Orbánt a Blahára!

Aki látta az ételosztásra várók kilométeres sorát a Blaha Lujza téren - vagy az arról készült képeket a az interneten - annak aligha lehetett tökéletes, felhőtlen karácsonya. A tisztességes ember megretten, megrémül, ha ennyire nyilvánvalóan, kendőzetlenül tárul a szeme elé az, amiről persze mindigis tudott, csak nem hitte el, nem akarta elhinni: ekkora a nyomor Magyarországon. Ez nem statisztikai számítgatás, nem becslés: bizony ezrek és ezrek állnak sorban egy tál meleg ételért. És ez csak a felszín: más kerületekben és más városokban is állnak a sorok. A becsületesebb tévések beszámoltak erről. Szembe kell nézni már fiatal, jóarcú emberekkel is, akik belemondják a kamerába, a szemünkbe: azért jöttek, mert éheznek.

A rendes polgárember, aki már azt is nehezen dolgozta föl, hogy idén - megint - kevesebbet köthetett a családjára, ilyenkor elszomorodik. A jobbak azon is elgondolkodnak, hogy miképpen juthattunk idáig. A mégjobbak azon is, hogy ő maguk, személyesen miért felelősek ezért.

És azon is, hogy, ha ez így megy tovább, mi lesz jövőre. Meg azután. Mert azt azért tisztázni kell, hogy ha Orbán, aki fontos feladatának tekintette a szegényeket istápoló kisegyházak eltiprását, ki meri jelenteni az ünnepek alkalmából, hogy jövőre már az emberek azt mondhatják, hogy „igen, megérte Magyarország mélyreható átalakítása” - ha valamilyen csoda folytán január elsején egy rendezett ellenzéknek, netán egy óriáskoalíciónak  adná át a hatalmat, akkor is legalább négy év kellene ahhoz, hogy a gazdaság csakugyan érezhető növekedésnek induljon. Addig szembe kell néznünk: egyre többen állnak majd a sorokban. És azzal is, hogy bármikor közöttük találhatjuk magunkat.

Csak abban lehetünk biztosak, hogy a felelősöket a környéken sem láthatjuk soha. Pedig most lenne itt az ideje, hogy egy szép szokást vezessünk be. Követeljük a mindenkori országvezetőktől: álljanak be szépen minden karácsonykor pár órára ételt osztani a Blahára! Ott nézzen a szemekbe Orbán és Matolcsy. Ott próbáljanak halandzsázni Magyarország hallatlan sikertörténetéről.

 .

Olvasóink szeretete

Egy kedves levelezőnk azt kérdezte tőlem, hogy mit üzennék a Népszava olvasóinak az ünnepek alkalmából. Azt válaszoltam neki, hogy "de ki vagyok én, hogy azon felül kitüntetett üzeneteket küldjek, amiket egyébként is üzengetek az írásaimban?”.

Ami a Népszava olvasóit illeti, köszönet illeti őket, mert kitartottak mellettünk, sőt - bizonyos értelemben - a legsikeresebb napilap-szerkesztőséggé tettek minket. Hiszen a mai lappiaci-, lapterjesztési- és általános anyagi körülmények között óriási eredmény az is, ha nem csökken jelentősen egy politikai napilap olvasóinak száma, sőt még újak is érkeznek. Mindezt annak dacára, hogy minden olvasó számára nyilvánvaló, hogy rettenetes évünk volt, folyamatosan anyagi csapdák között vergődtünk, aminek következtében szerzők hagytak el minket, és az elviselhető minimum alá csökkent a munkatársak száma. 

Sokszor magam sem értettem, mi viszi előre mégis a Népszavát. 

Talán mégiscsak elképesztő éltető ereje lehet a sajtószabadság eszméjének. Talán ebből táplálkozik ez a munkává, áldozattá átlényegülő erő, ami például a Klubrádiót is képes fönntartani, vagy éppen az egy éve a Kunigunda utcában élteti a demonstrálókat. 

