csütörtök, június 21, 2012

Eszkaláció

A demográfiai katasztrófával szembenéző országokban azon mesterkednek, hogyan tarthatnák minél tovább munkában azokat a nagy tudású embereket, akik dolgozni képesek és akarnak is. Rájöttek, hogy a tudásuk nagyon sokba került, és a pótlásukhoz nagy társadalmi ráfordítás kell - ráadásul bizonyos dolgok nem taníthatók, csak megtanulhatók. Ezek az “öregek” nemzeti jövedelmet termelnek, egyebek mellett a saját későbbi nyugdíjas éveikre is. Kivéve Unortodoxiában, ahol most majd mindenkit elküldenek a közszolgaságból, aki elérte a korhatárt. Mert ezen lehet majd valami húszmilliárdot megtakarítani. Meg ugye a fiatalok előre lépnek, sőt az alsóbb szinteken munkához jutnak azok is, akik eddig nem. És majd a Fidesznek lesznek hálásak. Attól tartok, hogy az unortodoxia - amit másképpen közhülyeségnek vagy közelborulásnak is mondhatunk - eszkalálódik Magyarországon.
Persze értem én: például ez nagyon jól beleillik a pedagógus életpálya modellbe, hiszen tanárok, tanítók ezreitől lehet majd megszabadulni. Az a teljes káosz biztos jele, hogy az egészségügyi államtitkár rögtön összeomlott és bejelentette, hogy az öregecske orvosok és segítőik nélkül döghalál lesz az egészségügyben. Vagyis megint nem volt egyeztetés.
El kellene már zavarni ezeket. Mielőtt mi is megzavarodunk.

 .

4 megjegyzés:

  1. Miért is nem lepődök meg ezen a remek cikken? Hiszen a Fideszesek sem az idősebb, tapasztaltabb korosztálytól tanultak országot vezetni.Hanem a koleszes, piás csapattól. Most úgy is nézünk ki.Fiatal orvos, jogász stb. mindig az öreg előljárójától tanult, tapasztalt. Ez most felfordult, pedig az élet törvényeit, ha nem tartják be, a gyerekeiken fog lecsapódni.

    VálaszTörlés
  2. Hogyan tartanák be az élet törvényeit, ha nem is ismerik? Azokat, akiktől megtanulhatták volna, már elüldözték, vagy most üldözik el, mondván, hogy az előző rendszer kiszolgálói voltak. Tessék mondani: jobb ezt a rendszert kiszolgálni? Nem kívánok mást, csak azt, hogy két, két és fél évtized múltán ők is ugyanazt kapják meg a gyerekeiktől. Úgy tűnik, Széchenyi is megfordult: Magyarország nem lesz, hanem volt...

    VálaszTörlés
  3. Sajnos én borulátóbb vagyok. Ezek nem csak az őket megelőző generációt nyomják a víz alá, de az utánuk következőt is. Az azt követőt pedig mi már nem érjük meg. (Szerencsére!)
    Azért kíváncsi lennék, hogy közülük hányan olvasták a "Hajtóvadászat öregekre" című kisregényt.

    VálaszTörlés
  4. Ha Dino Buzatti regényére gondolsz, akkor én.

    VálaszTörlés