Mostantól nem rajtam múlik

Minden jel arra mutat, hogy néhány óra múlva megműtenek. Ilyenkor a legderűlátóbb ember is köteles számolni azzal, hogy a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt olyan helyzetbe kerül, amelyből már nem tud üzenetet küldeni. 

Tudatom tehát mindenkivel, hogy a legcsekélyebb félelem nélkül, megbékélt lélekkel élek ezekben az órákban is, ahogy igyekeztem egész életemben. Haragot senki iránt nem érzek, sőt inkább megértéssel gondolok egykori ellenfeleimre is.

De könnyű nekem, mert az utolsó néhány napban olyan váratlan, szinte mérhetetlen szeretetdózist kaptam a családomtól, a barátaimtól, a kollégáimtól, a munkatársaimtól (egyetlen-egyszer sírtam el magam betegségem fölfedezése óta, amikor egy fényképpel üzentek), olvasóimtól, olyan jólelkű emberektől is, akikkel soha nem találkoztam, ami legalább annyira földolgozhatatlan, mint amennyire gyógyító hatású. 

Köszönöm mindenkinek, aki üzent, imádkozott,  segítő adományt küldött, vagy csak aggódott az életemért. Ha valaha vállalható életet élhetek még, akkor az jórészt nekik köszönhetem: az elképesztő erővel összefogó, szinte a testükkel védő családomnak, és annak a sokezer embernek, akik szeretnek. És az orvosdoktoroknak, persze.

Ha ennyi volt, akkor mindent összevetve jó volt. Ha folytathatom, akkor pláne jó.