szombat, szeptember 10, 2011

Minek, nemzeti, vadászvegza, BIBLIA KENYÉR

De minek nekem a hatalom, ha azt látom, hogy mindenki utál, mindenki nyomorultul érzi magát, kínos az egész? Minek? Minek, ha nem jóra használom, hanem csak rombolásra, mások megalázására, jogok fosztására?

A Magyarország és nem a Hungary felirat szerepel majd a magyar olimpikonok mezén a 2012-es londoni olimpián - mondta Kovács István, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja. Ez nyilván akkora öntudatot ad majd a sportolóknak, hogy vesztes helyzetekből is győznek. Már csak azt nem értem, hogyan kerülhette el a kormány figyelmét az, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság még mindig nem "Nemzeti". (Most szólok: sokba kerül ám majd, ha az utolsó pillanatban kell minden mezt rovásírásosra lecserélni.)

Olvasom, hogy "helyreállítjuk a magyar vadászat becsületét, és hathatós lépéseket teszünk a magyar vadászok vegzálásának megszüntetéséért" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országos Vadásznapon. Egyebek mellett ezt úgy gondolja elintézni, hogy a vadászokat hivatalos személyeknek kívánja elismertetni. Mivel nálunk a focistákat is erősen vegzálják, még Orbán jelenlétében is, talán az is lehet, hogy belőlük meg ő csináltat hivatalost.

BIBLIA KENYÉR ® (!) "Ezt küldi az ég". CBA, természetesen.


 .

13 megjegyzés:

  1. Hogy miért? A megaláztatásért. Az ilyen előtt minden ember meg fog hajolni, mert előbb utóbb mindenki sorra kerül.
    Az elején azt hittem ez a bibliakenyér egy vicc, de utána néztem, nem vicc. Az első gondolatom az volt, hogy az Úrnak nevét hiába fel ne vedd. Valószínű így vallásellenesen is vallásosabb vagyok, mert ez nekem sosem jutott volna eszembe.

    VálaszTörlés
  2. Muzsi Attila

    2011. szeptember 11. 8:42

    Megnéztem a profilodat, ahol az szerepel, hogy Erdélyből írsz. De lám, te a szocik és Andrassew seggét nyalod. Így semmiben sem különbözöl az itteni szoci fanoktól. Remélem, hogy nem vetted fel a magyar állampolgárságot. De, ha mégis, akkor mihamarabb visszaadod azt. Nincs szükségünk még egy újabb szoci szavazóra. Szégyelld magad, hogy erdélyi magyarként a szocik érdekeit véded! De azért ne bízd el magad! Nem vagytok ti szoci szavazók ott túl sokan. A minap hallottam egy elemzői vélekedést, miszerint az új választási rendszer alapján, 2014-ben a Fidesz - KDNP pártszövetség 75%-os mandátumarányt ér el, míg a szocik a jelenlegi létszámukhoz képest megfeleződnek. És ez így lesz jól...

    VálaszTörlés
  3. Én nem tudom, őszintén szólva értetlenül állok ezek előtt az eszement dolgok előtt ... Egyszerűen nem értem.
    Hát, ez a kenyér ... először én is kamunak hittem ... dehát a CBA ... azon meg nem csodálkozom.
    Tűnjenek már a fenébe!

    VálaszTörlés
  4. kelgyo

    2011. szeptember 11. 19:34

    Tűnj te a fenébe, te piszkos zsidó segget nyaló, szintén piszkos zsidó! Vedd tudomnásul, zsidó, hogy Magyarország a magyaroké és Magyarország keresztény ország! Neked nincs helyed Magyarországon, zsidó. Érted? Érted már, zsidó? Kotródj odébb! Amúgy a Biblia kenyérre szükségünk van. Nekünk, magyaroknak. Te pedig egyél maceszt Izraelben! Nota bene akadjon a torkodra a keserű nyáladdal kevert maceszpép, te barom! Legközelebb a sarki gyorsfuvarra váró anyádba köss bele, de ne a Biblia kenyérbe és ne a CBA-ba! Te hülye fasz!

    VálaszTörlés
  5. Ezeket a névtelen bejegyzéseket érdemes lenne összegyűjteni, és a tudatlanság mementójaként közzé tenni. Ha csak egy szikráját látnám bennük az értelemnek .... De nem látom.

    VálaszTörlés
  6. Aki ismer, tudja, hogy nem csak az antiszemitizmus ellen szoktam ugatni, ergo tisztelettel kérem Névtelen urat, hogy legközelebb legyek cigány, buzi, nigger, vagy használja, ha le tudja írni: "judeoplutokrata liberálbolsevik". Köszönöm. :P

    VálaszTörlés
  7. Névtelen. Nem kértem a magyar állampolgárságot. Nem igényeltem a magyar igazolványt sem. Nem vagyok "szoci" sem. Viszont azt tudom, hogy az erdélyiek a jelenlegi magyar hatalomnak tartóznak a szavazataikkal, habár nem értem milyen alapon szólhatnánk mi bele Magyarország belügyeibe?

    VálaszTörlés
  8. Névtelen, az ilyen hozzád hasonló belterjes férgek nélkül nem csak az ország, de az egész világ előrébb járna. Ha lenne benned egy csepp emberség élve elásnád magad. De nincs. Teológiáról, meg történelemről és hasonló dolgokról vitatkozni veled meg fölösleges, mert a saját intellektuális cipőfűződet sem tudod megkötni.

    VálaszTörlés
  9. Ádám: pedig olyan ügyesen használta a "nota bene" kifejezést ... :P

    VálaszTörlés
  10. Távoli napló, még nem elég távoli,
    Majd ha Tel Avivból írsz....
    Csak ha lehet ne nekünk PUSZ

    VálaszTörlés
  11. Kedves BITT. Ezek szerint az igazságot csak távolból lehet megírni?

    VálaszTörlés
  12. Az igazság relativ és a fegyverek
    ereje határozza meg.
    A tudatot meg a LÉT!

    VálaszTörlés
  13. Érvek helyett fegyver? Furcsa felfogás.

    VálaszTörlés