A humor odaveszéséről

Fura, de elég nagy visszhangja lett annak, hogy a Hócipőben megjelent egy tréfás nyilatkozat, amelyben néhányan arra kérjük Kuncze Gábort, hogy maradjon mégis, mert ha távozik, akkor egyrészt kivész a Tisztelt Házból a humor, másrészt nekünk, még tréfálkozni próbálkozó írogatóknak - sőt a verbálisan hivatásszerűen vicceskedőknek is - erős konkurenciát jelenthet. Többen kérdezték, hogy most akkor ez komoly-e, és mi bajunk van nekünk Fodor Gáborral vagy Kóka Jánossal.
Semmi bajunk velük. Ha viszont egy ilyen, szatirikus kéthetilapban megjelenő, tehát nyilvánvalóban némiképpen ironikusnak is szánt petíciót bárki is annyira komolyan vesz, hogy levélben vagy telefonon rám kérdez, akkor talán mégsem olyan vicces az egész. Talán mégiscsak az van, hogy Kuncze távozásával - és tegyük hozzá nagy tisztelettel, hogy Kupa Mihály politikából való önmenesztésével - csakugyan sivárosodás lesz a politikai életben.
Utoljára a sajtó, vagyis a politikai sóbiznisz képviselői akkor néztek ilyen szomorúan a jövőbe, amikor Torgyán távozott a politikai életből. Akkor is, ha engem például néha kivert a hideg veríték, amikor ripacskodásait hallgattam, ám ő legalább próbálkozott az iróniával
Nem mondom, hogy ezután nem lehet majd mulatni, mondjuk Lendvai Ildikó replikáin, vagy Gyurcsány Ferenc sajátosan kamaszos mozdulatokkal kísért szinte archaikus szóhasználatán, ám ez kevés. Igazából a jobboldali humort hiányolom - és ezt most végképp ne vegye senki pártoskodásból fakadó torz előítéletességnek. Orbán Viktor korszakokra tagolható, sajátos humora odaveszni látszik, mert az utóbbi években kifejezetten elkomorult. Kedvencem, Kövér László is hallgat. Az egykor Áder vezette Deutsch-Szijjártó-Répássy-iskola föllépései inkább kínosak, mint mulattatóak. Az lehet ennek hátterében, hogy képtelenség egyszerre azzal ébredni és feküdni, hogy földannyának földannya, és közben még viccesnek is lenni. Vélhetően akkor várható valami fölvirágzás, ha odaáig polgárosodunk, hogy a jobboldalon is megjelenik az önirónia. Az egy képesség. Azt mutatja, hogy valaki, vagy egy csoport megtalálta a helyét a világban.
Márpedig nagy szükség lenne erre, pláne a mostani frászos, civakodós, nyomorgós időkben. Nehéz túlélni, ha csak a képviselők és vezéreik hülyeségein röhöghetünk. Pláne szomorkásan. (Népszava)