kedd, december 16, 2008

Kár


Nemzetünk nyilván hatalmas egyetértésével eljutottunk odáig, hogy a „munkakerülő” cigányokat – is, de elsősorban őket – immár szociális törvényileg is megrendszabályozhatjuk.

Az egyetértés és a vágyakozás néplélekből kiszabaduló közsóhaja május óta hallható országszerte. Akkoriban Monok derék polgármestere – aki olyannyira vérdemagóg, hogy nyilván hamarosan Fidesz- vagy inkább Jobbik-színekben országgyűlési képviselő is lesz – bejelentette, hogy csak az a munkaképes ember kaphat segélyt, aki elfogadja a közmunkát. Törvénytelen volt – sebaj, most törvényesítjük.

A szocialista kormányzat a könnyebbik utat választotta: fölmerült ugyan - ám a körülményekre való tekintettel alá is merült -, hogy talán inkább a munkát kellene vonzóvá tenni, mielőtt a „munkakerülést” büntetjük. Hogy megérje dolgozni, a munka önköltsége mellett több maradjon, mint amennyi a segély lenne.

Egy olyan országban, ahol szociális dumát sokat hallunk, ám közmegegyezésre számot tartó terv még csak nem is körvonalazódik arra vonatkozóan, hogy mit csináljunk a rettenetes körülmények között élő emberek millióival, pláne a cigányok százezreivel.

Magyarország szégyene, hogy hat évnyi baloldali kormányzás alatt még vízió se született arról, hogy mi lesz, mondjuk öt év múlva a mélyszegényekkel. Helyette magánvízióink lehetnek: merre vezet az az erőszakhullám, amivel szemmel láthatóan senki semmit nem tud kezdeni – kivéve a szélsőjobboldalt, amely kitűnő, de annál undorítóbb érzékkel telepedett rá a cigánykérdésre.

Nyilván adni kellett valamit a habzó szájúaknak. Hátha elég lesz ennyi. Kétlem. A habzó száj mindig éhes.

Kár volt engedni. Ha ez valaminek a kezdete, akkor a történelmi felelősség a szocialistáké.



hétfő, december 08, 2008

Trükkös tinták


Megfigyeltem, hogy minden héten van egy hír, amitől ideges leszek, valósággal kiborít, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy olyasmi, amit abban olvasok, létezhet, előfordulhat. Pedig tudhatnám, hogy az ember még a világegyetemnél is végtelenebb, különösen aljasság dolgában. Néha a hír egészen pici, szinte jelentéktelennek látszik.
Ezen a héten nem a válság, nem a gyilkosságok, nem az egyre pengébb feszültség borított ki, hanem ez a hír:
„Csalnak, trükköznek az alkalmi munkavállalói könyvekkel vállalkozók az M6-os autópálya építésénél - ezt mondták munkások a TV2 hírműsorának. Állítólag olyan tintával töltik ki a könyveket, ami hő hatására eltűnik, így minden nap újraírják a dátumot. Az egyik férfi 90 napot dolgozott, de a munkavállalói könyvébe csak 3 napot regisztráltak, vagyis csak ennyi nap után fizették be utána a járulékokat”
Miért gondolom, hogy ez tökéletesen leképezi az ország mélységes pitiánerségét? Bármit megteszünk, és bármit eltűrünk egy kis haszon reményében.
Ja, mert a lényeg: mindezt azért, mert a munkásokon így körülbelül 70-80 ezer forintot spórolhatott idén nyáron a vállalkozó. Gondolom ezek azok a munkások, akik a dolgozni utáló munkanélküliek közül jönnek, és valahogy minden útépítésen ők mászkálnak négykézláb a mesés illatú aszfalt fölött. A legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabbak. Kicsit barnábbak, mint az átlag, mostanában lövöldöznek rájuk, bár amúgy is tizenhét évvel élnek kevesebbet, mint például én. Ha a pakurától rákot kapnak, minek nekik nyugdíj, tisztességes ellátás? Kár beléjük, nyilván.
Mert ez a dolog erről szól.
Jól föllendíthetjük a gazdaságot, ha tanulunk a derék vállalkozótól: csak ne felejtsünk huszonkét fokon illanó tintát tölteni az aranyhegyű töltőtollunkba, ha szerződést írunk alá. Milyen jó lett volna egy ilyen Trianonban! Nem mintha a szerződéseknek ebben az országban bármilyen értékük lenne. Hasznunkra is fordíthatnánk, ha zsebmelegen illanó festékkel nyomnánk papírpénzt, aztán azzal korrumpálnánk.
Lenne még ezer ötletem, de jobb, ha nem írom le egyiket sem, mert csakugyan előfordulhat, hogy alkalmazzák. Óvakodnunk kell a fantáziánk szárnyalásától egy ilyen lopós országban.
Persze mit várjunk magunktól, ha igaz a Progresszív Intézet szintén múlt heti jelentése: a magyarok több mint fele (53 százalék) használ kiskapukat adózás során. Ehhez képest arra a kérdésre, hogy "Ön került-e már meg adójogszabályt?", a megkérdezettek nagyon nagy többsége (84 százaléka) nemmel válaszolt, míg mindössze 8 százalék válaszolt igennel. (Fontos, tanulságos, de miért lenne meglepő válasz: ha valaki módosabb nálunk, akkor csak nehezen tudjuk elképzelni róla, hogy vagyonát tiszta eszközökkel szerezte.)
Ahhoz képest egyébként, hogy az emberek mennyire becsületesnek tartják magukat adózás szempontjából, az adócsalások súlyosabb vagy enyhébb formáit illetően meglehetősen megengedőek. Például a társadalom többsége szerint normális, hogy a fizetés egy része borítékban érkezik, azaz jövedelem egy része után nem adózunk. A megkérdezettek több mint a fele ezt megbocsátható kis simlisségnek tartja.
Márpedig a borítékban kapott pénz semmivel sem gusztustalanabb és kizsákmányolóbb technika, mint a hőre eltűnő tintás módszer. Ilyen egy velőig korrupt, kiszolgáltatott társadalom.
Na de azért a legborzalmasabb, ám az előző kettővel egyhullámhosszú hír mégis az volt, hogy Szabó Máté jogbiztos szerint a munkatársai félnek, és nem tudja megvédeni őket. Beszámolt arról, hogy egyes munkatársai bizonyos hatóságokat nem akarnak vizsgálni, illetve nem óhajtották, hogy a vizsgálat eredménye nyilvánosságra kerüljön. Amikor rákérdezett ennek okára, kiderült, hogy félnek. Egyes hatóságok ugyanis az ombudsmani hivatal vizsgálata után a hivatal egyes munkatársainál "többé-kevésbé szabályosnak tűnő", ám a "retorzió gyanúját" felvető eljárásokat kezdeményeztek. Sajnos éppen az APEH-ről mondott példát.
Nagyon remélem, hogy Szabó Máté ezúttal rémeket látott, és csak a véletlenek kínos összjátékáról van szó. Mert ha nem, akkor a kígyószerű ország körbe ért, elkapta a saját farkát, hamarosan lenyeli. És fessük a homlokunkra, hogy barom balekok vagyunk. Lehetőleg ne bőrpírtól illanó festékkel.
Hogy egy tréfás családi emlékkel oldjam a kínt, elmondom hova juthatunk, ha hagyjuk magunkat hülyére venni:
Úgy húsz éve, a sokat utazó rokonom, aki minden agyafúrt marhaságot megvett, egyszer hozott egy olyan tintát, amelyik fél óra alatt elillant a papírról. Megmutatta ezt az öccsének, aki akkor még gimnazista volt. Ő meg természetesen igen meglelkesedett, mondta, hogy neki is hozzon olyat, mert milyen baromi jó lesz, beviszi az iskolába, jól lefröcsköli az osztálytársait meg a tanárt, és lesz nagy balhé, de aztán eltűnik a tinta…
Na több se kellett, hozott még egyet, de kicserélte benne a trükkös tintát igazira. Az öccse meg bement az iskolába, és jól kieszelt terve szerint cselekedett. Kapott a tintából az egész osztály, meg annak főnöke is. Ő meg nyugodtan várta, hogy az ideges népek lássák a csodát: eltűnik a tinta.
De nem tűnt.
Az apjuk hetekig járt az igazgatóhoz, kegyelemért, hogy megmentse a kisfiát. Az igazgatót nem IMF-nek hívták, az szinte biztos.

