérlakásként. >>>>>

 .

Hraskó Gábor álampolgári javaslata

Javaslom, hogy az új alkotmány preambuluma hivatkozzon a heliocentrikus világképre és az evolúcióelméletre, mint az emberi elme kiemelkedő szellemi teljesítményeire, amelyek jelentős szerepet játszottak az embernek a világegyetemben levő helyéről, szerepéről és felelősségéről alkotott képének kialakulásában. >>>>>

Jó nekem, rossz nekem

Összeszámoltam: a múlt héten nem volt olyan nap, amikor ne dolgoztam volna éjfélig. Az egész hétvégét munkával töltöttem. A legnyomorúságosabb a választások napja volt. Borzalmas dolog egy lefutott játszmát figyelni, azért, hogy hátha mégis lesz valami érdekes. Na: beleesett egy gyerek a szavazódobozba. Nem írok “urnát”, mert az nekem mást jelent, és oda ne essen gyerek. Valaki bedobott egy telefont, amiből a Gyurcsány-beszéd harsogott. Na, ez legalább egy történet. Van benne ötlet. Dolgozott rajta a tréfamester, sőt tán még kockáztatott is. 

Valahogy úgy esett, hogy mindenféle elnök voltam. Csodás fiatal kollégáknak átadtam a Dr. Szegő Tamás Alapítvány díjait. Aztán az a meglepetés ért, hogy hatóságilag kineveztek a Bálint György Újságíró Iskolába a fotóriporteri vizsgabizottság elnökévé. Egyszercsak jött egy levél, hogy akkor most ez van. Hívtam a MÚOSZt, hogy mi ez, hogyan lettem én az elnök. Mondták, hogy mindegy, ők örülnek. Ezért aztán elvállaltam. Nem baj, hogy nem értek a fotográfiához? Szeretem, de nem értek hozzá. Nem baj, nekem nem a szakmai, hanem a törvényességi felügyelet a dolgom.

Maga a vizsga rettenetes, EU-szabványos, ami azt jelenti, hogy tele van teljesen értelmezhetetlen és életszerűtlen kérdésekkel, viszont legalább ezerszer alá kell írnom a nevemet. Az viszont nagyon jó, hogy olyan emberekkel vizsgáztatok, mint például Teknős Miklós. Éppen a múlt héten kaptam meg Bächer Ivánnal közösen készített könyvüket. Az a címe, hogy Megyek Budára. Gyönyörű képekkel. 

Nagyon szeretem a fotográfusokat. Talán azért, mert nyilvánvalóan másképp látják a világot, mint én. Egy kis lyukon át, és van ebben valami varázslatos. Kipróbáltam: ha egy kis lyukon át nézegetek, akkor nagyon fontos dolgokat veszek észre. Kivéve azt az esetet, ha fényképezőn át nézem, mert akkor semmi fontosra nem lelek. Vagy ha mégis, akkor ezt nem tudom másokkal elhitetni. Ezért nem lettem fotográfus, csak olyan ember, aki őket is irigyli.

Nagy szerencsém is volt, mert olyanokkal dolgozhattam együtt, mint Féner Tamás vagy mondjuk Benkő Imre. Most is úgy vagyok, hogy hálás lehetek a sorsnak, mert Miklós mellett én tanulok, hiszen úgy kérdezi a vizsgázókat, hogy már abból is megint megértem, miképpen nézi egy fotóművész a világot. A világ egy ilyen osztályteremben persze fotósorozatokat jelent, képeket, és eléggé fölkavaró, hogy egyszercsak ott van előttünk egy csomó történet. Megdöbbentő, hogy én nem veszek észre bizonyos részleteket, nem értek meg fotográfusi szándékokat, például azt, hogy miért egy bizonyos pontra fokuszált a felvétel pillanatában, miért olyan a háttér, hova villantott a vaku. Érzem, ha valami rossz, vagy nem tökéletes, de Miklós részletesen el is magyarázza, hogy miért, és hogyan kellett volna másképp, hogyan lett volna történet a sorozatból, ha az egyik képet kihagyja, a másikat meg előre teszi a sorban... Nagyon szórakoztató dolog ez a vizsgáztatás, pláne, hogy semmi felelősségem, hiszen csak megfigyelő vagyok.

