A legelemibb

Ma legalább tízen kérdezték a véleményemet arról, hogy szerintem etikus-e a rádió eljárása, amikor napvilágra hozza a szocialisták belső megbeszélésein készült fölvételeket.
Nem mintha szakértő lennék újságíró etikai kérdésekben, de nyilván van valami zűrzavar, én is elmondom, mit gondolok. (Csak a rend kedvéért: egész pályavánszorgásom alatt egyszer álltam etikai bizottság előtt, rovatvezetőként, egy gyakornok írásának közlése miatt. Fölmentettek. Egyszer bíróság előtt, a Prolilétra című könyvem miatt. Az a pör megegyezéssel végződött.)
Az öszödi beszéd nyilvánosságra hozatalát nem tartom etikátlannak – a szakmai körülményeit azonban mégis. A választmányi Lamperth- és Szekeres beszéd közlését fölháborítónak találom.
Nem gondolom, hogy soha nem szabad titkos fölvételeket készíteni, vagy olyanok megszerzésétől tartózkodni. Azonban ezek közlésekor rendkívül körültekintően kell eljárni. Abból kell kiindulni ugyanis, hogy az embereknek joguk van bármilyen csoportban úgy megtárgyalni dolgokat, hogy közben az ne jusson nyilvánosságra. Ha úgy tetszik, létezik a csoporttitokhoz való jog.
Vannak azonban esetek, amikor ezt a jogot nem kell figyelembe vennünk. Ilyen például az, ha valamilyen bűncselekmény, vagy az ország életét jelentőse befolyásoló rontás nyomára jutottunk. (Bűnsúlyozás nélkül, például: egy miniszterelnök-jelölt törvénytelenségekre bíztatja híveit, alkotmányellenes összeesküvés készül, kiderül, hogy embereket alapvető jogaikban korlátoztak, tudatosan háborúba vagy polgárháborúba viszik az országot, politikusok csaltak vagy sikkasztottak, ésatöbbi..)
Az öszödi beszéd minden kétséget kizáróan olyan információkat tartalmazott, amelyek a közre tartoznak, függetlenül attól, hogy kinek jó ez, és kinek kifejezetten káros. Ahogy
Gyurcsány Ferenc beszélt, abból - pláne első hallásra – arra lehetett következtetni, hogy ő és a kormánya súlyosan vétett a politika írott és íratlan szabályai ellen, és ez a közre tartozik. Más kérdés, hogy én ebben az esetben behívtam volna a miniszterelnököt, szembesítettem volna a szöveggel, és lehetőséget adtam volna a magyarázatra vagy védekezésre. De - azt hiszem - etikai értelemben elfogadható a szöveg nyers, vágatlan közlése is. Az azonban semmiképpen, hogy csak néhány percnyi vágat jelenik meg, ráadásul a legkínosabb, mindenféle környezetből kiragadva. (Ilyenkor nem lehet arra hivatkozni, hogy hírműsorban milyen szakmai szabályokat kell betartani, nincs idő, például. Legyen idő! Egy ilyen súlyú közlésnél kivételesen ki lehet hagyni a Jó ebédhez szól a nótát, például, ha mondjuk egy óra kell a teljes közléshez.) Pláne akkor kell nagyon óvatosnak lenni, ha gyanítható, hogy a rádió egy választási kampányban előre leírt szerepet kapott, és egyáltalán nem véletlen, hogy pont akkor és pont oda jutott a titkos hangfelvétel. Nem etikai, hanem méltóságbéli kérdés, hogy a médium igyekezzen az eszköz-szerepet hárítani. Arról már nem is beszélve, hogy közszolgálati – de bármilyen - rádiónak azzal is számolni kell, hogy egy ilyen közlés egy választási harc idején, amikor az emberek fölfokozott idegállapotban vannak, milyen következményekkel járhat. (Esetükben: én összefüggést látok a rádió viselkedésese és a tévészékház ostroma között.)
Tehát: az öszödi beszédet szakmailag indokolt, sőt kötelező volt nyilvánosságra hozni, de minden egyéb ezzel kapcsolatos megnyilvánulás teljesen etikátlan volt.