csütörtök, december 04, 2008

Érdekek, sérelmek


Vádat emelt az ügyészség a kuruc.info nevű, az amerikai interneten bujkáló, ám itthonról szerkesztett hungárnáci portál főszerkesztője „M. Balázs” ellen "személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt", mert megjelentetett egy írást, még 2006 októberében, „A forradalmárokat börtönbe juttató bírák, ügyészek neve, képe, telefonszáma” címmel.
Még szinte gyerekkorából ismerem M. Balázst, volt alkalmam személyesen is beszélni vele. Tehetséges, derék, ügybuzgó, szorgalmas, személyiséges kihívásokkal küszködő, szorongó virtigli kisnácinak tűnt, amikor még valamelyik Fidesz-lap munkatársaként azért vont felelősségre, mert „cenzúrázni” merészeltem olyan internetes fórumokat, mint például a „kasztráljuk-e a cigányokat” címűt.
Azt az utált, megvetett, „kommunista” álláspontot vallottam, hogy a főszerkesztő éppen úgy felel az internetes lapok fórumainak tartalmáért, mint egy papírújság levelezési rovatáért. Ebben egyedül maradtam. Ma nem is találunk olyan fórumot, ahol két perc alatt ne szembesülnénk uszító, gyalázkodó, förtelmes vérjobbos véleménnyel - gyakorlatilag bármiről.
A kuruc.info mindennek a sűrítménye. Mondanivalójának lényege a fehér faj védelme – amibe nem tartoznak bele például a zsidók, a cigányok és a buzik. Velük ennek megfelelően szabad bánni – legelőször is a szó erejével kellene kiirtani őket. Az erre kent jobbikos, gárdás, hazafiaskodó mákonymáz csak díszítés.
Amit nem értek, csak az, hogy M. Balázs miért most kerül bíróság elé, hiszen évek óta tudjuk, hogy ő a főszerkesztő. Azt sem értem, hogy a kormány mit pepecsel azzal, hogy az amerikai kormányszervektől kér segítséget a letiltáshoz, amikor elektronikai eszközökkel percek alatt meg lehet oldani, hogy a kuruc.info eltűnjön a magyar internetről. A demokráciának vannak határai. Ha nincsenek, akkor az nem demokrácia.
Úgy látszik M. Balázs vesztét az okozza, hogy vérszemet kapott: az ügyészek és a bírók azonnal – ez nálunk két év – tudnak lépni, ha őket gyalázzák, érdeksérelmesen. Mást lehet, büntetlenül, önfeledten. Ez is egy jogrend, csak kilógós lólábas.


kedd, december 02, 2008

Két egyházi hír



Az egyik az, hogy egy bíróság – megint – úgy döntött, hogy az egyházak vezetői – meglehetősen cinikus önértékelésük dacára – közszereplők. Így aztán kutatható esetleges ügynöki múltjuk. Nyilván lesz még föllebbezés, de azért a bíróság jóvoltából mégiscsak tettünk egy lépést a hülyének nézés általános gyakorlata ellen. Talán még megéljük, hogy együtt fohászkodhatunk a hívőkkel, hogy semmi ördögi ne derüljön ki a múltjukról.
A másik hír: felmentette ifjabb Hegedűs Loránt református lelkészt a Vértesaljai Református Egyházmegye bírósági tanácsa.
Az egyház javára szól, hogy annyi méltatlan, förtelmes beszéd és cselekedet után ezt az embert legalább bíróság elé állította. Az egyház zsinata lelkészi és világi elnökének beadványában azzal érvelt, hogy a budapesti lelkész az egyház jó hírnevét, tekintélyét sértő, hitvallásellenes megnyilatkozásokat tett. A cél ifjabb Hegedűs elbocsátása, palástveszejtése volt. Az utolsó cseppes indokok: a lelkész a holokauszttagadó David Irving könyvbemutatójához az egyházközség egyik termében biztosított helyet, valamint tavaly október 23-án a Szabadság téri református templom előtt antiszemita kijelentéseket tett. A bírósági tanács azért mentette fel mégis ifjabb Hegedüst, „mert megalapozatlanok voltak azok a vádak, amelyekkel őt korábban illették”, azok „szóbeszédre” és újságnyilatkozatokra alapozódtak.
A bíróság nyilván egyetlen Hegedűs-beszédet nem hallgatott, egyetlen Hegedűs-írást nem olvasott, így ez a Jobbiknak, a csőcseléknek isteneskedő, gyalázkodva prédikáló emberkáromló maradhat abban az egyházban, amelyiknek törvénye szerint egyetlen embert sem lehet kirekeszteni.
Csak azt nem értem, miért én szégyellem magam.
És miért gondolom azt - minden sajnálatom ellenére, mert arra méltatlanokat is megbántok -, hogy az a helyes, ha fölszólítom a normális embereket: mindaddig, amíg - immár vezetői akarata ellenére - ifjabb Hegedűs az egyház lelkésze maradhat, minden tisztességes ember tartózkodjon a Református Egyházzal való érintkezéstől. Jómagam kerülöm ezentúl a templomokat, a koncerteket, de még a jótékonysági eseményeket is. Senki ne adja adója egy százalékát egy fertőzött egyháznak!
Tartozunk ennyivel magunknak, a tisztességes reformátusoknak és főpapjaiknak. Talán így teszünk még egy lépést az isteneskedő hülyének nézés ördögi gyakorlata ellen.

http://www.youtube.com/watch?v=d3K4jwkSULM
http://www.youtube.com/watch?v=CKrlDn7xslY&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=Vxu_IYqfpqU&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=ePDjFAEXGSc&feature=related

szerda, november 26, 2008

Obamázzunk okosan!


Sokat ámuldozunk azon, hogy Amerikában Obama győzött néger létére, jókat elemezzük ennek világraszóló jelentőségét és okait. Hogy miképpen juthattunk el onnan, hogy a négerek pár éve még nyilvánvalóan jogfosztottak voltak, odáig, hogy most már a fehér házban alhatnak. És vigyázhatnak az álmunkra. Egy atomtáskával.

Az elemzők többsége a fehérek fölvilágosodásáról beszél. Pedig valójában sokkal egyszerűbb: Barack Obama világosodott. Tudta használni az internetet, míg ellenfele még egy e-mailt se írt életében. Amerika pedig hagyta magát meggyőzni az új eszközön, míg a derék McCain nem tudta azt használni, kihasználni.

Obama és csapata nem csak reklámkampányt talált ki az internetre, elérhetővé, ismételten megnézhetővé tette reklámfilmjeit, beszédeit. Ennél is fontosabb, hogy a hálón kereste és megszólította lehetséges választóit. És nyilván eléggé pontosan, hatékonyan keresett és jól is szólított. Elemzők Franklin D. Roosevelthez hasonlítják, aki annak idején a rádió segítségével került népe közelébe és bizalmába.

Obama nem csak kihasználta, a kormányzásban is hasznája majd az új technológiát. Még keveset tudunk arról, hogy milyen kormányzásra készül, de az sokat mond, hogy keresi az alkalmas embert ahhoz, hogy megteremtse az ideális, minden új lehetőséget kihasználó kormányzati infrastruktúrát.

Magyarországon ma a közigazgatáson kívül egyedül a szélsőjobboldal használja hatékonyan az internetet. Már a kilencvenes években is ámulatba ejtő volt elképesztő hiperaktivitásuk, ádáz szorgalmuk. Nem nehéz megjósolni, hogy a következő választáson - pláne, ha marad erre még másfél évük - jó nagy meglepetést okoznak majd. Megkeresik és megszólítják az embereket, szervezik a mozgalmakat, az akciókat. Nem zseniális, amit csinálnak, hanem korrekten visszatszító. Ám sajnos így kell küzdeni, ha valaki föl akar jutni a hatalom első lépcsőjére.