Azt szoktam mondogatni, öntelten, hogy nincs nagyobb megtiszteltetés egy újságíró, egy szerkesztőség életében, mint amikor nyíltan harcolhat egy diktatúra ellen. De talán még nagyobb megtiszteltetés, ha ebben sokezren mindig érezhető szeretettel támogatják is.

 .

Legalább

Úgy néz ki, hogy - talán kellő érdeklődés hiányában - megint elmaradt a világvége. Persze utólag majd mindenki azt mondja, hogy ő tudta, biztos volt benne, hogy hülyeség az egész. Azok is, akik a kijelöltnek híresztelt helyekre gyülekeztek, azok is, akik túlélőcsomagokat vásároltak, és azok is, akik bunkerekben ücsörögtek egész nap. Ja, és pláne azok, akik ebből a lassan menetrendszerűnek, vagyis állandónak mondható megsemmisülés-félelemből üzletet csináltak. 

A szociálpszichológia tartozik nekünk egy alapos vizsgálattal, és egy közérthető, afféle tanácsadós tanulmánnyal arról, hogy mi az oka ennek a jelenségnek, és mit tegyünk azokkal, akik a környezetünkben kissé beborulnak.

Na, ennek most a cirkusznak egy-két évre vége, lehet hamar szaladni karácsonyfáért - kéretik környezet-tudatosan, mert a világvége elmaradásának az a súlyos következménye, hogy óvnunk kell a világot. Aki merő óvatosságból elhalasztotta az ajándékvásárlást, annak van még egy napja. És ne feledkezzünk meg legalább egy pillantást, egy esemest, mégis inkább legalább telefonon egy pár jó szót vetni azokra, akikről tudjuk, hogy nehezen élik majd túl a következő napokat.

Nem azt mondom, hogy a karácsonyra való tekintettel mindenkit szeressünk, de legalább figyeljünk egy kicsit azokra, akiket akár szerethetnénk is.

.

Bip bip bip

A szerkesztői munka tele van aknákkal, amelyekre évente egyszer-kétszer akkor is rálépünk, ha állandóan aknakeresővel járunk, esőben sem esernyőt veszünk magunkhoz, hanem egy hosszú nyélre szerelt tányérfélével közlekedünk, amit nem a fejünk fölé tartunk, hanem magunk elé, és óvatosan söprögetünk vele, hátha megszólal, hogy bip bip bip. 

A héten beszerkesztettem egy írást, amelyik a “Fekete Akadémia” elnökének naplójáról szól. Később kiderült, hogy a napló hamisítvány, mégpedig a zseniális fajtából. 

A szerző, aki nem a már az interneten fölnőtt generáció tagja, nem vette ezt észre. (Még nem mindenki szokott ahhoz hozzá, hogy a szinte tökéletes hamisítvány az internetes gúnykultúra elfogadott eszköze lett.) Mentségére: a blog írója mindent meg is tesz azért, hogy a gyanútlan olvasó így járjon. De ez természetesen nem menti a szerkesztőt. Ilyenkor az a kötelességem, hogy magamra vállaljam a felelősséget és elnézést kérjek, mindenek előtt Fekete Györgytől.

Nem mentségképpen, de hogy mennyire kell vigyázni, arra jellemző, hogy a héten komoly tévéhíradókban láttunk egy filmet: egy piknikfélén egy sas fölkap egy kisfiút, majd elejti. Még akkor is valódiként vetíttették, amikor már kiderült, hogy amerikai diákok hamisítványáról van szó. A sas is meg a gyerek is zseniális digitális alkotás.

Ez legföljebb arra ad reményt, hogy most majd a világvége arról szól, hogy kiderül: az egész nagy határ életünk egy rossz digitális tréfa volt.

.

Orbánon röhögnek

Reggel négy gimnazista társaságában hallgattam a Klubrádióból harsogó Orbán Viktort, aki csekély jövőbe látó képességről tanúbizonyságot téve arról szónokolt - persze még a Gyurcsány-kormány ellen - fölötte fönnhangon, hogy mekkora disznóság a tandíj, hogyan teszi tönkre a családokat, a fiatalok jövőjét, meg persze azt is, hogy ő se jutott volna diplomához, ha akkoriban, amikor ő tanult, lett volna tandíj.

A gyerekek hahotáztak, henteregtek a röhögéstől, és nem is írom le miket mondtak róla, mert nem illik pironkodtató szavakat újságpapírra vetni.

Rettenetes fegyver a magnetofon, borzalmas dolog, hogy vannak, akik megőrzik a hangfelvételeket. Rettenetes, öngyilkos fegyver, mert egyetlen mondatnyi kommentár sem kell, elég csak bejátszani, mit mondott a politikus, és gyakorlatilag azonnal elveszíti a hitelét, akár egy egész generáció előtt.

És ez még a kisebbik baj, mert van úgy, hogy az már régen elfogyott. De azt megélni, hogy úgy röhögnek a gyerekek egy miniszterelnökön, hogy a könnyük potyog... Ez már az országra nézve is méltatlan.

Kicsit meg is sajnáltam szegény Orbán Viktort. Ennél azért emberhez méltóbb módon is kezdhette volna a végjáték újabb szakaszát.

 .

A paraszt csapdája

Néha úgy alakul, hogy a hatalom lesöpri a padlásokat. Lehet ezt indokolni is: a hadsereget etetni kell, a városi népséget meg kell menteni az éhínségtől, meg kell törni a parasztok ellenállását, mert túl nagy a pofájuk. 

Ilyenkor a megaláztatás sokkja után keletkezik egy nagy dilemma: amit meghagytak és amit sikerült eldugdosni, azt megegyük, mert túl kell élni a telet, vagy sanyargassuk magunkat a végsőkig: hiszen akár csontsoványan is, de tavasszal újra kell vetni, különben a jövő télen akkor is éhen veszünk, ha a hatalomnak már nincs mit lesöpörni.

Ez a paraszt csapdája.

Ma már persze a hatalom nem csak a parasztokat sanyargatja, de most is a leggyengébbeket: a rokkantakat, a betegeket, a munkanélkülieket, a nyugdíjasokat, vagyis az olyan népségeket, amelyek nem tudnak ellenállni.Vagy tudnának, de nem mernek, vagy mernének, de nem tudják, hogyan kell.

Az eléggé ritka, hogy jön egy uralkodó, vagy pártfőtitkár, esetleg megválasztott miniszterelnök, és azt mondja, hogy azért kell lesöpörni, mert kell a gazdagoknak, hogy még gazdagabbak legyenek. Semmi más indok nincs. 

És mivel nincs, nincsenek is érvek, például az olyan gyerekek ellen, akiket a jövő fölzabálására akarnak kényszeríteni, de ezt nem szeretnék, és visszabeszélnek, sőt kiröhögik. A hatalom összezavarodik és zavarában még nagyobb zavart okoz. Végül összeomlik. Előbb erkölcsileg. Ez van most.

 .

Orbán erre?

Ha egy kicsi magánvállalatot úgy irányítanának bárhol a világon, de még félázsiában is, ahogy Magyarországot Orbán és forradalmi élcsapata, akkor a tulajdonos, vagy tulajdonosok úgy rúgnák ki, hogy lába nem érné a földet. Ennek fölismerésére mi, tulajdonosok még nem vagyunk maradéktalanul fölkészülve, pedig a tandíj-cirkusz semmi mást nem mutat, mint azt, amit már eléggé régóta pontosan tudunk: a kormányzás - a hatalomragadozást leszámítva -  többnyire ötletelés-alapú. Nyoma nincs hatástanulmánynak, háttérszámításnak, vitának, lobog, tobzódik a hülyeség, amit másképp fülkeforradalomnak, megint másképp unortodoxiának mondunk.