Egy másik hatóságtól is kaptam levelet. Azon gondolkoztam, hogy ha hinnék Istenben, elfogadnám-e azokat a csapásokat, amik érnek. Talán azzal , hogy csak próbára akar tenni, sőt a javamat akarja. Hosszú távú tervei vannak: ha majd egyszer megérik bennem egy regény a válságban megnyomorodó emberekről, teljesen hiteles leszek, hiszen akár a saját sorsomon is bemutathatom, mi történik azokkal, akik egyre beljebb csúsznak az adósságszakadékba. 

A devizahitelesek megsegítése most abban a szakaszban tart, hogy az APEH ír egy levelet a munkahelyemnek, hogy vonjanak le a fizetésemből félmillió forintot, mert annyival tartozom az államnak. Ami igaz. De az is, hogy leveleztem velük, kegyelmet, haladékot, megoldást kértem, amire azt a kifejezetten gúnyolódó választ kaptam, hogy akinek autója van, az ne kérincséljen. Mármint: egy tizenkét éves törött törpeautója. Hiába magyaráztam, hogy van fedezet a tartozásaimra, nyugodtan adhatnak haladékot, hogy abba bukok bele, hogy a régi lakásomat nem tudom eladni, miközben a másikra fölvett adósság terhei egyre növekednek, plusz a jövedelmek csökkennek. 

Pontosan tudják, hogy ha elkezdik vonni a tartozást, akkor én nem tudom fizetni a törlesztőrészleteket, tehát akár árverezés alá is kerülhetünk. Pontosan tudják, hogy nincs már olyan bank, amelyik áthidaló kölcsönt adna, hogy legalább a levonás időszakát túléljük. Nem számít. Az se, hogy azelőtt soha nem volt tartozásom. Az se, hogy egy két héten belül nem tudok bejárni a munkahelyemre se a kifogásolt luxusautómmal. Ami azt jelenti, hogy nem fogok termelni, nem lesz miből adóznom. Az se számít, hogy nem én tehetek a válságról, ebben a játszmában nem én voltam a legfelelőtlenebb - gondolom vonogatják a vállukat, hogy ők se. 

Az állam, ahelyett, hogy védene, vagy legalább segítene, maga lök az adósságcsapda mélyére. Ez biztosan valami terápia: ha majd minden elúszik, minden összeomlik, nem lesznek már olyan rémálmaim, mint hónapok óta, mert nem lesz már miről rémálmodni.

Munkát kell találni. Még egyet. Ez van. A legjobb talán valami házkörüli kerti munka lenne, mert azután nem kell adózgatni.

 .

Gonoszfigyelő: ameddig a sátántól félsz, csak bennem bízhatsz

A sátán arra jó, hogy amikor a falra festjük, a véglénységig cizelláljuk a jellemét. A falról nem lő vissza. >>>>>

 .

Gonoszfigyelő: hogyan öljünk vak embert

A látássérültek a „kihalás veszélyének” vannak kitéve azáltal, hogy sokuknak lejárt szavatosságú óvszert adnak el - olvasható a vakok érdekvédelmi szövetségének érvelése az afric.com-on.

Megint egy gonoszság, amit még álmomban sem tudtam volna kitalálni: "lejárt az óvszer, nem baj, majd jön valami hülye vak". >>>>>

 .

Hoffmann és a magyar gyerek

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár szerint a közeljövőben megalkotandó új nemzeti alaptanterv biztosítani fogja, hogy „egy magyar iskolában egy magyar gyerek a magyar és az egyetemes kultúrának az alapvető kincseivel szembesüljön”.