A lépcsőn levők közül a Fidesz nagyjából leképezi Orbán álláspontját, aki szintén büszke volt arra, hogy nem nagyon használja – személyesen – a világhálót. Nálunk csak a szocialisták bénábbak. Pedig tudniuk kellene, hogy veszélyben vannak: másfél év például arra is elegendő lenne, hogy egy ma alakuló párt kaszáljon a választáson internetes előkészítéssel. A szocialisták kommunikációs bénaságáról egyszer majd egy nagy konferenciát kellene rendezni, mert ez alighanem hungaricum. Gyurcsány és közvetlen csapata szemmel láthatóan igyekszik ugyan, de az egész párt bénasága olyan, mint az átok. Szerencséjük van, mert a Fidesz ugyan szerverbetörésben már jó, az interneten viszont ugyanolyan fiatalosan öreges, mint a párt vezetői.

Fura módon úgy tűnik, hogy a politikusok amúgy tisztában vannak az internet jelentőségével. Nem olyan régen olvastam, hogy - az informatikai egyeztető Inforum bíztatására - kinyilvánították, hogy az úgynevezett digitális szakadék betemetése nemzeti ügy.

(A digitális szakadék az a mély rés, amelynek egyik oldalán azok vannak, akik be tudtak lépni az új kultúrába, a másikon azok, akik nem. Ez most azért került előtérbe, mert 2008 – nagyon helyesen - az e-befogadás, a digitális esélyegyenlőség éve az EU-ban. A cél az, hogy a szakadék sivárabbik oldalán senki ne maradjon. A hátrányos helyzetűek kapjanak eszközöket és szolgáltatásokat, az idősek tudást. Mindebből az információs társadalom új értelmezése tűnik ki: fontosabbak az emberi szükségletek és lehetőségek, nem a technológia, az informatika felől kell elindulni az életminőség emelése felé.

A cél az, hogy 2010 végéig Magyarországon újabb egymillió új használó jusson az internetre. Elsősorban az ötven év fölöttiek, akik közül most csak 350 ezren használják. (Aki már látott öregembert internetnek örülni, az tudja, mit jelent az életminőségben, ha valaki rákap a hálóra, és kinyílik előtte a világ.)

Még egy nagy furaság: elég erős az a hang, amely szerint úgy lenne jó, ha az informatika és a távközlés dolgával egy – tárca nélküli – miniszter foglalkozna. Úgy tűnik, ebben is van egyetértés a pártok között. Különös tekintettel arra, hogy ez semmibe nem kerülne.(Egyébként van abban valami magyarosan abszurd, hogy pont az informatikának nincs minisztere, miközben ez az, amivel csakugyan leépíthetünk a hatalmas és drága államból egy jókora darabot, és azt is jól tudjuk, hogy a dolog gazdasági jelentősége legalább akkora, mint például annak, hogy mennyi autópályát építgetünk.)

Soknak tűnik ilyen rövid idő alatt egymillió embert átsegíteni a szakadék fölött? Szerintem egyáltalán nem reménytelen. Én az öregek mellé még odateszem a nagyon szegényeket – főleg a gyerekeiket – sőt, a cigányokat is. Ők az internetem – remélem – megtalálják majd a hazájukat. Azt, amelyikben már sokan lakunk. Színtelen bőrrel. Ott majd nem lehet szegregálni, kirekeszteni, kisegítőbe segíteni a gyerekeiket. Akinek kétségei vannak, annak csak annyit tudok mondani, hogy Kalkuttában egyszer az utcára raktak néhány internetezésre alkalmas gépet. A gyakorlatilag analfabéta gyerekek két óra múlva vígan és rendeltetésszerűen használták őket.)

A héten olvastam még valami reménykeltőt: „Magyarország legszegényebb térségeiben működő úgynevezett szociális internetszolgáltatót kíván kiépíteni a WiFi falu elnevezésű program alapján az Internet Terjesztéséért Alapítvány. A WiFi falu kezdeményezés tavaly novemberben indult. Célja, hogy segítse a mélyszegénységben élő családokat és fiatalokat korszerű számítógéphez jutni, és megnyissa előttük az utat a világhálóhoz. Jelenleg összesen 102 faluban működik Borsod-Abaúj-Zemplén- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Közel 1800 családot lát el vezeték nélküli internettel, illetve használt, de felújított számítógéppel és a hozzá való hálózati eszközökkel.

A legfontosabb szempont, hogy a résztvevők motiváltak legyenek, értékként kezeljék és használják ki az eszközökben és az internetkapcsolatban rejlő lehetőségeket. A program ezért helyi partnerek - elsősorban az önkormányzatok - bevonására épít, a felszelésért pedig fizetni kell és a szolgáltatás csak 2008 végéig ingyenes - mondta Nyírő András, az Internet Terjesztéséért Alapítvány elnöke.”

Hajrá! De komolyan! Obamázzunk okosan!


----


Kiváló kollégám, Avar János szerint igazat írok, ám a McCain-képet kicsit árnyalja, ha hozzáteszem: az elnökjelölt háborús kézsérülése miatt nem tudja megfelelően használni a számítógépet. (A.I.)



hétfő, november 24, 2008

A puska arra való

Emlékeznek azokra az időkre, amikor a szomszédban, az úgynevezett „volt Jugoszláviában” háborúk dúltak, és évekig úgy éltünk, mintha a határainkon túl semmi nem történne, noha emberek tízezreit gyilkolták le? Lelőtték, fölkoncolták, koncentrációs táborokban kínozták és emésztették el őket nemzetiségi és felekezeti alapon. Hagyta, nézte ezt Magyarország, Európa, az ENSZ. Mi pedig csakugyan úgy tettünk, mintha semmi nem történne. Vonogattuk a vállunkat, és szerencsénk volt, mert az a háború nem csapott át az országunkra.
Emlékeznek? Vagy nincs mire emlékezni, mert a közös emlékezet is kitörölte azt, amit nem engedett be, illetve ha mégis, csak későn. Utólag. Borzadtunk nagyon. A borzalmat jó feledni.
Emlékeznek, hogy hányszor és hányan figyelmeztettek, hogy abba kellene hagyni a két- és egészen egyértelmű kirekesztő megjegyzéseket, hogy rá kellene szólni olyan emberekre, akik teli pofával gyűlölködnek? Mert a brutalitás duma előbb-utóbb valóságos brutalitássá lészen?
Akkor önök abbahagyták? Rászóltak bárkire? Volt olyan pillanat, amikor legalább szégyellték magukat a munkahelyükön, a kocsmában, a családban? Vagy újságot olvasva. Interneten böngészgetve.
Önök tudják, hogy az utóbbi háromnegyed évben Magyarországon egyre több támadás ér egy bizonyos embercsoportot? Már túl vagyunk az ötvenediken. Az elmúló héten. Ezek már nem bekiabálások, ökölrázások, ez nem tojásdobálás. Eleinte nagyobb szerepet kapott például a kő – majdnem meg is ölt egy lányt. De hiszen a követ évezredek óta arra használjuk, hogy megcélozzuk vele az ellenséget, hogy az becsapódva szétloccsantsa az agyat, vagy legalább csontot törjön, vagy rettenetes zúzódásokat okozzon. Folyamatosan olvashatunk úgynevezett Molotov-koktélok bevetéséről. Az arra való, hogy házakat, de ha sikerül, élő embereket gyújtsanak föl az üvegekből kifröccsenő, kirobbanó benzin segítségével. Lőnek immár puskával is. A puska arra való, hogy a csövében robbanó lőpor a megcélzott testbe juttasson fémdarabokat. Lehetőleg azok olyan roncsolást végezzenek, hogy kioltódjon az élet. Hasonlóképpen működik a kézigránát is, csak ott nem csőből jönnek ki a fémdarabok, hanem lerobbannak a szerkezet külső héjáról, és úgy fúródnak mindenkibe, akik a közelben vannak. De ha zárt térbe dobjuk, a légnyomás is megölheti, vagy megnyomoríthatja az embert.
Önök tudják, értesültek arról, hogy ezeket az eszközöket vetik be élő emberek, sőt gyerekek ellen Magyarországon?
Önök is abban reménykednek, hogy ezek a fémdarabok nem azért fúródnak testekbe, mert valaki az emberek bőrszín és faluvégi lakhely szerint elkülöníthető fajtáját gyűlölik, hanem azért, mert ezek az amúgy bőrszín és többnyire lakhely szerint is elkülöníthető emberek leszámolnak egymással?
De ugye önöket sem nyugtatja meg az utóbbi lehetőség sem? És pláne az, hogy ennek minden nap, minden sikertelen vagy sikeres gyilkossági kísérlet után csekélyebb a valószínűsége?
Önök tudják, hogy ha ez így folytatódik, akkor úgy járunk, mint a volt Jugoszlávia népei? Nehogy azt gondolják, hogy bárki segít rajtunk! Nehogy azt gondolják, hogy nem lehet bárki áldozat! És nehogy azt, hogy az egyre növekvő szégyent nem fogják évtizedekig a fejünkre olvasni. Azokéra, akik túlélik, és azokéra, kik végképp semmiről sem tehetnek.
Ön tehetett volna valamit azért, hogy ez ne következzen be?
(Klubrádió, Hetes Stúdió)


