szerda, november 16, 2011

Kuksoljon sötétben, aki köztársasági!

A Heti Válasz képe

Ezt az üzenetet kaptuk, amikor a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a díszkivilágításról szóló rendelet módosítását. 
A Jobbik  frakcióvezető kezdeményezte, hogy szüntessék meg a Károlyi-szobor díszkivilágítását, ezt a javaslatot az előterjesztő befogadta. 
Éppen a Függetlenség Napján engedte meg magának ezt az újabb arcátlan provokációt a Jobbik és a Fidesz. 
Azon a napon, amelyet persze nem ünneplünk államilag, de azért néhányan, akik még hiszünk egy új, szabad köztársaságban, Károlyi szobránál emlékezünk. 
“A magyar köztársaságot 1918. november 16-án kiáltotta ki az akkori budapesti Országház teret ellepő, kétszázezresre becsült tömeg, illetve a parlament kupolacsarnokában ülésező, a vidéki nemzeti tanácsok küldötteit is magában foglaló nagy Nemzeti Tanács. Még nevezetesebbé teszi e napot, hogy az őszirózsás forradalommal elnyert függetlenség ugyanekkor öltött törvényes formát.” - írja a lexikon erről a napról.
A Fidesz-Jobbik mutyizás újabb rúgás azokba, akik nem egészen hat hét múlva fegyelmezetten lesznek kénytelenek tudomásul venni, a Magyar Köztársaság megszűnését. Fegyelmezetten kuksolva, hiszen ők demokraták.

A Magyar Elektronikus Könyvtár (mek.oszk.hu) képe

( Távoli napló )
 .

3 megjegyzés:

  1. Jézusom, az a kép a szoborral, és ez tényleg megtörénhetett, hihetetlen, ráadásul a fődinkák azóta is maradhattak parlamenti képviselők! Őrület ami itt van!
    Kíváncsi lennék mi történne ha pl. az USA-ban néhány szenátor venné a bátorságot és nyílvánosan megköpködnék mondjuk a George Washington szobrát! Vajon hány évet kapnának?
    LB

    VálaszTörlés
  2. Nosza, tegyünk közzé (akár a Facebookon) egy felhívást, hogy aki demokratának érzi magát, az fizesse ki Károlyi Mihály villanyszámláját!:-)))

    A pénzt ajánljuk fel a Helytartótanácsnak (bocsánat: a "Fővárosi Közgyűlésnek") - és ha nem fogadják el, akkor jöhet a "B-terv": szervezzük meg a Károlyi-szobor gyertyás kivilágítását, "Köztársasági Halloweeen- everynigt" címmel!

    ...Iván: vállalod?:-)

    VálaszTörlés
  3. Gyalázat. Erre többet nem tudok mondani. Mindenki tudja, hogy miért.

    VálaszTörlés