Franzi bácsi esete Bitter Brúnóval és az Ifjú Humanistákkal

A hirszerzo.hu – vezető szerkesztő Seres László az ünnepelt publicista kollega - ezt írja:
A "Hollán Ernő utcai" típusú szolidaritás azonban ezúttal elmarad. "Nincs okunk most utcára vonulni, hiszen egyrészt nem érzékeljük a náci fenyegetést, másrészt egyértelművé vált, hogy nem annyira civil, mint politikai demonstrációról van szó" - közölte a Hírszerzővel az előző két megmozdulás egyik szervezője, Bitter Brunó szociológus és blogger (…)
Ő hívta fel a figyelmünket arra is, hogy ezúttal sem a konzervatív-liberális Konzervatórium blog szerzői, sem az Ifjú Humanisták nem szolidarizálódnak, sőt tudatosan távolmaradnak a szerintük Andrassew által is provokált eseményről.
"... kifejezetten a házhoz menni a pofonért esete" - írják közleményükben az Ifjú Humanisták, akik szerint "ez nem antifasizmus, ez provokálás és ellenségteremtés".
Bitter Brúnóval azóta levelezésben vagyunk. Ő írt nekem először. Bár nem hatalmazott föl arra, hogy ennek tartalmáról beszámoljak, talán annyit mégis, hogy küldött nekem egy bibliai idézetet, és mindjárt jelezte, hogy ez angolul van: "Do not answer the fool according to his foolishness, lest you become equal to him. Answer the fool according to his foolishness, lest he be wise in his own eyes." - Book of Proverbs (26:4,5)
Messzitől fölismerem az angol nyelvet, a Bibliát meg állandóan tanulmányozom - hitetlen létemre az éjjeli szekrényemen tartom és szinte minden este olvasgatom. Az idézet A példabeszédek könyvéből való. És arról szól, hogy Bitter Brúnó szerint én hülye vagyok:
„Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá! Felelj meg az ostobának a bolondságához illően, hogy ne tarthassa magát bölcsnek.”
Jó, a gój motorosokat pláne lehülyézi, én meg csak hozzájuk hasonló leszek, mert válaszoltam zsidózó, fenyegető, buzizó levelükre, és főleg: nem kértem tőlük bocsánatot, ami a feltétele volt annak, hogy ne vonuljanak ellenem.
Még csak meg se sértődtem ezen, meg se említeném, ha Bitter Brúnó nem nyilatkozott volna oda a hirszerzo.hu-nak. (Vezető szerkesztő Seres László az ünnepelt publicista kollega.) Egészen pontosan azt üzente a hirszerzo.hu, hogy dögöljek meg, magamnak csináltam a bajt, magam vetettem magam az ádázul doromboló falánk cicahorda elé. Bár én elgondolkoznék azon, hogy ha valaki hülye, és a saját hülyesége miatt fenyegetik, talán akkor is meg kell védeni, mert hátha holnap én is hülye leszek, de én én vagyok, nem egy Bitter, se egy Ifjú. Konzervatórium meg sose leszek.

Volt egy Franz Müller nevű tréfamester, aki egy kocsmánál alig nagyobb, kabarénak mondott színházába – Berlin alfelében - azzal próbálta becsalogatni a közönséget, hogy gúnyolódott az embereken. Azokon, akik erre okot adtak. A kabaré ilyen. Gúnyolódós hely. Vannak ilyen újságok is.
Történt egyszer, hogy nem is olyan messzire az ő színházától, egy külkerületen is túl megtámadták a piknikező zsidókat. Azok azt a hülye szokást vették föl, hogy vasárnaponként polgárkodtak: kimentek egy közeli erdő mellé, és ott együtt napozgattak, eszegettek a pokrócokon, és a tüdejükbe engedték a jó levegőt. Tudták, hogy az egészséges, és hosszú életre vágytak.
Pedig akkor már nem volt jó dolguk. Egyenruhás, vagyis inkább egyenmaskarás, karszalagos emberek mászkáltak a városban, és időnként betörték a zsidó boltok kirakatait. Volt ott egy csapat, néhány motoros, akik ilyenkor szintén fölvonultak és erősen berregtek. Ezek a motorosok az egyik vasárnapon azt találták ki, hogy mennyire tréfás, ha ők is kimennek az erdő szélére, ráhajtanak a zsidó piknikezők pokrócaira. Hogy majd akkor kiborulnak a kancsók, péppé nyomódnak a gyümölcsök, összetörnek a kosarak. Úgy is lett. Volt nagy siránkozás és sikongatás. A zsidók nagyon viccesek, amikor sikongatnak.
A buta zsidók nem tanultak: egy hét múlva megint konokul piknikeltek. Jöttek a motorosok, pépesítettek. A zsidók sikoltoztak.
És ez így ment hetekig. A végén már szóbeszéd tárgya lett a dolog, annyira, hogy a derék németek vasárnaponként kijártak nézelődni: valóságos esemény volt, szinte afféle katasztrófaturistás látványosság. Aztán otthon meg a munkában meg a kocsmában nyilván arról is elbeszélgettek, hogy a motorosok milyen újabb és újabb elegáns megoldásokkal riasztották szét a buta zsidókat, és melyik hülye zsidó esett a leglátványosabban hanyatt, miközben mondjuk a gyerekét próbálta elkapni a motor elől.
Ez a Franz Müller nevű tréfamester - aki nem volt zsidó, hanem osztrák származású - odáig merészkedett, hogy tréfás megjegyzéseket tett a tréfás motorosokra. Mondhatni: a tettleges népi humor meg a kicsit intellektuálisabb verbális szatíra összecsapott a német lélektérben. Nem erőseket mondott ám ez a bolond Müller, csak olyanokat, hogy gyáva az, aki motorral rémisztget békés embereket, és az is lehet, hogy a kukijával van baj, ha valakinek motor kell ahhoz, hogy erősnek látszódjon. A csoportos berregést meg leszánalmasozta. Alpári, gyenge humor. Külvárosba való.
Már a harmadik estén megjelentek a színházában az egyenruhások. Semmi fenyegetés nem volt abban. Csak álltak ott és hallgattak. Aztán elmentek.
Másnap megint jöttek. És ez a hülye Franz Müller nem fogta vissza magát. Sőt tán még egy kicsit rá is tett.
Az ötödik este után megint jöttek, kopogtattak. Dorongokkal. Szétverték a kis kabarét.
Másnapra a nyilván már bekattant Franz Müller sebtiben szinte rendbe rakta a termet, és megint tréfálkozott. Este, amikor hazafelé ment, elkapták és kiverték a fogait. Mindet.
Másnap ez a barom Franz Müller fogak nélkül beszélt. Nagyon vicces volt - bár a rend kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy mindösszesen öt ember előtt. Több nem mert eljönni, bár az is lehet, hogy ezek is csak azért, mert először jártak ott.
Aznap este Franz Müllert agyonverték. Aztán még át is ment egy kerék a nyakán. Ezt rendőrorvos jegyzőkönyvezte, azzal a megjegyzéssel, hogy az áldozat már halott volt, amikor lapossá törték a gigáját.

Ez egy példabeszéd volt. Még jónéhányat mesélhetnék abból az időből. Hiszen tudjuk, hogy akkoriban eleinte csak morcoskodtak a tréfálkozó újságírókkal, írókkal, kabaristákkal, színészekkel, aztán agyonverték őket. Sőt ehhez az is elég volt, ha valaki olyan muzsikát kedvelt, ami nem tetszett az egyre erősödő náciknak. A nácit a rettegés erősíti. A fasizmus nem akkor kezdődik, amikor megjelennek a keretlegények, hanem akkor, amikor félni kezdünk tőlük. És lapítunk, magyarázkodva, családra, hajlott korunkra, politikára meg mit tudom én mire hivatkozva. Amikor megpróbálunk különalkut kötni velük.
Bitter Brúnó és az Ifjú Humanisták nyilván úgy értékelik Franz Müller magatartását, hogy az övé a "kifejezetten a házhoz menni a pofonért esete". Sőt: "ez nem antifasizmus, ez provokálás és ellenségteremtés".
A piknikelő zsidók nemsokára meghaltak. A kölykeik is. Hiába hordták őket a jó levegőre. Írmagjuk se maradt. Franz Müllerre pedig ki emlékszik? Pedig a zsidók is életben maradhattak volna, és Franz Müllerre is várhatott volna természetesebb halál – bár az is igaz, hogy az övé akkoriban természetesnek számított.
Talán, ha az erdőbe nem a trükkös motorsport legújabb ágát nézegetni járnak ki a derék, vidámságra vágyó német polgárok, hanem megérzik a "Hollán Ernő utcai típusú szolidaritás" lehetőségét és erejét, talán ha a szutykos kis kabarét védik meg. A németek és a zsidók. Igen, a zsidók. Akiknek az lett volna az egyetlen esélyük.
Talán. Ha.
És, hogy a példabeszéd fonala meg ne szakadjon: Franz Müller a nagyanyám másodunokatestvérének mostohatestvére volt. Mindig röstellte a család. Egy hülye kis fasz volt szerintük is, aki maga kereste a baját.
Én meg csókoltatom Bitter Brúnót és az Ifjú Humanistákat, valamint Seres Lászlót.

