szombat, február 28, 2009

Szerepek és tévesztések

Sokan kérdezték, hogy miért nem foglalkozom a gondola.hu válaszával, amit az Élősködők című írásomra kaptam. Nincs kedvem. Mit mondjak egy olyan szerkesztőségnek, amelyik „Öcsém, facsiga” – nyilván humoros - címmel válaszol arra, hogy én egyrészt azt állítom, miszerint a sápadtarcúak Magyarországon hatékonyabban élősködnek, mint a cigányok? Másrészt meg azt, hogy megengedhetetlen náci beszéd, ha valaki minden bizonyíték nélkül azt állítja, hogy az ország egyes területein bizonyos néprétegekben szokás, hogy a terhes nő még a hasában püföli a gyerek fejét, az újszülöttére pedig nájlonzacskót húznak, hogy az oxigénhiánytól fogyatékos legyen. Mert az olyan gyerek után több pénzt, családi pótlékot kapnak. „Öcsém, facsiga” – ennyi jött ki belőlük.

Soha nem fogják megérteni, hogy ha valaki ilyesmit bizonyíték nélkül állít, az haláltermelő erővé válhat.

Ezt írják, kérdik – gondolom, tőlem: "Hallott-e a nagyrévi arzénes gyilkosságokról? Ott is három évig járt a korsó a kútra… És egyetlenegy halott sem tett feljelentést!"

Majd elmondják „Nyomorékká teszik újszülöttek százait?” című írásuk igaz és ártatlan történetét: "Több hónapi különbséggel, több forrásból megerősítve értesültünk róla, hogy bizony asztali téma a térségben az a gyakorlat, amelynek célja a „dupla pénz”, az emelt összegű családi pótlék megszerzése a beteg gyermek jogán.

Aki elolvasta, figyelmesen megnézte-hallgatta a föntebb említett (írásunk nyomán készült) anyagokat, az előtt nem kérdéses: az emberek érzékelik a problémát, látják, mi folyik – de nem tehetnek semmit.”

Mi az, hogy nem tehetnek semmit? Tudják, hogy csecsemőket nyomorítanak meg, az életüket veszélyeztetik, de nem tesznek semmit? Hitelt érdemlő forrás az az ember, aki hagyja, hogy gyerekek fejére zacskót húzzanak - ami egyébként halállal is járhat -, de nem tesz semmit? Hagyják, hogy olyan asszonyok, akik a hasukban verik a gyerekük fejét, ezt büntetlenül megússzák, hogy aztán újabb gyerekeket szüljenek és nyomorítsanak, vagy öljenek meg, ahelyett, hogy börtönben bűnhődjenek életük végéig?

Ráadásul: "Forrásainkat szavahihetőnek ismertük, ismerjük. Teltek-múltak a hónapok, és az állam nem lépett. Éppen mert a legelső infók az ilyen ügyekben folytatott nyomozásokról szóltak, nem akartunk elébe vágni a dolgoknak. Hallgattunk." - írja a gondola.hu.

Vagyis egyetlen-egy, amúgy „szavahihető” ember nem akadt, aki azt mondta volna, hogy az emberi élet mindennél fontosabb, sőt állampolgári kötelességem, hogy csecsemők érdekében - akár védett tanúként - föllépjek? És a gondola.hu szerkesztőségében egyetlen ember nem akadt, aki magára vállalta volna, hogy besétál a nemzeti nyomozókhoz, és előad minden bizonyítékot?

"Azonban eljön a pillanat, amikor az ember úgy érzi, „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Vettünk hát egy nagy levegőt, és megírtuk. Erre van a sajtószabadság.

A sajtós felelősség pedig azt jelentette – és jelenti ma is! –, hogy nem adhatjuk ki informátorainkat. Mélyen megrendít, hogy egy újságíró éppen ezt nem érti meg."

Ha valaki újságírásba kezd, és csak „sajtós”, akkor is tudnia kell, hogy ugyan informátorokat általában nem adunk ki, ám ha főbenjáró bűn jut tudomásunkra, akkor ez nem érvényes. Igen erős szereptévesztés azt gondolni, hogy az információ szellőztetésén kívül nincs más dolgunk, ha emberéletek kerülnek veszélybe azért, mert mi hallgatunk. Nem tudok olyan újságíró-etikai képletet elképzelni, amelyik fölmentene az élet védelmének kötelessége alól.

