Charta-beszéd

Nyolc éven át kormánypárti újságíró voltam. Ez volt életem egyik legkínosabb korszaka. Néha azt érzetem, hogy be kellene mennem a szocialistákhoz vagy a szabad demokratákhoz, ordítanom kellene. Szégyenkeztem miattuk. Szinte hetente gondoltam azt, hogy na, most hagyom abba.

De ma már büszke vagyok arra, hogy kitartottam mellettük. Mert tudtam, hogy ha Orbán Viktor jut hatalomra, akkor ez lesz: a demokrácia vége. A sajtószabadság vége.

Igazából hálás vagyok Orbán Viktornak és vazallusainak, mert nincs nagyobb megtiszteltetés, mint egy diktatúrában ellenzéki újságíróként dolgozni. És ezt nem csak azért mondom, mert jól hangzik. Bár nyilván senki nem kívánta, hogy húsz év után oda jussunk, ahonnan elindultunk, azt kell mondanom, hogy minden polgárember számára a legnagyobb lehetőség egy diktatúra. Mert ilyenkor derül ki, hogy kik vagyunk. 

Amikor Orbán Viktor hatalomra jutott és elkezdte bomlott szövegét a fülkeforradalomról, nekiállt itt nenyizni, elkezdte a hajtóvadászatot, azt gondoltam, hogy kár érte, hiszen jó király is lehetett volna. Minden lehetőséget megkapott arra, hogy békét teremtsen, összerántsa a népét, az egészet.

De ő megátalkodott ember, nem bírta abbahagyni a bozótharcot. Azt gondoltam, hogy így is jó, le kell játszanunk ezt a játszmát. Ahhoz, hogy végképp és örökre mindenki előtt lelepleződjön a Fidesz és Orbán Viktor igazi természete, a demokráciára való zsigeri alkalmatlansága, az kell, hogy önmagát járassa le. De porig. Úgy, ahogy most teszi.

Hálás vagyok Orbán Viktornak, mert lehetőséget ad nekünk, hogy egyenként és közösen végig gondoljuk a szerepünket, viszonyunkat egymáshoz és a világhoz.

Hálás vagyok Orbán Viktornak azért, mert megszülethetett az ocsmány sajtótörvény, amely arra volt jó, hogy a népe és a világ előtt megmutassa a színtiszta orbánizmus lényegét: egy gyáva akarnok, aki bármikor kész lerombolni az évszázadok alatt megszenvedett szabadságjogokat, csak azért, mert fél, retteg a saját népétől.

Ennyi van ebben a törvényben. December végén személyesen könyörögtem neki egy írásomban, hogy parancsolja meg Schmitt Pálnak: ne írja alá ezt a törvényt, mert nagy baj lesz belőle. De ez az ember megátalkodott volt, és ránk hozta a bajt. Mert én abban Orbán Viktorral értek egyet, hogy Európában és a világban mi szégyenültünk meg. Ő kapta a pofonokat, de a mi arcunk égett. És megátalkodott: nem hajlandó visszavonni a törvényét.

Most már ne is vonja vissza! Égjen rá! Örökre!

A sajtóháborúban győzelemre áll. A trükk, amit alkamaz, még a sajtótörvényénél is pitiánerebb. A hatalomra jutása utáni pillanattól kezdve egy csapásra megszűntek a reklámok például a Népszavában, a Klubrádióban. Nem csak az állami vállalatok nem hirdetnek nálunk, hanem a magánvállalatok sem. Nincs mit csodálkozni ezen. Ahol bérkommandóval, pályázati csapok elzárásával lehet fenyegetni a vállalkozókat, ott érthető, ha nem mernek hirdetni. Mentségük, hogy emberek százaiért, ezreiért felelnek.

Éppen két hete voltunk kénytelenek megcsonkítani a Szép Szó mellékletet. Kiváló munkatársaktól volt kénytelen megválni a lap, a kiadó csökkenteni volt kénytelen a béreket, honoráriumot már alig-alig tudunk fizetni. És ez csak egy lap, nagyjából ugyanez a helyzet mindenhol ahol baloldaliság és liberalizmus mutatkozik. Ahol nem vagyunk hajlandók a Kárpát-medence Messijének nevezni Orbán Viktort.

Ezt nem panaszképpen mondom, hanem azért, hogy tudják: már nem a sajtószabadságért harcolunk, hanem a sajtószabadság maradékáért. Mire július elsején beélesítik a sajtótörvényt, már nem lesz rá szükség. Csak mutatóba marad baloldali és liberális médium, és az is csak azért, hogy szijjártópétereknek legyen miről papagájkodni, ha a sajtószabadság bizonyítékát kell fölmutatni.

Hálás vagyok Orbán Viktornak, hogy kénytelenek leszünk önvizsgálatot tartani, és bukása után a sajtóviszonyokat újra rendezhetjük. Mint ahogy hálás vagyok neki az új Ideiglenes Orbáni Alaptörvényért, és semmiképpen sem szeretném, ha nem hirdetnék ki húsvétkor.

Mert attól a pillanattól kezdve személyesen és együtt kötelesek vagyunk eldönteni: köztársaságiak vagyunk-e, avagy orbánisták. Ezért indítottam a Facebookon egy “Köztársasági vagyok, nem orbánista” csoportot. Már majdnem nyolcszázan vállaljuk ezt az arcunkkal.

Az új alkotmány megszavazásától kezdve egyetlen cél vezérelhet minket, köztársaságiakat: ezt az alaptörvényt, az orbánista hatalommal együtt eltöröljük. Meg fogjuk rá találni a demokratikus lehetőséget!

Ez a hatalom csak az erőből ért. Ezért kell elmennünk minden tüntetésre. Akkor is, ha nem mindenben értünk egyet a szervezőkkel.

Arra kérek mindenkit, hogy maradjunk meg békességes erőnek, mert az ocsmány pusztítás visszaszállna a fejünkre, a nevünkre. Soha ne felejtsék el, hogy még a demokrácia, a szabadság sem ér meg egyetlen egy emberéletet sem. Arra kérem önöket, hogy se most, se semmikor, még csak egy kukát se borítsanak föl ebben a városban, ebben az országban. Az elegancia a gyönge erőt is megsokszorozza.

Sohase feledjék el, hogy ők félnek tőlünk!

(Ezt a beszédet szombaton délután háromkor a Batthyány örökmécsesnél mondtam volna el,  az új alaptörvény ellen tiltakozó Charta-tüntetésen, de úgy alakult, hogy rádiós munkám miatt csak késve érek a helyszínre.)

 .