Elég sok gyerekem van, azért aztán elég sok tankönyvet nézegettem végig, de sose jutott eszembe, hogy a magyar gyerekeim nem a magyar és az egyetemes kultúra alapvető kincseivel szembesülnek. Hoffmann Rózsa szavai vagy teljesen üresek, vagy azt fedik, hogy "mostantól majd én mondom meg mi a magyar kultúrában a kincs, és miféle kincseket engedünk be az egyetemes kultúrából". Egyébként meg azt enged be, amit akar, mert úgyis én mondom meg a gyerekemnek, hogy mi a kincs és mi a gagyi. Előre mondom, hogy ha például a Wass Albert-féle giccsparádéval próbálkoznak, akkor minden egyes kötelező írását apró darabokra szedem, hogy gyerekeknek megmutassam, hogyan nem szabad írni. Nagyon jó lesz a fölfuvalkodott hólyagírás elemzésére. 

A kérdés persze az, hogy Hoffmann Rózsa azt is meg akarja-e határozni, hogy ki is lehet az a "magyar gyerek". Remélem, annyi ideje nem lesz, hogy ebbe is belekezdjen, bár az ilyen mélysütetű emberek kínjukban mindig eljutnak a lét nagy pótkérdéseihez.

 .

Gonoszfigyelő: nyúljuk le a jóembereket

Az iszapkatasztrófa károsultjaira hivatkozva megjelentek már csalók, szélhámosok is. Számlaszámot adnak meg az embereknek azzal a kéréssel, hogy arra küldjenek adományokat a károsultak megsegítésére.

Régebben az ilyeneket a helyszínen agyonlőtték.

 .

Javaslat

Andrassew David Igor: Enrico Di Franco (olasz) barátom felhívását szó szerint továbbítom:"Kedves Kormámy és katasztrofa védelem! legyen szíves a Devecseri gyerek,idősék,és nök az üres Balatoni szallodabán atmenetileg elküldeni!!!! nagyon szép és intelligens gesztús lenne! tisztelt üdvözöl enrico"


 .

Olvasnivaló: a választásokról

A változtatás ezért nyers hatalomérvényesítésnek minősíthető, amely az új politikai erők megjelenésének, illetve társadalmi hátterük megerősödésének megakadályozását, vagyis a későbbi esetleges riválisokkal szembeni megelőző csapást célozza. >>>>>

 .

Olvasnivaló: erős védelem

Döbbenetes, micsoda veszedelmeknek van kitéve a haza, és megnyugtató, hogy ennyire a helyén van a szívünk és a lelkünk: példamutatóan vezetjük ki a rettegett támadókat.  >>>>>

 .

vitéz S. ZS.

Arad után 161 évvel már nemcsak szabad, hanem egységes is a nemzet – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az aradi vértanúkra emlékezve a Fiumei úti sírkertben. 

 Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy vitéz Semjén Zsolt nem beszél igazat. Lehet ugyan, hogy látszólag egy egész ország egységes annak megítélésében, hogy ő alkalmas miniszterelnök-helyettesnek, ám én alkalmatlannak gondolom, és nevetségesnek találom, hogy egyáltalán bármilyen posztra vezetőként fölmerült a neve. Már csak azért is, mert olyan ember, aki azt képzeli, hogy ha minden nap elmondja, hogy a nemzet egységes, ettől mi el is hisszük, az vagy hülye, vagy minket néz hülyének. 

Önmagában az a múlt heti mondata, miszerint „az összes cigány nem lopott annyit, mint a két előző kormány” annyira botrányos, hogy Európa bármelyik más országában azonnal, a saját pártja mondatná le. Igaz, nincs pártja – legalábbis még soha, semmiféle megmérettetés nem bizonyította, hogy csakugyan létezik. És természetesen nem azért mondatnák le, mert az előző kormányokra tett cinikus megjegyzést.

Most állítólag hoz majd egy új egyháztörvényt, miszerint ezután nem száz, hanem tízezer ember kell ahhoz, hogy egy egyház bejegyeztessék – és ezt visszamenőlegesen is vizsgálják. Javasolnám ezt a pártokra is kiterjeszteni. Vélhetőleg az élszámolgató KDNP lenne a legnagyobb bukó.

 .

A fideszes Búbos Banka Kommandó lecsapott a vörösiszapra

Megjelent a Hócipő. Ilyeneket írok benne: "Az állam, a Nemzeti Bank és minden felelős engedett a bankoknak a hitelfelvevők jogainak csorbításában. Aki úri bánásmódot vár, az először köszönjön illedelmesen." És néha nézzetek be ide is: http://hocipo.hu/ De nem ám ugyanaz van benne, mint a papírújságban!

