szerda, április 23, 2008

A gój motorosok már Seres Lászlót is zsarolják, Bitter Brúnó diskurál velük


25933. Gój Motoros Egyesület (Válasz Imi Blues 25932 üzenetére) Válasz erre 2008.04.23 09:45

Tisztelt Seres László Úr!
Először is köszönöm a Gój Motoros Egyesület tagjai nevében, hogy nem állnak be abba a sorba amit a Népszava élükön Andrassew Iván gerjeszt.
Ahogy 2006. október 23-a után, amikor is több bal-liberális médiumok a lejáratásunkat kezdték, jeleztem nyilvánosan, hogy minden esetben megpróbáljuk elérni a sajtótörvényben foglaltak szerint ezen alaptalan támadásokat visszautasítani.
Amennyiben ez nem sikerül, úgy és ez nem fenyegetés, hanem minden esetben tájékoztatási jelleggel, közöltem és most is ezt teszem, hogy megtesszük a jogi lépéseket, valamint tiltakozásunk kifejezéseként az adott média székházához megyünk, alkotmányos jogainkkal élve.
Ennek tükrében, mint a Gój Motoros Egyesület elnöke, aki törvényesen képviseli a tagjait, akik közt számos elismert többek közt Olimpiai Bajnok, Világ és Európa bajnokok vannak, nem is beszélve magas állami kitűntetekről.
Ezért tisztelettel kérem, hogy az alábbi cikk, melynek címe:

Seres László visszaszól (gój motorosok, hirszerzo.hu)

Andrassew Iván téved
„minden szempontból visszataszító, antiszemita elnevezésű motorosbanda” mondatát
korrigálja és e felelőtlen mondatáért kövesse meg az egyesületünk tagjait !
Nem várjuk el, hogy kedveljenek vagy szeressenek bennünket, de a sértő és durván a becsületünkbe ne gázoljon!
Ma 9 óra 6 perckor felhívtam a szerkesztőségüket, de Ön nem tartózkodott a munkahelyén.
Én megadtam a telefonszámomat (30-9-41-61-81) és azt az ígéretet kaptam, hogy visszahív.
Remélem és elvárom, hogy ezt megtegye, hogy úriemberekhez méltóan rendezhessük ezt az ügyet, ellenkező esetben a fent felsoroltak szerint leszünk kénytelenek eljárni.

Üdvözlettel:
Mészáros Imre elnök


(Andrassew Iván személyes megjegyzése: Ismét csókoltatom Seres Lászlót, és kíváncsi vagyok, hogy bocsánatot kér-e a gój motorosoktól, vagy a szerkesztőség megvárja a beígért "alkotmányos" látogatást. Remélem, nem köt velük lapítós háttéralkut. Kíváncsi vagyok továbbá, hogy Bitter Brúnó és az Ifjú Humanisták megvédik-e Seres Lászót és a Hírszerzőt, vagy az ő esetét is úgy minősítik, hogy ellenséget keresve házhoz ment a pofonért. Ha a Hírszerzőhöz vonulnak, természetesen vele leszek. Mindazokkal, akik kedden a Népszava elé jönnek a gój motorosok ellen tiltakozni.)

Történt, hogy reggel fölhívott Bitter Brúnó, hogy érdeklődjön, mikor jelenik meg a tegnap elküldött olvasói levele. Mondtam, hogy holnap, de készüljön, mert úgy alakult, hogy a gój motorosok Seres Lászlót is megfenyegették. Lehet, hogy ő is sorra kerül. Mit tett? Azonnal szaladt, bejelentkezett a gój motorosok fórumára és elkezdett magyarázkodni, mentegetőzni. Egyebek mellett azért mert a holnap, a Népszavában megjelenő írásában "ízléstelennek és visszataszítónak" nevezi a gój motorosokat. Ünneplik is. Elképesztően kínos az a nyilván rám is utaló megjegyése, miszerint: "Azt különösen nem szeretem, ha a magyar zsidók 'hátán vágják a fát'..."
A rend kedvéért csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a gój motorosos konfliktusom egy olyan írás miatt alakult ki, amelyikben szó sem volt a zsidókról. Csak a cigányokról. Zsidózás a gój motorosok reakciójában bukkantak föl először.