szerda, november 12, 2008

Jobbik hírünk a világban

A The Sun nevű konzervatív (!) brit bulvárlap odáig merészkedett, hogy egy bizonyos Füzessy Zoltánról írt, aki a Jobbik alelnöke, és a Kent grófságbeli Gravesend városában lévő házából reklámozza szélsőjobboldali mozgalmát.
A lap azt írja, hogy a Jobbik tagjai "szabadon kérkednek zsidógyűlöletükkel ", félkatonai csoportokat tartanak fenn, amelyek a hitleri SS-éhez hasonló fekete egyenruhát viselnek.
Az újság beszámol Füzessy honlapjáról, amelyen a párt tagjai által elhelyezett, "gyűlölettel teli bejegyzések sora" olvasható. Idéz egy kommentárt, amely szerint a zsidók elgázosítása valójában "tetvetlenítés" volt.
Amikor a The Sun szembesítette mindezzel Füzessyt, természetesen azt mondta, hogy ő nem rasszista, pártja pedig radikális, ugyanakkor hazafias, nem nacionalista. A pártot "magyarok milliói támogatják ... csak a kommunisták neveznek bennünket nácinak".
Ezek szerint jómagam is kommunista vagyok. Csak még azt tenném hozzá ehhez a minősítéshez, hogy gyáva nácik. Erre éppen a The Sun ad bizonyítékot: beszámol arról is, hogy a megkeresés után "percekkel" eltávolították a honlapról "a beteges, rasszista hozzászólásokat".
A nácik különös tulajdonsága mostanában, hogy a legaljasabb nézeteiket nem vállalják, hanem igen bátran és férfiasan megsértődnek és erősen kommunistázni kezdenek, ha bárki nézeteikkel és megnyilvánulásaikkal szembesíti őket. Magyarországon, a nácik szocialista vezetésű paradicsomában ezt meg is tehetik. Angliában kicsit másképp működik a rendszer. Erre utal, hogy Gravesend konzervatív alsóházi képviselője, Adam Holloway azonnal úgy nyilatkozott, hogy minden olyan honlap ügyében, amelynek antiszemita vagy rasszista hangneme vagy tartalma van, vizsgálatot kell indítani.
Itt azért mi még nem tartunk, mindenki azt ír, beszél, amit akar. Az se baj, ha az olyan jobbikos uszítás, mint például az, hogy „a cigányság a zsidók biológiai fegyvere”, szépen beérik és halált terem.
Várhatunk arra a magyar konzervatív képviselőre, aki legalább vizsgálatot követel. A szocialistákra és a szabad demokratákra ne számítsunk, mert rettentően félnek attól, ha kicsit odakommunistáznak nekik.

péntek, november 07, 2008

Praktikus intelmek


Olyan falut keress, ahol még soha nem jártál. Ehhez – a térképkereséshez sem - soha ne használd az internetet, mert nyomot hagysz. A kiválasztott faluban senkit ne ismerj, még a környékről se. Soha ne te végezd a földerítést.

Csak egyszer járjon arra a földerítő is. Megnézi, kik élnek a házban, meg a környéken, és kész. De abban biztos legyen. A vegyes környék nem jó.

Nem a személyek érdekesek, hanem a fajtájuk.

A ház a falu legvégén legyen. Meneküléskor a faluból kifelé kell indulni, aztán visszafordulni, és egy földúton, vagy bárhol visszajutni a faluba.

Jó, ha például tó van a környéken. A földerítő oda települjön, horgászfölszereléssel. Amikor bevetésre indultok, nála legyen a puska, megtöltve. Elfér a horgászbotos zsákban. Legalább hat-nyolc, rendesen megtisztított, üres, ujjnyom-mentes töltényhüvely is kell, amit majd a bevetés helyén szétszórsz. Mindig több legyen, mint ahányszor lövést leadsz. A puska sörétes legyen, mert azt nem tudják a lövedékminta alapján azonosítani. A sörét nem mindig öl, de csúnyán sebesít. A cél nem az ölés, hanem az, hogy rettegést keltsünk.

A földerítő adja át a Molotov-koktélokat is. (Legalább három gyújtó legyen a zsebekben. Molotov-koktélt visszaszállítani elemi hiba.) Az üveghez csak kesztyűvel szabad nyúlni. De nem pamuttal, hanem egy teljesen új bőrrel, mert amilyen ravaszak, már a pamuton áthulló bőrdarabkákról is DNS-mintát vesznek. A bőrkesztyű ne sima, fényes, hanem lehetőleg velúr, pláne szarvasbőr legyen. De még ennek a külső részéhez se érj hozzá szabadkézzel, mert az nyomot hagyhat.

Indulás előtt ellenőrizni a ruházatot! A nadrág a bakancsba tűrve legyen, pulóver övben, a sálvégű csuklya a kabát alá gyűrve. A lövész, aki kiszáll a kocsiból a bakancsán műanyag zacskót, vagy kórházi cipővédőt viseljen. A zacskó és a cipőtalp között legalább kartonpapír legyen.

Borotválkozni, hajat rövidre vagy kopaszra nyírni, sapkát viselni! A haj, a szőrszál a legsúlyosabb bizonyíték lehet! A bajusz is tilos!

Mielőtt elindultok, ürítkezz! Az izgalom erős székelési ingert okozhat, ezért reggeltől csak a legszükségesebb ételt veheted magadhoz. Tartózkodj a tejes ételektől és italoktól, mindentől, ami korábban bélbántalmat okozott. Javasolt a keksz és a banán fogyasztása.

Célszerű, hogy bevetés előtt könnyíts magadon. Ha nincs partnered, akkor a kezeddel. De ne vidd túlzásba!

Elindulás előtt vizelj, mert sehol nem állhatsz meg, nem bontogathatod ki a ruhádat. Ki kell bírnod az akció végéig. Ha bevetés közben kibírhatatlan vizelési inger gyötör, semmiképpen nem könnyíthetsz magadon az akció helyszínén, vagy annak közelében. Végszükség esetén inkább az autóban, a nadrágodba végezd a dolgodat.

Mielőtt elindulsz, imádkozz! Bizz Istenben! Ha ellenére lenne, amire készülsz, nem engedne utadra. Mondd el neki, hogy megtisztel azzal, hogy a lándzsája lehetsz, és küldetésedül adta a néped és a fajod védelmét. Békélj meg a világgal, az ellenségeiddel is, hiszen hogyan is gyűlölhetnéd, akire támadsz, ha nem is ismered.

Indulás előtt ellenőrizd a papírjaidat, vezetés közben legyél határozott, de szabályt soha ne szegj. Ha lefényképeznek, vagy igazoltatnak, azonnal meg kell szakítani a bevetést. Telefont sem te, sem társad, sem a földerítő ne tartson magánál, mert a cellainformációk alapján kideríthető, ki mikor érkezett a faluba, és ott merre mozgott.

Miután átvetted a fegyvert és a Molotov-koktélokat, azonnal indulj az akcióra. Mielőtt az utcába, a kiszemelt házak elé értek, vegyétek föl a csuklyákat és borítsd be a cipődet. A társad maradjon az autóban, ne állítsa le a motort, és az ablakon át dobjon koktélt az egyik házra. A másikat te támadd meg, a kocsiból való kiszállás után azonnal. Ha eldobtad a koktélt, várj egy pár másodpercet. A házban fölgyulladó villanyfény segítségével az ablakon át célozz arra, amit mozogni látsz. A lövések után azonnal szállj vissza a kocsiba, és nyugodtan, lassan hagyjátok el a helyszínt. Vegyétek le a csuklyákat, keressétek meg az összekötőt.

A tónál, vagy más a várakozási helyszínen legalább reggelig pihenjetek. A fegyvert a tóba merítsétek! Minden egyéb tárgyat égessetek el! Viselkedjetek természetesen! Alkoholt ne fogyasszatok, másokkal szóba ne álljatok!

Út közben, sem a sikeres akció után, sem hazafelé az úton semmiképpen ne ragadtassátok el magatokat. Kurjongatni, röhögni, hazafias dalokat énekelni tilos!



kedd, november 04, 2008

Kövér és a barikák


Nem tudom, képes-e a szlovák rendőrség olyan bizonyítékot fölhozni, amelyik egyértelműen igazolja kétségkívül brutális föllépésüket. Most úgy néz ki, hogy nem.

De valamit tisztázni kell, mielőtt elhisszük, hogy megint ártatlan magyar barikák estek a trinanoni vérfarkasok áldozatául.

Miközben Magyarországon egy bajnoki mérkőzésre nehéz összeszedni ezer nézőt, most hirtelen futballdrukkerek tömege érezte azt, hogy föltétlenül Dunaszerdahelyre kell utazni, az ottani csapat támogatására. Nem csak az itthon már jól ismert focihuligánok között terjedt ez a lelki kényszer, hanem például a hatvannégyvármegyéseken is, akik teljes tisztikarukkal megjelentek, Budaházi György nemzeti vezérprovokátorral az élen. Olyan feliratokat vittek, amelyekről pontosan tudták, hogy fölbőszítik majd a szlovákokat, akik egy, csak Budaházihoz hasonlíthatóan vérpopulista demagóg politikus hatására hónapok óta gyűlöletlázban égnek, és csak szikra kell ahhoz, hogy valami megbocsáthatatlan, végzetes összecsapásba keveredjen szlovák és magyar.

Vagyis mindenki pontosan tudta, hogy szinte biztos: botrány, verekedés lesz. A magyarországi nézők jelentős része ezért ment: balhézni indultak. Ami a szlovákokénál talán jóval profibb magyar rendőrség föllépése miatt nem sikerült október huszonharmadikán Budapesten, az talán összejön Dunaszerdahelyen. Mindegy, milyen áron.

Pontosan az történt, amit akartak. Ezután hazaszaladtak, legott a szlovák nagykövetség elé, ahol gyakorlatilag bejelentették a két ország közötti hadiállapotot. Primitív zászlóégetés, falutáblafeketítés, falfirkálás, jobbikosok, gárdások, motorosok – Budaházi-beszéd. Most ott tartunk, hogy a szlovák nagykövetség előtt a lefüggönyözött arcú bátor „nemzeti radikálisok” olyan feliratokat mutogatnak, miszerint „Egyébként Slotának meg kell halnia…” „Ezer szlovákot egyetlen magyarért”. Slota forgatókönyve beteljesül.

A magyar kormány és rendőrség ezt – nyilván az ellenzéktől való félelmében – megint eltűri. Rendkívüli óvatosságában odáig megy, hogy például a külügyminiszter egy vele készített interjúban nem hajlandó válaszolni a dunaszerdahelyi eseményekre vonatkozó kérdésünkre azzal, hogy nem ért a tömegoszlatáshoz. Ezt a kormánygyávaságot ki is használja az ellenzék.

A vezérmotívum az, hogy a szlovák rendőrök ugyanolyanok voltak, mint a magyar kollegáik – utalva a két évvel ezelőtti budapesti eseményekre. Ezt harsogja már Kövér László is, csak elfelejti hozzátenni, hogy a szélsőségesek akkor valóban provokálták a rendőrséget. Nem csak feliratokkal. Több száz rendőr megsérült, mire visszacsaptak – bizony sokszor legalább annyira borzalmas módon, mint amilyen borzalmas eszközökkel rájuk támadtak.

Kövér, aki pontosan tudja, mit beszél, nyilvánvalóan ismét a csőcselék kegyeit keresi. Jól teszi, mert ha a Fidesz így folytatja a válságkullancsoskodást, akkor a végén minden voksra szüksége lesz. Az azonban már vagy az elhatalmasodó elmebaj jele nála, vagy nagyon pontosan kiszámolt politikai eszköz, hogy Kövér félfasisztának nevezi a szlovák kormányt. (Ezzel a rendőrprovokációval azt akarta megmutatni, mire számíthatnak azok a magyarok, akik átlépik a trianoni határokat!)

Kövér László szégyellje magát ezért a kocsmaszínvonalú fröcsögésért. Vagy legalább leghűbb szellemi társa, Orbán Viktor szíveskedjen megmagyarázni, miért érdeke a Fidesznek, hogy tovább fokozza a feszültséget Szlovákiával. Miért érdeke, hogy összecsapások legyenek magyarok és szlovákok között, miért nem veszi észre, hogy sok-sok ember életével fizethetünk? És évekig nem múló szégyennel.

Kövér annak csőcseléknek lett vezérharsonása, amelyik csak a rendőrség föllépése miatt nem ölt ember az olimpikon-bombákkal pár hete.

Egyébként meg csak halkan jegyzem meg, hátha valaki nem hallott róla: Nagycsécsen csak a móri mészárláshoz hasonlítható ocsmánysággal gyilkoltak meg két szerencsétlen cigányt. Legalábbis erősen gyanítható a rasszista indíték. De még a gyönge gyanú is nagyságrenddel fontosabbá teszi ezt a borzalmat annál, ami Dunaszerdahelyen történt.

(A kép Pápai Gábor rajza.)



szombat, november 01, 2008

Ez van: "tót", Orbán


Az év meccsét játszák ma a dunaszerdahelyi magyar fiúk a szélsőségesen soviniszta magyargyülölő Slovan csapata ellen.
Néhány perce mondta be a tót állami rádió, hogy a kórházba szállítást követően meghalt a magyar DAC-szurkoló.
(http://szentkoronaradio.com)
(Később innen megtudhatjuk, hogy ott volt Budaházy György is... Tót bábállamról is szó van... Talán ennyit erről.)
A megdöbbentő az, hogy az ATV átveszi ezt a szöveget, beleértve a tótozást is.
Mi lett ebből estére: A Magyar Gárda is ott van a szlovák nagykövetség előtt
Kettős kordont állított fel a rendőrség a budapesti szlovák nagykövetség köré, ahol szombat este demonstráció kezdődött - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A tüntetők a dunaszerdahelyi focimeccsen történtek ellen tiltakoznak, azt állítják, hogy a szlovákiai településen rendőri túlkapás történt.
A mintegy 150 tüntető csendben beszélget, közöttük a Magyar Gárda mintegy negyven tagja is látható, egyenruhában.
Senki nem erősítette meg, hogy a meccsen meghalt valaki.

Ehhez képest semmi a gondola.hu pitiánerkedése. Hogy jó sok olvasót szerezzen, a következő címmel ugrik elő a hírkeresőkben:
"Orbán szerint Bush-nál csak jobb jöhet"
Aztán kiderül: "Akármelyik amerikai elnökjelölt győz, sokkal szorosabban együttműködik majd az európai szövetségesekkel - jelentette ki Orbán Anita az InfoRádió Aréna című műsorában... (http://gondola.hu/cikkek/61993)

Kellenének valami alapnormák az internetes újságírásban is. Ez így hitványka.


péntek, október 31, 2008

Ez van



Ezt írja Sz. J.,a gondola.hu szerzője: "...a mai napon a Gyurcsány szócsövének tekinthető Népszava vezércikke (összhangban a kormányfő Sólyom-kritikájával) nekitámad az elnöknek. Andrassew Iván szerint Sólyom csak utazgat a világban és hallgat, ahelyett hogy azt tette volna, amit Gyurcsány Ferenc tett az elmúlt két hétben." (http://www.gondola.hu/cikkek/61977)
Arról most egy szót se, hogy gondola.hu kinek a szócsöve, de szerintem én nem ezt írtam A hallgatag főméltó című írásomban.
Ennél csak ez a jobb, amit Szentmihályi Szabó Péter írt a Magyar Hírlapban, tegnap:
"Nincs-e fertőző hatása az ifjabb Hegedűsből s Vona Gáborból fröcsögő szennyes nyálnak? Mi a megrontás, ha nem ez?" – teszi fel a kérdést Iván, a gój motorosok kedvence a Népszavában." (http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=154723)
Erről a Szabóról tudni kell, hogy gój motoros-közeli ismerősöm szerint gavallér módjára könyveket - a magáét és a papájáét - adományoz nekik azzal, hogy ha azokat valahogy el tudják adni, akkor ő azzal az összeggel járul hozzá Barna bácsi - ő az, aki villanyt vezetett a veteményese köré, és megölt egy tolvajt - új házához. A felsége - Szabóné, Ilonka - pedig annyira szeretne együtt robogni velük, hogy valami "gój autósok egyesületét" szervezi.
Szabó ivánozása majdnem olyan szellemes, mint a barikad.hu, amelyik fergeteges humorral "rettegett Ivánnak" nevez. (http://www.barikad.hu/node/17952)
Ez van.

A hallgatag főméltó



Hetek óta várom, hogy mondjon valamit. Nekünk, a népének. Először például azt, hogy „tekintettel a rendkívüli világgazdasági helyzetre azonnal félbeszakítom jordániai látogatásomat. Fölkértem a miniszterelnököt, a Nemzeti Bank és a pártok vezetőit, hogy hazaérkezésem után keressenek föl, és számoljanak be az ország helyzetéről, a nemzetgazdaság állapotáról, a válság lehetséges következményeiről, és természetesen a terveikről. Már innen, Jordániából azt üzentem, hogy helyénvalónak látnám egy Nemzeti Csúcs összehívását akkor is, ha annak semmiféle alkotmányjogi fölhatalmazása nincs. Természetesen, mint az ország államfője, jómagam elnökölnék, mert úgy gondolom, hogy kötelességem egy ilyen helyzetben a súlyosan veszélyeztetett Magyarország egységét reprezentálni, és tekintélyemmel biztosítani, hogy ne választási pörlekedés, hanem valódi, előre mutató vita alakuljon ki. Hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy nem folytathatjuk tovább azt a gyakorlatot, hogy miközben a szakadék széle felé rohanunk, vagy nincs politikai akarat a változtatásra, vagy pártpolitikai érdekek miatt bármilyen eszköz bevetésével megakadályozzuk az érdemi változásokat.

Pár nap múlva, egy másik nyilatkozatra vártam: „Ha már nem nekem jutott eszembe összehívni a Nemzeti Csúcsot, lemondtam a hortobágyi látogatásomat – ne dögöljenek meg a madarak, de az emberek most fontosabbak -, magamhoz kérettem a miniszterelnököt, a Nemzeti Bank vezetőjét, a pártok …. ésatöbbi, hogy tájékozódjam, miképpen juthatunk ki a nyilvánvaló válságból, mit tehetek, miképpen lehetne megvédeni legalább a legszegényebbeket a válság hatásától, ésatöbbi, ésatöbbi.”

Megnyugtató volt, hogy hallgatag főméltóságunk nem volt tétlen, és legalább Erdélyben utazgatott. Aztán mégis üzent: erőműépítés helyett inkább takarékoskodjunk. Megfontoltam intelmét.

Lehet, hogy siket vagyok, de nem hallottam, hogy beszélt volna a miniszterelnökkel, vagy bárkivel. Pedig talán nem csak a „morális válság” idején tartozik nekünk néhány szóval vagy cselekedettel.

Most elment Svájcba. Jó utat Elnök Úr, remélem, legalább egy megkésett, bíztató képeslappal megtisztel minket.

szerda, október 29, 2008

A nap embere: Varga Mihály



„Megkérdőjeleződik bennem, hogy érdemes-e az Európai Unió tagjának lenni” - jelentette ki Varga Mihály az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz alelnöke - volt pénzügyminiszter - szerint ugyanis az uniós szabályok sok gondot okoznak a hazai vállalkozásoknak, és bár vannak előnyei a tagságnak, az Unió még nem segített a válságban.

Minden családban van egy – többnyire – öreg ember, aki bármilyen társaságban, bármikor, bármilyen alkalomból mindig ugyanazt mondja. Kicsit kínos az ilyen. Ha vendég jön, előre figyelmeztetni kell, hogy ne lepődjön meg, ha a Papa hosszasan meséli el, hogy Gyurcsány takarodjon. Vagy a Mama elemzi önfeledten, órákon át, miért Orbán a hibás. És, hogy ő előre megmondta… Hogy mit, az mindegy.

Ha az ember leül a tévé elé, hogy nézzen – vagyis a lakásába engedjen - egy fideszes politikust, akkor ilyen fiatalon megvénült Papákat láthat évek óta. Jómagam eléggé régen kikapcsolom olyankor a hangot, és csak a testbeszédet figyelem. Aztán az interneten elolvasom, miket beszéltek. Megdöbbentő, mennyire ellentétes lehet a két üzenet.

Az, hogy Orbán miket ordibál hívei előtt, az már teljesen mindegy, hogy Kósa miket hord össze, az is. De van a Fideszben olyan ember is, mint Varga Mihály, akit azzal tisztelek meg, hogy nem halkítom le. Mert kíváncsi vagyok, hogyan tompítja a többi Fidesz vezérkarnagy nagyotmondásait.

Erre most Varga Mihály azon gondolkozik nyilvánosan, hogy talán mégis jobb lenne az EU-n kívül.

Hacsak nem az a baj, hogy az EU mégsem találja annyira hiteltelennek Gyurcsányt, igenis segít, és ez már kicsit látszik is a tőzsdén, meg a forint árfolyamán. Végülis – ha a Fidesz nem tud kilépni ebből a családi vénemberes szerepből, tán még azt is megéljük, hogy jobb híján azzal kampányol a következő választáson, hogy lépjünk ki az Unióból, sőt megelőző csapásként jövőre nem is indul az EP-választáson. Mert ez az aljas Unió szóba állt egy Gyurcsánnyal. Akkora lenne a rémület Brüsszelben, hogy tán még be is omlana az EU. És akkor ki se kellene lépni, mégis újraalapíthatnánk a KGST-t. Csak akkor már most kellene vigyázni, miket beszél Orbán az oroszokról.



hétfő, október 27, 2008

Janicsárkák



Avatott a gárda. Mind a kettő. Szétszakadtak, de abban - úgy látszik - egyetértenek, hogy a gyerekeket is ideje belehúzni a gyűlöletparádékba.

A székesfehérvári avatást nem láttam, de a budapesti fölvonulás két szónoklatát meghallgattam. Azt hiszem, határhoz értünk: itt az alkalom, hogy az ombudsman, a gyermekvédő minisztériumok, az egyházak, és az összes politikai erő megvizsgálja, hogy vajon helyénvaló dolog-e, ha a gyűlöletbeszédnek és a rasszista dumaesőnek tesszük ki a gyerekeket. Nem felel-e ezért az állam is, ha hagyja? Nincs-e fertőző hatása az ifjabb Hegedűsből és Vona Gáborból fröcsögő szennyes nyálnak? Mi a megrontás, ha nem ez?

Nem tudom megkérdezték-e erről Morvai Krisztinát, a kiváló gyerekjogvédőt. Ha igen, nyilván azt mondta, hogy „kadétokat” és „oroszlánkölyköket” – ezek, gondolom a csecsemőgárdisták - avathatnak, hiszen nyilván nem árt nekik a jó levegő. (Biztos belekeverte valahogy a szemkilövést is.) De legalább Wittner Mária zászlónagymama szólhatott volna, hogy az arcpaskolgató politikai pedofília már Hitlernek se jött be.

Elég régóta ámulva figyelem, hogy például az ügyészség az egyre zavarosabb fölépítésű magyar gárdákat támadja, miközben teljesen érthetetlen, hogy miképpen működhet bejegyzett pártként a vírusgazda Jobbik, ez az egyre jobban intézményesülő, nyilvánvalóan náci párt. Hogyan létezik, hogy Európában egy percig is a politikai élet szereplője lehet egy párt, amelyiknek alelnöke olyanokat mond, hogy a cigányság a zsidók biológiai fegyvere – persze a magyarok ellen? Hogyan tűrhető el, hogy az állandóan látnokként távolba merengő Vona Gábor nyíltan erőszakkal, porigrombolással fenyegethet médiumokat? (Éppen akkor, amikor újságírókat gyilkolnak Zágrábban, és bombákat találnak egy nyilván szintén látnokoskodó mélymagyar olimpikonnál.) És sorolhatnám.

Most mondom: ne tévesszen meg senkit az, hogy a rendőrség szakmai értelemben profi lett, és európai szinten tudja kezelni a vadbarmokat. A Jobbikkal úgy járhatunk, mint a konszolidált Ausztria a saját szélsőjobbjával. A demokrácia teljes félreértése fölemelt kézzel várni, hogy vajon csakugyan beváltja-e a fenyegetéseit. Az édes pici janicsárnak valókat ehhez már meg is találta.

(A kép Schmidt János felvételének részlete - vg.hu)





vasárnap, október 26, 2008

Arany van a Medvecsapáson!


Talán sokan emlékeznek még a Folytassa cowboy című filmre, amelyben a kis genya főszereplő a kocsmában elordítja magát, hogy „arany van a Medvecsapáson”, mire kiürül a kocsma, ő meg kihörpinti a poharakat. Később kiderül, hogy nincs is Medvecsapás.

Nagyjából ez történt Magyarországgal, amikor valaki leizlandozta a gazdaságunkat. Egy hülye megjegyzés Londonban, egy hülye megjegyzés itthon, pár nyomorúságos, felelőtlen hírcsináló, és akkora kár keletkezik az országban, mintha a tatár horda átfutott volna rajtunk.

Ráadásul így működik az egész világ bank- és tőzsderendszere. Nem az a baj, hogy kapzsi és felelőtlen emberek valamelyik cowboy bankban szakmai bűnöket követnek el, hanem az, hogy a veszedelmet hónapok óta látják, mégis hagyják, hogy az egész világgazdaság beomoljon.

Miféle emberek intézik a világ pénzügyeit? Nem azért fizetek én majd ennek a hónapnak a végén akár több tízezerrel többet a lakáskölcsönöm kamataira, mert az ostoba amerikai pénzpiócák megfertőzték a bankrendszert, hanem azért, mert miután ez nyilvánvalóvá vált, állítólag rettenetes hatalommal bíró bankárok, politikusok, prófétai fényben fürdő közgazdászok, pénzügyi világszervezetek nem tettek semmit. Már az sincs rendben, hogy hisztérikus brókereken múlhat emberek millióinak megtakarítása. Hogy a hisztéria az ostobaság és a tudatlanság jele, az biztos. De hogy az állítólag már teljesen globalizált világ vezetői hónapokon át a majdcsak lesz valahogyra bízzák emberek milliárdjainak sorsát az elgondolkodtató.

Ha Gyurcsány Ferenc – Orbán Viktor kacsingatós támogatásával –, vagy csak egy vicces újságíró, Brüsszelben azt szivárogtatta volna ki, hogy már csak azért sem vagyunk Izlandhoz hasonlíthatók, mert a magyar Alföldön csak a szaudihoz hasonlítható nagyságú olajmezőt fedeztek föl, akkor most pár napra fölszaladna a forint és a MOL-részvények fölfutása megmentené a tőzsdénket? A hír nagyjából annyira igaz, mint a gazdaságunk izlandisága.

Micsoda hülye világ ez?

Ha a világpénzügyek ma ugyanúgy működnek, mint a kapitalizmus kezdete óta, hogy fölröppentett hírek és vélemények válhatnak önbeteljesítő jóslattá, mert az alkalmatlan emberekkel telepakolt élősködő szervezetek nem végzik a dolgukat, akkor ezt mondjuk ki, és adjuk határidőt arra, hogy ez ne így legyen.

Vagy maradjon így, de tartsuk száraz babban, mézben és szép kagylókban a megtakarításainkat.

Itt jegyzem meg, hogy már megint fölröppent a hír, hogy belátható időn belül hatalmas influenzajárvány söpör majd végig a Földön. Emberek milliói vesznek majd oda. Öt éve olvasgatom ezt a jóslatot. Talán nem túlzok, ha ez még a gazdasági világválságnál is fontosabb veszedelem. Biztosak lehetünk abban, hogy azok az emberek, szervezetek, kormányok, akikre az életünket bízzuk, mindent megtesznek azért, hogy legalább életben maradjunk? Tud valaki valamit arról, hogy van-e valamilyen terv? Van terv, van felelős egy olyan Európában, ahol még azt se bírjuk megakadályozni, hogy mérgekkel kevert kínai játékok és élelmiszerek kerüljenek gyerekkézbe és vesébe?

Most mondom, én is: járvány jön a Medvecsapáson! Senkise lepődjön meg, ha valami egészségügyi világfelügyelet vezérokoskodója azzal kezdi a cáfolatát, hogy nincs is Medvecsapás.


péntek, október 17, 2008

Megrendülve

Olvasom a híreket és már nem is megdöbbenve, hanem megrendülve látom, hogy mit művel a Fidesz, a jobboldal és sajtója egy olyan gazdasági helyzetben, amiről csak azt tudjuk, hogy egyetlen rossz mondat elég ahhoz, hogy tőzsde vagy forint omoljon. Teljesen nyilvánvaló, hogy bár rendkívüli károkat lehet okozni az országnak, a befektetőknek és a kölcsönnel élőknek, nincs államcsőd, nem omlik össze a bankrendszer, nincs Mohács, Trianon – egyszerűen túl kell élni egy vihart. Jól nem jöhetünk ki, rövid- és középtávon mindenképpen vesztesek leszünk, de a kár enyhíthető. Miközben gyurcsányista elkötelezettséggel aligha gyanúsítható Demján, Csányi, sőt Járai is államférfiakhoz méltó módon viselkednek, ki tudja milyen megfontolásból jobbról folyamatosan azt halljuk, hogy igenis államcsőd van, igenis rosszakat lép a kormány, Gyurcsány meg ne csináljon semmit, mert csak árt az országnak, a nyilvánvalóan kifelé üzenésre kitalált Nemzeti Csúcs meg minek…
Mivel elsősorban bizalmi válságról van szó, ráadásul egy olyan környezetben, amelyikben sokkal kisebb a tények szerepe, mint a szavaké, teljességgel érthetetlen, hogy miért nem lehet legalább néhány napra abbahagyni a vicsorgást. Jó, Gyurcsányt meg kell buktatni, hatalomra kell jutni, de bővel elegendő lenne a hibáit akkor ráolvasni, ha már nincs akkora baj, mint most.
Az, hogy a máskor oly hazafias Fidesz nem tudja magát leállítani, a tehetetlenség viszi tovább akkor is, ha ez már neki is árthat, nem lehet magyarázat. Abban a pártban parancsuralmi rend van: Orbán egyetlen szavára akkora kuss lenne az országban, hogy a BUX minden rezdülését meghallanánk. Mit akar? Előre hozott választásokat? Most? A teljes öngyilkosság lenne, ha néhány hónapra kormány nélkül maradnánk. Hacsak nem azt akarja Orbán megmutatni, hogy mekkora heroikus csoda egy ország élén akkor állni, amikor azt a porból kell újjá építeni. (Olcsóbban megússzuk, ha lebombáztatjuk valakivel, szívességből.)
Megjósolom: ez a kisszerű politikai haszonszerzés sokba kerül majd a Fidesznek. Vessenek egy pillantást Sólyom László viselkedésének közmegítélésére.


