péntek, december 21, 2012

Bip bip bip


A szerkesztői munka tele van aknákkal, amelyekre évente egyszer-kétszer akkor is rálépünk, ha állandóan aknakeresővel járunk, esőben sem esernyőt veszünk magunkhoz, hanem egy hosszú nyélre szerelt tányérfélével közlekedünk, amit nem a fejünk fölé tartunk, hanem magunk elé, és óvatosan söprögetünk vele, hátha megszólal, hogy bip bip bip. 
A héten beszerkesztettem egy írást, amelyik a “Fekete Akadémia” elnökének naplójáról szól. Később kiderült, hogy a napló hamisítvány, mégpedig a zseniális fajtából. 
A szerző, aki nem a már az interneten fölnőtt generáció tagja, nem vette ezt észre. (Még nem mindenki szokott ahhoz hozzá, hogy a szinte tökéletes hamisítvány az internetes gúnykultúra elfogadott eszköze lett.) Mentségére: a blog írója mindent meg is tesz azért, hogy a gyanútlan olvasó így járjon. De ez természetesen nem menti a szerkesztőt. Ilyenkor az a kötelességem, hogy magamra vállaljam a felelősséget és elnézést kérjek, mindenek előtt Fekete Györgytől.
Nem mentségképpen, de hogy mennyire kell vigyázni, arra jellemző, hogy a héten komoly tévéhíradókban láttunk egy filmet: egy piknikfélén egy sas fölkap egy kisfiút, majd elejti. Még akkor is valódiként vetíttették, amikor már kiderült, hogy amerikai diákok hamisítványáról van szó. A sas is meg a gyerek is zseniális digitális alkotás.
Ez legföljebb arra ad reményt, hogy most majd a világvége arról szól, hogy kiderül: az egész nagy határ életünk egy rossz digitális tréfa volt.

.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése