kedd, december 14, 2010

A nap embere Vona Gábor

Kép: t3.gstatic.com

A Jobbik közleménye szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke fogadja Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát. “Az Aranycsapat két élő legendája kézjegyével látja el a Nemzet Sportolója címhez szükséges papírokat, majd egy közös ebéden vesznek részt.”

A blogter.hu képe
Vona Gábor talált egy rést, ahol a Jobbik rátelepedhet két zsenire, akiknek szükségük is van a támogatásra ahhoz, hogy a nemzet sportolói legyenek. Mert bár már amúgy is azok, hiszen aligha találhatunk az élők között legendásabb futballistákat, nem nagyon felelnek meg a feltételeknek, hiszen ahhoz az is kellene, hogy sportvezetőként is legendásak legyenek. Ez persze csak úgy megy, ha kivételt tesznek velük. Ez nem lenne kivételes mostanában, senki nem lepődne meg egy Lex Buzánszky-Grosicson. Ráadásul megnyugodhatnánk: ennek elfogadása bizonyítaná, hogy valóban működik a nemzeti konzultáció és a forradalmi igazságszolgálat. Legalábbis a Jobbik-Fidesz relációban. A két idős zsenitől pedig nem várható el, hogy lobbizgatás közben figyeljenek a stílusra: úriember nem ebédelget nácikkal, de még a zseniális stratéga Vonával sem. Bármekkora a tét.

 .

1 megjegyzés:

  1. Erről két dolog jut az eszembe: a stílus maga az ember, és hogy ebből (is) következően mindig minden mindennel összefügg...
    SZÉGYEN! A "két idős zsenié" éppen úgy, ahogy mindannyiunké...

    VálaszTörlés