Seres László: Andrassew Iván téved

Ha az ember csak Andrassew Iván cikkéből (Franzi bácsi esete Bitter Brúnóval és az Ifjú Humanistákkal. Népszava, ápr. 22) próbálna tájékozódni a szabad sajtót fenyegető motoros hordák és a hiányzó antifasiszta szolidaritás aktuális helyzetéről, enyhén szólva egyoldalú képet kapna mindkettőről. Az írás ugyanis – amely már eleve a szerzőt és lapját fenyegető gigantikus náciveszély lelkiállapotában íródott –, nem kevesebbet állít, mint hogy a Hírszerző portál, ezen belül én, egy interjúalanyunk és két civil szervezet (az Ifjú Humanisták és a Konzervatórium blog) magára hagyja őt, és saját hülyesége miatt kvázi megtagadja tőle a minden fenyegetettnek kijáró antifasiszta szolidaritást. A nyomaték kedvéért példabeszédet is kapunk a harmincas évek idejéből, náci motorosokról, sikoltozó zsidókról, egy gúnyos megjegyzést követő fogkiverésről, majd agyonverésről.
Mivel Andrassew Iván véleményformáló értelmiségi, jó lenne, ha nem eme felszínesen és tévesen leírt helyzetben helyezné el magát, ha nem ez alapján alakítaná a maga és olvasói álláspontját. A Hírszerző április 18-i cikkében ("Hobbirobogós cicahordák" - kit fenyegetnek a Gój Motorosok?) beszámolt Andrassew és a Gój Motorosok konfliktusáról, megszólaltatva a Hollán Ernő utcai tüntetések egyik fő szervezőjét, Bitter Brúnó szociológust (judapest.org), aki röviden elmondta, miért más ez az eset, mint a Broadway jegyirodáé, ezen kívül utalt rá, hogy két másik civil szervezet sem látja azt a veszélyt, amit a Népszava szerzője. A Hírszerző érzékeltette, hogy az eddigi, többé-kevésbé egységes szervezők most megosztottak a kérdésben. Nem keltettük azt a benyomást, hogy Bitterék lennének "a" többségi állásponton, ráadásul kicsit később, Rózsa Péterék kérésére közöltük a "Magyarok a Nácik Ellen" szerveződés (valószínűleg többségi, a Népszavával szolidáris) álláspontját is.
Hogy miért más ez az eset? Mert az egyébként minden szempontból visszataszító, antiszemita elnevezésű motorosbanda felvonulása nem jelenti azt a típusú közvetlen náciveszélyt, amire a miniszterelnöknek, a MEASZ-nak, a MÚOSZ-nak és a nőtanácsnak azonnal ugrania kéne. Hol van ez a hülye felvonulás a Molotov-koktéloktól, vagy attól, hogy egy zsidó barátunk személyes adatait felrakják a kurucra, oszt naponta kapja a halálos fenyegetéseket? A "nagypolitika" által támogatott látvány-antifasizmus legnagyobb baja, hogy bagatellizálja a szolidaritást azokkal, akiknek valóban szükségük van antináci szolidaritásunkra, és ha kell, utcai jelenlétünkre.
Andrassewnek természetesen joga van gyalázni a Gój Motorosokat (nagyon helyes, plusz szólásszabadság van), de neki is el kell fogadnia, hogy gyülekezési szabadság is van, és amíg a "gójok" nem lépnek a tettlegesség útjára, azt mondanak, amit akarnak (és ahol a rendőrség nem tiltja). Ez nem Weimar, ez a liberális demokrácia. Jó lenne, ha minden bal- és jobboldali újságíró ennek a talaján állna.
Seres László Hírszerző

Bitter Brúnó válasza: Olvasói levél (válasz Andrassew Iván cikkére)

