Az ördög zsidó

A szocializmus idején, amikor még fiatalabb voltam, és nem találkoztam az államfasizmus elemeivel itt és például Romániában, fintorogtam az antifasisztákon. Arra gondoltam, hogy micsoda baromság antifasisztáknak és ellenállóknak szervezetet fönntartani, amikor a fasizmus legyőzetett, nyilast sehol nem látni, és egyáltalán. Persze nem gondoltam volna, hogy egyszer majd odáig jutunk, hogy eszembe jut, esetleg javaslom Németh Péternek: ne csak az szerepeljen lapunk fejlécén, hogy szociáldemokrata napilap, hanem talán oda kellene írni, hogy szociáldemokrata, antifasiszta napilap. Legalább addig, amíg az állam nem működik rendeltetésszerűen. Lassan eljön az ideje.
Persze folyamatos önvizsgálatot kell tartanom, mert nehogy beleboruljak ebbe a szerepbe, hogy lövök is, meg célpont is vagyok, de végülis nem tehetek sokat, ez jutott nekem. Hogy miért pont nekem, azt most írom önéletírásomban. Mindenesetre itt jelzem, hogy én is unom. Méltatlan, hogy pojácákkal kell feleselnem. Méltatlan, hogy telefonnal zaklatnak. Méltatlan, hogy egy Örkény-abszurdban vagyok. Én kertészkedni szeretek meg csillagokat nézegetni, verseket olvasni meg liturgikus zenét hallgatni. Nem csak a saját szerepemet unom, hanem azt is, hogy egyáltalán ellenállásra vagyunk kényszerítve. Legalább addig, amíg a félhülye állam – parlamentestül, bíróságostul, ügyészségestül és rendőrségestül - nem képes megvédeni az országot az újnyilasoktól.
Hogy jövünk mi ahhoz, hogy tavaszi séta helyett nácik ellen tüntetgessünk? Jó, örülök én, hogy mostantól kezdve a nyilasoknak számolniuk kell azzal, hogy ki lesznek szorítva az országból. Ott voltam, láttam. Láttam ezeket a minden emberi méltóságot nélkülöző, szemmel láthatóan súlyosan terhelt, beteges jelmezekbe öltözött bugrisokat, akiknek ordítozáson kívül semmire nem futja. És láttam egy jóval nagyobb tömeget, amelyik Radnóti és József versekkel mutatott erőt. Baromi nagy erőt mutatott.
Az, hogy ez így összejött, nagyrészt Bayer Zsoltnak köszönhető. Ha nem írja meg borzalmas publicisztikáját, ha nem kelt ezzel szokatlanul széles fölháborodást, nem biztos, hogy a szerencsétlen dehogynáci Tomcat össze tudja rántani az évek óta magányosan morgolódó antifasisztákat.
Szóval el kell ismerni Bayer Zsolt antifasiszta érdemeit. (Vicceltem!)
A Magyar Hírlap főszerkesztője pánikszerűen lezárta a Bayer-zsidózásos vitát. Beismeri, hogy hibázott, és ezért elnézést is kér.
Sőt, Bayer Zsolt is elnézést kért. És ez így rendben is lenne. Ha nem bukkanna föl írásában megint a nyegle cinizmus.
„Megtörtént hát! Lassan túl leszünk rajta. Sokkal több újság és tévé és rádió és felület már nincsen. Már mindenki megszólalt, akinek meg kellett szólalnia. Semmi újdonság nem akadt, talán csak az új farizeusok hangja volt váratlan. Vagy mégsem. Hogy is mondja az Ököl, az agy és két füstölgő puskacső című zseniális filmben az egyik kedvenc szereplőm: "Aki az ördögnek szolgál, kínnal fizet." Hát, nagy kín lehetett azt a levelet szignózni. Részvétem…”
Ha esetleg rám gondolt, az én levelemre, akkor igen: nagyon nehéz volt. Nem értem pontosan, hogy miért farizeus az, aki kifogásolni merészeli, ha valaki nyilas dumákat enged meg magának, de jelzem, hogy volt idő, amikor együtt kifogásoltuk az ilyesmit. Nem én vetemedtem. Éppen azért volt nagyon nehéz, mert nem tudom kitörölni magamból azt a Bayer Zsoltot, akit nagyon szerettem. Kicsit könnyített a dolgon, hogy amikor – éve már – jó nagyot cigányozott, és figyelmeztettem arra, hogy ez nem való, elhatároztam, hogy ha belekezd az ádáz zsidózásba is, akkor pojácát csinálok belőle. Hogy ujjal mutogassanak rá. Most jelzem, hogy ha belekezd a buzizásba is, ami logikusan következik, már nem írok neki levelet. Vagy mégis.
Hogy ki szolgálja az ördögöt, azt nem tudom, de ha Bayer Zsolt az Istent szolgálja eszement írásaival, és nekem csak az ördög marad, akkor ez van, el kell fogadnom. Majd kárhozok.
Ami az ördögöt illeti, meg a szolgálatot, van ehhez egy történet. Egyszer dedikáltam a Vörösmarty téren. Ez azt jelenti, hogy nagy kínban ülök, mint általában a kevésbé sikeres írók, mert egyrészt kevesen jönnek, másrészt sose jut eszembe az odatévedő, könyvet nyújtó ismerős emberek neve. Ott áll valaki, kedvesen, nyújtja a könyvet, hogy írnék bele, én meg leizzadok, mert fogalmam sincs, hogyan hívják. Előtte is tudtam, utána is eszembe jut, de pont akkor semmiképpen. És ez ötször, tízszer. Borzalom.
Na, ott megjelent az egyik távoli, erdélyi, szélsőjobboldali rokonom. Azt mondta: - Hát nálad senki nincs? Senki nem akarja aláíratni a könyvedet? Miért nem írsz olyanokat, mint a Lovas meg a Bayer, azoknál hosszú sorokban állnak az emberek.
Azt mondtam neki, hogy azért, mert nem akarom sem elmegyógyintézetben, sem öngyilkosként végezni.
Na erre leült az én ostoba rokonom. Hogy magyaráznám el. Azt mondtam neki, hogy Lovas is és Bayer is olyan emberek, akik pontosan tudják, mit művelnek. A lélek meg olyan, hogy előbb vagy utóbb kérdez, szembesülni kell. Lovas nem lesz öngyilkos, mert már olyan picike a lelke, hogy csak az őrületbe kergeti, de Bayert féltem.
Már nem tartozik ide, de az én derék rokonom megkérdezte, hogy szerintem rá mi vár.
„Semmi, mert te hülye zsákmányállat vagy.”
Ennyit az ördögről, akit szolgálok. Azért az nagyon érdekes, hogy ezek mindig előkapják azt a fordulatot, hogy a másik valamit szolgál. Valami idegen hatalmat. De, ha nagyon kapargatjuk, akkor arról kiderül, hogy valami zsidó dolog. Az ördög zsidó. Ez annyira szembeszökő, hogy meg kellene beszélni egy rabbival.