szerda, július 13, 2011

Inkább az ördöggel

Lassan körvonalazódik, hogy a Fidesz rémuralmának megdöntésénél az elsődleges pártcél nem a kormányra kerülés lehet, hanem az, hogy az egypártrendszert, a joggal való visszaéléssel ránk erőltetett jogrendet fölszámoljuk. Hogy egyáltalán kormányozható legyen az ország. A napokban fölmerült, hogy afféle ellenzéki kerekasztal kellene (Lendvai Ildikó MSZP), a cél érdekében ideiglenesen a Jobbikkal is össze lehet fogni (Karácsony Gergely LMP), a Jobbikkal nem lehet (Mesterházy Attila MSZP).
Mesterházynak van igaza: egy demokrata az ördöggel szövetkezhet a zsarnokság ellen, de a nácikkal nem. (Ezzel annyi szavazót veszítene az LMP is meg az MSZP is, mint amennyi arra lenne elég, hogy a Jobbikkal parolázva meg lehessen változtatni a rendszert.) 
Jó az irány, el kell kezdeni legalább puhatolózni, de még jobb lenne, ha a nép nem a választási kampányban tudná meg, hogy mire kérik a demokratikus erők a támogatást. Azok az erők, amelyek pillanatnyilag még kifelejtik a szervezkedés víziójából a megalázottak szakszervezeteit, a kisemmizettek civil szervezeteit és mozgalmait, a becsapott vállalkozókat, a megsértett egyházakat - sorolni se tudom, hogy még ki mindenkit. És itt kell csöndesen megjegyeznem, hogy a Jobbikkal ugyan nem lehet paktumozni, de nem minden Jobbikot választó síktahó náci. Köztük is vannak értelmes emberek, akik fölismerhették már, hogy a nyakló nélküli jobbratolódás hova vezetett, munkavállalóként, földművesként vagy hivatalnokként nem csak a párthoz kötődnek. És akkor még nem is beszéltünk azokról a fideszesekről, konzervatívnak mondható polgárokról, akik révületükből lassan ébrednek, de ébrednek, sőt sutyorognak, szervezkednek is a Fidesz ellen vagy a párton belül.
Vagyis nem kellene csak és kizárólag pártokban gondolkodni. Ahhoz persze, hogy a teljes demokratikus népesség hajlandó legyen egyazászló alá állni, az kell, hogy már most , de legkésőbb az őszön pontosan tudja, mire szövetkezik. Az ígérgetés nem lesz elég. Új, előre olvasható alkotmány kell, törvények, államigazgatási terv, jövőkép. Vagyis egy hosszú, és szokatlanul értelmes kampány, ami újra szervezi a polgárságot, hogy újjá épülhessen az ország.

 .

15 megjegyzés:

  1. Részemről teljes az egyetértés. Most van az a helyzet, amikor az ördöggel cimborálva is ha kell, de valamit tenni kell.
    Míg nem késő!

    VálaszTörlés
  2. Igen! Itt az idő! És ez az állapot nem tart soká, mert az idő elmúlik, de addigra moccanni is képtelen lesz a baloldal, nem hogy valamit tenni!
    Egyértelmű, mindenki számára érthető, megvalósítható programot kell mutatni!
    Már ott tartunk, hogy a késedelem végzetes lehet!

    VálaszTörlés
  3. Nincs mese, az ellenzéknek fel kell nőni ehhez a feladathoz és értelmes programot felmutatva lépni az emberek elé, akik nagyon is jól érzik, hogy baj van. Az elmúlt években nem láttam, hogy az emberek nagyon vágynának a demokráciára, ilyen durva dolgoknak kellett történni ahhoz, hogy háborogni kezdjenek. De ha nem a zsebüket, és a jövőjüket érintik a változások, simán, önként lemondtak volna a lehetőségéről is. Sokan nagyon várták a nagy királyt.

    VálaszTörlés
  4. Teljesen egyetértek! Nem szabad megvárni, amíg a kis gömbőc magától reped. Szét kell rugdosni, mielőtt mindent fölzabál. A jövőt is.

    VálaszTörlés
  5. "Újjáépül" egybeírandó, zsidó.

    VálaszTörlés
  6. Fekete Úr: Ön szerint a helyesírás makulátlan betartása, esetleg a véletlen elírások elekrülése csak a "nemzsidók" képessége?

    VálaszTörlés
  7. Lám, nekem is sikerült, elkerülése helyett elekrülése lett ... Pedig én maximum lélekben vagyok zsidó ... Hehe ...

    VálaszTörlés
  8. Arról nem is beszélve, hogy teljesen mást jelent az, hogy újjáépül, mint az, hogy újjá épül. Én maradnék az utóbbinál. És persze nem vagyok zsidó, de inkább az lennék, mint Fekete Úr.

    VálaszTörlés
  9. Nyugi, Iván, vannak, akik azt hiszik, rossz helyesírásáról ismerszik a zsidó. Akkor még nem olvasott rossz helyesírású hungaristát. Én már igen ... Hm.

    VálaszTörlés
  10. Andrassew: de igen, a lelked az.

    VálaszTörlés
  11. Fekete Úr: Ön nagyon ismerheti a zsidó lelket. Rezdüléseiből érzi a lényegét. Erre rajtuk kívül senki se képes ... :O

    VálaszTörlés
  12. Fekete Károlynak nem csupán a neve fekete.

    VálaszTörlés
  13. "KovaPapa": gondolatokat minősítsünk, embereket ne. Nem tudhatjuk, ki miért gondolkodik úgy, ahogy gondolkodik.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Iván!
    Ez a cikk, ismét telitalálat. Minden sorával egyetértek. Azonban úgy vélem, hogy a középtávú, választási programalapú szövetségkötéssel egyidejűleg lenne hasznos, ha az esetleges érintett felek felkészülnének egy hosszú, forró őszre! Ez irányban még csak tapogatózásokat sem látok. Így? Joggal tartok attól, hogy a rohamléptekben közeledő "éhséglázadások",különféle, spontán, polgári engedetlenségi akciók jobban meglepik az ellenzéket, mint a hatalmat.
    Sajnos.

    VálaszTörlés