Így aztán ez az egész kezd úgy kinézni, mintha lenne egy ember, aki megkaparintotta a hatalmat, és semmi más nem okozna neki boldogságot, csak az, ha jól kibabrálhat mindenkivel, minden réteggel, amelyik eszébe jut. Dögöljenek meg a tanárok, aztán a végstádiumos rákos betegek, aztán a diákok, pláne ha prolik és parasztok.

Az eeemútnyócévben vagy ezerszer jöttek azzal a fideszesek, hogy dehát a szocialisták és pláne Gyurcsány “nem is erre kapott felhatalmazást a választóktól!”

És Orbán erre?

 .

Az unikornis hiányáról

A héten járt egy jó kis történet az interneten. Egy kicsi film. Azon az látható, hogy egy aluljáróban két magyar rendőr hoz egy cipősdobozt egy, az aluljáró padlóján ülő hajléktalannak. Kinyitják, és cipő van benne. A hajléktalan a lábára veszi.

Ennyi. Sokan voltunk, akik nagy-nagy örömmel vették ezt, lelkesen osztottuk meg a filmet az ismerőseinkkel, és javasoltuk, hogy kapjanak valami kis elismerést a rendőrök. Mert ilyen rendőröket szeretnénk.

Hamar kiderült, mert tele vagyunk szemfüles magánnyomozókkal, hogy pár hete Amerikában is adtak egy cipőt egy mezítlábas hajléktalannak, azt is lefilmezték, az is fölkerült az internetre, és csak azt utánozták a mi rendőreink. Vagyis nem jár nekik semmiféle elismerés. Hiszen csak utánzók.

Mondjuk, én már azt se értettem, hogy miért nem jár elismerés annak, aki más példájából tanulva lesz jó ember.

Na aztán az derült ki, hogy az amerikai mezítlábas valójában gazdag ember, aki csak afféle bolondériából hajléktalankodik és mezítlábaskodik.

Hanem akkor a magyar rendőrök jótékonyságáról meg azt kellett megtudnunk, hogy nem is ők vették a cipőt, hanem egy hölgy sajnálta meg a hajléktalant. A cipőt csak odavitték neki a rendőrök. És még az is kiderült, hogy azóta azt a cipőt már el is lopták a hajléktalantól.

Na erre jöttek a megjegyzések, hogy tessék, ez van, itt minden hamis, nem is jó emberek a rendőrök, nincsenek is jó emberek. “Nem örülök, hogy csalódhattam, de sajnos unikornisok nem léteznek” - írta az egyik ismerősöm a Facebookon.

És az a nő, aki megvette azt a cipőt? Aki odaadta  a rendőröknek? Valaki, valami unikornis-féle mégiscsak jó ember volt ebben a történetben. Valakiben mégiscsak él az úgynevezett szolidaritás. Együttérzés. Irgalom.

Nem úgy, mint azokban a fideszes vezetőkben, akik teljesen tanácstalanul állnak egy jelenség előtt: olyan egyetemisták tüntetnek az új keretszámok miatt, akiket a kormány rendelkezése már nem is érint. Egyszerűen nem értik, hogy az emberek néha nem csak magukért mennek az utcára, hanem a testvéreikért, a barátaikért, vagy csak úgy, azokért, akik még náluk is kiszolgáltatottabbak.

Nem értik. Azok az emberek, aki valamiért azt képzelik, hogy az úgynevezett fülkeforradalom arra jogosította föl őket, hogy mindenkitől elvegyék azt, ami elvehető, vagy még azt is, ami nem. Tízezrével nyomorították meg a rokkantakat, a segélyre szorulókat, a beteg gyereküket ápolókat, sorolhatnám estig, kikkel miket műveltek. És nagyon jól számoltak: senki nem állt ki a mások érdekeiért. Egy egész nép hagyta és hagyja, hogy a szó szoros értelmében a legmélyebb nyomorúságba, vagy akár a halálba küldjenek emberek tízezreit. Talán mindenki emlékszik, arra a szégyenre, amikor a kerekesszékesek a legrekkenőbb hőségben próbáltak a Hősök terén demonstrálni, és hiába várták egy kétmilliós város együttérzését. Az volt szánalmas magyar társadalmi összetartozás egyik mélypontja.