Nem hiszem el

Egyszerűen nem értem. Fölfoghatatlan, hogy Magyarországon létezhetett egy iszaptároló, amelyikben olyan anyagot tartottak, amelyik megégeti, megmarja az embert, megölhet minden életet, és csak úgy átszakadhat a gát. Az iszap falvakat önthet el, embereket gyilkol meg azonnal, vélhetően állatok és növények millióit pusztítja ki, folyókat tesz nedves sivataggá, évekre fertőz meg mindent, amin áthömpölyög. Ha az ember a tárolóról készült képet nézi, azonnal szembetűnő az égbekiáltó felelőtlenség.

Minden gát átszakadhat. Hogy ez most miképpen történhetett meg, azt megtudjuk a szakértőktől, akik nyilván vizsgálódnak majd. Mint ahogy más szakértők is vizsgálódtak, nem is olyan régen, és úgy látszik, teljesen biztonságosnak találták az építményt. Az új, immár igazságügyi vizsgálódók majd megmondják, ki volt a felelős. Lesz, aki börtönbe megy, lesz, aki másféle példás büntetést kap. És olyan is, aki kártérítést. De miféle kártérítés enyhítheti egy iszapba fulladt kisgyerek hiányát? 

Jó lenne, ha most az egyszer az igazságszolgáltatás teljes körű lenne, és föltárná azt is, hogy kik és mikor figyelmeztettek arra, hogy baj lehet, nagy baj. Mert csak azt nem hiszem el, hogy soha senki nem jelezte: ennyire veszélyes hulladékot nem lehet úgy gátak között tárolni, hogy ne legyen második és harmadik védelmi vonal. Képtelenség, hogy gátszakadás esetére ne épüljön olyan csatorna amelyik újabb gátak közé tereli a gyilkos iszapot. Vagy legalább egy tározó területre, ahol pusztít ugyan, de legalább nem emberlakta településeken. Nem hiszem el, hogy ne lehetett volna  legalább egy, falukat elkerülő csatornát építeni baj esetére. Nem hiszem el, hogy nem voltak olyan mérnökök, környezetvédők, vagy akár egyszerű józanul gondolkodó emberek, akik látták a veszélyt. 

Bizonyára mindenki emlékszik arra, amikor a ciános iszap egy erdélyi aranybánya ülepítőjének gátján átömölve pusztította végig a Tiszát. Égre-földre szórtuk az átkokat, balkánoztunk az öklünket rázva, kétségbeesésünkben. A balkániság most a Bakonyban gyilkolt.

 .

A kígyó bűvöletében

A baloldaliak és a liberálisok úgy várták ezt a választást, mint a kobra előtt megbabonázva reszkető nyúl. Néhány politikus ugyan emberfeletti munkával próbálta fölrázni az embereket, de sem hiteles alternatívát, sem karizmatikus személyiséget, sem esélyérzetet nem kaptak. A kígyó szeme erősebb volt, mint bármilyen más hatás.

Lezajlott hát a nálunk szokásos forradalom: Orbán Viktor bemondásra elhitette a néppel, hogy minden hatalom a szovjeteké és bevezette a diktatúrát. A választások előtti napokig ez többnyire abból állt, hogy az országló párt minden lehetséges pozíciót átvett, saját javára módosította a választási rendszert, és folyamatosan fenyegetőzött, amit és akit csak lehetett azt kriminalizálta. Ezt annyira hipnotikusan tette, hogy ahányszor csak disznóság derült ki a fideszes önkormányzatokról, politikusokról, nemhogy csökkent volna a népszerűségük, de még egy kicsit nőtt is. Ilyen a magyaros betyáros fülkeforradalom. Közben a rendszer odáig aljasult, hogy a közmédiumokat maga az Országos Választási Bizottság, majd a Legfölső Bíróság kötelezte rasszista, náci reklám sugárzására. A hatalom ezt hagyta, mert politikai érdeke a szélsőségesek kiszolgálása. A sunyi diktatúra csak úgy tartható fönn, ha a demokrácia még Orbánnál is ádázabb ellenfelei biztonságban érzik magukat. Az utolsó héten aztán az állampárt megmutatta, hogy nem viccel: miközben a saját lebukottai ügyeinek kivizsgálására ej ráér majd a választás után, addig egymás után gyanúsíttatta meg ügyészileg azokat, akik a Fidesz győzelemre is esélyes ellenfelei voltak. Ez egészen pontosan annyit jelent, hogy mostantól fogva tessék tudomásul venni: a politikai ellenfelekért bármikor jöhet a fekete autó. Azok, akik nem éltek az ötvenes években, megismerkednek a csengőfrász fogalmával, és azzal, hogy milyen dolog hidegverítékben úszni, ha az állam valamelyik ellenőrző szervétől érkezik invitáló levél.