25939. Bitter Brunó 2008.04.23 12:21

Sziasztok motorosok,

Bitter Brunó vagyok, alias 'shadai', a judapest.org alapító szerkesztője, blogger. Zsidó vagyok. Magyar zsidó.
Szeretnék mondani nektek itt néhány dolgot, ha megengeditek.
Kezdem azzal, hogy megvallom: én is kínosnak és sokszor bosszantónak tartom azt a fajta hisztérikus "antifasizmust", amit ma sokan űznek - részben hivatásból - Magyarországon. Azt különösen nem szeretem, ha a magyar zsidók 'hátán vágják a fát' (bármely oldalról) és szeretném, ha ebből a sokszorosan mérgezett erőtérből ki lehetne emelni a zsidókat - tényleg ne a mi farkunkkal verjék (verjétek) egymás csalánjait.
Ugyanakkor társadalmi tényként kezelem azt is, hogy léteznek valódi rasszisták, olyanok is, akik tevékeny erőszakot is hirdetnek. Nincsenek sokan, de erőszakosságukat sokan fenyegetettségként élik meg. Srácok, én azt vallom és hiszem, hogy a Magyar Köztársaságban a polgári jogegyenlőség és a demokratikus jogállam keretein belül minden állampolgárának, vallási, etnikai, illetve egyéb ön- vagy közösségi definíciója szerint, szabad és fenyegetésmentes élet jár osztályrészül. Nektek is, nekem is, nekük is. Remélem ez egy olyan “minimum”, amiben meg tudunk állapodni.
Szeretnék szót ejteni a “gój” szó használatáról is. A gój szó - ahogy a kiváló Raj Tamás rabbi is leírta - eredetileg (azaz a Bibiliában) valóban nem pejoratív kifejezés. Nem számít pejoratív kifejezésnek az Egyesült Államokban sem. De kelet-európában a kifejezésre az évszázadok alatt igenis rárakódott sok új jelentés réteg is, melyek közül több pejoratív (ld. még: “tirpák”, “paraszt”, “köcsög” stb. - ezeknek a szavaknak az eredeti jelentése sem negatív)
A helyzet az, hogy a kifejezésnek bizony van egy 'pikirt' éle, a 'gójozó' zsidókból pedig sokszor nem hiányzik ez a bántó él. Tíz zsidóból kilenc és fél tudja és érzi, hogy a kifejezésnek van egy negatív éle: ezért nem is igen használjuk ezt a kifejezést. A Judapest.org-on például még a kommentezőktől is elvárjuk, hogy ne “gójozzanak” (szerencsére ezzel alig próbálkozott valaki az elmúlt 3 és fél évben). Nem találkozhattok “gójozással” más magyar zsidó fórumokon sem: az irodalommal foglalkozó Múlt és Jövő folyóirat és a közéleti Szombat Magazin sem “gójozik”. Van néhány figura aki ezt megteszi: ugyanúgy küldtük el a vérbe, mint a molotokoktélozást ünneplő droidokat. Együtt élünk Magyarországon, sokfélék vagyunk: megtiszteljük egymást azzal, hogy nem cimkézzük a másikat negatívan is értelmezhető kifejezésekkel. Ti is ezt várjátok másoktól: várjátok el magatoktól is.
Én zsidóként (és magyarként és bloggerként) is a pozitív identitás híve vagyok: ne másokkal (legyenek azok dolgok vagy emberek) szemben határozzuk meg magunkat. Hanem arról beszéljünk, hogy mi kik vagyunk, mit képviselünk, mit szeretnénk. Ne mással szemben, másokhoz képest, mindig csak “reaktívan”, örök kontraként. Ez a gond a nevetekkel: értem én az iróniát, az önreflexiót, de alapvetően “mással szemben” határozzátok meg a ti identitásotokat. Azt mondjátok: mi magyarok vagyunk, mert nem vagyunk zsidók. Pedig ti magyarok vagytok, mert magyarok vagytok. Örömteli lenne, ha úgy tudnátok magyarok lenni, hogy közben nem bántotok meg másokat. És most abba bele sem megyek, hogy a magyar zsidók mennyire magyarok is. Gondolom ezt azért nem kell nektek magyarázni.
A “Gój motorosok” kifejezés amúgy azzal nyerte el igen széles körben negatív kicsengését
(nálam is), hogy “Ne piszkáljatok Sorstalanok!” pólót viseltek többen - és úgy látom ez az egyik mottótok is (pedig a másik sokkal jobb). Nem kertelek: ez a mondat nagyon bántó és nagyon sértő. Annyira, hogy erről sem kívánok itt vitázni, de jelzem: fáj. Ha meg fájdalmat okoztok sokaknak ebben az országban, azzal végsősoron nem lehet pozitív, erős Magyarországot építeni.
Tegnap írtam olvasói levelet a Népszavának, amelyben szerintem józanul, de helyre teszem - újra - Andrassew Ivánt (nem akarom a Népszava nyugdíjas olvasóira feleslegesen hozni a frászt, van elég bajuk). Holnap fog megjelenni. Ebben a levélben azt is írom, hogy “ Andrassew Ivánnak természetesen jogában áll sértegetnie és pocskondiáznia a kétségkívül ízléstelen és visszataszító ‘Gój Motorosokat’”.
Levelem után talán majd érteni fogjátok, hogy miért is tartom én ízléstelennek és visszataszítónak (nem nácinak) a ‘Gój Motorosokat’ (nem konkrétan benneteket, mint személyeket - hiszen nem ismerjük egymást - hanem azt a stílust, amit és ahogyan képviseltek). Demokrataként persze vallom, hogy mindenkinek jogában áll ízléstelennek és visszataszítónak lenni. Mégis örülnék neki, ha megfontolnátok soraimat. Ha nem, az sem baj, nem ettől fog kiborulni a kezemből a tea.
Andrassew-nek írt levelem záró mondatával zárom ezt a levelemet is:
2008 van, liberális demokráciában élünk: jó lenne meghaladni végre a kínos-emlékű “aki nincs velünk, az ellenünk van” háborús logikát.