Andrassew Ivánnak küldött (deklaráltan privát jellegű) elektronikus levelemben arra kívántam felhívni a publicista figyelmét, hogy egy-egy problémának többféle érvényes értelmezési kerete is lehet, a válasz-technikák eszköztára pedig gazdagabb, mint azt talán elsőre gondolná. A felesleges sértődést elkerülendő, második levelemben részletesen felfedtem motivációimat is (amellett, hogy elküldtem a Példabeszédek Könyvéből idézett két sor magyar fordítását). Én úgy gondolom, hogy bár Andrassew Ivánnak természetesen jogában áll sértegetnie és pocskondiáznia a kétségkívül ízléstelen és visszataszító “Gój Motorosokat”, azonban ez a magatartása most kontraproduktív, méghozzá épp az úgynevezett “antifasiszta harc” szempontjából. A Hollán Ernő utcai tüntetéseken sikerült egy széles körű társadalmi koalíciót létrehoznunk, sőt végre sikerült megállapodni egy “antináci minimumban” is. Ezt a konszenzust és ezt a bázist erodálja látványosan az a diskurzus, amelyben Andrassew Iván örvényszerűen egyre inkább elmerül. A Népszava parkolójába szervezett akció nem erősíti, hanem marginalizálja az antináci platformot: bumeráng, amely épp az ellenkező hatást éri el, mint amit szeretne - amit szeretnénk.
2008 van, liberális demokráciában élünk: jó lenne meghaladni végre a kínos-emlékű “aki nincs velünk, az ellenünk van” háborús logikát.

Bitter Brunó
szociológus, a judapest.org alapító szerkesztője
(A Hollán Ernő utcai antináci tüntetések egyik szervezője).

A Konzervatórium válasza: Az ember, aki lekéste a náciveszélyt

2008.04.22. 11:48 :: Király Rák

Andrassew Iván az a fajta, egyszer szebb napokat látott tréfamester, aki – vagy így, vagy úgy – de átveszi kiüresedett poénjai szerepét. Olvasói már rég nem vele, hanem rajta nevetnek. Ha valaki nem követné, urambocsá teljesen hidegen hagyná, milyen tréfát is húzott ki varázskalapjából fent említett, örökös Farkasházy-díjas érdemes művész, akkor elmondom: nemes egyszerűséggel lebuzizta a Gój Motorosok nevű motoros, és mostanában magát Aktív/Fókusz szinten bulvárpolitikailag is exponáló szervezetet. A GM erre úgy döntött, bőgeti egy kicsit a gépet bejelentett demonstráció keretében, április végén Andrassew kenyéradó szerkesztőségei, a Népszava és a Hócipő lapok előtt. Ivánunk – to keep a long story short – rögtön, az állandóan farkast kiáltó pásztor módjára náciveszélyezésbe és ellentütetés szervezésébe kezdett.
Az is bebizonyosodott, hogy a hollán ernő utcai ellentüntetést szervező, azon részt vevő civilek – köztük a Judapest és mi is – átlátnak a szitán és nem kívánnak azonnal egységbe tömörülni, valahányszor egy kockás inges, hózentrógeres publicista fasisztázni kezd. Eddig a megélhetési antifasisztákon és egy neve minél többszöri nyilvánosságra hozatalát kérő, közelebbről meg nem nevezett köztársaság bukófélben lévő miniszterelnöke jelezte részvételét.
Miért is untatom ezen a napsütéses tavaszi délelőttön Andrassew Iván és a Gój Motorosok csörtéjével a drága olvasót? Egyszerű. A mai Népszava 12. oldalán egy kis szösszenetet jelentetett meg a hózentrógerestől, amelyben minket is megszólított. A cikk meglehetősen zavaros és rendkívül útszéli, klasszikus gyűlöletkeltő eszközökkel (buzizás, zsidózás, hülyézés, valamint ezek tetszőleges keveréke), és magánlevelek nyilvánosságra hozatalával operál. Ráadásul megdöbbentően hosszú (biztos flekkre fizetnek Népszaváéknál), és kiszámítható a tartalma (aki nincs Andrassew-val, az a Gójokkal van).
Igazából azon kívül, hogy szánjuk a lecsúszó, fogalmatlan, témátlan, antifa közírókat, egy oka van annak, hogy ez a reflexió megszületett. A remény, hogy hátha Iván egy kicsit elgondolkodik. Például azon, hogy milyen hamisan zengő operett hangszereléséhez használja fel Franz Müller (tényleg minden irónia nélkül) tragikus halálát. Mert ha egyszer cicaruházni tetszik, utána megijedni, majd pedig halottat gyalázatos percpolitikai célokra felhasználni, akkor ne tessék meglepődni, hogy mi – a Judapesttel, a Humanistákkal, és a többiekkel együtt – ebből nem kérünk.
,,Konzervatórium meg sose leszek." - veti oda nekünk A. I. Nem is baj. A tagfelvétel egyelőre úgyis szünetel.