szombat, április 09, 2011

Mesterlövések

Keveset beszélünk arról, milyen következményei lettek annak, hogy a kormány egyetlen hírcentrumból hinti a hírt és az ítéletet. Előre lehetett látni, hogy a bozótharcosok forradalmi egypártjának uralma alá hajtott közmédiumok fegyverré válnak a karaktergyilkolászási mániában.
Ha valaki nem hitt nekünk, a héten kétszer is láthatta, mi történik, ha a Fidesz a vadőreinek kilövési kötelezettséget ír elő.
Bolgár György legyilkolása annyira fontos, hogy nem voltak restek Stockholmba stábot küldeni utána, miután „megtudták”, hogy ott a magyar viszonyokról beszél Bolgár, és lesz majd ott valami kis jobbikos színvonalú hazaárulózós botrány. Szakmailag már ott is hamisítottak, ám az igazi szakmai botrány akkor tört ki, amikor kiderült, hogy a köztévé videótárába felkerült tudósítás képi anyaga azt sugallja, hogy Daniel Cohn-Bendit, az Európai Zöldek frakciójának társelnöke nem válaszolt a kérdésre, miszerint demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. A kérdést követően szerintük a politikus kiment a teremből. A sajtótájékoztatóról készült teljes videóból azonban kiderül, hogy a kérdés elhangzásától számítva fél óra múlva állt fel, mivel indult a repülőtérre. 
Nyilvánvaló, hogy parancs volt: Bolgár Györgyöt és Cohn-Benditet le kell gyilkolni. A kérdés szakmai része inkább az, hogy amikor a karakter-mesterlövészek összeülnek, miért gondolják, hogy megéri Stockholmba röpíteni egy stábot ezért, megéri-e nyilvánvalóan hazudozni és műbalhézni, amikor az úgyis kiderül. Érdemes-e megint egyszer bevetni a pedofil-kártyát, ami – tekintettel arra, hogy nyilvánvaló hazugság – szakmai szempontból a pedofiliához mérhető gusztustalanság. Ha engem kérdeztek volna, megmondom: az olyan jobboldaliak számára, akik még nézik a híradóikat, Bolgár és Cohn-Bendit már régen halott. A baloldaliak átlátnak az ilyen cirkuszi trükkökön, róluk az ilyen mesterlövések rendszerint visszacsapódnak.
Hírlik, hogy a szolgasorba taszított közújságírók sztrájkra készülnek. Nem lepődnék meg, ha az okok közt említenék: tiltakoznak azért, mert a hatalom karakteröngyilkosságra kényszeríti őket.

 .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése