Az unikornis hiányáról

A héten járt egy jó kis történet az interneten. Egy kicsi film. Azon az látható, hogy egy aluljáróban két magyar rendőr hoz egy cipősdobozt egy, az aluljáró padlóján ülő hajléktalannak. Kinyitják, és cipő van benne. A hajléktalan a lábára veszi.

Ennyi. Sokan voltunk, akik nagy-nagy örömmel vették ezt, lelkesen osztottuk meg a filmet az ismerőseinkkel, és javasoltuk, hogy kapjanak valami kis elismerést a rendőrök. Mert ilyen rendőröket szeretnénk.

Hamar kiderült, mert tele vagyunk szemfüles magánnyomozókkal, hogy pár hete Amerikában is adtak egy cipőt egy mezítlábas hajléktalannak, azt is lefilmezték, az is fölkerült az internetre, és csak azt utánozták a mi rendőreink. Vagyis nem jár nekik semmiféle elismerés. Hiszen csak utánzók.

Mondjuk, én már azt se értettem, hogy miért nem jár elismerés annak, aki más példájából tanulva lesz jó ember.

Na aztán az derült ki, hogy az amerikai mezítlábas valójában gazdag ember, aki csak afféle bolondériából hajléktalankodik és mezítlábaskodik.

Hanem akkor a magyar rendőrök jótékonyságáról meg azt kellett megtudnunk, hogy nem is ők vették a cipőt, hanem egy hölgy sajnálta meg a hajléktalant. A cipőt csak odavitték neki a rendőrök. És még az is kiderült, hogy azóta azt a cipőt már el is lopták a hajléktalantól.

Na erre jöttek a megjegyzések, hogy tessék, ez van, itt minden hamis, nem is jó emberek a rendőrök, nincsenek is jó emberek. “Nem örülök, hogy csalódhattam, de sajnos unikornisok nem léteznek” - írta az egyik ismerősöm a Facebookon.

És az a nő, aki megvette azt a cipőt? Aki odaadta  a rendőröknek? Valaki, valami unikornis-féle mégiscsak jó ember volt ebben a történetben. Valakiben mégiscsak él az úgynevezett szolidaritás. Együttérzés. Irgalom.

Nem úgy, mint azokban a fideszes vezetőkben, akik teljesen tanácstalanul állnak egy jelenség előtt: olyan egyetemisták tüntetnek az új keretszámok miatt, akiket a kormány rendelkezése már nem is érint. Egyszerűen nem értik, hogy az emberek néha nem csak magukért mennek az utcára, hanem a testvéreikért, a barátaikért, vagy csak úgy, azokért, akik még náluk is kiszolgáltatottabbak.

Nem értik. Azok az emberek, aki valamiért azt képzelik, hogy az úgynevezett fülkeforradalom arra jogosította föl őket, hogy mindenkitől elvegyék azt, ami elvehető, vagy még azt is, ami nem. Tízezrével nyomorították meg a rokkantakat, a segélyre szorulókat, a beteg gyereküket ápolókat, sorolhatnám estig, kikkel miket műveltek. És nagyon jól számoltak: senki nem állt ki a mások érdekeiért. Egy egész nép hagyta és hagyja, hogy a szó szoros értelmében a legmélyebb nyomorúságba, vagy akár a halálba küldjenek emberek tízezreit. Talán mindenki emlékszik, arra a szégyenre, amikor a kerekesszékesek a legrekkenőbb hőségben próbáltak a Hősök terén demonstrálni, és hiába várták egy kétmilliós város együttérzését. Az volt szánalmas magyar társadalmi összetartozás egyik mélypontja.

Most aztán van nagy csodálkozás, hogy nahát, mégis vannak, akik másokért tüntetnek.

Az igazi baj, hogy miközben teljes joggal háborodik föl egy egész ország azon, amit a hatalom a diákokkal művel, szinte észre se vesszük, hogy ezen a héten elértünk oda, ahova alighanem Európában még senki: a hatalom azt tervezi, hogy egynémely áttételes rákban szenvedő betegek nem kaphatnak meg drága gyógyszereket, mert ezen valami kétmilliárdot lehet spórolni, évente. Vagyis annyit, amennyit a kormány bármikor kiad, mondjuk intézetekbe tömörülő fideszbaráti társaságok jólétére, vagy éppen kedvenc sport támogatására.

Hogy pontosan fogalmazzak: a magyar keresztény nemzeti Orbán-Semjén-kormány azt tervezi, hogy spórolásból bevezeti a passzív eutanáziát, hagyja meghalni azokat az embereket, akik még hónapokig, évekig élhetnének. És nincs a nép az utcán! Még mindig nem képesek fölfogni az emberek, hogy ha ez megtörténhet, akkor már bármi megtörténhet. És ez a dolog velük történik majd, személyesen, mert szinte nincs olyan család, ahol ne fordulna elő a rák valamilyen formája.

Mielőtt a jogvédők ebben gyalázatos ügyben az Unióhoz fordulnak, jó lenne ha kikérnék Őszentsége XVI. Benedek állásfoglalását és szembesítenék vele az avatott teológus-szociológus Semjén Zsoltot. Mert talán nem tudja, hogy az egyház kategorikusan tiltja az eutanáziát.

(Klubrádió, Hetes Stúdió 6:34-től)

 .