Arad után 161 évvel már nemcsak szabad, hanem egységes is a nemzet – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az aradi vértanúkra emlékezve a Fiumei úti sírkertben.
Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy vitéz Semjén Zsolt nem beszél igazat. Lehet ugyan, hogy látszólag egy egész ország egységes annak megítélésében, hogy ő alkalmas miniszterelnök-helyettesnek, ám én alkalmatlannak gondolom, és nevetségesnek találom, hogy egyáltalán bármilyen posztra vezetőként fölmerült a neve. Már csak azért is, mert olyan ember, aki azt képzeli, hogy ha minden nap elmondja, hogy a nemzet egységes, ettől mi el is hisszük, az vagy hülye, vagy minket néz hülyének.
Önmagában az a múlt heti mondata, miszerint „az összes cigány nem lopott annyit, mint a két előző kormány” annyira botrányos, hogy Európa bármelyik más országában azonnal, a saját pártja mondatná le. Igaz, nincs pártja – legalábbis még soha, semmiféle megmérettetés nem bizonyította, hogy csakugyan létezik. És természetesen nem azért mondatnák le, mert az előző kormányokra tett cinikus megjegyzést.
Most állítólag hoz majd egy új egyháztörvényt, miszerint ezután nem száz, hanem tízezer ember kell ahhoz, hogy egy egyház bejegyeztessék – és ezt visszamenőlegesen is vizsgálják. Javasolnám ezt a pártokra is kiterjeszteni. Vélhetőleg az élszámolgató KDNP lenne a legnagyobb bukó.
.
Semjén eme kijelentése, pontosabban annak következmények nélkül maradása annyira abszurd még ebben az országban is, hogy azt kell feltételeznem, mondatát csak rosszul fogalmazta meg, azt akarta mondani, hogy nincs is "cigánybűnözés", ezt külön is igazolja, hogy még az erős ellenzéki jelenléttel bíró országgyűlések által szigorúan ellenőrzött és elszámoltatott korábbi kormányok is többet tudtak magukévá tenni.
VálaszTörlésNyilván nem ezt mondta. Ha most kifordulok magamból és azt mondom, hogy rohadjon meg, az vajon következmények nélkül marad?