Az Európai Püspöki Konferencia Tanácsának ülésén Erdő Péter bíboros - a tanács elnöke - a Kathpress katolikus hírügynökség szerint arról beszélt, hogy ma Európában hátrányos megkülönböztetés éri a keresztény hívőket.
Erdő Péternek teljesen igaza van. Például a bíboros úr áltat vezetett egyház KDNP nevű politikai szervezete a Fidesz nevű koalíciós partnerrel olyan törvényt fogadott el, amely keresztény felekezetek tucatjaitól vette el az egyházi státuszt. Mint ahogy a keresztényeknél semmiben sem hitványabb egyéb egyházakat is kikülönböztetett.
Azzal, hogy a nekik járó támogatást is elvesztették, emberek ezrei kerülnek végveszélybe. Azok a hajláktalanok, betegek, idős emberek, iskolások, akik a kikülönböztetett egyházak szállásain, iskoláiban, és egyéb intézményeiben segítséget kaptak az emberibb élethez, vagy éppen a túléléshez.
Persze nem csodálkoztunk: a bíboros úr egyháza évek óta égbekiáltó közönnyel szemléli a Magyarországon újra tobzódó rasszizmust, kirekesztést, miközben papjai a szószékről politizálnak a Fideszért, szavuk sincs, amikor cigányokat gyilkolnak, vagy nácik jutnak a parlamentbe. Mint ahogy akkor sem, amikor hajléktalanokat rendőrök vezetgetnek bilincsbe verve, törvény fenyegeti őket börtönnel, és akkor sem, amikor a legszegényebbeket rabolja le a kormány a gazdagok gyarapodása kedvéért, vagy folyamatosan emberi jogokat csorbít.
Tudtuk eddig is, hogy a Katolikus Egyház életeleme az alkalmazkodás, de azt soha nem gondoltuk volna, hogy a Kádár-rendszer alatt megtapasztalt őssunyiskodás a legelső új diktatúra próbálkozása idején teljes fegyverzetével tér vissza. Azzal a különbséggel persze, hogy egy ateista ideológia helyett most a sajátjával próbál kis pártocskája segítségével rátelepedni az országra - például az úgynevezett köznevelésben.
Erdő Péter szeptember végén, amikor újraválasztották a CCEE élére, kifejtette: az új evangelizáció újrafelfedezést jelent.
Csakugyan itt lenne az ideje. Talán, ha bíboros úr legelébb is vetne egy kegyes fölfedező pillantásnyi figyelmet az egyházi törvény miatt Strasbourgban éhségsztrájkoló Izsák-Bács Jeremiásra. Bár ő csak egy hátrányoskodó magyar mennonita keresztény, talán imádkozni lehet érte. Ha már vele nem.
"Izsák-Bács Jeremiás fel akarja hívni a világ figyelmét arra a disznóságra, ami Magyarországon zajlik. Támogatásra lenne szüksége a tiltakozó akciójához." ( Az Amerikai Magyar Népszava képén) |
.
Mi sem jellemzi jobban az egyház hozzáállását, hogy az öngyilkosságot bűnként aposztrofálja, de azt a folyamatot, ami pl. a kilakoltatás elől menekülőket hajszolja ebbe a bűnbe, arról nem beszél.
VálaszTörlésÚgy álszent az egész, ahogy van, kedvenc kormányával együtt.
Hát megnéztem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia weblapját, hogy mit írnak erről ?
VálaszTörlés..."Hangsúlyozta, hogy a világban egyre több embert üldöznek keresztény hite miatt. Ez a jelenség Európában nem annyira szembetűnő, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy kontinensünkön is létezik a keresztényekkel szembeni kirekesztés.
Nem állítom, hogy nincs ilyen ,de ugyan miféle kirekesztésre gondol ? Vertek már meg Magyaroszágon valakit mert kereszt lógótt a nyakában ? Nem hallottam ilyet. No és ha Dávid csillag ? Ilyet már hallottam.