csütörtök, október 28, 2010

Talán, ha

Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke részben azért nyújtotta be lemondását, mert a Fidesz alkotmánybíróság elleni lépése "nem felel meg jogi ízlésének". Legalábbis ezt tette az első helyre a lemondás okait sorolva.
Szerinte ezzel akár az is előfordulhat, hogy ha egy olyan bírósági döntés születik, amely "valamilyen módon nem tetszik az érintetteknek", a jogszabályok módosításával ezt a döntést később majd befolyásolni lehet. Mint mondta: ez a jogállam "elég kockázatos felfogását" jelenti.
A Fidesz napról-napra, lépésről-lépésre számolja föl a demokráciát. Azzal, ha a parlamenttel megszavaztat egy olyan törvényt, ami arról szól, hogy ő nem értett egyet egy alkotmánybírósági döntéssel, ezért az alkotmánybíróság hatáskörét csökkenti, hogy ilyesmi máskor ne fordulhasson elő, gyakorlatilag bevezeti a diktatúrát. Eddig lehetett arról diskurálni, hogy Orbán diktátor-e avagy sem, még nem, vagy nem is annyira. Most már nincs mit beszélni erről. 
Amit most az alkotmánybírósággal készül tenni, az olyan fordulópont, amit tüntetésekkel, parlamenti javaslatokkal, úgynevezett civil eszközökkel már nem lehet megakadályozni. A kétharmadosok és szavazóik lelkiismerete nem működik. Hagytuk, hogy így legyen, és nincs békés eszközünk, amivel az önkényt visszaszoríthatjuk. Békétlen eszközöket pedig nem akarunk, mert európaiak vagyunk. Összefogni nincs kivel, hiszen még magunkkal sem tudunk addig, amíg az az elsődleges szempont, hogy “csak akkor megyek, ha a másik nincs ott”. Szégyen ez, talán egyszer majd kigyógyulunk, de már most is késő.
Talán az alkotmánybíróság, a legfőbb törvényőr segíthet. Talán, ha a Fidesz törvényének parlamenti elfogadása után minden alkotmánybíró föláll, és lemond. Arra való hivatkozással, hogy a jogállam megszűntetésében nem lehetnek cinkosok. Talán ebből Orbán is meg a népe is megértené végre, hogy nagy baj van, az állam szétesett, ezután a kormányzás akkor is törvénytelen, ha amúgy törvényes. Talán ez egy világra szóló figyelmeztetés lenne, méltó azokhoz, akik a jogállam őrzésére esküdtek.
Nem kell félni. Orbán egyet se találna, aki a helyükre merne ülni. Van nagyobb erő, mint a züllött hatalom.

 .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése