Vádat emelt az ügyészség a kuruc.info nevű, az amerikai interneten bujkáló, ám itthonról szerkesztett hungárnáci portál főszerkesztője „M. Balázs” ellen "személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt", mert megjelentetett egy írást, még 2006 októberében, „A forradalmárokat börtönbe juttató bírák, ügyészek neve, képe, telefonszáma” címmel.
Még szinte gyerekkorából ismerem M. Balázst, volt alkalmam személyesen is beszélni vele. Tehetséges, derék, ügybuzgó, szorgalmas, személyiséges kihívásokkal küszködő, szorongó virtigli kisnácinak tűnt, amikor még valamelyik Fidesz-lap munkatársaként azért vont felelősségre, mert „cenzúrázni” merészeltem olyan internetes fórumokat, mint például a „kasztráljuk-e a cigányokat” címűt.
Azt az utált, megvetett, „kommunista” álláspontot vallottam, hogy a főszerkesztő éppen úgy felel az internetes lapok fórumainak tartalmáért, mint egy papírújság levelezési rovatáért. Ebben egyedül maradtam. Ma nem is találunk olyan fórumot, ahol két perc alatt ne szembesülnénk uszító, gyalázkodó, förtelmes vérjobbos véleménnyel - gyakorlatilag bármiről.
A kuruc.info mindennek a sűrítménye. Mondanivalójának lényege a fehér faj védelme – amibe nem tartoznak bele például a zsidók, a cigányok és a buzik. Velük ennek megfelelően szabad bánni – legelőször is a szó erejével kellene kiirtani őket. Az erre kent jobbikos, gárdás, hazafiaskodó mákonymáz csak díszítés.
Amit nem értek, csak az, hogy M. Balázs miért most kerül bíróság elé, hiszen évek óta tudjuk, hogy ő a főszerkesztő. Azt sem értem, hogy a kormány mit pepecsel azzal, hogy az amerikai kormányszervektől kér segítséget a letiltáshoz, amikor elektronikai eszközökkel percek alatt meg lehet oldani, hogy a kuruc.info eltűnjön a magyar internetről. A demokráciának vannak határai. Ha nincsenek, akkor az nem demokrácia.
Úgy látszik M. Balázs vesztét az okozza, hogy vérszemet kapott: az ügyészek és a bírók azonnal – ez nálunk két év – tudnak lépni, ha őket gyalázzák, érdeksérelmesen. Mást lehet, büntetlenül, önfeledten. Ez is egy jogrend, csak kilógós lólábas.
Végignéztem A Bukást.
VálaszTörlésMegkönnyeztem.
Ugye neked a rendszerváltás volt ilyen, te senkiházi szarcsimbók?
Néha úgy érzem, nem ártana, ha felkeresne téged valaki, hogy elkapja a grabancodat. Értelme nem lenne persze - egy lepkefing se vagy az oldaladon -, egyszerűen csak a világ minden igazságáért.
Ez egy mindennél magasabb, ezoterikus szint. Kár, hogy soha nem értetted az "igazság" szó jelentését.
Kiírtad magad az élet könyvéből! Már rég kiírtad. Neked most már ajándék minden perc!
Drága Andrassew Úr,
VálaszTörléskérem, ne hagyja magát elkedvetleníteni a gonoszoktól, akik most oly erősnek tűnnek.
Dorita