Az önkormányzati választás a szépészeti kategóriába tartozó részeredményektől föggetlenül ezt a rendszert betonozta be. Hogy aztán a kígyó tekintete meddig babonázza a népet, azt majd meglátjuk. Az is lehet, hogy egyszer majd fölébred valaki és fölkiabálja a többieket is.

 .

Cigánybűnök - magyarhülyék

Kisnáci körökben elég erős fölháborodást keltettem azzal, hogy az Országos Választási Bizottságnak a Magyar Televíziót és a Magyar Rádiót rendreutasító határozata után gyalázatosnak neveztem azt, hogy ez a testület rá akarja kényszeríteni a közmédiumokat arra, hogy leadjanak egy olyan politikai reklámot, amelyben szerepel a “cigánybűnözés” kifejezés. Pláne az, hogy nácinak neveztem azt, aki használja ezt a kifejezést. A reagálók között akadt, aki engem veszélyesebb bűnözőnek talál, mint a cigányokat, egy másik meg lényegében arra bíztatja a jobbikosokat, hogy béreljenek föl cigányokat, akik betörnek hozzám, és zaklatják a gyerekeimet. Vagy az unokaöcséimet. Érdekes, hogy ezt milyen jól eltalálta: nem is olyan régen rabolta el egy cigány az unokaöcsém telefonját. 

Nagyon érdekes, hogy amikor a nácik úgy próbálják meghatározni a cigánybűnözést, hogy a cigányokra jellemző bűnféleséget sorolnak, mennyire kiürülnek az érvek. Pár napja néztem az egyik tévében cigány vezetők és a Jobbik rendvédelmi mit tudom én kicsodájának vitáját. A cigányok megkérték, hogy soroljon föl olyan bűnfajtákat, amelyek csak a cigányokra jellemzők. Ez a bármelyik hitleres filmben statisztaként kitűnően használható küllemű ember első helyre a gagyizást tette, mint rendkívül veszedelmes bűnféleséget. (A gagyizás az, amikor valaki rézből való ékszert akar arany gyanánt ránk tukmálni. Valóban veszedelmes ez, föltéve, hogy a sápadtarcú áldozatok annyira kapzsik, hogy nagyon olcsón szeretnének aranyhoz jutni, és annyira hülyék, hogy pont egy cigánytól vásárolnak a kapualjban.)

A következő veszedelmes bűncselekményt a jobbikos volt rendőr a késelést találta. Biztos nem figyelt, de például még az én gyerekkoromban is, - egy szigorú rendőrállamban - a késelés, a bicskázás az egyik legmagyarabb bűncselekménynek számított: búcsúk idején a zsebekből és a csizmaszárból gyakran csúsztak elő a kések, és öltek is rendesen. Biztos cigányok is használták ezeket, de kifejezetten magyarellenes megjegyzésnek találom, ha valaki önkényesen el akarja venni ezt a betyáros-legényes hungarikumot a népemtől. (Csak adalék gyanánt: nem is olyan régen Anglia hívta föl magára a figyelmet arra, hogy a kamaszok között elképesztően nagy számban terjed a késhalál. Divat lett kést viselni, és ha fegyvert hordunk magunknál, akkor az vitákban elő is kerül. Nyilván méltán beszélhetnénk angolbűnözésről a késelések tekintetében.)