Praktikusan, ha a gondola.hu munkatársai tudnák, hogy – maradjunk a saját példájuknál – arzénozzák a kutakat, akkor nem jelentik, mert a tanukat föl kellene dobni? Helyette írnak valami hagymázasat-rébuszosat, mert az a sajtószabadság? Ne hülyéskedjünk!

És a legszebb: „Hogy a községi tanítónő, bezárva egzisztenciájának börtönébe, nem fedheti föl magát, viszont lát, hall, tapasztal, nem utolsósorban a gyermekek egymás közti beszélgetéseit. Kötelezzük rá a biztonságos távolból, hogy életveszélynek tegye ki magát? Amikor egy ejnye-bejnyéért is vertek már meg pedagógust arrafelé…

És mit ajánlhatnánk cserébe a nyilvános kiállásért egy nőgyógyásznak, egy nővérnek, védőnőnek, aki elárulná a betegeit, a kórházi osztályt, amelyen dolgozik?

Egyáltalán, mit tehetünk mi, újságírók? Már bocsánat, de nem fekhetünk be egy szülészetre, hallgatózni…

Könnyen megtehettük volna, hogy tovább hallgatunk – és ezzel cinkossá válunk.”

Tehát a gondola.hu olvasói, levelezői, informátorai olyan pedagógusok, nőgyógyászok, nővérek, védőnők – valamennyien a gyerekek életéért felelő, esküvel megszentelt foglalkozások művelői -, akik eltűrik, hogy gyerekeket nyomorítsanak haszon reményében? Tudják, hogy azok ebbe bele is halhatnak, de nem tesznek semmit, mert be vannak zárva valami egzisztencia börtönébe? Ilyen minőségű emberek tanúságára alapoz a gondola.hu egy olyan írást, ami emberek tízezreit bélyegez meg? Ami első vagy végső lökést adhat erőszak, akár gyilkolás igazolására?

Ne hülyéskedjünk!

Bizony, cinkossá váltak. Akkor is, ha van, lehet morzsányi igazság abban, amit írtak. Akkor is, ha előfordult már ilyesmi – mert természetesen én is tudom, hogy az emberi aljasság és kapzsiság határtalan, és bármire képes. De, mint a gondola.hu példájából is látjuk: az emberi felelőtlenség is.

Ezen kívül természetesen arra a következtetésre jutnak, hogy én antimagyar vagyok. Sajnos én meg azt gondolom, hogy a nácivá válás első lépése, hogy valaki ezt az alpári kifejezést a lelkébe öleli, és boldog attól, hogy az övé lett.

Ja: történetesen a gondola.hu a zsidótörvényeket ideológiailag megalapozó, megkeresztelő Prohászka Ottokár életművének avatott gondozója. A püspök ilyeneket írt: „Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom.”

Ami összetartozik, az összér.



2 megjegyzés:

  1. Ezeket a gondolás őrülteket büntetni kéne. Ők keltik - persze a Nyilas Magyarországért Mozgalommal és katonai szárnyával együtt - azt a hisztériát Magyarországon, amely hogy mást ne mondjunk, egy 4 éves kisfiú kivégzéséhez vezetett. Ezek bűnözők. Vadászpuskával vagy 'gondolával' - mindegy.

    VálaszTörlés
  2. gondola és a nyilasok, ez jó :):)
    http://www.gondola.hu/rovat/cikkek/61365
    A nagy hadronütköztetés

    és
    http://www.gondola.hu/rovat/cikkek/58532
    Húzzatok a p...ba a "forradalmatokkal"!
    ennyire tart együtt na gondola és a széljobb, hogy a gondola libsi az ő szemükben :)

    aztán meg:
    http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-256956

    Az asszimiláció sérti az emberi méltóságot, ahogy a "cigánybűnözés" kifejezés is - mondta az inforadio.hu-nak Dúl Géza, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense. Az atya fölhívta a figyelmet arra, hogy a cigányságnak még szentje is van. Úgy látja, az államnak, a civileknek és az egyházaknak össze kell fogniuk, hogy meg tudják gyógyítani a cigányság és a magyarság közti kapcsolatot.

    A rasszista egyház, ugye. Tessék már tájékozódni egy kicsit, elvtársak.

    Vendéan

    VálaszTörlés