Most aztán van nagy csodálkozás, hogy nahát, mégis vannak, akik másokért tüntetnek.

Az igazi baj, hogy miközben teljes joggal háborodik föl egy egész ország azon, amit a hatalom a diákokkal művel, szinte észre se vesszük, hogy ezen a héten elértünk oda, ahova alighanem Európában még senki: a hatalom azt tervezi, hogy egynémely áttételes rákban szenvedő betegek nem kaphatnak meg drága gyógyszereket, mert ezen valami kétmilliárdot lehet spórolni, évente. Vagyis annyit, amennyit a kormány bármikor kiad, mondjuk intézetekbe tömörülő fideszbaráti társaságok jólétére, vagy éppen kedvenc sport támogatására.

Hogy pontosan fogalmazzak: a magyar keresztény nemzeti Orbán-Semjén-kormány azt tervezi, hogy spórolásból bevezeti a passzív eutanáziát, hagyja meghalni azokat az embereket, akik még hónapokig, évekig élhetnének. És nincs a nép az utcán! Még mindig nem képesek fölfogni az emberek, hogy ha ez megtörténhet, akkor már bármi megtörténhet. És ez a dolog velük történik majd, személyesen, mert szinte nincs olyan család, ahol ne fordulna elő a rák valamilyen formája.

Mielőtt a jogvédők ebben gyalázatos ügyben az Unióhoz fordulnak, jó lenne ha kikérnék Őszentsége XVI. Benedek állásfoglalását és szembesítenék vele az avatott teológus-szociológus Semjén Zsoltot. Mert talán nem tudja, hogy az egyház kategorikusan tiltja az eutanáziát.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 6:34-től)

 .

Rés Bisztro, kedden este hatkor

Mostanában az az örvendetes megfigyelésem, hogy egyre több olyan üzenetet kapok, amelyben olvasóim vagy éppen hallgatóim arról érdeklődnek, hogy hol lehet találkozni, beszélgetni velem. Sajnos egyre kevesebb időm van a személyes találkozásokra. De bánt, hogy vissza kell utasítanom jó emberek kéréseit. Ezért most elhatároztam, hogy keresek a városban egy olyan helyet, ahol alkalmakként eltöltök egy-két órát. Aki eljön, azzal szívesen beszélgetek, megpróbálok kérdésekre válaszolni, ha pedig valaki azt kéri, fölolvasok az írásaimból. Ha igény van rá, meghívok másokat is egy kis beszélgetésre. Írókat, költőket, újságírókat, politikusokat, vagyis bárkit, aki iránt érdeklődés mutatkozik.

December 11-én, kedden, délután hatkor a Rés-bistroban leszek. (Kazinczy utca 52/c)

 .

Csak nehogy föltámadjon Jézus!

Hans Memling:
Áldást osztó Jézus

Nem véletlen ám, hogy Matolcsy miniszter új megszorításokat rendelt el, hogy a Kossuth téren elkezdődjön végre az áskálódás: titkos terv van arra, hogy a tér alatt katakombák épülnek, hogy az újkeresztényeknek legyen hova bujkálniuk, ha úgy adódik.

Mert üldözik őket. Ez most derült ki, de csak abból, hogy a HVG szóvá tette: Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes disszertációjában kicsit schmittpálos jelek bukkantak elő. Szó szerinti egyezések, forrásjelölés-hiányok. Na erre a parlamentben elkezdődött ugyanaz, mint Schmitt Pál esetében: szó nincsen plágiumról, hanem egyenesen keresztényüldözésről. 

Ismerem ezt a trükköt: amikor megjelent Tőkés Lászlóról szóló könyvem, pártjának központi bizottsága azonnal kiadott egy dörgedelmet: a könyv - amit akkor még nem is olvashattak - a az erdélyi magyarok elleni támadás. Ahogy Tőkés Erdély népének megtestesülése, úgy Semjén a hazai keresztényeké.

