Vérlázítóan szomorú

Elmentünk a melegek fölvonulására. Persze nem gondoltam, hogy ez valami vidám dolog lesz, olyan, amilyen máshol a világban, de azt tudtam, hogy nagyobb verekedés, dobálózás nem lesz, mert nyilvánvaló, hogy Pintér tábornok visszautasíthatatlan ajánlatot tett az összes náci erőnek. Nem is lett. Volt persze kiabálás, mindjárt, amikor megérkeztünk a Hősök tere felől az Andrássy út elejére. Egy föltűnően öltözött - tűsarkú, neccharisnya, apró sort, paróka - travi zavarta meg a mélyen férfias csőcseléket. Mindenféléket ordítottak neki. Lényegében arról, hogy mijét hova dugja, és hogy ők is, mit csináljon a mijükkel, ugye. A rendőrök azonnal körbefogták a társaságot, akik el is halkultak. A travi így bejuthatott a kordon mögé. Amúgy a fölvonulás rettegetten botrányos mivoltára jellemző volt, hogy rajta kívül még csak feltűnő ruhában sem volt senki, botrányosnak mondható jelenetet meg egyáltalán nem láttam. (Bár óvó figyelmeztetésem ellenére Gyurcsány Ferenc megpuszilta a feleségét, amiből alighanem egy jó nagy undorodós Seszták-írás lesz nemsokára.)

A dolog inkább szomorú volt. Vérlázítóan szomorú. Van egy fölvonulás, amelyik arra szolgál, azért jött létre, hogy fölhívja a figyelmet: a népesség legalább tíz százalékát kitevő melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek nem kapnak ugyanolyan jogokat, mint a heteroszexuális emberek. Van egy fölvonulás, amelyik a világ jogtudatosabb felén igazi népünnepély, millió résztvevővel, mert ott az emberek megértették, hogy ezek az emberek egyrészt nem tehetnek arról, hogy ilyennek születtek, másrészt éppen eleget szenvedtek évszázadok alatt ahhoz, hogy egy kis bolondozással, az igazán szeretetre méltó hajlamaik szerint való színpompás föltünősködéssel megünnepelhessék, hogy végre szabadok. 

Ott. Mert itt hiába dolgoztak a nagyszerű és bátor szervezők, mindösszesen ha ezer ember jött el. Lehet azt mondani, hogy ezek mind hősök, mint ahogy ez el is hangzott, de akkor meg az a botrány, hogy ma Magyarországon ők hősnek számíthatnak. Mert igenis föltűnően kevesen voltak a melegek, a leszbikusok, a biszexuálisok és a travik. Talán egy kicsit többen azok, akik azért mentek el, mert vannak ilyen szeretteik, vagy csak azért, mert tűrhetetlennek találják az évek óta növekvő fenyegetést, aminek például az a következménye, hogy komoly rendőri erőket kell bevetni, kordonok nélkül elképzelhetetlen még egy ilyen kicsi kis vonulás is. (A menet ráadásul a békesség kedvéért vissza is fordult háromnegyed úton, mert nem akart összecsapni az ordasokkal.)

Értem én, hogy a melegek félnek, nem mernek olyan nagy számban megjelenni, mint néhány éve még, de az már érthetetlen, hogy amikor egy diktatúra kapujában élünk, amikor nácik vannak a magyar parlamentben, amikor a legsötétebb vallási alapokon kirekesztő kurzus épül a szemünk előtt, akkor a magyar progresszív baloldali és liberális értelmiség hogyan engedheti meg magának, hogy nem jelenik meg egy ilyen menetben. Erre nincs mentség. És főleg arra nincs, hogy azok a politikusok, akik az utóbbi néhány évben oly szorgalmasan mutatkoztak a melegfölvonulásokon - mert baloldaliként és liberálisként mutogatniuk kellett határtalan toleranciájukat -, most szinte teljes létszámban hiányoztak. Ez botrány! Nem hiszem el, hogy jobban féltek, mint két éve! Nem hiszem el, hogy nem ismerték föl: a melegeknek ma sokkal nagyobb és erőteljesebb támogatásra van szükségük, mint eddig bármikor.

Egy olyan világban, ahol az ordítozó, fenyegetőző tömegtől rendőröknek kell megvédeni ezeket az embereket, úgy illett volna, hogy akkor is ezren és ezren jelenünk meg, ha egyetlen meleg se mer eljönni. 

Egyre jobban erősödik bennem az az érzés, hogy a baloldali-liberális értelmiségtől már jobban kell félni, mint a náciktól. Azért, mert vereséget szenvedünk, azért, mert elveszítjük a hitünket, még nem kell önkezünkkel a gerincünket is kihúzni a hátunkból.

Az is jellemző, hogy sokan óva intettek: mi lesz, ha megjelennek azok a fényképek, amelyeken Gyurcsánnyal mutatkozom. És amikor megjelentek, jobboldaliak gúnyolódtak, szocialisták jelezték, hogy ez most nem szerencsés. Én meg erre csak azt tudtam mondani, hogy szívesen vonultam volna Orbán Viktorral is, ha neki éppen nincs dolga Afrikában, vagy Mesterházy Attilával, aki nyilván a kongresszus miatt nem tudott eljönni. És ugye nem gondolja komolyan senki, hogy pont akkor megyek át a túlsó oldalra, mintha nem ismerném meg, ha egy olyan volt miniszterelnökkel találkozom, aki mellettem is kiállt, amikor ellenem jöttek a puffogó-bruttyogó motorosok? Aki - néhány, vesztesként is méltósággal viselkedő társával - eljött most is, amikor ez már csak ront a hírnevükön.

Úgy tűnik, lassan újra kell gondolni a dolgokat. Bár az is egy életesély, ha arra építünk, hogy szánalomból esetleg nem taposnak el minket.