A katasztrófa harmadik hulláma

Katasztrófahelyzetben egy dolgot várok el mindenkitől, aki nem áldozat: katonai rendet. A katona nem fecseg, nem keres felelősöket, nem vizionál a jövőről, hanem végzi a dolgát: menti az embereket. És védi őket a katasztrófa lehetséges, következő hullámától. Erre való az állam. Minden képviselőjével. 

Az állam legbefolyásosabb embere, a miniszterelnök jól teszi, ha a helyszínen tájékozódik, ha személyesen intézkedik, hiszen határozottsága, kétségkívül meglevő karizmatikus ereje már önmagában is reményt ad a kétségbeejtő helyzetbe jutott embereknek: ez az ember minden hatalmát arra használja majd, hogy amennyire lehet, rendbe tegye az életüket.

Orbán Viktor a múlt héten államférfi módjára viselkedett, egészen bizonyos vagyok abban, hogy jelenléte jót tett az embereknek. Ahogy Pintér tábornok jelenléte is.

Gondolhatunk persze arra, hogy egy politikai vezető politikai célokra is használja az ilyen lehetőséget, de most legyünk annyira elegánsak, hogy ne gondoljuk erre. Annál is inkább, mert a katasztrófa politikai célokra való használatára ott volt a háttér: még csorgott a borzalmas lé, még műtétre vártak a súlyos sebesültek, még meg se találtak minden odaveszett embert, a jobboldali harsogók máris előkapták a Gyurcsány-kártyát. Hátha azzal ki lehet kaparni valami gesztenyét. Nyilván ki is lehet: azok, akik fejébe ezzel szöget ütöttek, aligha értesülnek arról, hogy a volt miniszterelnöknek nyilván semmi köze nincs az egészhez.

Orbán Viktor és környezete talán csak abban hibázott, hogy nem használta ki azt a lehetőségét, hogy a katonai rendnek megfelelően ilyenkor teljesen jogszerű az állam embereinek azt parancsolni, hogy csak többszörösen ellenőrzött, jóváhagyott híreket kapjanak az emberek. És alighanem az sem lett volna jogszerűtlen, ha a miniszterelnök személyesen kéri föl az ország összes “szakértőjét” és főleg politikusát, hogy csak valóban ellenőrzött adatokkal alátámasztott információkra építsék a véleményüket. Így talán elkerülhető lett volna a pánik fokozódása, így talán nem kellett volna megrémülnünk olyan adatoktól, miszerint súlyosan mérgező, sőt radioaktív iszapról van szó. Mintha nem lenne elegendő az, hogy az iszapos víz lúgtartalma önmagában elég a bőr lemarásához és az élet kipusztításához. Jó lenne, ha a kormány egyszer majd azt is tanulmányoztatná, hogy a kormányzati és “szakértői” hülyeségbeszédnek milyen következményei lettek ebben a katasztrófában.

Mondom, egészen addig elismeréssel figyeltem Orbán Viktor viselkedését, ameddig ki nem lépett abból szerepből, amely a végrehajtó hatalom vezetőjeként arra ad neki fölhatalmazást, hogy életeket mentsen és rendet teremtsen. Miután a szakértőktől azt hallotta, hogy itt nem természeti katasztrófáról van szó, méltányolandó személyes dühében azonnal megígérte, hogy a felelősök példás büntetést kapnak. Kapjanak is, természetesen, de azt is nagyon erősen nyomatékosítani kellett volna, hogy a miniszterelnök törvényes kötelessége nem csak az érthetően dühös emberek mentése, hanem az is, hogy gátat vessen a lincshangulatnak. Amúgy teljesen normális dolognak tekinthető, hogy a nép azonnal fölkoncolná a vezetőket - évezredek óta ez a szokás -, vagy legalább börtönbe vitetné őket, és teljes vagyonelkobzást követel. Ha ezt a hangulatot a tulajdonosok velőtrázóan cinikus nyilatkozattal tetézik, akkor pláne nincs mit csodálkozni az emberek elemi erejű fölháborodásán. De egy miniszterelnök nem építhet erre. (Orbán Viktor a vélt vagy valódi bűnösök miniszterelnöke is.) Neki az a dolga, hogy arra hívja föl a figyelmet, hogy a felelősség kérdése vélhetően nagyon bonyolult: annak kiderítése az igazságszolgáltatás feladata.

Ha csak egy pillanatra is, de bele kell élnie magát a tulajdonosok lelki állapotába. Szinte biztos, hogy komolyan hiszik a vétlenségüket. Talán abból indultak ki, hogy egy több évtizede baj nélkül működő rendszert vettek át, amikor a vállalatot privatizálták, ami azóta is kifogástalanul működött. Ezt nem csak ők figyeltették, hanem az állam, az illetékes hatóság is folyamatosan ellenőrizte, és az is úgy találta, hogy minden rendben van. Nagyonis elképzelhető, hogy mindenki minden előírást betartott, és az jön ki a vizsgálatokból, hogy senki semmiért nem felelős. Csak valami anyaghiba, vagy időjárási tényező. Ez persze nem ad majd magyarázatot arra, hogy miféle ország az, ahol millió köbméternyi égető töménységű lúgos zagyot lehet tárolni lakott falvak fölött, és nincs olyan második védelmi vonal, ami földrengés vagy más hatás esetén fölfogja vagy eltereli az áradatot. 

Orbán Viktor a következő hibát akkor követte el, amikor az egész ország tudomást szerzett arról - nem csak a tulajdonosoktól, hanem a szakszervezettől is -, hogy a termelés letiltása újabb, ezúttal humanitárius katasztrófával fenyeget, hiszen sokezer család megélhetése veszhet oda. Ebben a helyzetben neki nem az lett volna a dolga, hogy - megint a közhangulat hullámáról alábeszélve - a vezetők lecserélését ígéri, majd valami államosítást lebegtet, hanem az, hogy mindenáron és azonnal újraindíttassa a termelést - föltéve persze, hogy az nem veszedelmes.

Amikor aztán a miniszterelnök már odáig jutott, hogy “nem szokásos” felelősségre-vonást ígért, tudni lehetett, hogy kezdődik a bilincselős vezetgetés, hiszen ezt akarja a nép, és egy populista vezér ilyenkor nem várhat az igazságszolgáltatásra, személyesen fogalmaz meg elvárásokat. Ha nem így tenne, kiesne a szerepéből, amibe maga keverte magát.

Csak nehogy az legyen a vége, hogy egy gyilkos ipari katasztrófa után nem csak humanitárius csapást kapunk, hanem még egy jogi katasztrófát is. Egy olyan országban, ahol a jogba amúgy is naponta harap az önkény, félő, hogy rettenetes áron számolhatjuk majd föl az újabb és újabb hullámok hatásait.

 .