csütörtök, október 09, 2008

A szóval való kínzás


Egy Szily nevű írt egy nagyon érdekeset az index.hu-ra, „Ágybavizelő Ferenc miniszterelnök lett a nemzet új színésze” címmel. Azon akadt ki, hogy Gyurcsány Ferenc nem átallott kiakadni a vonatbaleseten. Szinte sírásig. Ajánlom olvasásra, hogy tudjuk, mi van itt.
Azt vettem ki, hogy ha egy miniszterelnök egy – Szily szerint - ilyen pitiáner baleset miatt majdnem elsírja magát, akkor alkalmatlan, mert mi van akkor, ha csakugyan nagy a baj... Vagy színészkedik. (Hogy mire színészkedne egy ilyen esetben, azt nem értem, de teljesen mindegy.)
Szilyre nagyon árulkodó: Vida professzor annak idején szintén az ágybavizeléssel – egy betegséggel – bélyegzett: a homoszexuálisokat. Vagyis az egyik megbélyegzettséggel rábélyegzünk a másikra. Így biztos a kirekesztés.
Remélem, hogy Szilyt is, Vidát is ágybavizeléssel bünteti majd az Isten, nemsokára. Bár alighanem már verték őket ugyanezért, gyerekkorukban. Nem baj, ismétlés az üdvösség anyja.
Szilyt ráadásul vélhetően ezért is ütötték, ha elsírta magát, amikor verték. Mert akkor nem lesz belőle férfi.
Szily egyébként szakmai értelemben Tóta-epigon, aki viszont Uj Péter-epigon. A harmadik vonalban már nagyon kell kunsztozni, hogy valakit észrevegyenek. Hát most észrevettük.
A hang, ami Szilyből jön, az a matula.hu-ból szivárgott. Mostanra elöntötte az Indexet. Ha emlékszik még valaki a Matulára. Szinte csak a kurucinfóhoz hasonlathatóan aljas oldal volt. Vélhetően Szily is dolgozott bele. Arról szólt, hogy amúgy nem tehetségtelen, de morális értelemben véglénykedő, hihetetlenül perverz írástudók, hihetetlen gusztustalanságokat írtak le, és közben nyilvánvalóan fölállt a farkuk. A szóval való kínzás izgalmától.
Szily írásán átüt, hogy alkotás közben folyamatosan morzsinkálta magát. Van olyan, hogy az írás beteges kényszerekkel jár. Az ágybavizeléshez hasonlatosan.
A baj akkor kezdődött, amikor az internetes fórumokon - a kattintásszámok kedvéért - a topikban (internetes vitafórumok) bujkáló névteleneknek és arctalanoknak megengedtük ezt a hangnemet. Átszivárgott az úgynevezett újságírásba. Ez a főszerkesztők felelőssége. Az Index a magyar internet vezető olvasmánya. Mértékadó. Ám, ha Szily a mérték, akkor át kell gondolni valamit. Érdemes beleolvasgatni a Szily-íráshoz érkezett megjegyzésekbe is. Olyan emberek szólnak hozzá, akik döntő többsége érdemtelen arra, hogy bárki – még egy Szily se! - bármit gondoljon, pláne leírjon a kedvükért.
Azt hittük, hogy az internet elhozza a totális szabadságot, jobb emberek leszünk, mert kapunk egy korlátlan eszközt a demokráciához. Ehelyett a patkányság nyomul be oda, ahova benyomulhat.
Ha már a kurucinforól szó esett, ugyanaznap, amikor Szily az Indexen szerencsétlenkedett „A lepke szárnya” címmel a Magyar Hírlap közölte Bayer Zsolt újabb remekművét. A kurucinfo a következőt sietett tudatni közönségével: „Bayer Zsolt korrekt antiszemita írása”
2008-10-08. 16:28 „Kivételesen teljes terjedelmében közöljük Bayer Zsolt tegnapi publicisztikáját, mivel úgy tűnik, addig olvasott bennünket, amíg sikerült neki összehoznia egy portálunk stílusához megközelítően illeszkedő véleményt. (Zsolt, azért ne bízd el magad!) És várjuk a Fidesz hangos és önkéntes elhatárolódását is.”
Na most, ha ez rólam jelent volna meg, és a Magyar Hírlapnál dolgozom, akkor kölcsönkérem azt a dísztőrt, amit tulajdonosom, Széles Gábor kapott a vitézi rendtől valami jobboldali média megteremtéséért, hogy tökön szúrjam magam.
Az rendben van, ha Bayer Zsolt hisztérikus zagyvaságokat ír össze, ha én, vagy nálam fontosabb újságírók figyelmeztetik. Na de amikor már a fehérember túlélésének zászlóshajója, a Fideszt is izraeli bérpártként gyalázó kurucinfo találja magához méltónak a szellemét, akkor mégiscsak el kellene gondolkodni. Vagy valami.
Tegnap Wahorn Andrásnál voltam, vidéki házikójában. Azért mentem el, mert egyrészt nagyon kedvelem, másrészt kíváncsivá tettek a múlt heti megszólalásai. A falusi ember szemszögéből beszélt a vidéki bűnözésről. Tabutémákról. Mivel az értelmesnek tűnő magyar emberek teljességgel alkalmatlanok arra szövetkezni, hogy a nyomorúságot és az agressziót megállítsák, új utat kell választani. Az nem lehet úgy, hogy a kirekesztés elleni vonulás előtt az egyebek mellett a kirekesztés ellen küzdő világszervezet magyarjai megüzenik, hogy ki rekessze ki magát a tüntetésről. Chartával, Tarka Magyarral legföljebb annyit segítünk magunkon, hogy jó akolmelegben várjuk a pusztulást.
Wahorn szerint az a legnagyobb hibánk, hogy nem beszélgetünk azokkal, akiket lenácizunk. Pedig kellene. Amíg nem lesz baj. Előfordulhat, hogy a teljes tehetetlenségben ez lesz a végső lehetőség. Annál is inkább, mert ahogy elnézem, érik a nagy meglepetés a következő választásra, amikor a Jobbik harmadik pártként besétál a parlamentbe. Nem véletlen, hogy egyesek valami diktatúra-demokrácia elegyet próbálnak szalonképessé dumálni. Ami persze magyarul diktatúrát jelent. Puhát. Éltünk már ilyenben. Nem az igazi. Lenne rá igény, de én még próbálkoznék a demokráciával.
Szóval lehet, hogy Wahornnak igaza van. Addig dumcsizzunk, legalább a mérsékelt jobboldallal, amíg valaki be nem fogja a szánkat.

kedd, október 07, 2008

Orbán és a csihipuhi


Álljunk meg egy percre, mielőtt a hülye amerikai csihipuhis CIA-filmeken fölnőtt Orbán Viktor beharsogná az országot és a világot azzal, hogy az úgynevezett „megfigyelési” ügy valójában arról szól, hogy az orosz titkosszolgálat megvette a magyar minisztert és a magyar titkosszolgálat vezetőjét – sőt, őt eleve erre nevelte -, hogy Csányira dolgozzanak, mert ugye az osztrák olajtársaság nyomulása mögött az oroszok voltak, és nyilván Csányi Sándor bank-, olaj- és mit tudom milyen mágnás volt az újorosz gyarmatosítás legfőbb akadálya.

Ilyen marhaságokkal nem lehet elterelni arról a figyelmet, hogy miképpen került Demeter Ervin és Kövér László a történetbe. Hacsak nem úgy, hogy a KGB, Putyin parancsára fegyvert nyomatott az oldalukba, így kényszerítve őket arra, hogy egy magán titkosszolgálat embereivel diskuráljanak.

De ha már Csányit belekeverjük – bár csakugyan vastagon belekeveredett, amiről neki is ideje lenne számot adnia -, és mindenáron orosz-szálas kalandfilmet akarunk fabrikálni: ne feledkezzünk meg arról, hogy néhány hónapja, éppen az osztrák – ezek szerint orosz – olajvállalat nyomulásakor Simicska – vagyis Orbán – volt apehos emberei zsarolták meg, szintén törvénytelen eszközökkel szerzett információk alapján Csányit. Kíváncsi lennék, hogy ebben a kémes-Gazpromos-kágébés filmben hogyan dolgozza föl Orbán azt a tényt, hogy az osztrák-orosz nyomulást a magyar kormány verte vissza. (Alighanem a CIA nyomott fegyvert Gyurcsány és Szilvásy oldalába. Borzalom!)

Amire Orbánnak válaszolnia kell, az az, hogy milyen orosz érdek vezérelte például a Dávid Ibolyára és a Bajnai Gordonra való dolgozást? Ha nem orosz volt az az érdek, akkor kié?

Ha mégiscsak az az összefüggés, hogy nem annyira a KGB, mint inkább a Fidesz keveredett ebbe az alantas ügybe, akkor Orbán Viktor mit gondol a saját jövőjéről? Mert ugye „morálisan”… Jut eszembe: föltűnt valakinek, hogy a köztársaság elnöke, aki Gyurcsány őszödi beszédének kiszivárogtatása után pillanatokkal kész volt morális válságról beszélni, mekkorát tud hallgatni ebben az ügyben? Persze lehet, hogy a KGB zsarolja.