Üdvök,
Bitter ‘shadai’ Brunó

3 megjegyzés:

  1. A "...a kétségkívül ízléstelen és visszataszító ‘Gój Motorosok..." szövegrészen kívül minden bötű tiszta redundancia.

    Micsoda nyelv(csapások)!

    VálaszTörlés
  2. Andrassew úr!
    Ha nem vette volna észre, én még Önnel is eldiskuráltam (volna). Ezt teszem évek óta sokakkal - sikerrel. Ön érdemi kommunikáció helyett "feljelentő" publicisztikát írt rögtön. Szép reflex! Dialógus helyett a dialógus azonnali ellehetetlenítése. Abba most nem is mennék bele, hogy malíciózus válaszában hány csúsztatás volt és hogy mennyire gerinces dolog egy deklarátlan privát levelet így közszemlére tenni. Szíve rajta. Csak ne tetszelegjen a morális hős szerepében. Nem az.

    Egy Judapest.org kommentelő írta tegnap éjjel, generációm 99%-a nem tud nem egyetérteni vele:

    "Én azt nem értem, hogy miközben AI szolidaritást vár el, közben nem hogy bármiféle együttműködést, de magát a kommunikációt is ellehetetleníti. Már maga az, hogy egy magánlevelet (akár utólagos) engedély nélkül publikál, durván sértő gesztus, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy egyáltalán mit is ír… Ha rosszindulatúak vagyunk, azt feltételezhetjük, hogy emögött józan és könnyen átlátható megfontolások vannak, ha jóindulatúak, akkor “csupán” azt, hogy egy nagyon felelőtlen és átgondolatlan megnyilatkozás ez, ahol a régi reflexek automatikusan beindultak.

    Mindenesetre szomorú történet. Nagyon mellélövök, ha én valamilyen mentalitásbeli, kulturális, sőt generációs különbséget látok ebben az egészben? Ha nincs ellenség, akkor keresünk. Lehetőleg belső ellenséget is, és aztán átváltoztatjuk külsővé. AI megjegyzése a blogján (”Bitter Brúnó diskurál velük”, azaz a motorosokkal) jól mutatja ezt. A párbeszéd, a párbeszédkészség, a nyitottság, konfliktuskeresés helyett a probléma kibeszélése és a konfliktus megoldásaira tett kísérletek - árulás, de minimum lenézendő dolog.

    Avagy éljünk egész életünkben lövészárkokban, és lehetőleg mutassuk meg a fiataloknak is, hogy ez egyedül így helyes… Ha pedig ők erre nem hajlandóak, akkor bizonyára azért, mert az ellenfél árkaival szimpatizálnak… :("

    Andrassew úr! Kívánok Önnek több józanságot és belátást!

    Bitter Brunó
    (shadai, judapest.org)

    VálaszTörlés
  3. Hát innen a messzi távolból gratula a józan demokratikus Bitter Brunónak, aki azt hiszi, hogy gyülölködö állatokkal lehet kedvesen leveledzeni... haha... de majd meglepödik egyszer...


    Gabriel Ghone

    Montreál

    VálaszTörlés