A választmányi beszédekkel teljesen más a helyzet. Eleve tiszteletben kell tartani, ha egy csoport úgy dönt, hogy az újságírók nem kívánatosak egy teremben. Ha az ember mégis bejut, akkor kifejezetten tisztességtelen dolog hangfelvételt készíteni. Ha valamiért nem tudtuk, hogy az ülés zárt, és készítettünk felvételt, akkor azt semmiképpen nem szabad fölhasználni, nyilvánosságra hozni.
A kiszivárgott szövegekből semmi olyasmi nem derült k, ami arra utalt volna, hogy a szocialisták valami egetverő törvénytelenségre készülnek. Az egyik beszédben arról volt
szó, hogy a kormányzó párt a választási vereség ellenére meg akarja tartani pozícióit az uniós pénzek elosztásában, ám ezt törvényes, parlamenti eszközökkel gondolja, a másikban pedig arról, hogy a választásokon kicsit leértékelődött a szövetséges, míg nőtt egy másik párt befolyása, és ezt figyelembe kell venni. Ha nagyon akarom, akkor a Lamperth-szövegben van egy-két mondat, ami esetleg fölveti, hogy föl kell hívni az ország népének figyelmét valami készülő politikai huncutságra. ( Miután ebbe a szövegbe a rádiósok belepiszkáltak, minden etikai alapot elvesztettek a közlésre.) De hogy a Szekeres-beszédben ilyesmi nincs, az biztos.
Amit az újságíró a választmányi ülésen hallott, azt föl lehet használni háttér-információ gyanánt, de hangfelvételként közölni szakmailag és etikailag elképesztő.
Természetesen ezért az újságíró csak részben felelős. Neki tulajdonképpen kötelessége jelezni, hogy milyen anyaghoz jutott, ezután a szerkesztő döntése, hogy azzal mit kezd.
Amit a közszolgálati rádió művelt, az arról tanúskodik, hogy a szerkesztők a legelemibb újságíró-iskolai etikai oktatásban sem vettek részt.
Az újságíró élete során számtalanszor találkozik titkokkal. Például úgy, hogy valaki úgynevezett háttérbeszélgetésre hívja. Teljesen mindegy, hogy ezeken miről van szó, tudomásul kell venni, hogy az információk csak arra szolgálnak, hogy az újságíró képben legyen. Arról, amit megtudott egyetlen szót nem hozhat nyilvánosságra, és természetesen föl se merülhet, hogy bármilyen fölvételt készítsen. Ugyanez vonatkozik azokra az esetekre, amikor az újságíró beszélget valakivel, fölteheti a kérdéseit, válaszokat kap, ám partnere megkéri, hogy amit mondott, az ne jelenjen meg. Mindegy miért. (Én például többször jártam így Németh Miklóssal. Már azt hittem, hogy életem egyik legjobb interjúját készítettem a Parlament folyosóján, mondjuk magyar-szovjet viszony jövőjéről, aztán közölte, hogy erről még nem időszerű írni. Megértettem: ha úgy tetszik, nemzeti érdek, hogy a
miniszterelnöki vélemény, jövőkép még ne kerüljön nyilvánosságra. De ha nem értettem volna vele egyet, akkor is tiszteltben tartom a kérését.)
Az etika szabályokat már csak praktikus okokból is be kellene tartani. Ugyanis rá vagyunk utalva arra, hogy a politikusok szóba álljanak velünk. Ezt a munkát képtelenség háttérinformációk nélkül, megfelelő színvonalon végezni. Ha elveszítjük a minimális emberi bizalmukat, az a sajtó munkájának minőségére lesz igen káros hatással. (Ahogy ők meg ránk vannak utalva, és számíthatnak arra, hogy a velünk szemben elkövetett etikátlanságokra, visszaélésekre rosszindulattal, részrehajlással válaszolunk. Én például személyesen ilyenek miatt fordultam a Fidesz ellen. A saját sorsomon figyelhettem meg, mire képesek egy magamfajta, teljesen jelentéktelen ember ellen is, ha megtehetik, és ezért teszek meg mindent azért, hogy többé ne jussanak hatalomra.)