Egyazászló

Nincs mit csodálkozni azon, hogy Orbán nem szólalt föl a parlamenti bizalmi vitában, hiszen nagyon föl kellett tuningolnia magát péntek délutánra, hogy aztán tücsköt-bogarat összeordibáljon a Kossuth téren. De legalább nem tréfálkozott, és ez már önmagában is üdítő dolog, pláne ahhoz képest, hogy valami vidámságot ígért. Most rettentően komolyan vette magát. Bár csak szakaszosan tudtam követni, miket mond, mert a mellette immár állandó orbánállónak tűnő Semjén Zsoltot figyeltem, akinek ugye az a dolga, hogy testtartással és mimikával erősítsen, hátha hülye a közönség, és nem érti, miket beszél a vezér. Ez abból áll, hogy állandóan orcákat vág, ájtat, bólogat, csóvál. Sajnálom, de ettől nekem röhögnöm kell, és így nehéz Orbán súlyos szavaira figyelni. Azt észleltem, hogy kis túlzásokba esett, olyanokat mondott például, hogy Magyarország még soha nem volt ilyen válságban. Mondjuk szerintem a tatár is, Mohács is, Trianon is kicsit komorabb helyzetet hozott, mint Gyurcsány maradása, ötvenhat is, pláne a Kossuth téren, negyvennégyről már egyáltalán nem is beszélve. Bár ez legalább eszébe juthatott volna Orbánnak, ha másról nem, az árpádsávos, nyilas – na jó, finomítsunk: nyilasított zászlókról.
Erről a dologról világosan kell beszélni. Azok, akik ilyen lobogókat lengetnek, pontosan tudják, mit tesznek. Ezek nyilasok, vagy nácipeték. Aki hajlandó a zászlójuk alatt egyatáborban menetelni, ilyeneknek szónokolni, az politikai gazember. (Meg az is, aki Salkaházi Sára boldoggá avatása után pár héttel, a Dunába lövetettek emlékművétől nem messze ehhez kereszténydemokrata gyanánt ministrál.) Ha Orbánnak annyi hatalma nincs, hogy fölszólítsa a zászlósokat, hogy tüntessék el a jószágaikat, és lehetőleg takarodjanak is a népéből, ha pedig nem teszik meg, nem tudja kivezettetni őket, mit tesz, ha a tömeg vadulásba kezd?
Persze Orbán meg a Fidesze fölkészült arra, hogy szembe kell nézni a becsületes és naiv jobbosok között fölbukkanó árpádsávosokkal. Volt egyezetés arról, legalább elnökségi szinten, mit kell mondani, ha jönnek a csíkos zászlók. Ezt abból lehet tudni, Navracsics és Pokorni is szinte egyidőben, szinte egyformán beszélt erről két rádióban. Azt nyilatkozták oda, hogy az árpádsávos zászló nem betiltott önkényuralmi jelkép, tehát demokráciában használható, és attól, hogy bepiszkolták, még ősi magyar dolog – az utóbbi egyébként hülyeség. Ez az a pont, ahol világossá válik, hogy tulajdonképpen már bárkivel szövetkeznek, bárkit eltűrnek az egyazászló alatt. Navracsicstól nem vártam mást, de Pokorniban még hittem. Nem mintha nem látnám, hogy egyre cinikusabb, azt mégse gondoltam, hogy ehhez a politikai tahósághoz asszisztál.
Pár vekkert föl lehetne vinni a Sándor palota elé is. Az elnök talán ráébredne arra, hogy valaki, akiben meg volt a képesség, hogy a magyar konzervativizmus jeles történelmi alakja legyen – ha már jobbraátolt -, Csurka megüresedett helyét vette át. Ezért tűri a nyilasok zászlóit, ezért beszél hagymázasan, zagyván és sületlenségeket. Abban a pozícióban csak így lehet. Ezért lett oda a maradék humora is. Esélytelen az ordenáré ultimátumaival, a zsarolásaival, Semjénestül, pereputtyostul, mint az elődei. (Népszava)