Kép: mindennapi.hu |
Már egy hete motoszkál bennem, hogy ki kellene deríteni: Magyarország miniszterelnök-helyettese, a politikai kereszténység legmagasabb rangú hazai letéteményese, Semjén Zsolt, hogyan számol majd el a túlvilágon azzal, hogy mint az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke engedélyeztetné bizonyos törvényi oltalom alatt élő földi és röpülő teremtmények vadászatát.
Védett állatokról van szó. Úgy gondolja, hogy már untig eleget védtük őket, itt az ideje lekaszálni a hasznot, és ezért törvényt kellene módosítani. Azzal indokol ugyanis, hogy nagyon sok pénzt lehetne keresni azzal, ha a külföldiek nálunk ilyen állatokra vadászhatnának.
Meg persze ő is, és nyilván a vadásztársai, akiknek szűkebb köre föltehetően szintén keresztény szellemiségű. Az alkotmányozás mellett ez a legfontosabb kérdés ma Magyarországon?
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy valami demagóg humanista alapon a vadászat esküdt ellensége vagyok, jelzem, hogy a családom tele van vadászokkal. Amikor gyerekkoromban először fölvetődött bennem, hogy talán mégse kellene öldösni az állatokat, a nagyapám hosszasan és részletesen magyarázta el nekem, mi lenne a következménye, ha nem vadásznánk. Néhány év alatt gyakorlatilag nem lenne mit enni, hiszen a vadak mindent fölfalnának. Tehát a vadászat ugyanolyan gazdasági tevékenység, mint a vetés és az aratás. Így aztán megbarátkoztam azzal, hogy a szarvasokat, az őzeket, a vaddisznókat, a nyulakat akkor is vadászni kellene, ha senkinek nem lenne kedve hozzá. Sőt akkor is, ha mindannyian vegetáriánusok lennénk.
Na de a fürjeket? Semjén Zsolt ugyanis valamiért még ezeket a csodás madarakat is bevette a listába, noha néhány perces kutakodással maga is rájöhetett volna, hogy a fürjek száma éppenséggel csökken Magyarországon. Még a fokozottnál is fokozottabb védelemre szorulnak.
Na jó, mindegy. Semjén Zsolt majd elszámol Szent Ferencnek, aki megtanítja a mennyei madarakkal való csücsörgő beszédre, akik odafönt elmesélik majd neki, hogy mitől haltak meg.
Hanem azon gondolkoztam, hogy Semjén Zsoltot nem csak azzal bíztuk meg, hogy kitalálja: a legféltettebb természeti kincseink hulláit hogyan adja el külföldi vadászoknak. Hanem inkább azzal, hogy vigyázzon a népére. Mit tesz azokért a szegényekért, akikért nyilván közös példaképünk, az a bizonyos Szent Ferenc többet várna el tőle?
Hogyan tűrheti el egy keresztény, legalábbis szó nélkül, hogy a gazdagok levadásszák az eddig állami oltalom alatt éldegélő betegeket, a munkanélkülieket, a segélyre szorulókat? Hogyan tűrheti el, hogy csak azért, hogy a már amúgy is gazdagabbak egy elhibázott adórendszerben többet kaphassanak, azt a fülkeforradalmi kormány azokon hajtja be, akik már amúgy is a teljes elnyomorodástól, az kilakoltatástól és az éhezéstől féltek. Vagy már nem is félnek, hanem megélik félelmeiket.
Persze egy percig sem föltételezem, hogy Semjén Zsolt és hívei, miközben szorgalmasan alkotmányoznak és azon mesterkednek, hogy még kit lehetne kiszorítani a hatalom közeléből, nem törődnek azokkal, akiket rájuk bízott az Úristenük.
Gondolom néha-néha imádkoznak értük.
Az is szép dolog, de Semjén helyében nem lepődnék meg, ha a mennyek országában a végső elszámoltatáskor Szent Ferenc azzal viccelné meg a mi politikai keresztényeinket, hogy nem csak a fürjek nyelvén tanítaná meg őket beszélni, hanem az emberekén is. És akkor az idők végezetéig hallgathatnák az égbekiáltó panaszokat.
Pápai Gábor rajza
.
Kedves Iván!
VálaszTörlésIsmét korrektül fogalmazol. "Ezek" - bocsánat az idézőjeles kifejezésért, mert valóban gyűlölöm a kifejezést is, és a mögötte lévő szkizofrén meghasítottságot - szóval, "ezek" valóban politikai keresztények.
Keresztény, magyar atyafiként élem meg ezeket a drámai napokat, azt, hogy a vallásból, a személyes hitből ideológiát gyártanak! ÉS! Mi, jómagyar, templomba járó lelkek ezt tűrjük, eltűrjük!? Mi több - az esetek zömében valamiféle vakhitből eredeztethető szervilizmussal - még erősítjük is.
(Akinek nem inge, ne vegye magára!)
Ha és amennyiben, valaki egy ideából, ideológiát fabrikál?- hétköznapi, emberi gyarlóságáról tesz tanúbizonyságot. Aki a kereszténységet (de itt mondhatnám a nagy világvallások bármelyikét) saját, nagyon is gyarló, emberi céljaira használja?- az magával a Szent Szellemmel szemben követ el bűnt. Számomra, és még sokak számára erről szól a buddhizmus, a szufi misztika, a kabbala, és számos, transzcendens irányzat, sok egyéb mellett, a magyarok, sámánisztikus ősvallása is! Persze! Azt ismét csak nem a politikai sámánok mívelik!