A harmadik fő cigánybűnnek a zseblopást találta a szakértő - és ezzel be is fejezte a sorolást. Természetesen el kell ismerni, hogy számos cigány zsebtolvaj bukott már le az országban, de valamiért még a legelborultabb náciknak is meg kellene hallaniuk azt a hangot, amivel a rendőrök minden nagyobb ünnep idején fölhívják a figyelmünket: vigyázzunk a pénztárcánkra, mert sokezer külföldi zsebtolvaj lepte el a fővárost. Nyilván van ezek között számos cigány is, de ha szociológiai fölmérésbe kezdenénk, talán mégis az derülne ki, hogy ezek nagyon szegény kelet-európai családokból származó emberek. Sajnos a nagyon szegény kelet-európai családokban túl vannak reprezentálva a cigányok. Talán ebből kellene kiindulni - amint erre minden normális gondolkodó naponta hívja föl a figyelmet. A bűnözés soha nem a fajtára, hanem mindig a bűnöző társadalmi helyzetére jellemző.

A nepszava.hu fórumán valaki még az itt a piros-hol a pirost is fölveti, mint kifejezetten cigányokra jellemző tevékenységet. Ha utazna a világban, és járna piacokra, látná, hogy a világ minden táján dolgoznak ezek a szemfényvesztők a legteljesebb fajtakavalkádban. Az a legérdekesebb, hogy mindenki tudja: csalnak, sőt, alighanem azt is, hogyan, mégis megélnek. Azon kellene elgondolkozni, hogy ha ez a cigánybűnözés kategóriájába tartozik, akkor lehet-e magyarhülyeségnek nevezni azt, hogy minden piacon hagyjuk magunkat átverni. Ez amúgy a gagyizásra is vonatkozik.

Külön figyelmet érdemel ugyanennek a hozzászólónak az a megjegyzése, miszerint a kábel-, színesfém-, és akkumulátor-lopás is a cigánybűnözés jellemző terepe. Talán érdemes elgondolkozni azon, hogy kik veszik meg a - kétségtelenül gyakran - cigány elkövetőktől a fémeket. Biztos-e az, hogy ők keresik ezen a legtöbbet, vagy inkább azok a vállalkozások - beleértve az esetleg mégsem jellemzően cigány tulajdonban lévő kereskedő-hálókat, és talán a kohókat is - amelyekben tisztára mosott fém lesz az ellopott anyagokból. Nem arról van szó, hogy fehérgalléros gazemberek mélyszegénységben élő, sokszor önveszélyesen felelőtlen cigányokat használnak föl a meggazdagodásukhoz?

Az önigazoló fölsoroló még az erdők “tarvágását” említi, mint a súlyos cigánybűnt. Egyrészt az valóban igaz, hogy az életükért küzdő cigányok gyakran járnak erdőkbe fáért, másrészt, az általam ismert falusi szegény “magyarok” is gyakran kényszerülnek erre.  A dologban az igazi tanulság az, hogy ezt a tevékenységet régebben úgy tudták szabályozni az erdőgazdaságok, hogy mindenki jól járjon. Például lehetett kapni úgynevezett “batyujegyet”, ami arra jogosította föl a szegény embert, hogy az erdészek felügyelete mellett tüzelőt gyűjtsön az erdőben, vagy éppen az ártereken. Ez mindenkinek jó volt, hiszen így tulajdonképpen részt vettek az erdő tisztításában, rendbetételében - a munkabér maga a tüzelő volt. Ez jó példa arra, hogy ha a gyűlöletre és kirekesztésre szánt energiáink töredékét arra használnánk, hogy a szegény emberek munkaerejét - ismét - bevonjuk az erdők szakszerű fönntartásába, akkor nem csak a feszültségek oldódnának, hanem mindenki jól járna.

Van még egy jellemző hozzászólás, amit mindig elsütnek. Hogy sose látnak a cigányok autóin T jelzést, ami szerintük azt jelenti, hogy veszik a jogosítvány. Ha ez így lenne, akkor ki követné el a nagyobb bűnt: az a cigány, aki megveszi, vagy az a vizsgabiztos, aki eladja? Lehet, hogy a jogosítványárulás egy igazi magyarbűn?

(Horváth Dávid képe)

 .