hétfő, március 02, 2009

A terroristának egyetlen ellensége van: a véletlen

Nem értem, hogy ha sorozatos terrortámadás ér magyar állampolgárokat, rájuk gyújtják a házat, aztán vagy az ablakon át vagy lövik ki őket, vagy akkor, amikor kimenekülnek, miért kell arról beszélni, hogy szinte teljességgel földeríthetetlen az ügy, hiszen vélhetően egy igen kis létszámú, zárt csoportról van szó, amelybe nagyon nehéz beépülni.
Vagyis: tulajdonképpen teljesen kiszolgáltatottak vagyunk, Isten kezében. Vagy a Sors dönti el, hogy kit, kinek a gyerekét lövik le legközelebb sötétes puskával.
Nem igaz, hogy nem lehet védekezni! Mondok példát: hívjuk föl az emberek figyelmét arra, hogy nem kell azonnal kirohanni a házból molotovos támadás után. Legyen tervük arra, hogy legalább néhány percig a lakás valamelyik olyan pontján - ahova lehetőleg belőni se lehet - meglapulnak. A földre fekve. Gyakorolják ezt. Ahol csak lehet, tegyenek törésvédő fóliát az ablakokra, hogy ne lehessen a betört ablakon át gyújtópalackot dobni. Ha lehet, tartsanak a lakásokban tűzoltó eszközöket. Minden ház kapjon egy szórólapot, amelyik elmagyarázza, hogyan kell viselkedni ilyen estben. Legyen benne, hogy mindenki köteles beírni a telefonjába a legelső helyre a 112-es számot. És azt használják is azonnal, ha baj van. Minden rossz tapasztalatunk ellenére bízzunk a rendőrökben, a tűzoltókban, a mentősökben, polgárőrökben, hátha szerencsénk lesz velük.
A kicsi falvakban, vagy zártabb városi környékeken mindenki figyeljen oda, ha idegen autó érkezik. Nem kell kérdezősködni – bár a rendőr, a polgárőr ezt megteheti, akkor is, ha ezt az autós zaklatásnak gondolja -, bőven elég, ha följegyezzük az autó rendszámát, színét és típusát. De elég a rendszám is. Ha egy autó gyanúsan kering, nyugodtan le lehet fényképezni: ma már több százezer olyan telefon van az országban, ami ilyesmire alkalmas. Legalább használhatjuk ezeket valamire.
Én bizony rávenném a gyerekeket is arra, hogy folyamatosan figyeljék az autókat, és szépen írogassák a rendszámokat. Kaphatók ilyesmire. Szeretik a számháborúsdit. Mondjuk meg őszintén nekik, hogy azért van szükségünk a segítségükre, mert gyilkos gazembereket keresünk, akik senkit nem kímélnek. Jutalmat is lehet ajánlani nekik: ha rablót vagy gyilkost fognak a segítségükkel, kapnak biciklit, labdát, vagy amit akarnak. Ha pedig megint támadnak a terroristák, ha rablás, sorozatbetörés történik a környéken, akkor össze lehet szedni a gyerekek kockás füzeteit. Hátha. Hátha egyszer vagy sokszor szerencsénk lesz. A terroristának egyetlen ellensége van: a véletlen. Próbáljuk meg kicsit irányítgatni a véletlent!
Nem lehet azt a gyakorlatot folytatni, hogy amikor pontosan tudjuk, mekkora a veszély, úgy várjuk a kivégzést, mint a birkák. Nem várhatunk örökké rendőrökre, hatóságokra. Valamit tenni kell. Tessék végre fölébredni!


(Klubrádió, Hetes Stúdió)


2 megjegyzés:

  1. Na mi van kötsög?

    Sajtós szabóság díjat kaptál a Magyarellenes Szocialista Párttól (MSZP)? Örülsz neki, kötsög? Gyúcsrámmal is paroláztál, vagy ez csak Földestől privilégium? Láttalak a tévében, nagyon tejbetök volt a képed. Ott somolyogtál a többi faszkalap társaságában. Hú vazze, ilyenkor nincs gazdasági válság, ilyenkor nincs elkúrtuk, ilyenkor csak simisumi, himihumi, jó kádári kacérkodós összekacsintás van. Aczél elvtárs is megmondta, kellenek a jó körmölők a pártnak. Egy jó adag nácizás megszórva a napiszintű Orbán Viktorozással, egy csipetnyi Magyar Gárdával, leötnve cicahordázással, megbolondítva Tomcattel, és máris tiéd a díj.

    Hát baszod, örülj neki, főhelyre tedd, csókolgassad, puszilgassad, minden este suvickoljad!

    VálaszTörlés
  2. http://www.youtube.com/watch?v=nT-phMrozz4

    VálaszTörlés