De jogos ám az üldözési mánia. Föltéve, hogy a keresztényeket azonosítjuk a párttal, és az üldözés helyett inkább közutálatról beszélünk. Egy mérhetetlenül népszerű pártról van szó. Mérhetetlensége abban nyilvánul meg, hogy a közvélemény-kutatások nemigen tudnak híveket kimutatni. Mert a népek annyira ostobák, hogy nem veszik észre: ez a párt maga a valóságos újkereszténység, ami az orbánista-matolcsysta tündérmesés gazdaságpolitikához hasonlóan hamarosan futótűzként terjed majd az egész rohadt világ romjain.

A tudomány egyszer majd kideríti, hogy valamikor a XXI. század legelején Semjén Zsolt, a kiváló teológus - pláne szociológus is - körbenézett Magyarországon, és megvilágosodott: az a krisztusi tanítás a felebarátok szeretetéről nem jött be. 2000 év volt rá, sajnáljuk, nincs több idő az új világrend kezdete előtt. Csak úgy lehet valamit kezdeni vele, ha meghatározzuk, ki a felebarátunk és ki nem. Például a párt tagjai felebarátaink,  a fideszesek is, azok a vallásos emberek is, akik ha nem is élnek úgy, mint ahogy mi előírjuk, legalább bólogatnak. Mindenki más ellenség. Azok pedig Isten akaratából dögöljenek meg. Az akaratot majd mi közvetítjük.

Ebből aztán az lett, hogy a fülkeforradalom hullámán magasba emelkedő újkeresztények a fideszesekkel együtt perverz örömmel vették el a legszegényebbektől azt, amit a leggazdagabb felebarátoknak adtak ajándékba. Boldogan rugdalták ki a rokkant státuszból azokat is, akik járni se tudtak, nemhogy dolgozni. Végignézték, ahogy afrikai létszintre süllyedtek a cigányok, aztán azok is, akik egyáltalán nem cigányok. Kitalálták, hogy dögöljön vagy legalább nyomorodjon meg az a nő, akinek nincs szerencséje, mert a betiltott abortusztablettázás helyett kikaparják - ebből majd tanulnak a többi parázna némberek. Amikor a családi erőszakról volt szó, akkor is azt találták a legjobb ellenszernek, ha a nők minél többet szülnek. Nyilván Semjén szociológus nem értesült még arról, hogy Magyarországon tucatszám verik agyon az asszonyokat, és nemigen lehet összefüggést kimutatni a gyerekszámmal. Ha már a halál: a mi újkeresztényeink arra képtelenek voltak, hogy összeszedjék a magyar keresztényeket, és valami figyelőszolgálattal emberek százait mentsék meg az otthoni fagyhaláltól. De azt sem tudták vagy akarták elérni - a keresztény ellátó szervezetek jajgatásának dacára -, hogy legalább a tél beállta előtt meghirdessék azokat a pályázatokat, amelyek hajléktalanok százait menthetnék meg. Viszont olyan törvényeket hoztak, amelyek alapján börtönbe lehet vetni azokat, akik közterületen mernek hajléktalankodni. (Pedig mindenki tudja, hogy Krisztus cigányként vagy hajléktalanként támad majd föl, hogy próbára tegye az embereket. Már nem érdemes leprásként próbálkozni. Hogy még hatékonyabb legyen a pusztítás, tönkre tettek egy csomó keresztény kisegyházat. Olyanokat is, amelyek a nyomorultak ezreit gondozzák.) Egy szavuk nem volt arról, hogy a legnyomorultabbak kis erdei kunyhóit nem kellene eldózerolni. Arra viszont igen, hogy mekkora erkölcstelenség élettársi kapcsolatban élni, nem is beszélve a melegekről, akik már aztán tényleg az emberiség véglényei, szerintük. (Ha a melegek bűnösök és még kirekesztettek is, akkor mért nem őket kell a legjobban védeni és istápolni? Nem lepődnék meg, ha a föltámadó Krisztus melegnek tettetné magát.) Lassan ott tartunk, hogy a kereszténydemokraták bevezettetik a zabigyerek státuszát, aki majd nem tanulhat erkölcstant, hiszen bűnben fogant.

