hétfő, október 09, 2006

Ez van



Már most jelzem: tudom, hogy nincs különösebb jelentősége annak, amiről itt szó lesz, ám a személyes érintettség - a Népszava megfenyegetése - miatt mégis talán említést érdemel egy bizonyos Tóth Kálmán nevű New-York-i illetőségű távforradalmár fölhívása. Tudom, hogy az mostani népmozgalom - ami majd vélhetően, és remélem, okkal „orális forradalom” néven kerül majd be a történelmünkbe - szervezője nem nagyon törődik azzal, kiket mozdít meg, hiszen a cél szentesít, oszt jónapot. Végülis, ha nem hal meg senki, úgy is vehetjük a dolgokat, hogy például a Kossuth téren, majd a tévé székháza előtt és az utcán, majd megint a Kossuth téren följött, aminek egyszer jönnie kellett, és egyáltalán nem baj, ha tudjuk, mik rejtőzködtek a mélyben, az agyakban, a lelkekben. Most egy darabig nem hazudhatjuk magunknak azt, hogy ez itt kérem, egy békés, normális kis ország, amit csak szeretni lehet. Ha az egész nem veszélyeztetné a közrendet és az alkotmányos berendezkedést, jókat röhögnénk a kerényiken, az uszticsokon, a nemzetgyűlőkön meg a táltosokon. Talán lesz olyan történész, aki egyszer összeszedi a mostani napok legjobb elmebetegeit és nagyon is okos pojácáit - és remélem lesz is kedvünk - mondjuk ötven év múlva nevetni rajtuk.
Az a baj, hogy nem tudhatjuk, hova vezet az uszítás. Például ez a Tóth Kálmán nevű békés forradalomra szólítja föl a „világ tizenötmillió keresztény magyarját”. Gyújtó hangú, interneten keringő levele egy kis bankozással, médiázással, trianonozással kezdődik. Innen könnyedén pattan a lényegre: október huszonharmadik napján legyen forradalom! Békésen (!) foglalják (-juk?) el az Országházat, a a TV-t, a rádiót, a Népszabadság és a Népszava szerkesztőségét… Ez nagyon megbecsült hely az ellenség-listán, mert csak utánunk következik a Sándor palota, az összes minisztérium, sőt a kormánypárti székházak is. Tóth úr szerint Gyurcsányt le kell tartóztatni, föl kell oszlatni a parlamentet, és szélnek kell ereszteni a meg nem választott köztársasági elnököt. És egyebek mellett vissza kell állítani a Magyar Királyi Csendőrséget.
Én hiszem, hogy az ilyen buggyant embereknek nem lehet érdemi hatásuk Magyarországon, ám azt is hittem, még egy hónapja, hogy nem lehetnek tömegverekedések az utcákon. Mindenesetre jó, ha Orbán Vezénylő Tábornok is tudja, hátha nem hallja a zajtól a Kossuth tér egynémely sarkaiból (is) suttogó üzeneteket, hogy a távoli kiáltvány utolsó követelésblokkja így kezdődik: Le a Fidesz Gyáva Vezetőivel! (Így, csupa nagybetűvel, amit egy elmegyógyász jól kielemezhetne.)
Vicces ez, vagy nem is annyira? Majd kiderül. Mindenesetre ez van. (Népszava)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése