vasárnap, augusztus 07, 2011

Szász István aggodalma

Richard Termine for The New York Times


Valamelyik nap Szász István barátom a szerkesztőségi szobánkban szokása szerint éppen azt böngészte, hogy milyen hangverseny-események lesznek a közeljövőben Magyarországon. Megjegyezte, hogy mekkora kár, ha nem nagyon láthatja, hallgathatja a Fesztiválzenekart. Kesergett, hogy szépen, lassan elveszítjük Fisher Ivánékat. 
Szembe kell néznünk, vagyis a történelemben ismét szembenézhetünk azzal, hogy milyen közvetlen károkat okoz egy diktatúra eszelős kulturális politikája. Azzal, hogy hogyan sivatagosodik el a szellemi életünk. Film, színház, muzsika. 
Ha valaki azt hiszi, hogy ez csak egy szűk kört érint, a vájt fülűeket, az nagyon téved. Ez szépen lassan leszivárog minden társadalmi rétegbe. Vagy nem is olyan lassan. Kiszáradunk. Az élet minősége kopik.
Hogy mit veszítünk, ha a világ egyik legjobb zenekara kevesebb lehetőséget kap, azt talán jól tükrözik azok a kritikák, amelyek az augusztus 6-i és 8-i New York-i Don Giovanni előadásainak fogadtatásáról, a tényleg elképesztő sikerről. Az, hogy a tegnapi New York Times két teljes oldalon (!) négy fotóval illusztrálva (!) számolt be az előadásról, egészen kivételes. Mindkét előadás telt házas volt, a színház előtt hosszú sor kígyózott az esetleg visszahozott jegyekre várva, voltak akik 500 dollárt fizettek volna egy jegyért. - írta Körner Tamás egy levélben, amelyben megtisztelt azzal, hogy beszámolt a fogadtatásról. 

Anthony Tommasini, New York Times
„A Mostly Mozart Fesztivál Mozart Don Giovannijának Fischer Iván karmesterrel, a kiváló Budapesti Fesztiválzenekarral és nagyszerű énekesekkel rendezett előadásait szcenírozott koncertként hirdette. Bár a fesztivál vezetésének szerénysége értékelendő, az a Don Giovanni, amely a Lincoln Center Rose Színházában csütörtök este színre került és melyet Fischer Iván rendezőként is jegyzett, gondolatgazdagabb, fantáziadúsabb és színházi szempontból merészebb volt, mint megannyi operaházi előadás, amit láttam…. Fischer elsőrangú Mozart karmester. Tehetséges, odaadó muzsikusaival magával ragadó, friss és pergő előadást produkált.”

Janet Allon, City Arts
„Két dolog varázsolta el a Lincoln Center Rose Színházának közönségét tegnap este. A Mostly Mozart Fesztiválon először elhangzó Don Giovanni több elbűvölő, csodálatos, bársonyos hangú énekese és a hihetetlenül ötletgazdag rendezés, amelyben az ezüstszínűre festett kórus tagjai játszották a díszleteket és a kellékeket is egy egyszerű fekete háttér előtt.”

Ronni Reich, Star Ledger
„Az est középpontjában Fischer állt, akit megérdemelten ünnepelt felállva a közönség. Az operabarátok alighanem már várják, mikor hallhatják újra.”

Olivia Giovetti, 105.9 FM komolyzenei rádió
„Az, ahogy Fischer olvassa a partitúrát, ahogy egyszerre összefogja zenekarát és mégis hagyja, hogy minden fogaskerék kellő figyelmet kapjon, még azoknak is számos új dolgot mondott, akik többször hallották az operát, mint ahány spanyol nőt Don Giovanni ágyába vitt.”

Stan Metzger, Seen and Heard International
„Ez a Don Giovanni előadás lesz ezentúl az etalon, amihez minden további előadást mérni fognak.”

Mike Silverman, The Huffington Post
„Az, hogy az előadás ilyen emlékezetes volt, döntően Fischer érdeme. Tempói élénkek voltak, de soha nem siettek, a csúcspontok lenyűgözőek voltak, de soha nem bombasztikusak. Bár még a fesztivál elején vagyunk, nem kétséges, hogy ez a Don Giovanni az idei Mostly Mozart fesztivál egyik csúcspontja volt.”

De Caffarelli, Parterre
„A Mostly Mozart Fesztivál egyetlen korábbi operaelőadása sem volt mérhető Mozart mesterművének a magyarok lélegzetelállító tolmácsolásában elhangzott előadásához.”


 .

2 megjegyzés:

  1. Sajnos itthon úgy ítélték meg, hogy nem méltóak megfelelő támogatásra :-(

    VálaszTörlés
  2. Hatalmas felelősség van minden művészen, és a saját felelősségét Fisher "jól oldotta meg". Minden szinten ezt lenne jó megtenni! A kutya ugat, a karaván halad! Ezeknek a percemberkéknek a kora lejár. Addig is Fisherék a valódi magyar szellemet hirdetik a nagy világban. A többi nem számít! Elmúlik.

    VálaszTörlés