Közben benyomultak az oktatásba: a legközépszerűbb írókról kell tanulni a gyerekeknek - föltéve, hogy volt valami kis náci vagy antiszemita múltjuk is, mert akkor föltétlenül a tantervben a helyük. (Krisztus hiába álcázza majd magát meleg hajléktalan cigánynak, valójában zsidó ám!) 

Ez az az unortodox újkereszténység, amely mindezek alapján jogot formál arra, hogy a gyerekeinknek erkölcstant oktasson.

Mindegy, hogy Semjén Zsolt plagizált-e, és dehogy mondjon le! Nagy szüksége van az országnak arra, hogy minden nap lássuk ezt a megtestesülést. És az is jár a népnek, hogy egyszer majd ott álljon a kamerák előtt, amikor Orbán elismeri a vereségét. (Semjén szokása szerint rácsücsörög-e majd szerelmetes tekintettel Orbánra, mielőtt leszalad a katakombába?)

Hatalmas szerencséjük lesz, ha Jézus nem mostanában támad föl a Kossuth téren, mert igen kínos lenne, ha kölcsönkérné Zagyva György Gyula karikás ostorát, hogy lélekkufárokhoz méltó módon bánjon el velük. Akkor lenne itt keresztényüldözés, a nép nagy örömére.

(Hócipő, Holló)

 .

Pávatánc klezmerrel

Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke Orbán Viktorral áttekintette a magyarországi zsidóság helyzetét, majd a Klubrádióban azt mondta: elégedett a miniszterelnök szavaival. Azzal, hogy a kormányfő ismételten világossá tette, hogy minden törvényes, alkotmányos eszközzel fel fog lépni, - nemcsak ő, hanem a magyar kormány is - minden rasszista, illetve antiszemita törekvéssel szemben. 

Arról a napról van szó, amelyen Orbán nem talált elegendő indokot arra, hogy nekilásson a Jobbik törvényes betiltatásának, ám arra látott okot és reményt, hogy az alkotmánybíróságot megcsúfolva az alkotmányba tegye hogy a hajléktalanokat börtönbe lehet küldeni, ha a közterületeken hajléktalankodnak. Erről nemzeti konzultációt indít - de fura módon arról nem, hogy egy náci párt működéséről hogyan vélekednek az emberek. Nehogy véletlenül matatni kelljen az alkotmányon, ha a nép mégis úgy dönt, hogy nem kellene náci párt az országban.Vagyis a legnyomultabbak ellen föl tud lépni nyilvánvalóan törvénytelen és alkotmánycsúfoló eszközökkel, a nácik ellen elgyávul.

Itt jegyzem meg, hogy Orbánnak nem a zsidó honfitársainkat kell megvédenie - ez csak duma, hiszen hogyan védhetne meg bárkit a személyes sunyi támadásoktól -, hanem az egész népet a cseperedő fasizmustól.

Feldmájer úr figyelmébe ajánlom: az ATV-n alig volt vége az antifasiszta tüntetés közvetítésének - amelyben megfigyelhettük a turulavató, hothysta, kirekesztő Fidesz egyik legcinikusabb politikusának semmitmondását -, Balog Zoltán miniszter már Nyírő József életművének irodalmi értékeiről beszélt Mészáros Antóniának. Másnap meg arra ébredtünk, hogy előbukkant Fekete György nemzeti einstand akadémikus mondta: “Azzal számolnunk kell, hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön” És Orbán azóta se szólította föl őket valami lemondás-félére.

Föl kell hívni Feldmájer úr szíves figyelmét Orbán Viktornak arra az intelmére, miszerint nem a szavait, hanem a tetteit kell figyelni. Talán vonatkozik ez az embereire is. Kár egy halálos pávatánc alá klezmert nyomatni.

 .